Szülők, főznétek vegàn ételt karácsonykor a gyereketeknek és a párjának?
Külföldön élek a párommal. 24.-én, 25.-én a szüleimnél leszünk végig, ők hívtak. Utána a párom családjánál és megyünk haza, a szilvesztert már otthon töltjük a munkahelyünk miatt.
Vegànok vagyunk. A párom családja külön főz nekünk, az anyukája már lelkesen elküldte milyen receptet talált.
Az én anyukám a hagyományos karácsonyi ételeket csinálja, semmiből nem tudunk majd enni. Próbáltam erről beszélni vele, azt mondta mi alkalmazkodjunk, hagyjuk ezt a hülyeséget.
Nagyon rosszul esik, hogy ennyire semmibe vesz. Évi 2 nap annyira nehéz lenne legalább 1-2 olyan kaját csinálni amit mi is ehetünk?
Hozzáteszem, hogy nem drágább a vegàn kaja. Sőt, sokszor olcsóbb pl egy tojásmentes tészta, mint a tojásos. Szóval nem a pénzről van szó, amúgy sem, egyszerűen nem érdekli, hogy mi nem fogunk tudni enni.
A vegánságunk oka egy részben intolerancia is, a tejtermékeket pl egyikőnk sem bírja. Nyilván az allatvedelmi okok is jelentősek.
Azt hozzátenném, hogyha a szüleim jönnének hozzánk, készítenék nekik amit akarnak. Amikor az egyik barátunk jött ki látogatóba, vettem neki felvágottat a reggeli szendvicsébe meg húsos ebédet kapott. Szóval szerintem jogosan várom el, hogy fordítva is tiszteletben tartsák az étrendünket, ha vendégségbe hívnak.
1. Én főznék külön
2. Tudsz előre rendelni hozzávalókat és házhoz szállítják. Megfőzöd magatoknak 24-én délelőtt. Semmivel sem nagyobb fáradtság neked, mint anyukádnak külön főzni nektek
"A laktózmentes tej tejcukrot nem tartalmaz, illetve le van bontva, tejet pedig igen. Fehérjét is, ami nem jó annak, akinek az okoz gondot.
Az ilyen fogalmatanok miatt nem merek enni kb sehol, megkérdem, hogy csinálta, kétszer is...és akkor veszek, ha olyan, de közben rajtam van a pánik is"
Aki nem jártas benne, szerencsére én sem, így fogalmam sincs kinek milyen tejtermék jó vagy sem. Látod, hiába kedveskedtem volna mondjuk neked! 😁
Szóval aki nem jártas ezekben a témákban, azoktól nem is érdemes 100%ig elvárni, hogy úgy főzzön.
71!
Kereskedelemre ez nem vonatkozik. Ők nyitva lesznek.
Amúgy akik itt pampognak a kérdezőnek, azok nem főznék meg a gyerekük kedvenc ételét, ha azt a család többi tagja nem szereti? Soha nem lenne az az asztalon, mert jajjj de körülményes? Vagy az más?
Az ember azt főz a családjának, amit azok jóízűen esznek meg, pláne ünnepekkor, és tök mindegy hogy az most töltött káposzta vagy vegán kaja. Kaja-kaja csak itt sokan elvből Dunába dobnák a vegánokat.
Már neharagudjatok!
Ha valaki valakit meghív vendégsébe, igenis illik neki is készíteni kaját és alkalmazkodni ahhoz, ha valaki ételintoleráns. Ha nem akar külön főzőcskézni karácsonykor a normál menü mellé, akkor ne hívja meg!!!
Tudom, tudom, a lányáról van szó. De ebben az esetben viszont nem esne nehezére külön főzni sem!! Én is mindent megteszek a szeretteimért.
Ettől függetlenül a kérdező nem kérte, hogy külön főzzön rá, csak szimplán annyit kért, hogy olyan alapanyagokból, amiket ők is ehetnek. Ez bevásárláskor számít csupán, de ott sem egetrengető nagy botrány.
Az meg, hogy ezek az allergiák, meg intoleranciák csak divatolások.... Aki így gondolja, kívánom neki, hogy egyszer érezze azt a szenvedést, amit mi!!
3 éve van fekélyes vastagbélgyulladásom, azóta a tejtermékeket nem tudom megemészteni és ha remisszióban van a betegségem, akkor is gyulladást okoz bármilyen tejtermék. Most már ott tartok, hogy ha még egyszer begyullad a belem, meg elkezdenek a fekélyek vérezni, ki fogják műteni az egész vastagbelemet, mert különben bele is halhatok, ha rámegy más szervemre.
Én is szülőkkel karácsonyozok és nem, nem főznek külön nekem, szimplán kihagyják a tejes alapanyagokat némely ételből és meg van oldva. Se több időbe, se több pénzbe nem kerül.
Kiba**ottul nem játék ez és baromira jó lenne, ha nem lennétek ilyen mocskos bunkóak, rosszindulatúak és embertelenek.
Legyünk már egymásra tekintettel a fene egye már meg....
76!
Ha a gyerekemen kívül van még másik 4 ember, még én és az apja, akkor nem a kedvence fog az asztalra kerülni, hanem amit a többség szeret. Ez azért nem atomfizika. Ha vsak a gyerekem jön, neki nyilván a kedvencet főzöm. De itt egy 8 fős társaság van, ahol most 2 személlyel kell kivételezni.
De mit számít, hogy te főznél a másik nem. Anyukája nem főz, ha én leírom, hogy teljes vegán menü lesz az asztalon, semmivel sincs előrébb a kérdező.
Nekem is van étel allergiám, mégse vártam el soha, hogy amiatt másképpen főzzenek. Ha valaki vette a fáradtságot hálás voltam neki, de ha nem, akkor se írtam ki gyakorira.
Mi nem eszünk húst, így ha valaki nálunk ebédel, nem csinálok külön húsos ételt. Sose volt még gond ebből.
Aki viszont étel allergiás, azok vagy megmondják melyik alapanyagot ehetik és úgy vásárolok, de volt aki receptet is küldött. A kérdezőnél nyilván kivitelezhetetlen, de volt, aki hozott egy nagy tál olyan ételt, amit ehet és mások megkóstolhattak.
Valószínűleg a kérdező kapcsolata nem olyan szoros a szüleivel, hogy vegyék a fáradságot ahhoz, hogy a kedvében járjanak. A kérdező sem veszi a fáradságot, hogy megoldja.
"Én is szülőkkel karácsonyozok és nem, nem főznek külön nekem, szimplán kihagyják a tejes alapanyagokat némely ételből és meg van oldva. Se több időbe, se több pénzbe nem kerül."
Felenk a hagyományos karácsonyi menü halászlé, töltött káposzta, hurka, kolbász, mákosguba. Nézzük akkor a kihagyós otleteket: Halászlé hal nélkül, töltött káposzta hús nélkül,, Húsmentes hurka, kolbász?
Egyedül a mákos guba menne, bár nem tudom növényi tejjel milyen lenne.
Mondjuk szerintem az kicsit nevetséges, hogy meghívnak vendégségbe és én főzzek ott helyben , úgy, hogy kb semmit nem fogok aludni aznap az út miatt.
Nálam ha vendégek jönnek, akkor a kedvükbe járok, akkor is, ha 9-en vannak. Ha nem tudok ennyi emberre főzni, akkor nem hívok ennyit van rendelek kaját.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!