Tehetek valami hogy ne tartsa meg a párom a babát? Hogyan mondjam el a szüleimnek?

"A gyógyszerben mondjuk én sem bíztam, de nekem elég lett volna a megszakításos dolog, "

A gyógyszerben nem bíztál, de a megszakításban igen?! :D Hát gratulálok! Nézz utána a két módszer pearl-indexének! :D

"fogalmad sincs mekkora trauma ez testileg, lelkileg.. "

Miért, neked van fogalmad?

Az abortusz testileg nem nagyobb megterhelés, mint mondjuk egy mandulaműtét. Egy vakbélműtét pl. sokkal megterhelőbb. Egy spontán vetélés sokkal megterhelőbb. A szülés az meg pláne. A császármetszés még inkább.

A terhesség is megterhelő, pláne ha szövődményes. Soroljam még?

Lelkileg: aláírom. Megterhelő. De sokkal megterhelőbb, ha mondjuk 16 hetesen kiderül, hogy genetikai betegsége van a tablettaszedés miatt, és akkor kell elvetetni (gyakorlatilag megszülni a halott vagy halálraítélt gyermeket!). Sokkal megterhelőbb megszülni egyedül, és látni, hogy a többi kismamához jönnek a boldog apukák. Sokkal megterhelőbb lesz látni, hogy a gyerek úgy nő fel, hogy hiányzik az apukája.

Az éremnek több oldala van!

Nem igazán értem, hogy miért kell lepontozni azokat, akik nem az abortusz mellett vannak.. mindegy..

Teljesen abszurdnak tartom, Kedves Kérdező, hogy azt gondolod, hogy gyerekeknek nem lehet boldog életük csak akkor, ha apa, és anya mellett nőnek fel!

???

Ha ez így lenne, akkor nagyon, de nagyon kevés boldog gyermek élne az országban! Ebből az egy kijelentésedből látszik, hogy nagyon gyerek vagy, jobb is ha nem lesz gyereked még, de a lánytól ne akard elvenni az anyaság boldogságát, ha ő úgy akarja! Hát, a pénz kérdése.. így jártál!

Elmondanám neked, hogy én apám nélkül nőttem fel, mert 2 évesen elváltak anyámék, de boldog életem volt, a nagyszüleimmel is remek kapcsolatom volt, mert közösen nevelgettek anyummal. Állítom, hogy sok gyereknek nem volt olyan boldog gyerekkora, annak ellenére, hogy apjuk volt, mint nekem! Ez nem ettől függ!!

A te kisbabádnak is lehet boldog, kiegyensúlyozott élete, hidd el, nem lesz lelkileg korcs felnőtt! Az meg, hogy te inkább elvetetnéd az életét, minthogy csonka családban nőjön fel.. enyhén szólva is érdekes..

Azért ezen gondolkozz el jobban, talán te is érezni fogod, hogy mit is írtál!

Nem, szerencsére nincs fogalmam róla, de elég volt látnom egy doku filmet róla, köszi!

Mivel van egy kislányom, rendesen szültem meg, tudom milyen testi "trauma" egy szülés. Azt aláírom, hogy nagyobb trauma az, amit leírtál. Én ismerek olyat, aki boldog volt miután kikaparták, nem számított se fájdalom, se semmi.. ezzel nem tudok azonosulni, az ilyen ember lelketlen! De olyan rokon is van, aki már idős, anno elvetette a magzatát, de azóta is emlegeti, hogy ő egy gyilkos, és sosem tudja megbocsájtani magának, hogy elvetette. Egyik jó barátnőm pedig a 20. héten vetélt el, és meg kellett szülnie.. rettentően sajnáltam a testi, és lelki fájdalma miatt! De az biztos, hogy egy olyan típusú nőnek igenis nagy trauma egy abortusz!

