Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Haragudnál a párodra, ha...

Haragudnál a párodra, ha eltitkolná előled azt a kis plusz pénzt amire épp szükségetek van?

Figyelt kérdés

1 fizetésből élünk, persze eléggé nehezen osszuk be a pénzt. Még nem kapott fizetést, de kapott egy kis plusz pénzt. Szerdán ebből adott 10 ezret, el is mentünk vásárolni. (Üres volt a hűtő, csak a legszükségesebbeket vettük meg.)

Nekem közben tönkrement az egyetlen kabátom (jelenleg anyukámét hordom) és a 2 sportcipőm (kínai, 3000 ft-os) közül az egyiknek teljesen szétjött az eleje.

Párom erősködött, hogy nézzünk körül, ha lesz pénzünk veszünk. Mondtam, hogy nem kell (amúgy is maradt 5 ezer ft-unk a 10ből), mindjárt jön a jó idő, addig elvagyok a kölcsönkabáttal. A sportcipőt meg talán meg lehet ragasztani. Elment tegnap orvoshoz, írtak fel neki gyógyszert meg krémet, kiváltottuk. Vettünk hajfestéket nekem aztán el is fogyott a pénz.

Hazafelé beszélgettük, hogy majd ha megjön a fizetése, kéne még 1-2 dolog. (szalámi, macskakaja, macskaalom, wc papír, alufólia, papirzsepi, tej - tehát csak a legszükségesebbek).

Hazaértünk, akkor kiderült, hogy volt még nála 11 ezer ft, ezért erősködött, hogy nézzünk kabátot meg cipőt.

Elrángatott a boltba, minden sz.rt összevásároltunk.(arra számítottunk, hogy este megkapja a fizetését, de nem kapta).

Az én hibám is, hogy nem voltam határozottabb, amikor szóltam neki, hogy nem kell minden hülyeséget megvenni.

2 nap alatt 20 ezer ft-t költöttünk el, jelenleg ezer ft-unk maradt. Este vendégségbe megyünk (bár én szívesen lemondanám), oda illene vinnünk egy pezsgőt, és a párom "elvárja" , hogy süssek valamit, ha már ajándékot nem tudunk venni. (születésnapozni megyünk)


A főbérlő, vagyis a tulaj meg tegnap már rágta a fülünket, hogy mikor fizetünk, meg a kauciót jó lenne minél hamarabb, mert nekik ezt meg azt kell fizetni.


Kicsit mérges vagyok a páromra, de magamra is a kialakult helyzet miatt.

Ha egyszerre adja oda a pénzt, csak egyszer megyünk el "nagybevásárolni", és talán nem veszünk meg minden hülyeséget ami nem létszükséglet.

Az a baj, hogy már hiába verem a fejem a falba, túl késő. És az érdekel a legkevésbé, hogy egy hónapig éhezünk. (inkább én, azt nem hagynám, hogy a párom 10-12 óra meló után éhesen feküdjön le aludni)

Csak lelkileg megvisel, hogy tartozunk a tulajnak. :(


2012. márc. 2. 09:45
 71/110 A kérdező kommentje:
Egyáltalán nem volt betervezve, hogy a párom kap 2000-ért krémet, mert majdnem ugyanennyiért valami gyógyszert a kezére. De nagyon fájt neki, muszáj volt elmenni vele orvoshoz.
2012. márc. 2. 11:53
 72/110 anonim ***** válasza:
92%

Már bocsi, de mi köze a hajszínváltásnak ahhoz, hogy a családod rákeni-e a fejedre a festéket, vagy nem? :P

És akkor te miért nem csinálod meg magadnak!?


Nincs semmi baj, ha ragaszkodsz a hajszínedhez, de az ilyen gyermeteg kifogásokat inkább hagyjuk.

2012. márc. 2. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/110 anonim ***** válasza:
88%

"Szerinted hány olyan fiatal pát van aki reproduktív korban van, van lakása és minimum 10 millás megtakarítása?

Te melyik bolygón élsz? Szeretnék odaköltözni.

Biztos a felső tízezerbe tartozol, azért nem látod a fától az erdőt, kívánom neked, hogy soha ne legyen rosszabb a sorsod. De hogy nem dolgoztál havi 100-140 e nettóért az tuti. Vagy nem sokat. Majd te szaporodsz helyettünk is."


Látjátok itt a probléma, hogy nem tudjátok lejjebb adni az igényeket! Ki beszélt itt 10 millás megtakarításról? Ti tényleg ekkora luxusra vágytok?


