Ha a természettudomány alapvetően ateista, akkor miért terjesztik globálisan az egész világon?
Véleményem szerint a természettudományos oktatásnak kizárólag az ateista összejöveteleken, fesztiválokon lenne helyük. Ilyen rendezvényeken kellene nyilvánosan felolvasni az ateista nyájnak azt, amit a természettudomány elért, semmi szükség nincs arra, hogy olyan embereket is terheljenek ezzel, akik mondjuk a lélekvándorlásban, vagy egyéb transzcendens dolgokban hisznek.
Az ateisták bizonyára fel fognak hördülni, hogy ez ostobaság, amit mondtam, mert a természettudomány bizonyított.
Valóban? Akkor had tegyem fel a kérdést: mégis kik művelik a természettudományt, kik írják a Nature tudományos folyóirat cikket? Na kik? Csak nem ateista emberek? Hoppá... Nos, akkor egy ezoterikus embernek miért is kellene elfogadni egy olyan ember véleményét, aki már eldöntötte, hogy nincs lélek, sem túlvilág, sem Isten, sem semmi, csakis kizárólag az anyagi világ? Teljesen természetes, hogy a természettudomány - a maga ateizmusából kifolyólag - a cikkeket úgy fogja megfogalmazni, hogy azt igyekezzen bizonyítani: az anyagi világon kívül nem létezik semmi, és az ateizmus az igazság.
És ne mondjátok, hogy ez nem így van, egy rakás tudóst lehet mondani, akik nyíltan leleplezik azt, ami az emberek előtt rejtve van, hogy a természettudomány az ateisták kezében van.
Véleményem a következő:
- A természettudomány már döntött: nincs az anyagi világon kívül semmi
- A természettudomány ateista
- A természettudomány elfogult.
Innentől fogva, csak röhögni tudok azon, amikor ateisták próbálják meggyőzni a transzcendenciában hívőket, hogy mi az igazság. Ismeritek azt a helyzetet, amikor a csaj ezt mondja a pasijának:
"kérdezd meg a legjobb barátnőmet, ő is megmondja, hogy nem csaltalak meg..."
Remélem értitek a hasonlatot.
Ennyi...
"Miért cáfoltam volna meg magam? "
Mert a tudós ismerősöd maga a bizonyíték rá, hogy az alapfeltevésed hibás.
A tudós ismerősöm nincs tisztában a tudomány eredeti véleményével a természetfelettivel kapcsolatban, nyilván ezért végzett olyan szakon.
Majd a vezető tudósok bizonyára fel fogják világosítani arról, hogy mi a helyzet valójában... aztán vagy viszonyul a rendszerhez, vagy távozik onnan.
Oké, látom ebben a témában teljesen elvakult vagy, úgyhogy megpróbálom műsként szemléltetni!
Van egy halmaz, amiben van rengeteg páros és páratlan szám is. Te pedig azt próbálod bizonygatni, hogy ez a halmaz kizárólag a páros számok halmaza, csak erről a páratlanok nem tudnak...
Esetleg így érted már, miért vagy hülye?
Fordítsuk meg a dolgot:
A papok és hívők nyája nyíltan tudományellenes, mert az istentiszteleteken egy szót sem ejtenek gravitációról, fluxusról, evolúcióról, elektronokról. A teológiai írásokat úgy fogalmazzák meg, mintha a Bibliában leírtakon kívül már semmi új nem létezne, és ezzel mossák az átlagemberek agyát. Egy rakás papot lehetne mondani, akik nyíltan leplezik(!!:D), hogy a teológia az egyház kezében van.
- A vallás már döntött: az anyagi világot Isten irányítja.
- A vallás istenközpontú.
- A vallás elfogult.
Csak röhögni tudok, amikor hívők akarják megmagyarázni az ateistákat, hogy mi az igazság.
Ez így kifordítva ugyanolyan üres maszlag, mint amit te toltál a képünkbe. A saját paranoid gondolataiddal egészítetted ki, amit nem tudsz. Wadmalac jól írta, a tudomány nem főzőtanfolyam, szóval ne akarj senkit meggyőzni arról, hogy a szemét tudósok (ateisták?) eltitkolják a legfinomabb krumplifőzelék receptjét.