A férjem megnézte azt a doku filmet, mert kíváncsi volt, de férfi létére teljesen elborzasztotta amit látott, és azt mondta, hogy bárhogy is alakul az életünk, sosem tenne ki ilyen dolognak, amit a magzattal tesznek, arról nem is beszélve.

A gyerekvállalás két felnőtt felelősségteljes döntésének kellene hogy legyen. ha a lány úgy érzi joga van ezt a döntést kisajátítani, akkor lehetne benne annyi, hogy beleegyezik abba, hogy a fiú lemondjon minden felelősségről. De nyilván nem fog mert a pénz az jól fog jönni..

Ez tényleg igazságtalan, és nem szép dolog "hát így jártál" kijelentéssel tovább bántani is a kérdezőt. tenni sajnos nem ne lehet semmit.

# 96: Nem vagyok alapvetően abortusztpárti. De 2 spontán vetélésem is volt, mindkettőnél volt utána küret. Szóval nyugodtan kijelenthetem, hogy fizikailag egyáltalán nem megterhelő a dolog. Azóta volt még több műtétem, a küret azokhoz képest semmi.

Az első 12. hétben a természet is nagyon szelektál még. Minden 10! tervezett terhesség spontán vetéléssel végződik. Ez is az élet része...

Elmondtad a szüleidnek, Kérdező?

Leírom a mi történetünket, ha nem gond.

2 hónapja voltunk egy pár (ismertük már egymást egy jó ideje), mikor olyasmi történt, amire senki nem számított. Én napokig elfelejtettem bevenni a fog.gátlót, plusz nyugtatón éltem. Erről tudott a párom is. Éltünk nemi életet. Terhes is lettem. 3 hónapja voltunk akkor együtt, akkor már összeköltöztünk. Agyaltunk, hogy hú basszus, mi legyen. Mondtam neki, hogy ha akarja beszélhetünk abortuszról, de nem igazán szeretném. Ő erre azt mondta, hogy tudta mi a helyzet, és eszembe se jusson elvetetni!!! Megoldjuk valahogy, de a baba marad. Mondjuk nekünk már a kapcsolatunk is úgy indult, hogy gyereket és esküvőt terveztünk, nevet választottunk már akkor, mikor még csak haverok voltunk. Szóval egy délután mondtam neki, hogy régen totál nem így terveztem, azt hittem nekem majd házasságban fog születni babám, és most ez így tök fura.

Mondta, hogy és mi az akadálya ennek? Mondom csupán annyi, hogy menyasszony sem vagyok, pláne nem feleség. :) Ő azt mondta, hogy van 8 hónapom eldönteni, hogy hozzá megyek e, mert ő is szeretné az esküvőt. Örültünk... Elmentem orvoshoz. Pár napra rá úgy ébredtem, hogy iszonyúan görcsölök. Felkeltem, véreztem. Az ügyeleten csináltak egy eüi kaparást. Mondtam, hogy nem kell az esküvő... A párom ragaszkodott hozzá, végül mégiscsak megtartottuk. És teljesült az álmom is. Férjnél vagyok, sikerült teherbe esnem, van egy gyönyörű lányunk. Mindennél többet jelent!!!

Ha az első babánál abortuszt akart volna a férjem, lehet, hogy bele mentem volna, de nem biztos. Ha el akart volna hagyni, akkor így jártunk... Egyedül is lehet gyereket nevelni. Azt pedig ne feledjük, hogy közösen akart babánál is van olyan, hogy apuka lelép még terhességkor, vagy a baba csecsemő korában... Sok ilyenről tudok, úgyhogy semmire sincs garancia!!!

Kérdező! Beszéld meg a szüleiddel, majd együtt a lánnyal és az ő szüleivel, hogy mi is legyen. A gyerektartást pedig a gyerekednek adod, nem a lánynak. Ha nem is akarod elvenni, de legalább tartsd vele a kapcsolatot, hisz az a baba a tiéd is, hiába nem akarod.

Bocs a regényért!