Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Kiakadnátok azon, ha az...

Kiakadnátok azon, ha az anyukátok el akarná adni a nagymama után örökölt házát, és a pénzt egyszerűen csak felélnék apátokkal? Mi a véleményetek az ilyen szülőkről, akik nem támogatják a gyerekeiket?

Figyelt kérdés
Nem keresnek olyan rosszul a szüleim, (havi nettó 450 ezer, vidéken az összbevételük), viszont semmi érzékük nincs a pénzhez és a megtakarításhoz, annyi félretett pénzünk sincs, hogy 1-2 hónapig megéljünk belőle, ha kiesne minden bevétel. Nagyon költekezőek, amint van egy kis pénz, elköltik bármire. Három éve például hozzájutottak 6 millió forinthoz, abból is már csak 3 és fél van, pedig nem vettek belőle semmit, ami 150.000 ezernél értékesebb lenne. Én őszintén reméltem, hogy majd abból a házból esetleg vesznek egy kis lakást Pesten, amit majd kiadnak, és havi 100.000 forint bevétel biztos bejönne abból is. (A ház kb. 25-öt ér) Vagy esetleg én, vagy a tesóm is később fel tudnánk költözni Pestre, de ezt tudom, hogy egyáltalán nem várhatjuk el, egy szülőnek nem kötelező támogatni semmivel a gyerekét. Tudom, hogy az ő pénzük, de én akkor is dühös vagyuk rájuk amiatt, mert velünk egyáltalán nem törődnek, nem segítenének a lakhatásban, és hogy még csak ránk sem gondolnak ebben a helyzetben. Én a környezetemben azt látom, hogy a szülők 99 %-a segíti a gyerekét elindulni az életben, pláne ha bőven lenne erre lehetőségük és pénzük is rá. Nagynénémmel is beszélgettünk erről, és ő is abból indult ki, hogy a házat nem kótyavetyélik el, hanem esetleg a gyerekek (mi) beköltöznénk, vagy kiadják albérletbe. De anyagilag rosszabb lehetőség nem nagyon annál, mint amit most terveznek csinálni. Én már dolgozom, és havi 50 ezret bele kell adnom a családi költségvetésbe, és a jogosítványomat is "törleszetenem kell" havi 10 ezerrel. Tesómnak például meg is mondták, hogy neki már nem fogják előre fizetni a jogsiját, hanem majd ő maga gyűjtse össze rá a pénzt.

2021. máj. 2. 12:12
 81/137 anonim ***** válasza:
24%
Ő dolguk.
2021. máj. 2. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 82/137 anonim ***** válasza:
28%
Majd te is örökölsz. De ha gondolod majd én is szívesen beleszólok abba hogy mire költöd. Amúgy ha 3 év alatt még maradt 3 és félmillió az nem arra utal hogy elverik. Valószínűleg vésztartaléknak tartják
2021. máj. 2. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 83/137 anonim ***** válasza:
15%

#81


Ha a pénzösszeget megtartom annak semmi értelme.


Mire jó a pénz ha nem költöm semmire?

2021. máj. 2. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 84/137 anonim ***** válasza:
66%
El lehet költeni, de értékálló dologba, hogy megmaradjon. Addig pedig örömet okoz, amíg él az ember.
2021. máj. 2. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 85/137 anonim ***** válasza:
77%
Örökhagyóként azon akadnék ki, ha az idióta örökösöm henyélés címszóval felélné, elherdálná amit egy élet munkájával küszködtem össze. Ha ilyen lenne a vér szerinti örökösöm, biztos hogy nem hagynék rá semmit a kötelező részen kívül, de még inkább már életemben valami értelmesebb leszármazottamra iratnám a dolgaimat.
2021. máj. 2. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 86/137 anonim ***** válasza:
90%
86- na, itt kezdődnek a problémák.. Befekteted olyasmibe, ami értékálló, de pénzt hoz, pl. lakást veszel és kiadod- kvázi a törzstőkéd megmarad,hiszen a lakást nem adod el, örökítheted,de a beszedett bérleti díjat meg elköltheted.Így tudod az örökséget továbbadni az utódodnak, majd az is, és így tovább. Ha csak nem egy proli az illető és elveri az örökséget.
2021. máj. 2. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 87/137 Savlekotő ***** válasza:
73%
17:16 Aki vad idegenre hagy mindent a sajátjait meg kisemmizi ott valaminek történnie kellett hogy így döntött.
2021. máj. 2. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 88/137 anonim ***** válasza:
24%
Savlekötő-nem olvastad?? Leírta, hogy MIÉRT tenné!!
2021. máj. 2. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 89/137 anonim ***** válasza:
76%

Savlekötő, 17:16 Aki vad idegenre hagy mindent a sajátjait meg kisemmizi ott valaminek történnie kellett hogy így döntött.


Hogyne. A 20 évvel fiatalabb nő a szent p*nájával elérte azt, hogy az legyen, amit ő akar. A nagyobbik gyerekeket elüldözte és mindent kieszközölt a sajátjának. Még sose hallottál ilyet, ugye?

2021. máj. 2. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 90/137 anonim ***** válasza:
70%
Utolsó, ne húzd már rá a saját frusztrációd minden esetre.
2021. máj. 2. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!