Mit szólnál ahhoz, ha a gyereked azt mondaná neked, hogy ő majd nem akar felnőtt korában gyereket?

#30 Mutasd már meg ki írt olyan rém sértő, tapló módon, hogy már a második kommentedben pörögsz ezen?? Egy valaki írta, hogy biztatná is a döntésében a gyerekét, ami nem értem miért lenne sértő vagy tapintatlan vagy bármi más. Az összes többi kommentelő, aki szerint a szülőnek ebbe nincs beleszólása, leírta hogy elfogadná, támogatná, nincs beleszólása így semmit nem tenne azontúl, hogy tudomásul veszi stb stb. Szóval őszintén nem értem a problémát, mondjuk azon érdekes módon nem akadtál fent, aki olyanokat írt, hogy sajnos nem szólhat bele, meg nem fogadná el és biztos el lett cs*eszve a nevelése, ha nem akar gyereket vagy aki épp azt ecsetelgette, hogy próbálná rábeszélni, hogy márpedig szüljön. Pedig ez ezerszer felháborítóbb és bicskanyitogatóbb hozzáállás a saját gyerekedhez!

Egészséges lelkivilágú gyereknek pedig nincs szüksége folyamatos külső megerősítésre a szüleitől, hogy tudja fontos a számukra és végképp nem sértődik be, ha egy tapasztalt anya elmondja mennyi mindennel jár valóban egy gyerek. Ez továbbra sem azt jelenti, hogy megbánta, hogy szült vagy ne lenne fontos a gyereke. Még mindig csak a saját tapasztalatait és a tényeket közli és továbbra sem írt senki olyan stílusban, amin meg kéne sértődni. Nem állt neki senki proli módon szidni a gyerekeket, meg hogy milyen szörnyű annak akinek van blablabla.🤷🏻‍♀️

A 2-es válaszolónak azt mondják a szülei, hogy ne akarjon gyereket. A 17-es válaszoló szülei szerint a gyerek sok idegeskedés és lemondás. A 20-as válaszoló pedig kifejezetten arra biztatná a gyerekét, hogy ne legyen gyereke. Tény, hogy ez nem a válaszolók többsége, de akár egyetlen számomra fura válaszra is reagálhatok, nem? Ráadasul előttem az egyik válaszoló már fogalmazott meg ellenvéleményt erről, eléggé leszólták, pedig szerintem fontos nézőpontot világít meg a válasza. Szerettem volna továbbfűzni azt. És mivel azzal egyetértek, hogy nem szabad szekálni egy gyereket azzal, hogy szüljön/nemzzen, és rá kell hagyni a döntést, azokhoz a válaszokhoz nincs mit hozzátennem, nem azokat ragadtam ki. (Bár bevallom, e döntéssel szembeni közömbösség meglep, én speciel tökre vágyom unokákra. Más nem?).

Az általad sorolt bicskanyitogató válaszok közül a "sajnos nem szólhat bele" válasszal sem tudom, mi a probléma, ha így kiragadjuk a kontextusából. Kb. hasonló állásponton vagyok én is. Tudomásul venném, hogy az ő döntése, támogatnám mindenben, nem szólnék bele, de azért sajnálnám csendben, magamban. Ez olyan, mint ha az lenne az álma, hogy Ausztráliában éljen, abban is támogatnám, de közben sajnálnám, hogy ilyen távol lesz.

És ugyan nyilvan nem helyénvaló kategorikusan kijelenteni, hogy ott el lett cs€szve a nevelés, ahol ennyire rossznak gondolja a gyerek gyerekvállalást, de szerintem kézenfekvő gondolat, hogy szülőként mi adunk mintát a szülő-létről, és ezt könnyen visszatükrözheti a gyerek saját szülői attitűdje. Az én gyerekeim még kisiskolások, de azt állítják, sok gyereket szeretnének, és meggyőződésem, hogy ennek van köze ahoz, hogy rajtam azt láják, hogy boldog vagyok az anyukájukként.

Mondjuk tök jó lenne, ha nem csak azt a kicsinyke reszt ragadnád ki a kontextusból, ami számodra is megfelelő! Pl a kettes vakszo folytatja, hogy:

"Vagy legyek nagyon óvatos."

És utána bővebben kifejti, hogy őmaga miért is érez úgy, hogy nem akar gyereket. Függetlenül a szülőktől. Komolyan, nem mindegy a szülő álláspontja, ha egyszer a gyereke pontosan tudja mit akar?? Fel nem foghatom, hogy képes valaki ilyenen fennakadni. Inkább azt mondogassa, hogy ne akarjak gyereket vagy csak ésszel, ahelyett hogy azzal nyüstöl, hogy mindenáron szüljek.

