Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Haragudnál a párodra, ha...

Haragudnál a párodra, ha eltitkolná előled azt a kis plusz pénzt amire épp szükségetek van?

Figyelt kérdés

1 fizetésből élünk, persze eléggé nehezen osszuk be a pénzt. Még nem kapott fizetést, de kapott egy kis plusz pénzt. Szerdán ebből adott 10 ezret, el is mentünk vásárolni. (Üres volt a hűtő, csak a legszükségesebbeket vettük meg.)

Nekem közben tönkrement az egyetlen kabátom (jelenleg anyukámét hordom) és a 2 sportcipőm (kínai, 3000 ft-os) közül az egyiknek teljesen szétjött az eleje.

Párom erősködött, hogy nézzünk körül, ha lesz pénzünk veszünk. Mondtam, hogy nem kell (amúgy is maradt 5 ezer ft-unk a 10ből), mindjárt jön a jó idő, addig elvagyok a kölcsönkabáttal. A sportcipőt meg talán meg lehet ragasztani. Elment tegnap orvoshoz, írtak fel neki gyógyszert meg krémet, kiváltottuk. Vettünk hajfestéket nekem aztán el is fogyott a pénz.

Hazafelé beszélgettük, hogy majd ha megjön a fizetése, kéne még 1-2 dolog. (szalámi, macskakaja, macskaalom, wc papír, alufólia, papirzsepi, tej - tehát csak a legszükségesebbek).

Hazaértünk, akkor kiderült, hogy volt még nála 11 ezer ft, ezért erősködött, hogy nézzünk kabátot meg cipőt.

Elrángatott a boltba, minden sz.rt összevásároltunk.(arra számítottunk, hogy este megkapja a fizetését, de nem kapta).

Az én hibám is, hogy nem voltam határozottabb, amikor szóltam neki, hogy nem kell minden hülyeséget megvenni.

2 nap alatt 20 ezer ft-t költöttünk el, jelenleg ezer ft-unk maradt. Este vendégségbe megyünk (bár én szívesen lemondanám), oda illene vinnünk egy pezsgőt, és a párom "elvárja" , hogy süssek valamit, ha már ajándékot nem tudunk venni. (születésnapozni megyünk)


A főbérlő, vagyis a tulaj meg tegnap már rágta a fülünket, hogy mikor fizetünk, meg a kauciót jó lenne minél hamarabb, mert nekik ezt meg azt kell fizetni.


Kicsit mérges vagyok a páromra, de magamra is a kialakult helyzet miatt.

Ha egyszerre adja oda a pénzt, csak egyszer megyünk el "nagybevásárolni", és talán nem veszünk meg minden hülyeséget ami nem létszükséglet.

Az a baj, hogy már hiába verem a fejem a falba, túl késő. És az érdekel a legkevésbé, hogy egy hónapig éhezünk. (inkább én, azt nem hagynám, hogy a párom 10-12 óra meló után éhesen feküdjön le aludni)

Csak lelkileg megvisel, hogy tartozunk a tulajnak. :(


2012. márc. 2. 09:45
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
 101/110 anonim ***** válasza:
57%

95 vagyok,de voltam nyomorban nem is kicsit,megtaposott az élet párszor,csak nem siránkoztam,henem megoldottam,és igen harag van bennem mikor valakit a semmiségért sárba tipornak ,más meg a durvább dolgokért is ajnároznak itt ezen az oladalon.A kérdésre kéne válaszolni,nem rúgni még egyet a kérdezőn,és aki nem kőtödött még háziállathoz az simán leadja.Én nem vagyok bológató kutya hogy beálljak a sorba kérdezőt rugdalni,mert sokan ezzel vezetik le feszkót itt,csak leírtam a véleményem,

amúgy meg egy állásinterjún meg azért meg kell jelleni valahogy.

És az észrevételem ezen az oladalon hogy egyre több állat,és gyerek gyülőlő agressziv ember van,nem rég egy kérdésnél egy gyereket akart itt valaki megtaposni...

2012. márc. 2. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/110 anonim ***** válasza:
100%

Haragudnál a párodra, ha eltitkolná előled azt a kis plusz pénzt amire épp szükségetek van?


Mindenki a macskán,hajfestéken stb -n lovagol.Ha a párom eltitkolná a pénzt...Ha pénzügyi gondunk lenne na én azon gondolkodnék el miért is titkolja,de ezért is kérem a leoltást.