A természettudományos társadalomban hierarchia uralkodik, ami azt jelenti, hogy a "mit mond a tudomány" kérdést nem a mezei tudósok, hanem a nagy beosztású vezetők fogják meghatározni.
Példaként említem: tegyük fel, végez egy jó tudású ember itt valamelyik magyarországi egyetemen, és azt állítja, hogy szerinte a hit és a tudomány nem ellentétes egymással. Az ő véleménye azonban egyrészt megvetésre fog találni, másrészt el fogják nyomni, mert a vezetők - pl. Lawrence M. Krauss, Stephen Hawking - már állást foglaltak ebben a kérdésben. Így a tudomány véleménye az ő véleményük.
Ha megfigyeled, nem is ellenkeznek velük. Egyedül Jhon C. Lennox mert felszólalni, írt is egy könyvet, de őt senki sem veszi komolyan. Egyrészt azért, mert ő keresztény, másrészt, a könyve elfogult.
De pl. ott van például Jhon Gribbin, több ismeretterjesztő mű szerzője, ő miért nem szólalt fel, hogy a vezető kutatók véleményei egyéni vélemények, és nem tükrözik a természettudományos társadalom álláspontját? Vagy félelemből, vagy mert egyetért velük.
"Példaként említem: tegyük fel, végez egy jó tudású ember itt valamelyik magyarországi egyetemen, és azt állítja, hogy szerinte a hit és a tudomány nem ellentétes egymással."
A tudományban senkit nem érdekel hogy ki mit állít. Az számít, ki mivel képes alátámasztani, amit állít.
Tehát itt meg is bukott a gondolatmeneted.
"83%-os, neked aztán volt bátorságod, hogy be mertél csatlakozni a vitába"
Bátorságod neked volt, hogy ezt a kérdésnek álcázott maszlagot közhírré tetted. De nem baj, csak téged minősít, mi jót nevetgélünk.
Nyugodtan válaszolj, valamikor biztos ránézek majd.
"A természettudományos társadalomban hierarchia uralkodik, ami azt jelenti, hogy a "mit mond a tudomány" kérdést nem a mezei tudósok, hanem a nagy beosztású vezetők fogják meghatározni."
Ezt is kifordítsam, az egyházra vagy a Bibliára vetítve?
Hagyjuk...
Kétségbe vonom, hogy a tudományban az számít, hogy ki mivel képes alátámasztani. George Lemetre számításai pontosak voltak a táguló Világegyetemről, Einsten mégis kétségbe vonta. Nyilván nem azért, mert ne tudta volna átnézni a számításokat, hanem azon kívül, hogy veszélyeztette az addigi világképét, talán az is benne volt, hogy George Lemetre felszentelt katolikus pap volt, így előítélettel volt az eredmény iránt. Edwin Hubble hiába igazolta George Lemetre számításait, még akkor sem akarták elfogadni. Noha ha jól emlékszem, Stephen Hawking azt írta, hogy már Isaac Newton számításaiból is az derült ki, hogy a Világegyetem nem lehet statikus. Volt tehát elég bizonyíték, mégis ki tudja hány évtizedig ment a háború, mert a táguló Világegyetem modellje veszélyeztette az ateista világképet - noha képmutató módon, ma ez az egyik érvük az ateizmus mellett, bár elég gyenge érv (lásd: A Nagy Terv című Hawking film harmadik részét)... Ma sem lehet ez másképp, ki tudja, hogy a laboratóriumokban mikről megy a vita, a népnek csak azt adják ki, ami megfelel az ideális képnek. Ki tudja, hogy tudós változtatta meg a többség nyomására az álláspontját, csak mert nem akart úgy járni, mint George Lemetre. Nem hiszem, hogy a Nature mindent közölne, valószínűleg csak a végeredményt közli, ami nem biztos, hogy egyelő a valósággal.
A vallásokról meg:
A vallásokban az a közös - a természettudományos társadalommal szemben - hogy mind meri nyíltan vállalni a véleményét. Van álláspontja van a felekezeteknek, hogy miként viszonyul például az evolúcióhoz. Ezért noha lehetséges, hogy az istentiszteleteken nem esik szó fizikáról, biológiáról, de van róla közlemény, hogy mit gondolnak róla. A tudományos közösségnek nincs hivatalos álláspontja, de a tevékenységükből világos, hogy nyíltan ateista. Ami nem baj, csak fel kellene vállalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!