A 17-es válaszával megint nem értem mi a gondod, hisz vilagosan leírta, hogy 16 éves kora óta tudja, hogy nem akar gyereket, nem akar idegeskedni, stresszelni. A szülei pedig nagyon helyesen elfogadták a döntését és ismét közöltek néhány tényt, ami maximálisan igaz. Aki eleve nem akar gyereket, az nem fog azon nyavalyogni, hogy a szülei minek támogatják és támasztják alá néhány alapvető ténnyel, hogy nincs baj a döntésével. 🤷🏻‍♀️

Ellenben nézd már a 18as válaszát. Hányinger, ahogy leírja hogy "Kérdező az a baj, hogy a szülőnek nincs más lehetősége, mint beletörődnie a gyereke döntésébe.

Elfogadnám-e? Nem."

Az a baj, hogy nem erőszakolhatod rá valamilyen úton-módon a saját akarotod?! Miféle ember mond ilyet? Lerí az egész irományából, hogy mennyire szánja, akik nem akarnak gyereket, mert jaj az mekkora csoda és képtelen ép ésszel felfogni, hogy csak mert számára valami csoda, nem jelenti még csak véletlenül sem azt, hogy másnak is az. Ja arról már ne is beszéljünk, hogy milyen részletesen ecsetelgeti, hogy gyerekkorában kellene a saját mini szobrává alakítgatnia a gyerekét, hogy biztosan olyan legyen mint ő és tutira azok legyenek a vágyai, mint neki. Ez beteges és milliószor szánnivalóbb azzal szemben, hogy valaki elmondja pl, hogy sok lemondással jár egy gyerek!

De ott van a 25-ös, aki korszakonként leírta, hogy mikor milyen módszerrel próbálná mindenáron rávenni a gyerekét, hogy bizony vágja haza az egész hátralevő életét, csak mert ő úgy véli jónak. Most így venném rá, most úgy venném rá, most ezzel próbálkoznék, most amazzal. Miféle "szülő" képes érzelmileg vagy egyéb módon zsarolni a saját gyermekét, hogy nem baj, hogy nem akarsz, de szüljé, mert az milyen jó. Aki nem akar gyereket, az irtózatosan meg tudja bánni, ha külső nyomásra mégis szül. Sajnos élő példa is van rá a közvetlen közelünkben. Lelki roncs lett a nőből, pszichológusról pszichológusra jár. Komolyan ez a normális, hogy egy szülő ilyet kíván a saját gyerekének, csak hogy meglegyen az akarata? Szégyen. Gondolom a felelősséget is vállalná, miután raszedte a lányát a dologra és semmi jó nem sül ki belőle.

És az utazást ne hasonlítgassuk már a szüléshez, jó ég. 🤦🏻‍♀️ Itt egyik nagy "mindenáron szüljön" típusú drága szülő sem azt írta, hogy csendben magamban bánkódnék, hát olvasd már el a fent említett hsz-eket. Kisregényeket írták arról, hogyan próbálnák valahogy mégis raszedni a gyermekvállalásra a gyereküket. 🤷🏻‍♀️

Az, hogy elköltözik a gyereked egy messzi országba, az nem egy egész életre szóló felelősség, sorozatos lemondás, ami örök életre megváltoztatja az életedet negatív értelemben. (mert aki nem akar szülni, annak nem lenne pozitívum a gyerekvállalás)

Elmész, de ha nem tetszik, fogod magad és visszajössz! Ja és főleg nincs ott senki minimum 20 éves koráig, hogy rendszeresen emlékeztessen a rossz döntésed következményére, szemben a gyerekkel. Szóval ez nem volt túl hatásos példa.

Továbbra is úgy gondolom, egy szülőnek semmi köze és beleszólása abba, hogy a gyereke akar-e saját gyereket vagy sem, de ha választani kéne, akkor előbb mondom felháborítónak és szánalmasnak azokat a pusztán jótakaró szülőktől származó "sajnos nem szólhatok bele" meg "gyerekkorában kellett volna belenevelni" meg a mindenáron valahogy rábeszélném, hogy szüljön típusú véleményeket, szemben azzal, aki képes elfogadni és támogatni a gyereke döntését és mindemellé meg meri jegyezni, hogy egyébként mennyi lemondással és stresszel jár egy gyerek, ami azontúl hogy igaz, maga a gyereked is pontosan tisztában van vele, hisz nem véletlen nem akar szülni!

