Férfitársaim! Hogy viselitek, ha a Feleségetek nagyon nem jön ki Édesanyátokkal?

Nos, én kisgyermekes anyukaként a saját példámat tudom neked leírni. A huszas éveim elején elköltöztem otthonról, azóta eltartom magam. A szüleim elfogadták (édesapám egy kicsit nehezen), hogy önálló lettem, saját magam irányítom az életem, és ennek megfelelően igyekeznek nem beleszólni semmibe. A férjem ennek éppen az ellenkezője: édesanyja egyedül nevelte fel, egyetlen fiúgyermek, a harmincas éveinek közepén költözött el otthonról hozzám. Anyukája évekig mindent elé rakott, a munkán kívül az ég egy adta világon semmivel nem kellett törődnie. Én az anyukával havonta maximum kétszer találkoztam egy-két órára, udvariasan elcsevegtünk. Az én lakásomban élünk, itt anyuka a szülésemig csak egy alkalommal járt.

Aztán, amikor a gyermekünk megszületett, azon kaptam magam, hogy anyuka kétnaponta órákat van nálunk, szoptatás közben öt centiméterről nézi a mellemet, már azt is tudja, hogy a két hetes csemete mit fog először kanállal kóstolni, hogy mikor kezdem majd a szobatisztaságra való szoktatást. Azt, hogy én hogy érzem magam úgy egyáltalán, soha nem kérdezi meg, viszont a kicsi minden rezdüléséről azonnal tudni akar. Ha itt van, a gyereket az ölébe ülteti, hiába menne szegény játszani, mozogni, nem érdekli, ha sír, akkor sem akarja nekem ide adni. Szentélyt csinált a lakásából a gyereknek, és, bár nem mondja ki, de érzem, hogy innentől kezdve csak az unokájának akar élni, ő lett a legfontosabb ember az életében. Én ezt nem tartotm normális dolognak. Én úgy gondolom, hogy mindenkinek legyen meg a maga élete, kapcsolatai, barátai, egy kicsi gyerekre nem szabad ekkora terhet rakni.

Ami még nekem feltűnt a saját érzéseimmel kapcsolatban: úgy kell visszagyűrni a féltésemet, amikor a gyereket a kezébe veszi. Ezen már sokat agyaltam, hogy mi miatt lehet, és arra jutottam, hogy valószínűleg ösztön, de szerencsére le tudom ezt győzni magamban.

Szóval, lehet, hogy a feleséged is ilyesmiket érez. Gondold végig a saját példátokon keresztül, amiket leírtam. Remélem, tudtam segíteni.

Figyu, komplett regény lett ebböl. Mindenki mondja a saját sztorijait, példákat milyen helyzetben mit hogy kéne, stb. stb.

Mostmár lásd be, jobban jártál volna ha rám hallgatsz és bezárod a szekrénybe, nem fájdult volna meg a fejed.

De mondok egy még jobbat: zárd mindkettőt a szekrénybe, minimum 2 napra. Össze fognak barátkozni és megoldódik minden magától.

A mostani 'egetverő' gondok egy pillanat alatt eltörpülnek, hidd el.

Ez egy indiai módszer és müködik, a fiú és a lány szülei megegyeznek hogy esküvő lesz és punktum, nincs appeláta, és hogy biztosan menjen a dolog esküvő elött bezárják őket egy szobába ahol semmi nincs, nem kapnak semmit csak ételt. Nem volt még rá példa hogy ne barátkoztak volna össze.

Nézd meg mennyien vannak az indiaiak, tehát a módszer biztosan müködik. Járt utat járatlanél el ne hagyj!

Szekrény a megoldás továbbra is.

Nem baj, jó arc, hozza a poént :)

Viszont az egyetlen válasz amely értelmesem megmagyarázza miért hallgatnak a lányok az anyjukra inkább mint anyósra, le lett pontozva. :) Ki nem értette ezt az egyszerű eszemfutattást? Tegye fel a kezét :)

Mostmár nekem is be kell látnom, hogy valóban jó a szekrényes ötlet. Tutira össze barátkoznának. Hatalmas barátságban beszélnék meg, hogy hogyan bánjanak el veled az elzárás miatt:)

Tehát a te helyzeted nem változna. Így is úgy is a középpontban maradsz:)

De igen, az övé is. Viszont a másik nagymama a feleséged édesanyja, és tőle jobban elfogad dolgokat, mint a tiédtől, ahogy ezt már előttem jópáran leírták. Ezen nem fogsz tudni változtatni. Lehet, hogy nem is szimpatikus neki, viszont muszáj elviselnie, mert a te édesanyád.

A "tanácsolást" mi úgy oldottuk meg, hogy a férjem anyukája a férjemnek szól, ha valami nem tetszik neki, vagy valami tanácsa van, ő meg továbbadja nekem, ha akarja, ha neki sem tetszik, akkor ők egymás között lerendezik, így nekem nem kell nyíltan konfrontálódni vele. Hetente ma már csak egyszer találkozunk, ez így pont jó, a féltékenység meg az idő múltával alábbhagy. Tapasztalat :)

Csak arra figyelj, hogy a feleségednek ne legyen "kötelező" édesanyáddal kapcsolatban semmi, mert ez végérvényesen elronthatja a kettejük kapcsolatát. Viszont ugyanilyen elvárásaid neked is lehetnek az ő szüleivel kapcsolatban.

Nagyon egyetértek az előzővel. Nem kellemes, ha a párunk családját nem kedveljük. El kell fogadni, mert mégiscsak a családja, ragaszkodik hozzájuk, de nekünk kínszenvedés minden velük töltött perc. Nem kell állandóan a másikra erőszakolni a családot egyik részről sem.

Abban viszont engednie kéne a feleségednek, hogy a te anyukád is foglalkozhasson az unokával.

A felesegednek engednie kell,hogy a Te anyukad is foglalkozzon a gyerekkel. Persze,hiszen az ove is!!

En velemenyem szerint hogy az anyos ne "osztogasson tanacsokat" ,neked,Kedves Kerdezo kellene megbeszelni az anyukaddal. Nekem is olyan amikor az anyosom mond valamit,mintha egy idegen szajabol hallanam.Ezt erezni kell!!!! Ha az anyai oszton sug akkor ugy cselekszel.

Ebbol nekunk is volt problemank mar ,en probaltam elmagyarazni a ferjemnek,hogy ez nekem olyan,mintha az en apukam tanacsokat adna neki..szerintem megertette,az anyukaja neki is mondja,hogy nevelje a gyereket,de neki sem tetszik ,hogy beleszol. Olyan sokan hozzaszoltak ehhez a temahoz es olyan sokan irtak,hogy az anyatol konyebb elfogadni a tanacsokat.Ez igy is van.

Irta valaki,hogy a feltekenyseg elmulik ,mennyi ido mulva? En ugy erzem az anyosom feltekeny ram ez az anyukamra is.Tanacsokat nem szeretem tole,de az unokaval foglalkozhat majd.Kulfoldrol nemsokara hazakoltozunk,egy heten egyszer tervezzuk az anyossal a talalkozast.Anyukamekkal ritkabban a tavolsag miatt. Remelem ez a feltekenyseg elmulik,de mikor?