Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Kiakadnátok azon, ha az...

Kiakadnátok azon, ha az anyukátok el akarná adni a nagymama után örökölt házát, és a pénzt egyszerűen csak felélnék apátokkal? Mi a véleményetek az ilyen szülőkről, akik nem támogatják a gyerekeiket?

Figyelt kérdés
Nem keresnek olyan rosszul a szüleim, (havi nettó 450 ezer, vidéken az összbevételük), viszont semmi érzékük nincs a pénzhez és a megtakarításhoz, annyi félretett pénzünk sincs, hogy 1-2 hónapig megéljünk belőle, ha kiesne minden bevétel. Nagyon költekezőek, amint van egy kis pénz, elköltik bármire. Három éve például hozzájutottak 6 millió forinthoz, abból is már csak 3 és fél van, pedig nem vettek belőle semmit, ami 150.000 ezernél értékesebb lenne. Én őszintén reméltem, hogy majd abból a házból esetleg vesznek egy kis lakást Pesten, amit majd kiadnak, és havi 100.000 forint bevétel biztos bejönne abból is. (A ház kb. 25-öt ér) Vagy esetleg én, vagy a tesóm is később fel tudnánk költözni Pestre, de ezt tudom, hogy egyáltalán nem várhatjuk el, egy szülőnek nem kötelező támogatni semmivel a gyerekét. Tudom, hogy az ő pénzük, de én akkor is dühös vagyuk rájuk amiatt, mert velünk egyáltalán nem törődnek, nem segítenének a lakhatásban, és hogy még csak ránk sem gondolnak ebben a helyzetben. Én a környezetemben azt látom, hogy a szülők 99 %-a segíti a gyerekét elindulni az életben, pláne ha bőven lenne erre lehetőségük és pénzük is rá. Nagynénémmel is beszélgettünk erről, és ő is abból indult ki, hogy a házat nem kótyavetyélik el, hanem esetleg a gyerekek (mi) beköltöznénk, vagy kiadják albérletbe. De anyagilag rosszabb lehetőség nem nagyon annál, mint amit most terveznek csinálni. Én már dolgozom, és havi 50 ezret bele kell adnom a családi költségvetésbe, és a jogosítványomat is "törleszetenem kell" havi 10 ezerrel. Tesómnak például meg is mondták, hogy neki már nem fogják előre fizetni a jogsiját, hanem majd ő maga gyűjtse össze rá a pénzt.

2021. máj. 2. 12:12
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/137 A kérdező kommentje:
Ja, hogy ők akkor elvárhatják, hogy támogassam őket, de én nem várhatom el ugyanezt tőlük.
2021. máj. 2. 13:40
 42/137 anonim ***** válasza:
36%
Amúgy vicces, hogy pont a legegoistább, legönzőbb "gyerekek" vádolnak önzéssel másokat. De az hogy ők a szüleiket kisemmiznék, az nem önzés. Á, dehogy....
2021. máj. 2. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/137 anonim ***** válasza:
81%
Te majd máshogy csinálod, és a vagyonod kezelését még életedben alapítványba teszed, vagy vagyonkezelőre bízod. Így megöröklik majd az örököseid, de csak az előzetesen meghatározott célokra lesz felhasználható.
2021. máj. 2. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/137 anonim ***** válasza:
83%

Én is a családi vagyon gyarapításában hiszek. A szülők is kaptak segítséget, ezért erkölcsi kötelességük nekik is segíteni. Megérteném, ha nem kaptak volna semmit sem. Ráadásul a kérdező befektetésre bíztatja a szüleit, nem a felélésre. Az a havi 100 ezer nem jönne jól nekik fizetés, majd nyugdíj mellett? Sőt a vagyon is megmarad a családban.

Tiszta proli gondolkodás, hogy éljék fel. Utána meg pumpolják majd a gyerekeiket öregségükre? Normális ember a saját nyugdíjas évei is gondol, ők nem. Ha nem adnak semmit belőle a gyereküknek, akkor a minimum, hogy nem tapsolják el a pénzt, hanem befektetik.

Én hiszek és vallom a családi vagyon gyarapítását, és ez felelősség is. Én kaptam és adni is fogom tovább az én munkámmal megnövelt vagyont. Ez van nyugaton is, egy polgári, vagyonos réteg. Itt meg mindenki kezdje nulláról, ha pénzhez jut meg tapsolja el! Gratula! Nem véletlenül van annyi csóró ember ebben az országban. Égne az arcom, ha a szüleimtől örökölve semmit sem hagynék a gyerekeimre. Sajnos ez a normális manapság, önzőnek lenni, tücsöknek lenni, nem hangyának.

2021. máj. 2. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/137 anonim ***** válasza:
34%

Igazuk van. Te is magadnak akarod,nem az utódaidnak.

Már az hányinger keltő,hogy azzal foglalkozol,mint a fajtársaid,hogy a szüleim ennyit meg ennyit keresnek. A fizetés papírra az ő nevük van ráírva. Ha nem hiszed el nézd meg.

Az örökség is az övék. Téged hívtak a hagyatékira? Tehát annyi közöd van hozzá,mint eszed. Semmi.

2021. máj. 2. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/137 anonim ***** válasza:
47%

Tehát igazából csípi a szemed, hogy nem téged tolnak meg az ő örökségükből...

Azt csinálnak vele amit akarnak, majd a te örökségedet meg te költöd kedved szerint.

Önállósodj és kész

2021. máj. 2. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/137 A kérdező kommentje:
#48 Remélem, te nem akarsz gyereket. Sajnálnám szegényt.
2021. máj. 2. 13:58
 48/137 anonim ***** válasza:
76%
Én azt mondom, hogy egy szülő azért ne almoljon ki maga alól mindent, a felnőtt gyerekének adva. Több ismerősnél látom, hogy amit ő örökölt, abból pl. lakást vett a fiatal felnőtt gyerekének. Neki viszont időskori tartaléka nemigen volt. Csak a nyugdíj.
2021. máj. 2. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/137 anonim ***** válasza:
73%
51-es akkor fektesse be, ami hoz neki havonta a konyhára. Nem kell a gyereknek adnia, de megőrizni, vigyázni rá kötelessége.
2021. máj. 2. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/137 anonim ***** válasza:
33%

48-as vagyok. Kettő felnőtt gyermekem van. A lehetőségeink szerint a mai napig támogatjuk őket. De! Sohasem hallottam tőlük ,hogy mi ennyi +ennyit keresünk . Stb... Soha nem adnék onnan semmit nekik.

Nem vagyunk jól kereső szülők. Ők tanulnak + diák munka. De ,ha van plusszunk azonnal nekik adjuk.

De mégegyszer írom, ha olyat hallanék mint amit itt te ,és a sok elkényeztetett fiatal ír,onnantól nem kapnának egy vasat sem.

2021. máj. 2. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!