Az pedig totál mindegy milyen értékeket próbáltak a szüleid átadni neked, a gyereked továbbra sem a te kiskorú önmagad, aki mindenben megegyezik veled! Önálló ember, önálló akarattal és vagyakkal, ez azért megvan?? Nem fogod tudni minden döntését és a véleményét befolyásolni és megmásítani, csak mert neked nem tetszik! Nálunk is azt közvetítték anyáék, hogy mennyire imádnak engem és én vagyok a legjobb dolog az életükben, csodás gyerekkorom volt, mégsem akarok gyereket és ezt már azóta tudom, mióta beszélni tudok. De hadd ne soroljam, hány ilyen barátom van, ahol a család volt az érték, amit próbáltak is a szülői átadni, mégsem akar a gyerekük saját gyereket.

Mint ahogy hiába vagy vallásos és viszed a gyerekedet folyton templomba meg misére meg imádkozol, ha egyszer ő maga ezt nem szereti és nem hisz benne, akkor fejtetőre is állhatsz, mint pl férjem. Amint 18 lett a templom közelébe nem ment többet meg jó ideig a szüleiébe se.

#33 "Továbbra is úgy gondolom, egy szülőnek semmi köze és beleszólása abba, hogy a gyereke akar-e saját gyereket vagy sem"

Itt van a hiba, abban hogy te ezt hiszed.

Nem igaz. MINDEZHEZ közöm van amit akar, csinál, kíván a gyerekem. Mert ő az én gyerekem.

Akkor is a gyerekem lesz ha már 70 éves, és ha megérem, és ott leszek mellette 98 évesen, akkor is az anyja leszek és közöm lesz ahhoz amit akar vagy csinál.

Van egy torz, téves elképzelésed arról hogy milyennek kell egy szülőnek lennie, hogyan kell éreznie, viselkednie és ez a torz hozzáállás az ami ilyen helyzetet eredményez. Igenis felelős vagyok azért amilyen emberré válik a gyerekem. Nem dobhatom le magamról a felelősséget csak mert kijelentem, már felnőtt ember és semmi közös ahhoz hogyan akar élni. Mert minden onnan ered hogy hogyan neveltem - neveltem-e egyáltalán.

Egy szülő sem tökéletes, mindenki hibázik, kicsit, nagyot, keveset, többet. A legnagyobb hiba az ha azt hiszed, hogy nincs közöd hozzá, ha nem vagy hajlandó elismerni, hogy még egy 30-40 éves ember is a gyereked, akkor is van jogod, sőt kötelességed beleszólni abba amit csinál.

Nem leszólni, bírálni, kioktatni vagy eldönteni helyette hogy mi legyen - hanem tanítani, elmondani neki hogy minek mi lesz a következménye, másik utat mutatva neki, más lehetőségeket is elé tenni.

Ahogy írták is más nem marad a végén, mint elfogadni amit dönt - mert az ő döntése lesz. de nem az a helyes ha első blikkre a szülő odaáll, hogy igazad van, tedd úgy, nagyon helyes. Mert nem helyes!

Aki ezt teszi, aki egyből maga is támogatja ha a gyereke nem akar saját gyereket, az ezzel azt mondja, hogy a gyerekvállalás rossz volt, nem érte meg, el sem kellett volna kezdeni - ő neki magának sem. A saját gyerekéről mondja ezzel ki, hogy nem érte meg, nem fontos és jó számára annyira, hogy ugyanerre biztatná a gyerekét magát is.

Hiába mosogatod, nagyon egyszerű és egyértelmű a dolog. Ha nem akarom valamiről hogy más is megtegye, akkor elismerem vele, hogy nekem nem volt eléggé fontos, jó és értékes, nekem sem kellett volna megtennem. Vagyis aki szó nélkül elfogadja, sőt, támogatja azt szülőként, hogy a gyerekének ne legyen saját gyereke és ne is akarjon, az a saját gondolatát mondja ki ezzel, hogy neki sem kellett volna így tennie.

Amikor a továbbtanulásról, életmódról, szokásokról, bármiről szó van, annyira tudjátok, hogy a szülő mindig a saját érzéseit, gondolatait mondja ki amikor a gyerekét akarja befolyásolni, amikor megjegyzéseket tesz. Mitől nem értitek hogy ugyanezt történik akkor is amikor egy szülő a gyerekvállalás ellen tesz? Akkor mitől lenne más? Mitől ne maga a szülő ismerné be, hogy Ő nem akart volna gyereket - azt a gyerekét sem?

"Nem igaz. MINDEZHEZ közöm van amit akar, csinál, kíván a gyerekem. Mert ő az én gyerekem."

