Mit szólnál ahhoz, ha a gyereked azt mondaná neked, hogy ő majd nem akar felnőtt korában gyereket?

Én kb 10 éves korom óta tudom, hogy nem akarok gyereket.

Most 40 vagyok és változatlan.

A szüleim soha nem tettek erre soha egyetlen megjegyzést sem.

1. Nem minden emberben van anyai/apai ösztön. Ezt tudomásul kell venni. Régen is voltak nagynénik, nagybácsik, akik kiélték ilyen ösztöneiket az unokahúgok- és öcsök alkalmankénti kényeztetésében.

A fiúk esetében esetleg a spermadonorságot érdemes felvetni. Bár ez kissé már durva lépés (nekem nem, de az más kérdés). Lány is jelentkezhet talán petesejt donornak.

2. Az ismeretségi körömben van 2 férfi, az egyik 9, a másik 2 testvérrel, akik annyit kellett neveljék a testvéreiket, hogy kijelentették, nekik nem kell gyerek. Ez egyrészt személyiségromboló cselekedet volt a szülők részéről (az oka nem érdekel, hogy rohadtak volna meg), másrészt a párválasztásban a lehetséges nők köre a tizedére csökkent (azaz az optimális partner megtalálásának esélye is tizedére csökkent (megintcsak rohadtak volna meg).

Kérdező az a baj, hogy a szülőnek nincs más lehetősége, mint beletörődnie a gyereke döntésébe.

Elfogadnám-e? Nem.

De akkor, ha ilyen döntése születne a gyerekemnek, akkor már késő lenne. Ez csak következménye az előtte eltelt sok-sok évnek, amiben nyilvánvaló hogy nagyon benne van az én felelősségem is.

Ha az én gyerekem arra a következtetésre jutna, hogy neki nem kell gyerek, akkor az azért lenne, mert ÉN nem mutattam meg neki hogy miért jó ha van gyereke az embernek. Akkor már hiába beszélek neki unokáról, csodás kisbabákról meg hogy majd egyedül marad ha öreg lesz. Mindezt akkor kellett volna megtenni, amikor még gyerek volt, amikor még nevelni lehetett. Ha akkor nem mutattam meg neki a saját példámmal, hogy egy gyerek mit jelent a szülőjének, hanem azt látta, érezte tanulta meg tőlem - az én életemből ami ott van/volt az orra előtt - hogy a gyerek csak nehézség, feladat, költség, zavarja az életet stb., akkor ezen már semmi nem fog változtatni.

Ugyanígy ha nem ebben rontotta el a szülő, hanem túl kényeztette, életképtelennek nevelte a babusgatással, állandó kiszolgálással. Ha a gyerek azt látta hogy a szülője kizárólag csakis neki van alárendelve, csakis azért él hogy őt kiszolgálja, mindenben tőle függ és mindent érte tesz kizárólag, nincs is saját élete - akkor ez is elrettentheti, hiszen ő ezt nem akarná.

A példamutatás a legfontosabb. ha az jó, ha vannak olyan alapok, ismeretek, amik ott szunnyadnak a gyerekben, akkor nem kell aggódni, majd eljön az ideje annak hogy megváltoztassa a döntését. Ha pedig hiányzik, ha rossz az alap, akkor ezen úgy sem lehet már változtatni szülőként - reménykedni lehet csak abban hogy a biológia megteszi a magáét ha megtalálja a megfelelő társat hozzá.

Nem volt könnyű vagy csodás gyerekorom, de mindig is ott voltak a testvéreim. Mindig tudtam hogy nekem is lesznek majd egyszer gyerekeim. Vagy saját, vagy örökbefogadott. De ettől még határozottan ellene voltam a gyerekvállalásnak amíg én elérkezettnek nem láttam az idejét (a párommal közösen), hiába akarták volna anyósomék már jó ideje az unokát. Az egyetem alatt mindent megtettünk azért nehogy gyerekünk legyen és még jó ideig utána is. Ebbe anyósomnak bele kellett törődnie, hiába volt már minden barátnőjének unokája körülötte.

Aztán minálunk is eljött az ideje annak, hogy már AKARJUK a gyereket, a családot. Soha nem bántam meg és sajnálom azokat az embereket, akiknek nem adatik meg hogy gyerekük lehessen. Magát a való életet mulasztják el vele.

Idősebb vagyok a testvéreimnél, tehát nálunk volt először gyerek. Sok éven át nem tudták megérteni, hogy ez miért változtatta meg annyira az életemet, a szülőkkel való találkozások gyakoriságát stb. hiszen ők csak magukkal kellett foglalkozzanak. Nem is próbáltam magyarázni neki, hiszen akinek nincs még gyereke az nem is tudja megérteni milyen - amikor meg már van, akkor meg nem kell magyarázni, érti magától is. El is jött az az idő, amikor a testvéreimnek is sorra gyerekük lett - most már értenek és megértenek engem is. Egy testvérem van akinek soha nem lesz gyereke, lévén homoszexuális. Neki is jó és szép élete van/lesz, de mindig is hiányozni fog az a fele amit nem élhet meg.

A sok előttem irkálónak üzenem, aki annyira a gyerekvállalás ellen van - ahogy zuhanó repülőn nincsen ateista, úgy öreg emberek között sincsen olyan aki ne vágyna arra hogy gyerekei, unokái legyenek mellette. Csak van aki ezt ki is mondja és van aki nem.