Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Haragudnál a párodra, ha...

Haragudnál a párodra, ha eltitkolná előled azt a kis plusz pénzt amire épp szükségetek van?

Figyelt kérdés

1 fizetésből élünk, persze eléggé nehezen osszuk be a pénzt. Még nem kapott fizetést, de kapott egy kis plusz pénzt. Szerdán ebből adott 10 ezret, el is mentünk vásárolni. (Üres volt a hűtő, csak a legszükségesebbeket vettük meg.)

Nekem közben tönkrement az egyetlen kabátom (jelenleg anyukámét hordom) és a 2 sportcipőm (kínai, 3000 ft-os) közül az egyiknek teljesen szétjött az eleje.

Párom erősködött, hogy nézzünk körül, ha lesz pénzünk veszünk. Mondtam, hogy nem kell (amúgy is maradt 5 ezer ft-unk a 10ből), mindjárt jön a jó idő, addig elvagyok a kölcsönkabáttal. A sportcipőt meg talán meg lehet ragasztani. Elment tegnap orvoshoz, írtak fel neki gyógyszert meg krémet, kiváltottuk. Vettünk hajfestéket nekem aztán el is fogyott a pénz.

Hazafelé beszélgettük, hogy majd ha megjön a fizetése, kéne még 1-2 dolog. (szalámi, macskakaja, macskaalom, wc papír, alufólia, papirzsepi, tej - tehát csak a legszükségesebbek).

Hazaértünk, akkor kiderült, hogy volt még nála 11 ezer ft, ezért erősködött, hogy nézzünk kabátot meg cipőt.

Elrángatott a boltba, minden sz.rt összevásároltunk.(arra számítottunk, hogy este megkapja a fizetését, de nem kapta).

Az én hibám is, hogy nem voltam határozottabb, amikor szóltam neki, hogy nem kell minden hülyeséget megvenni.

2 nap alatt 20 ezer ft-t költöttünk el, jelenleg ezer ft-unk maradt. Este vendégségbe megyünk (bár én szívesen lemondanám), oda illene vinnünk egy pezsgőt, és a párom "elvárja" , hogy süssek valamit, ha már ajándékot nem tudunk venni. (születésnapozni megyünk)


A főbérlő, vagyis a tulaj meg tegnap már rágta a fülünket, hogy mikor fizetünk, meg a kauciót jó lenne minél hamarabb, mert nekik ezt meg azt kell fizetni.


Kicsit mérges vagyok a páromra, de magamra is a kialakult helyzet miatt.

Ha egyszerre adja oda a pénzt, csak egyszer megyünk el "nagybevásárolni", és talán nem veszünk meg minden hülyeséget ami nem létszükséglet.

Az a baj, hogy már hiába verem a fejem a falba, túl késő. És az érdekel a legkevésbé, hogy egy hónapig éhezünk. (inkább én, azt nem hagynám, hogy a párom 10-12 óra meló után éhesen feküdjön le aludni)

Csak lelkileg megvisel, hogy tartozunk a tulajnak. :(


2012. márc. 2. 09:45
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/110 anonim ***** válasza:
83%

"Egy gyerekkel ugyanezt már nem lehet eljátszani! Gyereket csak felelősséggel szabad vállalni, úgy hogy ehhez megvan a biztos háttér:

Saját lakás! Munkahely mindkét szülőnek! És annyi megtakarítás, hogy ha hirtelen megszűnik mindkettő munkahelye, akkor is még 1-2 évig megtudjanak élni."



Én sem vagyok híve a felelőtlen gyerekcsinálásnak a pucér seggre, de szerintem manapság egy fiatal párnak szinte lehetetlen a közös életet elkezdve felmutatni egy tehermentes saját lakást, megtakarításként 5-10 millió forintot, plusz két olyan állást, ami tuti nem szűnik meg. Valami lehet hogy összejön, nekünk pl. az állás és a lakás, de mivel nem volt milliós bankbetétem, akkor ne is szültem volna? Amúgy ha nem szülök, akkor se lenne...

2012. márc. 2. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/110 anonim ***** válasza:
82%
Jó, hát majd legközelebb otthon csináltok kakaót, de most már örüljetek annak ami van és igyátok meg a boltit, gondolom kárba nem vész a többi sem. Mint mondottam volt a görcsöléssel úgysem lesz több pénzed.
2012. márc. 2. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/110 A kérdező kommentje:

40.

Szóltam neki a boltban, többször is, hogy jól át kéne gondolni, mit veszünk meg.

A gyorsfagyasztott, hamar kisüthetős dolgok pl. szerintem nagyon drágák, de a párom szerint az is kell.

Az édes piskótatallér, a sós ropogtatnivaló, az illatosító meg olyan dolgok amik nélkül eddig megvoltunk, most hirtelen fontosak lettek.

2012. márc. 2. 11:04
 44/110 A kérdező kommentje:
Ja és félre ne értsétek, nem csak a páromra haragszom, hanem magamra is. :(
2012. márc. 2. 11:06
 45/110 anonim ***** válasza:
54%

"Itt rengeteg "sohanemkerülhetekilyenhelyzetbe", előrelátó ember van. "


Ha 1950-et írnánk, akkor nem lenne probléma. De a mai teljesen bizonytalan világban muszáj előrelátni. Vagy nem, de akkor vállalni a következményeket!