2012. márc. 2. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/110 anonim ***** válasza:
28%

"Aki kidob egy állatot az kidobja a gyerekét is,ha nem jár már érte kes,ja és én láttam már kocsiból repülni kutyát sajnos.Hajfesték meg nem egy luxus cikk annyira,állásinterjún lenőtt fejjel ki veszi fel,az gázabb mikor tinik kozmetikushoz járkálnak,műkörmöshöz,meg 20000 forintért vesznek ruhákat."


Gondolom, te felnőtt ember vagy. Ezért is nem értem, hogy lehetsz ennyire beszűkült és szélsőséges. Szerinted minden család egy szinten kezeli a gyerekét egy háziállattal?!

Nos, hálistennek szó nincs róla. Ha úgy adódik, hogy hó végére nem marad pénz, előbb válnak meg a macskától, de a gyerek előtt legyen kaja. És ez a normális.

Nekünk is van macskánk és imádom. Két 100 ropis fizetésből élünk hitellel négyen és mellette még félre is rakunk. Hogy hogy? Nos nem egy, nem két spórolási tipp le lett írva, de csak téptük a szánkat. Én írtam le azt is, hogy havi 5000 ft-ot mire lehetne költeni. Egy heti élelem.

A macskát pedig ELAJÁNDÉKOZNI kellene, senki nem írta, hogy rituálisan áldozzák fel, hogy kinyerjék belőle a pénzenergiát... És ahol volt hely 3 macskának, ott lesz egy negyediknek is, panelban amúgy sem jó egy macskának.(ezt persze úgy sem fogom tudni megértetni egy panelos macskatartóval.) Szóval nem létezik, hogy valaki ne fogadná be.

Hogy nem éheznek? "És az érdekel a legkevésbé, hogy egy hónapig éhezünk. (inkább én, azt nem hagynám, hogy a párom 10-12 óra meló után éhesen feküdjön le aludni)"


Ha a hölgyike szívesen éhezik, akkor mondjuk meg is értem, hogy meg kell tartani a macskát.


"Spórolni okosabban is lehet".

De akkor már csak egy dolgot nem értek: ha amúgy vígan ellennének a pénzükből (csak nem képesek/hajlandóak spórolni), akkor minek sírnak? Rengeteg segítő tipp ékezett, és a nyakamat rá, hogy fel sem írt azokat a dolgokat, amik hasznosak lehetnének. Ez a baj, mit mondtam is már: semmi hajlandóság nincs benne, és még mi vagyunk a szívtelenek, hogy sajnáljuk(ez egy vicc) a hajfestéket tőle. Az meg fullra nem releváns érv, hogy a tinip.csák hova járnak és mennyit költenek. Minden a helyzetünkhöz mérten luxus. Ebben a helyzetben pedig minden luxus, ami feleslegesen eszi a pénzt (merthogy a nőci nem őszül, csak hobbiból festi a haját. Páldául). De nem probléma, sok család van, ahol vígan elnézik maguknak, hogy tartoznak a főbérlőnek, de a hűtő mindig tele van - sok felesleges kacattal is.


Nyilván a válaszolók többségének nem hasonlít az értékrendje a kérdezőéhez. Ezzel nincs is baj. A baj ott kezdődik, hogy tippeket adtunk neki - eleinte normális hangvételben - és már ezt is támadásnak értékelte. Ha fáj az igazság, nem kell tovább olvasni a válaszokat. Nekem mindenesetre hasznos volt az itt töltött idő és olvasgatás, mert meggyőződésem, hogy ha meg is szorulunk, előbb talpraállunk majd, anélkül, hogy ledobnánk 10-20 kilót feleslegesen ezidő alatt.

2012. márc. 3. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 104/110 A kérdező kommentje:

A normális válaszokat köszönöm.


A bunkók meg felfordulhatnak, azt is leszarom. :)

2012. márc. 4. 16:34
 105/110 anonim ***** válasza:
100%
Hagyjátok már azt a macskát, nem a küszöböt rágják a kérdezőék, hanem most rosszabbul állnak.Talál munkát nem lesz gond.
2012. márc. 4. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/110 anonim válasza:
100%

Fel a fejjel:)

Ahogy már írták.....

Sok tipp........

:)

2012. márc. 5. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/110 anonim ***** válasza:
100%
Sook hasznos tipp! Hamarosan mi költözünk,megpróbáljuk egyiket másikat betartani..
2012. márc. 5. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/110 A kérdező kommentje:

Ahogy az egyik hozzászóló is írta, ez átmeneti állapot!

Remélem.

2012. márc. 7. 15:42
 109/110 anonim ***** válasza:
:)
2014. febr. 26. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 110/110 anonim ***** válasza:
Kérdező, mi újság azóta?
2014. febr. 27. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!