A Föld nevű bolygón élek, legmagasabb nettó fizetésem 129 ezer + 4 ezer kajajegy volt. Ez pár hónap után 119 ezer lett, korábban pedig nettó 100-109 ezer volt. És annyi időt voltam munkanélküli, mint amennyi időt dolgoztam. megszűnnek a cégek, most sincs állásom. Nem is emlékszem mikor vettem utoljára ruhát/cipőt. De most nem ez a legnagyobb bajom. Hanem az, hogy kéne végre egy hosszabbtávú munka. Nem érdekel, hogy mit eszek, csak olcsó legyen és ne legyek beteg. Kíbírom és nem fogok mínuszba menni akkor sem. Ha meg igen, nem jövök ide hisztizni.


Ha 10 millám lenne már, akkor egymagam vehetnék egy pici lakást 6-7 millióból. A többit tartalékolnám. Pl bármikor elromolhat egy mosógép, nem jelentene gondot a tartalékból megvenni. És amikor csak dolgozhatok, továbbra is takarékoskodnék, félretennék, nem költenék azután sem luxusra.

Ilyen körülmények közt, még egy társam is lehetne, és ha éppen munkanélkülivé válik, akkor hála a tartalékomnak, ő sem halna éhen. És segíteném a munkakeresésben. Elég nehéz hazánkban, de két ember ha összefog, akkor sem halhat éhen. Ha pedig van munkánk mindkettőnknek, akkor lehet gondolkozni a gyerekvállaláson.


Na én itt még sajnos nem tartok. De azon vagyok, nem pedig a siránkozáson. Ha a párommal élnék az ő keresetéből, akkor inkább hálás lennék neki. És ha nem tetszik, ahogy beosztja a pénzét, akkor addig kínlódnék, míg nem lenne saját keresetem, és megmutatnám neki, hogy hogyan is kéne azt beosztani. Nem a párunktól, szüleinktől, állambácsitól kell elvárni, hogy etessenek. De ha már azt teszik, akkor nagyon meg kellene becsülni!


Helyettetek pedig nem tudok szaporodni, nem is akarok. Túl sok segélyből és hitelből élő van már így is. Magam sem szaporodok, mert amíg azon gondolkodom, hogy hány ruhát vegyek magamra, hogy ne kelljen annyit fűtésre költeni, meg hogyan alakítsam át az elkopott nadrágot, hogy még hordani tudjam, addig bizony óriási felelőtlenség volna gyereket vállalni. Inkább szülessen később szerencsével gyerekem, akit biztosan eltudok tartani, mint most, hogy még eggyel több szegény gyerek legyen az országban.

2012. márc. 2. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/110 anonim ***** válasza:
86%
Fussunk neki ennek a hajfestésnek mégegyszer. Bagatel dolog, de talán mégis érdemes átgondolnod - mint minden egyéb kiadásotokat. Elmész a fodrászhoz, viszed a festéket, befesti olyan színnel, ami hasonlít az eredeti hajszínedre. A barna festék szépen, feltűnésmentesen lenő, és többet nem kell hajat festened. Mivel pedig egész nap ráérsz, a macskát látogathatnád folyton. Még egy dolog: írd össze a kiadásaitokat, mondd a párodnak, hogy akkor sem hal éhen, ha nem vesz joghurtot. Mondom: a net tele van ilyen praktikákkal, ennek kéne KÖZÖSEN utánanézni, mert így csak a sírás megy. Ha kell, keményíts be: a párod hozza haza a pénzt de te kezeled jobban(?). Ez alapján legyen a munkamegosztás. Ő hazahozza, te beosztod. Nem ész nélkül, hogy te koplalsz, de a macska előtt mindig ott a táp, meg ilyenek... Szinte biztos vagyok benne, hogy jobban kijönnétek a pénzből, ha ésszerűségi szempontok mentén költenétek el.
2012. márc. 2. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/110 anonim ***** válasza:
93%

Az az igazság, hogy nekem nagyon úgy tűnik, hogy felesleges a Kérdezőnek bármit is mondani, hiszen eddig mindenre volt kifogása.

Ami nem baj, az ő pénzük, nehogy már az legyen, hogy mi akarjuk megmondani, hogy mit csináljanak vele, vagy sajnáljuk tőlük...

Csak azt nem értem, hogy akkor a kérdést minek tette fel... De lehet, hogy nem tippet várt amúgy.


Egyszerűen is lehet a kérdésére válaszolni: Nem, nem haragudnék a páromra ilyen esetben!

