Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogosan bánt, hogy a szobámat...

Jogosan bánt, hogy a szobámat megkapja a féltesóm?

Figyelt kérdés

A szüleim elváltak 5 éve, én anyuval élek, de minden 2. hétvégét apunál töltöm. Péntek, szombat, vasárnap.

Apunál a régi szobámban szoktam aludni, meg lenni, mert amíg ott éltünk családként, az volt a szobám. Közel 12 évig. Megszokás.

Apu és az új felesége július végére várjak az öcsémet. Most rendezik át az én szobámat babaszobának. Mert az van a háló mellett. És ez rohadtul fáj. Nem akarom mondani apunak, de az az én szobám, sok emlékem van onnan. És igen, cserébe az eddigi vendégszobát berendezik nekem új, “felnőttes” bútorokkal apám szavaival élve, de én a régi szobámat is szerettem. Mindössze azért döntöttek így, mert a vendégszoba a ház másik felében van. Az sincs olyan messze, csak a konhya és nappali másik felében. Ha már egyszer éjszaka fel kell kelni a babához, akkor nem mindegy, hogy 10 méterrel többet sétlnak? Tudom, bunkón hangzik. Valamiért logikusabbnak érzem ha az eddig üres szobát (mert sosem aludtak nálunk (vagyis már náluk) vendégek) rendeznék be az öcsémnek. Akkor az én "új szobámra" se kéne költeni.

17/lány


2021. máj. 25. 17:32
❮❮ ... 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... ❯❯
 131/278 A kérdező kommentje:
124. Valoban apam kulonvagyona, jelenlegi senki mas neven sincs. Igy nem a felesegenek kene beleugatni az ott torteno dolgokba.
2021. máj. 28. 08:07
 132/278 anonim ***** válasza:
88%
Több joga van hozzá a feleségnek, mint a nagyszájú bekepzelt pitsa lányának
2021. máj. 28. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 133/278 A kérdező kommentje:

Persze, hogy meg van.

De annak is, hogy a testverem, vagy epp a szomszed, vagy barki mas.

Persze itt mindenki ugy ir, mintha 100% el lenne rendelve a sorrend. Megeshet, hogy a not es a testveremet is tulelem apammal egyutt. Egyeb variaciok is.

Apam es felesege kozott nem egesz 5 ev van apam javara, azert az nem nagy eresztes. De mondom, sokszor a 20-30 ev se!

2021. máj. 28. 08:10
 134/278 anonim ***** válasza:
90%

Picilány, agyilag kb egy 10 eves szintjén vagy. Mi az, hogy a feleség "beleugat" dolgokba?

Fogd már vissza magad! Apád felesége, ahoz van joga a házban, amit apád enged neki és az a normális, ha a házastársak megbeszélik a dolgokat nem oedig az egyik elnyomja a másikat. Kapaszkodj meg, azt is megbeszélné vele, hogy eladják e, mert házasTÁRSAK. Rosszindulatú és ostoba vagy.

A ház amiben élünk a férjemmel az én különvagyonom, de ezt soha nem éreztettem a férjemmel, mert a társam! Max én írhatok csak alá, de másban ez a különvagyon nem látszik. Neked elmentek otthonról az egyre biztosabb. 17 évesen ennyire anyagias pitsának lenni nonsense. Borítékolok egy szép nagy pofáraesést az életben, mert ennyire egománként nem lehet élni libuska.

2021. máj. 28. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 135/278 A kérdező kommentje:

Nem fogjak eladni. Apamnak itt van a helyhez kotott munkaja. (Uzlete), igy koltozni fixen nem fognak. Bar amilyen putribol jott ez a no, orulhet, hogy vegre elheto hazban lakik.


Ez addig marad igy, amig hazastarsak. Nem hiszem, hogy orokke fog tartani. Majd apam rajon, hogy milyen.

2021. máj. 28. 08:22
 136/278 anonim ***** válasza:
0%
127/ köszi szépen! Futok még egy kört, mert ezek szerint marhaságot mondott az ügyvéd.
2021. máj. 28. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 137/278 anonim ***** válasza:
89%
136, anyád milyen volt, ha egy ilyenért elhagyták? Mert ugye az ember jobbra szokta cserélni a rosszat :D
2021. máj. 28. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 138/278 A kérdező kommentje:

Akkor ti meg engem gyilkolnatok le?

Hisz irtatok, hogy lehet en halok meg elobb! Majd kijavitottam, hogy az o halaluk is megeshet. Vagy esetleg apamat? Hisz az o halalat is nagyon emlegetitek.

Persze ugy forgatjatok a szavakat ahogx nektek tetszik. Na ez az undorito.

2021. máj. 28. 08:24
 139/278 anonim ***** válasza:
88%
Remélem inkább arra jön rá, hogy te milyen vagy, egy rosszindulatú, haszonleső pitsa.
2021. máj. 28. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 140/278 anonim ***** válasza:
97%
Nem nyuszi, téged csak orrbagyűrnélek. 🤷‍♀️
2021. máj. 28. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!