Hogyan mondjam el édesanyámnak, hogy terhes vagyok?
Sajnos annak ellenére, hogy nagyon jó a kapcsolatom az édesanyámmal, és egyben a legjobb barátnőm is, a gyerek téma úgymond tabu.
Tudom, hogy ha elmondom neki, hogy terhes vagyok az első dolog amit mondani fogy, hogy el kell vetetnem és én abba belehalok, mert mindig is akartam gyereket ( egy betegségem miatt a doktorok már kiskorom óta azt mondták, hogy nem igazán lehet gyerekem).
Ráadásul nem is felelőtlenül, csak úgy estem teherbe. A párommal már 3 éve együtt vagyunk (igaz 8 évvel idősebb, mint én), van 1 kis közös házunk, meg minden. Nem vagyunk milliomosok, de jól élünk és jövő márciusra meglesz az esküvő is.
Én most még a szüleimnél lakom (mert a párom augusztus végéig távol kell dolgozzon).
Tudom, hogy már nagykorú vagyok (22) és gyakorlatilag nem kötelezhet anyum, hogy elvetessem a babát, de akkor is a természetéből adódóan tudom, hogy találna egy megoldást erre. Merthogy a minap elbeszélgettem vele általánosságban erről a témáról, és kijelentette, hogy ha én házasság előtt teherbe esnék, úgy hogy senki se tudja(még a párom se) elvinne 1 nőgyógyászhoz és elvetetné.
Mit tegyek? NAgyon félek.
Párod támogat ebben?
Ha igen, akkor mindenképp együtt menjetek, hiszen ő már hozzád tartozik - pláne, hogy a gyermekét hordod. Szóval várjatok még vele kicsit, és aztán álljatok oda kézen fogva és mondjátok meg. A párod segíteni fog, nem? Hiszen a baba félig az övé!
Nyilvánvalóan viszont ha a betegséged olyan természetű, hogy életveszélyes lenne egy terhesség, akkor bizony el kell gondolkodni a megtartásán... :(
De remélem nem, és minden OK lesz!
"mindig is akartam gyereket ( egy betegségem miatt a doktorok már kiskorom óta azt mondták, hogy nem igazán lehet gyerekem)."
Akkor sikersztori a tied, hogy mégis megfogant ez az apróság. Örülj neki, élvezd, hogy kismama vagy. Semmi más nem számít rajtatok kívül.
Állj a sarkadra! Felnőtt vagy már! Nem kényszeríthet semmire, főleg nem abortuszra.
Amúgy meg mond meg neki a 12.hét után, akkor már nem lehet megszakítani a terhességet.
A párom nagyon örülne a babának, mert már most tervezgeti, hogy 1-2 éven belül lesz babánk.
A betegségem abból áll, hogy nagyon nehezen esek teherbe.
Tegnapelőtt voltam nőgyógyásznál, és habár azt mondta, hogy sokkal jobban oda kell figyeljek, nem lesznek sokkal nagyobb bajok mint 1 átlag terhességnél (esetleg majd nem természetes szülés lesz, hanem megcsászárolnak)
Hát, nehéz ezt így leírnom - mert nekem, tuti anyum lenne az első (azaz második :) ) akihez rohannék elmondani... DE szerintem se mondd még el.
Várj amíg egyrészt összeköltöztök, másrészt a baba már "túlélte" az első pár hónapot.
Mert a körülmények alapján (úgy volt, hogy nem is lehet babád) sajna az is lehet (nagyon remélem, hogy nem!!!), hogy elmegy a baba az eső 1-2 hónapban... pláne ha előtte jól összeveszel anyuddal és emiatt tök stresszes leszel.
Szóval most vigyázz, beszélj pároddal, stb és ha már biztos minden és rendben vagy (nőgyógyásszal beszéltél, stb).... akkor mondd el... akkor már elvetetni se lehet. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!