Na látod itt tévedsz. Csak kibújik a szög a zsákból. Attól, hogy a te gyereked, képes vagy felfogni, hogy ÖNÁLLÓ ember? Tőled független akarattal, döntéssel rendelkezik és csak azért mert a gyereked, véletlen sem egyenlő azzal, hogy mindent úgy is kíván tenni, ahogy azt te jónak latod. Itt max neked van rettenet torz elképzelésed a gyereknevelésről mint olyanról, mert láthatóan te azert vállaltál gyereket, hogy legyen bárhány éves, minden lépésébe és döntése beleokoskodj. Nem ez egy szülő dolga! Van az a pont, amikor igen is semmi közöd nincs hozzá, hogy mit csinál a saját életével! A gyerekvállalás pl pont egy ilyen dolog, abszolút magánügy, senkire nem tartozik az adott nőn és férfin kívül. Ennyi. Aki ezt nem képes belátni, annak már bármit is magyarázni, az akkor is úgy fogja gondolni, hogy neki minden joga megvan beleszólni a felnőtt gyereke életébe, csak mert ő szülte. Na ez a tipikus mérgező szülői hozzáállás, aki mérő kedvességből nekiáll olyanról győzködni a felnőtt gyerekét, amit ő maga nem akar és egyetlen porcikája sem kíván. Kérdezem ismét: miféle szülő az, aki szánt szándékkal próbálná rábeszélni a gyerekét egy olyan dologra, ami tönkretenné a hátralévő életét?? Őszintén érdekelne. Ehhez szimplán nincs jogod, de legalább ezzel a magatartással a gyereked is hamar rájön, hogy főként azért szülted, hogy a saját képmasodra formáld. Elszomorít, hogy tényleg léteznek még olyan szülők, akik képtelenek tiszteletben tartani a gyermekük azon döntéseit, amihez semmi közük. Mert semmi közük hozzá, bármennyire is szeretnétek azt hinni. Nyilván a te felelősséged, hogy neveld és minél inkább embert nevelj belőle, de ebbe kicsit sem tartozik bele, hogy felnőtt, önálló emberként beleszólsz a legintimebb magánügyeibe. Nem kell örülnöd neki, de igen is tudomásul kell venned, mert nincs ráhatásod. Neki kellene azt a gyereket felnevelni, ő tartozna érte felelősségel stb, és nem te! Innentől nincs miről beszélni.

"Ha nem akarom valamiről hogy más is megtegye, akkor elismerem vele, hogy nekem nem volt eléggé fontos, jó és értékes, nekem sem kellett volna megtennem."

Látod itt ismét megvillant a torz világképed. Azért, mert támogatod a döntésében, amiről egyedül neki van joga dönteni, miszerint nem akar gyereket, azzal nem azt ismered el, hogy milyen szörnyű döntés volt őt megszülnöd, ne facsard már ki ennyire a dolgokat b*asszus. Ezzel annyit teszel, hogy biztosítod, hogy akkor is a gyereked és szereted, ha nem így gondolkodik mindenről 100%-ban, ahogy azt te szeretnéd. Ennyi. Az, hogy te ezt nem tudod belátni és folyamat kicsavarnád, az egyéni szoc. problémád. Normális szülőnek eszébe nem jut a gyereke méhében turkálni. Sajnálatos, hogy te 100%-ig biztos vagy abban, hogy jogod van úgy alakítani az önálló, felnőtt gyereked életét, ahogy az neked megfelel, csak majd akkor se csodálkozz, ha a sokadik ilyen "jószándékú", számára direkt rosszat ráerőltető tanácsaidra nem lesz többé kíváncsi. Megérdemelnéd, hátha akkor észhez tersz és rájössz, hogy bőven túlmentél a határon.

" Nem teszi tönkre, mássá teszi. Ugyanúgy tudsz bármit csinálni."

22-es, ezt meséld be az ikres unokanővéremnek:DDD

"Nem igaz. MINDEZHEZ közöm van amit akar, csinál, kíván a gyerekem. Mert ő az én gyerekem.

Akkor is a gyerekem lesz ha már 70 éves, és ha megérem, és ott leszek mellette 98 évesen, akkor is az anyja leszek és közöm lesz ahhoz amit akar vagy csinál."

Na az ilyentől szoktak 10 ezer kilométerre menekülni a gyerekei, és családot alapítani a Föld másik felén valahol.

"Nem igaz. MINDEZHEZ közöm van amit akar, csinál, kíván a gyerekem. Mert ő az én gyerekem."

Kolleganőm is ezt hitte, amikor a 28 éves orvosnő lányát felpofozta. (Mondjuk nem is látta már vagy 15 éve, pedig csak a szomszéd megyében laknak a lányáék.)

