Jogosan bánt, hogy a szobámat megkapja a féltesóm?
A szüleim elváltak 5 éve, én anyuval élek, de minden 2. hétvégét apunál töltöm. Péntek, szombat, vasárnap.
Apunál a régi szobámban szoktam aludni, meg lenni, mert amíg ott éltünk családként, az volt a szobám. Közel 12 évig. Megszokás.
Apu és az új felesége július végére várjak az öcsémet. Most rendezik át az én szobámat babaszobának. Mert az van a háló mellett. És ez rohadtul fáj. Nem akarom mondani apunak, de az az én szobám, sok emlékem van onnan. És igen, cserébe az eddigi vendégszobát berendezik nekem új, “felnőttes” bútorokkal apám szavaival élve, de én a régi szobámat is szerettem. Mindössze azért döntöttek így, mert a vendégszoba a ház másik felében van. Az sincs olyan messze, csak a konhya és nappali másik felében. Ha már egyszer éjszaka fel kell kelni a babához, akkor nem mindegy, hogy 10 méterrel többet sétlnak? Tudom, bunkón hangzik. Valamiért logikusabbnak érzem ha az eddig üres szobát (mert sosem aludtak nálunk (vagyis már náluk) vendégek) rendeznék be az öcsémnek. Akkor az én "új szobámra" se kéne költeni.
17/lány
DE NEM vagy tulajdonos!!!
Igaz, hogy a nő SEM haszonévező, viszont ha az lesz, kitilthat téged. Kérdezz meg egy ügyvédet, mert nekünk nem hiszel!
Igen, itt lehet, hogy annak tűnök!
Feltettem egy ártatlan kérdést, ahol semmiféle mélységbe nem mentem bele. Ebből azt hoztátok ki, hogy a családot szétromboló, szegény sorból jövő(igaz, mi is csak középosztály szinten élünk), tanulatlan, nem mellesleg csúnya, számító nő az angyal és nekem kus s van. Annyit jóvá lehet neki írni, hogy igaz megjátszva, de velem kedvesen viselkedik. Meg azért dolgozott.
Inkább az ilyen emberek váltják belőlem ki az undort, de hát kinek mi.
Anyám szerint is megjár nekem onnan minden, valamint mások véleménye szerint se hagyjam szó nélkül amit csináltak. (Már meg is tettem, persze a nő egy bocsit se volt hajlandó elengedni, itt látszik valóban mennyire is kedves)
113: Hát tudod mit. Jó lenne ha neked lenne igazad!
Jó, az lehet csúnya volt tőlem. De pár lépés ide-oda számomra tényleg nem számottevő. Inkább maga a tény szar, hogy éjjel ki kell kelni az ágyból.
"Anyám szerint is megjár nekem onnan minden": anyád IS téved!
A legjobb esetben is csak a fele, már ott a születendő öcséd is.
Ha a mostohád úgy gondolja, lehet egy tucat féltesód is, egyre csökkenhet az örökség...
"Bármi történhet, van még 2 hónap."
A tesódról beszélsz te féreg. 🤢🤮😡🤬
Arra gondoltam, hogy a 2 hónap alatt is történhet bármi apámék között.
Ami igaz.
"tanulatlan, nem mellesleg csúnya, számító nő"
Azt vágod okoska, hogy ezzel apád is degradálod, mert ezek szerint neki elég egy buta, rusnya nő. Egyre szánalmasabb vagy. Huhuhú de orrba fog gyűrni téged az élet. 🤣 De meg is érdemled. 🤷♀️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!