(Tartós munkanélküli vagyok én is. Eszem ágában nem jutna albérletben lakni, mert akkor még az eddig összegyűjtött megtakarításomat is kidobnám ezzel az ablakon. Nekem se jó, hogy vidéken, ráadásul szüleimmel együtt kell élni, de muszáj áldozatokat hozni. Sok pénzbe kerül a vonatjegy is, ha állásinterjúra kell menni (hiába), de még így is olcsóbb és biztosabb. Otthon nem kell lakbért fizetni, csak beszállni a rezsibe, és a házimunka sem teljesen a szülőkre hárul, még hasznos is vagyok, csak el kell viselni az ősök eltérő nézeteit, ez van.


Néha alább kell adni az igényeket a jelenben ahhoz, hogy a jövő biztosabb legyen és halmozzunk fel még nagyobb adósságokat.)

2012. márc. 2. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/110 anonim ***** válasza:
89%
38. vagyok. Hát igen, amiket még most hozzátettél, mirelit kész kaja, sós ropogtatnivaló stb.stb. mind-mind azt mutatják, hogy nem tudtok spórolni. Elsődlegesen a párod nem képes lemondani a dolgokról, nem hajlandó tudomásul venni, hogy elfogy a pénz és nem lesz mit ennetek. Ez azért gáz, mert ha bekövetkezik ez (tekintve, hogy ezer forintotok van, ha jól olvastam egy előző kommentedet), akkor mit fogtok csinálni? Ez sürgős és komoly átbeszélést érdemel, mert ez a kapcsolatotokban is egy komoly problémaforrás. Fontos volna a párodnak leszállni a magas lóról. Szülőkhöz nem tudtok ideiglenesen költözni? Amíg nem kapsz munkát?
2012. márc. 2. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/110 anonim ***** válasza:
81%
az az igazsag ha ennyire rosszul alltok akkor bizony tenyleg nem hulyesegekre kene szorni a penzt ("Elrángatott a boltba, minden sz.rt összevásároltunk") hanem fontossagi sorrendben eloszor a szamlakat, lakbert kene kifizetni aztan alapelelmiszereket es a vegen a "luxuscikkeket". ha igy allnek anyagilag biztos nem vennem meg a szensavas uditoket hanem innak vizet vagy teat.. nem bantani akarlak mert latom hogy nalatok inkabb te vagy az aki probalna beosztani a penzt, csak az is hulyen jon ki hogy ha az ember nem a sajat penzet akarja beosztani.
2012. márc. 2. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/110 A kérdező kommentje:

Nem kényszeríthetem bele a páromat olyanba, amit nem akar. Több mint 10 éve lakik egyedül. Mikor az exének a szüleivel kellett együtt laknia, azt sem bírta.

Szereti a szüleimet, de megértem hogy nem akar egy félszobába nyomorogni.

Leginkább a kaució okoz problémát.

2012. márc. 2. 11:10
 49/110 anonim ***** válasza:
66%

Értem. Azt írtad, hogy arra számítottatok, hogy este megkapja a fizetését. Ezek szerint, ha megkapta volna, akkor nem lenne olyan gáz a helyzet, csak ezt a pár napot kéne valahogy kibírnotok?!


Voltam én is hasonló helyzetben, mi bulizni mentünk el a férjemmel, észre se vettem, hogy nem csak a mi fogyasztásunkat fizeti, hanem a haverokat is meg-meghívja. Hát mondhatom, szíven ütött, amikor másnap kiderült, hogy 20eFt ment el a buliban, amikor 7-8eFt-ra saccoltam kettőnk fogyasztása alapján és nagyon kellett volna másra a pénz.

Lépj túl rajta, ne emészd magad, ettől nem lesz jobb a helyzet!

2012. márc. 2. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/110 anonim ***** válasza:
85%

Hát agyvérzést kapok, hogy nem tudtok leszállni szerencsétlen macskáról! Szívtelenek! Akkor már javasolnátok inkább a tv, internet stb eladását, kiköttetését, de neeeem. Szeretni az élőlényeket és használni a tárgyakat! Nem pedig fordítva.

VISZONT! meg lehet olcsóbban is oldani. Nekem 2 macskám van és így kijön az alom, kaja 6000ft-ból, úgy, hogy prémium tápot veszek. szóval nektek 4 simán elég kellene, hogy legyen rá. Hiába csak a párod dolgozik, a hiba mégis az ő pénzbeosztásával van. Fogjatok egy füzetet és írjátok fel egy hónapig, hogy mire költötök. Mindent! Hó végén nézzétek át, számoljátok össze az azonos jellegű kiadásokat és látni fogjátok, hogy hol a hiba. Nálam a kajapénz harmadát a nasi vitte el :o Előre írjátok össze a kiadásokat és vonjátok le a fizetés összegéből. Tegyétek félre. Ami marad, azt elosztjátok a hónap napjaival és ki fog jönni mennyi jut egy napra. Szomorú lesz látni lehet, de legalább nem úsztok el. Én havi 110 ezerből nem tudnékk üdítőre meg ilyenekre költeni, szóval nektek se hiszem, hogy beleférne. Egy csomó dolog van, amit lehet olcsóbb dolgokkal helyettesíteni. A tisztítószerből pl a tescós ugyanazt teszi, mint a domestos. vagy a mosószer is. nem kell lenor, meg cocolino, jó a 3 literes noname is. ja és a gyógyszerekből is van csomó, ami ugyanolyan hatásos, csak nem olyan felkapott. ha írsz privátban dolgokjat, hogy miket használtok, mik a kiadások, szivesen segítek. átnézem és megkeresem az olcsóbb alternatíváját. Ja és hajfesték! Igenis fontos, hogy ápolt legyen, még ha szegénység van is. Szerintetek ki vesz fel egy igénytelen, fogatlan, koszos, rongyos alkalmazottat, aki lyukas cipőben meg szétmosott melegítőben van?

2012. márc. 2. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!