Jogosan bánt, hogy a szobámat megkapja a féltesóm?
A szüleim elváltak 5 éve, én anyuval élek, de minden 2. hétvégét apunál töltöm. Péntek, szombat, vasárnap.
Apunál a régi szobámban szoktam aludni, meg lenni, mert amíg ott éltünk családként, az volt a szobám. Közel 12 évig. Megszokás.
Apu és az új felesége július végére várjak az öcsémet. Most rendezik át az én szobámat babaszobának. Mert az van a háló mellett. És ez rohadtul fáj. Nem akarom mondani apunak, de az az én szobám, sok emlékem van onnan. És igen, cserébe az eddigi vendégszobát berendezik nekem új, “felnőttes” bútorokkal apám szavaival élve, de én a régi szobámat is szerettem. Mindössze azért döntöttek így, mert a vendégszoba a ház másik felében van. Az sincs olyan messze, csak a konhya és nappali másik felében. Ha már egyszer éjszaka fel kell kelni a babához, akkor nem mindegy, hogy 10 méterrel többet sétlnak? Tudom, bunkón hangzik. Valamiért logikusabbnak érzem ha az eddig üres szobát (mert sosem aludtak nálunk (vagyis már náluk) vendégek) rendeznék be az öcsémnek. Akkor az én "új szobámra" se kéne költeni.
17/lány
Valóban nem írtad, hogy az öcséd féreg. Átolvastam a válaszaidat, én tévedtem, vagyok annyira karakán, hogy elnézést kérjek érte.
Az anyjára mondtad, apád feleségére, hogy féreg és lepetézik!
A lepetézés eredménye lesz az öcsikéd, a testvéred... Akkor viszont nem féreg lesz, hanem pete???
Hát, akit nem szeretsz azért nem teszel meg olyan sok dolgot, mint ő értem.
Te is apád magömléséből lettél, nem én vagyok a kivétel :D
Most olvastam el újra a 262-esben a reagálást. Szóval ott apámra gondoltam, rosszul olvastam a hszást.
Az, hogy a nő nem kedvel, pedig nem érdekel. Én sem őt.
Buta vagy és rendre bizonyítod.
Nem azt írtam, hogy nem szeret, szeret az biztos, de, hogy elöbb utóbb helyre tesz, az is biztos.
Nyílván mindenki magömlésből fogan, ezt csak arra írtam, párhuzamként, hogy nem kell szeretni egy nőt mert apuka dugja. Akkor egy magömlés eredményét sem kötelező szeretni, csak elfogadni, ahogy a dugott feleséget is el kell fogadni tetszik vagy sem. De látom a párhuzamokat (sem) nem érted.
Sose voltak kettesben sehol? Nem hiszem... az meg, hogy valahova elvitt mert akartál menni azt jelenti szeret. Miért ne szeretne? A gyereke vagy. De csalódni, még csalódhat benned. Es sajnos fog is, idő kérdése, mert ilyen mentalitással előbb vagy utóbb úgyis húzol valami olyat, ami szíven üti.
Ha 12 lennél beleférne, hogy ilyen butus vagy. 17 évesen ez már ciki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!