Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogosan bánt, hogy a szobámat...

Jogosan bánt, hogy a szobámat megkapja a féltesóm?

Figyelt kérdés

A szüleim elváltak 5 éve, én anyuval élek, de minden 2. hétvégét apunál töltöm. Péntek, szombat, vasárnap.

Apunál a régi szobámban szoktam aludni, meg lenni, mert amíg ott éltünk családként, az volt a szobám. Közel 12 évig. Megszokás.

Apu és az új felesége július végére várjak az öcsémet. Most rendezik át az én szobámat babaszobának. Mert az van a háló mellett. És ez rohadtul fáj. Nem akarom mondani apunak, de az az én szobám, sok emlékem van onnan. És igen, cserébe az eddigi vendégszobát berendezik nekem új, “felnőttes” bútorokkal apám szavaival élve, de én a régi szobámat is szerettem. Mindössze azért döntöttek így, mert a vendégszoba a ház másik felében van. Az sincs olyan messze, csak a konhya és nappali másik felében. Ha már egyszer éjszaka fel kell kelni a babához, akkor nem mindegy, hogy 10 méterrel többet sétlnak? Tudom, bunkón hangzik. Valamiért logikusabbnak érzem ha az eddig üres szobát (mert sosem aludtak nálunk (vagyis már náluk) vendégek) rendeznék be az öcsémnek. Akkor az én "új szobámra" se kéne költeni.

17/lány


2021. máj. 25. 17:32
❮❮ ... 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 ... ❯❯
 181/278 anonim ***** válasza:
72%

Azt írod, kérdező, hogy "Kb. ő az, aki eddig mindig azt nézte, hogy nekem jó legyen."

Aha, EZÉRT csinált neked kistestvért, hogy ne legyél egyke!

Ebben viszont igaza van. Legfőbb ideje, hogy ráébredj arra, hogy nemcsak neked és rád süt a nap és nem te fújod a passzátszelet sem! Megtanulod, hogy mindenen osztozni kell, apád szeretetén legfőképp. Sőt, sokszor elédbe helyezik a kicsit, mondván, hogy te már nagy vagy, neked már van eszed, az öcséd kicsi és gyenge, engedj te mindenben.

Szokj hozzá, ezután így lesz!

Első lecke: apád házában NINCS szobád, csak az ott élőknek van. Neked kijelöltek egy szobát ott-alvásra, havi 2 alkalomra.

2021. máj. 28. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 182/278 A kérdező kommentje:

Nem lesz minden elintlzve?

Most is el lett. Kérésem nélkül. Mikor elintézték, nem is tudták, hogy bánt a szoba, sőt apám azt gondolta ennek fogok örülni.

2021. máj. 28. 16:40
 183/278 A kérdező kommentje:
Van szobám, ő mondta. :)
2021. máj. 28. 16:41
 184/278 A kérdező kommentje:

181:

Ha nem passzolnának, nem vette volna el.

Akkor ezek szerint senki sem válhatott volna még el. Sőt, megsúgom, anyámat is elvette. Kicsit naív vagy, nem?

2021. máj. 28. 16:43
 185/278 A kérdező kommentje:

183:

Honnan tudjuk, hogy ő akarta-e a kisfiút? Mellesleg azt se tudhatta, hogy örülnék, vagy sem a kistestvérnek. Egyébként régebben még mondogattam mikor anyámmal együtt voltak, hogy akarok tesót... (az más kérdés, hogy ettől a nőtől már nem akkora az öröm)


A kicsinek nem fogok ártani, de az anyjának se segédkezni :) Ő szüli, foglalkozzon vele ő.

2021. máj. 28. 16:45
 186/278 anonim ***** válasza:
77%
Nem, te vagy sötét, mert nem fogod, amit írtam. De folytasd még, léééécciii 🤣🤣🤣🤣🤣
2021. máj. 28. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 187/278 anonim ***** válasza:
89%

"Honnan tudjuk, hogy ő akarta-e a kisfiút?

Valszeg szétmentek volna, ha nem akar gyereket, az meg nem veteti el. Ilyet nem szojtak túlélni a kapcsolatok, dehát a fullos élettapasztalatoddal ezt te is tudod, nem?


"Mellesleg azt se tudhatta, hogy örülnék, vagy sem a kistestvérnek."

Hála a jó égnek ezt úgy tűnik (mivel nem kérdezett meg előre), pont leszarta, mert elsősorban maguknak csináltak gyereket és nem neked tesót. Meg jó, hogy azért nem neheztelsz, hogy nem kérdezett meg elötte. Vagy igen?

2021. máj. 28. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 188/278 A kérdező kommentje:

Nem neheztelek rá. Miért tenném? Nem a gyerek és anyuka miatt fogok odajárni, hanem továbbra is apám miatt.


Különben nem mindenki megy szét ilyen esetben.

2021. máj. 28. 16:54
 189/278 A kérdező kommentje:

188:

Nem muszáj de te folyamatosan írod az "igazad" olyan dolgokról amiről fogalmad sincs.

2021. máj. 28. 16:54
 190/278 anonim ***** válasza:
89%

Ő mondta. Így kell selyempapírba csomagolni a kutyaszart, hogy bonbonnak hasson. A szoba nem a tied, használhatod, ha ott vagy, de nem élsz ott, nem oda vagy bejelentve.

Lesz olyan is, hogy száradó babaholmit találsz a "szobádban", mert nem volt hely máshol a ruhaszárítónak, te meg csak ritkán jössz...

2021. máj. 28. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!