Jogosan bánt, hogy a szobámat megkapja a féltesóm?
A szüleim elváltak 5 éve, én anyuval élek, de minden 2. hétvégét apunál töltöm. Péntek, szombat, vasárnap.
Apunál a régi szobámban szoktam aludni, meg lenni, mert amíg ott éltünk családként, az volt a szobám. Közel 12 évig. Megszokás.
Apu és az új felesége július végére várjak az öcsémet. Most rendezik át az én szobámat babaszobának. Mert az van a háló mellett. És ez rohadtul fáj. Nem akarom mondani apunak, de az az én szobám, sok emlékem van onnan. És igen, cserébe az eddigi vendégszobát berendezik nekem új, “felnőttes” bútorokkal apám szavaival élve, de én a régi szobámat is szerettem. Mindössze azért döntöttek így, mert a vendégszoba a ház másik felében van. Az sincs olyan messze, csak a konhya és nappali másik felében. Ha már egyszer éjszaka fel kell kelni a babához, akkor nem mindegy, hogy 10 méterrel többet sétlnak? Tudom, bunkón hangzik. Valamiért logikusabbnak érzem ha az eddig üres szobát (mert sosem aludtak nálunk (vagyis már náluk) vendégek) rendeznék be az öcsémnek. Akkor az én "új szobámra" se kéne költeni.
17/lány
Hát azzal a lendülettel vágnám is ki a folyosó padlójára:D
Különben az enyém lesz, a saját ízlésemnek megfelelően berendezve a sjaát holmimmal. Megtehette volna, hogy berak a vendégszobába, ahogy egy válaszoló írta.
Majd meglátjuk 194-eske.
Nem én nyomtam ki magamból a gyereket, ne az én szobámba tegyék a dolgait. Azért lett új szobám, mert máshová kerülnek a gyerekcuccok.
Bár ezzel már csak provokáltok, szóval tojom is le
Nem fogják odatenni, mert van elég hely abban a házban még akkor is ha naponta mosnak többször mert osszehányta, fosta magát.
"Mégis vesz nekem többszáz ezerért új bútorokat, mikor a babára is kéne költeni "
"Nem. Azok már régiek, ezért mindneképp lecserélnék. Meg neki még kiságy kell, stb."
Kolteneknra is, nyugi. Többét, mint a szobádra
És? Kit izgat?
Annak ellenére meg lesz minden a szobámban. (Már ki is néztem mit akarok, jövő hétvégén pedig átfestjük)
195/ ó nem is akarom megváltoztatni, ahoz iq is kéne, neki meg nincs sok. Csak szórakoztat, hogy mennyire vergődik és kívancsi vagyok mikor döbben végre rá (szerintem soha), hogy magát égeti. 🤣
Pislogni fog, ha apuci egyszer kiosztja a kis minidiktátort, aki még mindig azt hiszi ő apuci sérthetetlen tündérhercegnője. 🤣
Onnan, hogy a nővel semmi gond, csak egy új ágy kell, de brühühü a gyerekszobám most ott tartunk, hogy a nő egy utolsó ringyó, százezreket közt apu a kislányára.
Teljesen hihető így a történet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!