#34

Tyűű bakker és én még azt hittem az én szüleimmel nem egyszerű.. De rá kell jönnöm itt néhány választ olvasva, főleg a tiédet, hogy egy szavam nem lehet, ők legalább képesek voltak tiszteletben tartani a döntéseimet és nem akartak 30 évesen belepofázni a magánéletembe. 🤦‍♀️

Én ki nem állhatom a gyerekeket, idegesítenek és nincs hozzájuk türelmem, az egész életem el lenne cs*eszve, ha szülnöm kéne, pedig a szüleim nagyon családcentrikusak, mindig is azt képviselték, hogy a család és a gyerek fontos. És lám, mégsem akarok, mert tudod, különálló személy vagyok, nem kötelező és érvényű örökigazság, hogy ugyanazokat a dolgokat kell akarnom és szeretnem és nem is ugyanazokra kell vágynom, mint a szüleimnek. Ilyen egyszerű.

Itt neked van nagyon, de nagyon torz világképed. Igen a szülőktől kapunk egy alapot, ők megpróbálnak tudásukhoz mérten a legjobban felnevelni, de mindenre nincs befolyásuk, mert nem a rongybabájuk vagyok, akit dróton rángathatnak! Vannak önálló gondolataim, vágyaim, terveim, önálló személyiségem van, amire ha megfeszülsz sem lesz 100% ráhatásod. És ez így van jól, normális szülő nem azért vállal gyereket, hogy aztán megpróbálja mindenben a saját masara formálni.

És az is óriási tévedés, hogyha egy szülő elfogadja és támogatja a felnőtt gyermeke magánéletét illető kardinális döntéseket, akkor az azt jelenti, hogy ő maga is pontosan ugyanúgy gondolja. Szimplán annyit tesz, hogy képes belátni, hogy attól még, hogy a gyerekéről van szó, felnőtt ember és egy olyan magánéleti kérdésbe, ami az egész életére kihatással van - és nem egy olyan dolog, amit ha megun túlad rajta - nincsen beleszólása. Nem az ő életére van befolyással, hanem a gyerekére!

Elképesztő, hogy felnőtt emberek olyan szinten vannak, hogy nem képesek épp ésszel felfogni, hogy a gyerekvállalás pont egy olyan dolog, amit nem szabad erőltetni.

Pont az ilyen szülőktől menekülnek fejvesztve a gyerekek, amint alkalmuk nyílik rá.

17-es vagyok. Igenis megváltozik az ember élete, és nem mindig pozitív irányba a gyerekvállalással. Sajnos nem egy szülőtől hallottam, akár a szomszédaimtól vagy ismerősi körből is, hogy "nem így képzelték el", és nekem adnak igazat, hogy nem akarok gyereket. Nem rosszból mondták nekem a szüleim, csak igazat adva nekem, és hogy a realitást látom, nem a rózsaszín felhőt. Nekik is megváltozott az életük mikor megszülettem. Spontán emberek voltak, megtehették, volt hogy gondoltak egyet és elutaztak valahova. A születésem után ezt nem tehették meg. Nem tudtak eljárni bulizni felhőtlenül, vacsorázni, stb. Hiába hagytak szitterre, vagy nővéremre, anyám jött haza kb. fél óra múlva, mert nem bírt megülni a fenekén. Pedig anyám 32 évesen szült, tehát nem egy felelőtlen "tinimami" volt. A szüleim imádták egymást (sajnos anyám már nem él), egyszer sem veszekedtek, de ha veszekedtek is, az miattam volt.

Azt is el kell fogadni, hogy nem mindenki anyatípus, így én sem. Rosszul vagyok ha csak a közelembe jön egy gyerek. Tegnap is sétáltattam a kutyát (Yorkiem van), lepattant a bicikliről egy 5-6 éves forma kislány, és mindenáron meg akarta simogatni a kutyámat. Mellette volt az apja is (aki a szomszédom), és mondtam neki, hogy az enyémet ne, mert fél a gyerekektől a kutya. A kislány elkezdett hisztizni, hogy de csak a szőrét, a szőrét, az apja úgy rángatta el hogy NEM, mert a gazdája megmondta, hogy fél a kutya. Én rég felképeltem volna már. Sajnos nem egy ilyen gyerek van. Azt hiszem nem én vagyok a ferde hajlamú, mert nem akarok gyereket, inkább reálisan belátom, hogy nem nekem való, mert nulla türelmem lenne hozzájuk. Megelőzöm azt, hogy kiírjam ide xy év múlva, hogy valaki segítsen már mert kb. felkötöm magam a saját kölykömtől (ezt is olvastam múlt héten itt például).