Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Kiakadnátok azon, ha az...

Kiakadnátok azon, ha az anyukátok el akarná adni a nagymama után örökölt házát, és a pénzt egyszerűen csak felélnék apátokkal? Mi a véleményetek az ilyen szülőkről, akik nem támogatják a gyerekeiket?

Figyelt kérdés
Nem keresnek olyan rosszul a szüleim, (havi nettó 450 ezer, vidéken az összbevételük), viszont semmi érzékük nincs a pénzhez és a megtakarításhoz, annyi félretett pénzünk sincs, hogy 1-2 hónapig megéljünk belőle, ha kiesne minden bevétel. Nagyon költekezőek, amint van egy kis pénz, elköltik bármire. Három éve például hozzájutottak 6 millió forinthoz, abból is már csak 3 és fél van, pedig nem vettek belőle semmit, ami 150.000 ezernél értékesebb lenne. Én őszintén reméltem, hogy majd abból a házból esetleg vesznek egy kis lakást Pesten, amit majd kiadnak, és havi 100.000 forint bevétel biztos bejönne abból is. (A ház kb. 25-öt ér) Vagy esetleg én, vagy a tesóm is később fel tudnánk költözni Pestre, de ezt tudom, hogy egyáltalán nem várhatjuk el, egy szülőnek nem kötelező támogatni semmivel a gyerekét. Tudom, hogy az ő pénzük, de én akkor is dühös vagyuk rájuk amiatt, mert velünk egyáltalán nem törődnek, nem segítenének a lakhatásban, és hogy még csak ránk sem gondolnak ebben a helyzetben. Én a környezetemben azt látom, hogy a szülők 99 %-a segíti a gyerekét elindulni az életben, pláne ha bőven lenne erre lehetőségük és pénzük is rá. Nagynénémmel is beszélgettünk erről, és ő is abból indult ki, hogy a házat nem kótyavetyélik el, hanem esetleg a gyerekek (mi) beköltöznénk, vagy kiadják albérletbe. De anyagilag rosszabb lehetőség nem nagyon annál, mint amit most terveznek csinálni. Én már dolgozom, és havi 50 ezret bele kell adnom a családi költségvetésbe, és a jogosítványomat is "törleszetenem kell" havi 10 ezerrel. Tesómnak például meg is mondták, hogy neki már nem fogják előre fizetni a jogsiját, hanem majd ő maga gyűjtse össze rá a pénzt.

2021. máj. 2. 12:12
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/137 anonim ***** válasza:
40%

Három éve például hozzájutottak 6 millió forinthoz, abból is már csak 3 és fél van.


Ez nem arra utal, hogy minden fillért egyből hülyeségre költenek. Valószínűleg a ház ára is megmaradna, nem gondolod?

2021. máj. 2. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/137 anonim ***** válasza:
75%

Most úgyis kapod majd itt a válaszokat, hogy az az ő örökségük, azt tesznek vele, amit akarnak és te semmit nem várhatsz el, ami jogi értelemben valóban így van, de...


... de én egyetértek veled, szerintem alapvetően gáz az, amikor egy szülőnek lenne rá lehetősége, hogy kicsit támogassa/elindítsa a gyerekét az életben és nem teszi. Ez valahol azt jelenti, hogy nem szereti annyira a gyereket, hogy jobb életet akarjon neki, nem érdekli különösebben a gyereke boldogsága, ez az igazság.


Mi igyekszünk spórolni a gyerekeknek, de azt is megbeszéltük már, hogy ha egyszer öröklünk esetleg - férjem szüleinek oldaláról várható nagyértékű ház majd egyszer - akkor ha csak nem nyomorgunk, akkor a gyerekeknek fogjuk adni, hogy ők is otthonhoz tudjanak jutni.


Szerintem ez a normális dolog, de jön majd a sok proli mindjárt, aki leoszt.

2021. máj. 2. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/137 anonim ***** válasza:
47%

Sajnálom,de én nem értek veled egyet

Nem nem akarnék ki

Anyád örökölt és nem te, ergo azt csinál vele amit akar

2021. máj. 2. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/137 anonim ***** válasza:
66%

Hasonló volt nálunk is, nem akadtam ki.

Amikor nagyapám lakását eladták, apám vett magának egy nagyobb kocsit, a régit meg nekem adta, ennyit láttam belőle, és nem zavart. Ennek is örültem. Fogalmam sincs, hova lett a többi pénz, és őszintén nem is érdekel. Nekik sem hagyom, hogy a pénztárcámban turkáljanak, így én sem turkálok az övékben.

Amúgy kifejezetten jó a kapcsolatunk, sokat találkozunk, szeretjük egymást

2021. máj. 2. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/137 anonim ***** válasza:
18%
Az se jó amikor az öledbe pottyan minden,mert akkor kevésbé fogod megbecsülni a dolgokat
2021. máj. 2. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/137 anonim ***** válasza:
36%
Azt, hogy 100%ban a magánügye, mit kezd vele. Az övé.
2021. máj. 2. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/137 anonim ***** válasza:
73%

Úgy gondolom nem kötelessége 1 szülőnek se a gyereke feneke alá tolni kocsit házat akármit. Vagy, hogy a dolgozó gyermekének kellene adnia extra bevételt.

Felnevelt kitaníttatott a többi rajtad áll.

Megint más kérdés, hogy jóérzésű szülő támogatja mindig minden életkorban, élethelyzetben gyermekét ahogyan tudja.

2021. máj. 2. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/137 anonim ***** válasza:
66%
ha még nagynéni is van, ő is örököl. A 25millió kétfelé osztva... hát ebből még egy csöves lakás se jön ki Pesten.
2021. máj. 2. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/137 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy az ő pénze, jogilag azt csinál vele, amit akar, nem kötelessége támogatni a gyerekeit, semmi közöm hozzá, stb.
2021. máj. 2. 12:27
 10/137 A kérdező kommentje:
# A nagynéni (mamám testvére) nem örököl semmit, csak anyum.
2021. máj. 2. 12:28
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!