(Lehet, hogy csak ennyit várt, nem tippeket...)

2012. márc. 2. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/110 anonim ***** válasza:
76%
Én nem válnék meg semmi pénzért sem egy állattól sem (házi kedvencre gondolok). Egy nagyon fontos dolgot nem szabad elfelejteni. Nem ő akarta, hogy a gazdája legyek hanem ÉN akartam őt. Felelősséget vállaltam érte, kötelességem gondoskodni róla, a gyerekemet se adnám be intézetbe, ha nem lenne pénz, inkább én élnék száraz kenyeren, csak hogy neki legyen. Számomra az elv a fontos, nem a különbség gyerek és kutya/macska között.
2012. márc. 2. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/110 A kérdező kommentje:

Úgy látszik, csak a környéken élő fodrászok olyan bunkók, hogy pénzért dolgoznak.

Hiába viszem oda a hajfestéket, akkor sem festi be ingyen. Tehát ott tartok, hogy hajfesték 600 + 3000-5000, hogy befesti, megmossa és megszárítja. (Festékes és vizes hajjal sem jöhetek haza, tehát ezekért fizetnem kell)

Csak ennyi köze van a hajszínváltásnak az egészhez. :)


Köszönöm az értelmes tanácsokat, elraktároztam magamban a hasznosabbakat.

A mocskolódásokat, meg hogy a macskától szabaduljak meg, ezeket nem veszem figyelembe.

2012. márc. 2. 12:04
 78/110 anonim ***** válasza:
100%

Komolyan, ez nagyon durva.....

Le sem merem írni, mi mennyit keresünk, de eszembe se jutna 20 ezernek így a seggére verni.

A macska nem luxus; de a havi 5-7ezres macskakaja igen.


Attól még, hogy valakinek van megtakarítása, nem él luxusban és nem milliomos. Én is álltam szalag mellett állandó éjszakai műszakban (este 6tól reggel 6ig), mert az idősebb dolgozók "fáradtak" lettek volna. Dolgoztam meki konyhán is, mert az is alja munka. Nincs 10millióm a bankszámlámon, de ha elromlik a mosógép vagy egyikünk táppénzre megy, van mihez nyúlni.


Hajfestés: tudom, ez nem a te hibád, de erről azok a nők jutnak eszembe akik a "Házon kívül"-ben szoktak panaszkodni. Kaja nincs, de Dove tusfürdő, Always betét meg műköröm, festett haj az van.....

2012. márc. 2. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/110 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező ezt most már én sem értem.A hajfestéssel kapcsolatban.Szőke a hajad,barna az eredeti.Nem feti be a hajad vmi rokon,ha nem ugyanolyan színű.Nem tudom mi nehéz azon,hogy most már nem szőke lesz,hanem világosbarna,és az legalább befogja.Vagy sötétbarna.Lehet én vagyok h.lye,de ez nem nehéz.Pesten laksz,hogy olyan drágán festi be?Nekem 1800ft-ért csinálja a hajam,hogy viszek festéket.Ebbe a hajvasalás is benne van.Nekünk is húzósabb ez a hónap,de a hajfesték meg sem fordult a fejemben.És tényleg nem a macska a luxus,hanem a havi 5000 ft rá.
2012. márc. 2. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/110 anonim ***** válasza:
73%

Ilyen értékrenddel szerintem feleslegesen is magyaráz neked bárki arról, hogy tanulj meg spórolni.


Minden áldott nap láthatnád a cukcsi kis szőrpamacsod, azzal a különbséggel, hogy 5000 ft-ból még egy hétig kihúznátok.

2 kiló kenyér

fél kiló darált hús

fél kiló száraztészta

egy kiló alma

két liter tej

konzerv paradicsompüré

20deka felvágott


csak ennyibe kerül a macskád. A hajfestésről meg annyit, hogy akkor egyszer kellene kifizetned az árát(reméltem, hogy ezt nem kell leírnom ahhoz, hogy megértsd, de mostmár mindegy) és aztán évekig nm kerülne egy fillérbe se. Az a brutális, hogy itt tényleg segíteni akarnak, csak meg vannak döbbenve azon, hogy ennyire életképtelen vagy. Mert ha lenne benned szándék a helyzeted változtatására... de nincs. Akkor meg mit vársz? (nem kell figyelembe venni, de akkor a válaszom hasznosságát se értékeld. Persze, hogy nem hasznos, ha neked nem használ.)

2012. márc. 2. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!