Kedves menekült pártiak, nem gondoljátok, hogy ezek fényében be kellene végre látnotok, hogy tévedtetek a menekültek/menekülthelyzet megítélése kapcsán?
Mintha beigazolódnának a korábban "rettegőknek" és "xenofóbnak" titulált emberek állításai:
- a kulturális különbségek már most problémákat okoznak
- a nőket nyilvánvalóan semmibe veszik
- még Németországban is nehéz a menekültek elhelyezése (lehet, hogy mégsem orvosok és egyéb magasan képzett emberek érkeztek?), integrálása
- erőszakosak, követelőznek, fenyegetőznek (öngyilkosság - könnyen radikalizálhatók)
És ez a cikk az index-en jelent meg (nem is értem ezt a pálfordulást). Nálunk még rosszabb lenne a helyzet, ebben biztos vagyok (mivel kevesebb az ilyen célra felhasználható forrás). És a cikk kiemeli, hogy NEM egyedi esetekről van szó, hanem a menekültek nagyobb része viselkedik így.
Azt tudjátok, hogy most, hogy ott vannak, már sokkal nehezebb lesz kitoloncolni őket, és ha nem sikerül (nyitott menekültszállások, kitoloncolás elutasítása), még nagyobb veszélyt fognak jelenteni a társadalomra? Nem érzitek ilyenkor magatokat is felelősnek (hiszen néhányotok amellett kardoskodott, hogy limitációk nélkül mindegyiket azonnal be kell fogadni)? Felfogjátok, hogy mekkora problémával néznénk szemben itt Magyarországon, ha ész nélkül befogadnánk mindenkit?
Jelenleg még nyilván nem arról van szó, hogy itt nálunk szeretnének letelepedni, de ha elfogadjuk a kvótákat, akkor bizony ezrével kerülhetnek ide ilyen emberek (és később azok rokonai). Gondoljátok/tényleg elhiszitek, hogy az ideiglenes letelepedési engedély lejárta után, ha netán rendeződnek a dolgok a hazájukban, haza fognak menni? Ha mégis így lenne, gondoljátok, hogy az időre, amíg itt vannak, ők majd feladják a szokásaikat és alkalmazkodnak a társadalomhoz?
Egy olyan embernek, akinek tényleg segítségre van szüksége és menekült, tényleg így kellene viselkednie ez befogadó társadalommal szemben? Normális ez szerintetek?
Az 56-os magyarokhoz hasonlítottátok őket, még mindig úgy vélitek, hogy ugyanarról a dologról beszélünk, mint ami akkor lejátszódott?
"Ennyi erővel ha a németek ki akarták volna irtani a zsidókat akkor miért vártak volna több száz évet?
Komoly érvelési problémáid vannak."
Eddig egy értelmes hozzászólásod sem volt és most sem okoztál csalódást. A kérdező azt állítja tévesen hogy a Koránban szerepel hogy hitetleneket erőszakkal át kell téríteni vagy kiirtani. Erre mondtam hogy az örmények 900 éven át keresztények maradtak és nem irtották ki őket. A törökök nem akarták kiirtani az örményeket, de nácik viszont valóban ki akarták irtani a zsidókat. És abban is tévedsz hogy többszáz évet vártak volna. Európában mindig is üldözték a zsidókat, minden rosszért őket hibáztatták. Az inkvizició elő menekülő zsidókat tudod ki fogadta be? Az Oszmán-Birodalom.
"A kérdező azt állítja tévesen hogy a Koránban szerepel hogy hitetleneket erőszakkal át kell téríteni vagy kiirtani."
Az idézeteidben ez szerepel, azaz úgy is lehet értelmezni, mivel bizonyos csoportokra van szűkítve az összes állítás. Ha valamilyen szabályt korlátozol valakikre, akkor azt sohasem ok nélkül teszed (logikátlan lenne az ellenkezője).
Az más kérdés, hogy a törökök is úgy értelmezték, ahogy éppen jó volt nekik. A kényszer mindenesetre már azzal adott volt, hogy a hitetleneket különadókkal sújtották. De ebből fakadóan nekik jobban megérte, hogy maradtak hitetlenek a hódoltságokban élő emberek. Ez tény.
"Például a keresztények azt állítják hogy Jézus Isten. Ez a vallásuk alapja."
Igen, a katolikus keresztény vallás is problémás, jól látod. Ebben egyetértünk.
"Úgy hogy el sem olvastad?"
Az általad említett idézetek is elegek voltak ennek a konklúziónak a meghozatalára. Én nem azt mondtam, hogy az egész ellentmondásos, csupán azt hogy "Én a Koránban is találtam ellentmondásokat."
"Ha az ateisták egyből a pokolra kerülnének azt mondhatnák ők nem kaptak lehetőséget, ami igazságtalan lenne."
És mi ebből a levonandó következtetésed? Mi lesz velük?
"Az ateisták állítják ezt. És akkor hogy is jött létre az anyag és a lélek?"
Hogyan, miből jön létre egy számítógépes játékban a fal? Gondolatból, energiából. A lélek más kérdés, a lélek a játékos, feltehetően a forrás hozta létre a lelket is, vagy eleve a végtelen forrás felosztódásával keletkeztek. Halálunk után kiderül mi az igazság, most csak találgathatunk :)
"Ilyen értelemben nem létezik szabad akarat mert mindennek következménye van."
Mint mondtam, az anyagi világ nem számít, mert nem tudsz elvenni, hozzáadni, állandó körforgás. Az itteni következmények irrelevánsak, mert ez egy zárt rendszer. De abban igazad van, hogy a társadalmi törvények is szabályoznak, igazán szabad sohasem lehetsz, amíg szabályok vannak(és következmények), amik korlátoznak.
"Például én nem azért tanultam az iskolában hogy ne bukjak meg, hanem azért hogy olyan tudást szerezek amivel később boldogulhatok. Na ez is ugyanaz."
Mert ha nem tanultál volna, tudtad, hogy nehezebben boldogulnál. Ez kényszer :) A jövőtől és a kiszolgáltatottságtól való félelem, és te tisztában is voltál vele.
"Hogy egész nap valóság show-kat nézz, este meg elmehess bulizni igaz?"
Ha erre van ingerenciád, akkor igen. Sokan ezt is teszik egész életükben. És boldogan halnak meg.
"Ez alapján azt is kérdezhetnéd hogy Magyarországon miért nem zavarják el a bűnözőket."
Mert tökéletlen a törvénykezés, ezáltal néha már bűnözőpárti az igazságszolgáltatás (lásd a kerítésbe áramot vezető idős bácsi és a vegyszeres kannás bor esetét, de még sorolhatnánk). Ez nem egyezik meg a közakarattal.
"Mint mondtam az ISIS vezetői rosszat akarnak a muszlimoknak."
Mire alapozod ezt az állítást? Mondtak ők valaha ilyent?
"Másfél milliárd muszlim él a világon, és aki kicsit is tisztában van az iszlámmal az sohasem csatlakozna ezekhez, igy nem fognak nyerni."
A próféta szóljon belőled!
"Egyébként annak ellenére hogy ilyen hazugságokat terjesztenek az iszlámról meg az ISIS és hasonlók létrejöttek, az iszlám a legdinamikusabban terjedő vallás a világon."
Nemrég beszéltem egy református kereszténnyel, aki ugyanezt állította :) Össze kellene hoznom benneteket lebokszolni ezt :)
"Az általad említett idézetek is elegek voltak ennek a konklúziónak a meghozatalára. Én nem azt mondtam, hogy az egész ellentmondásos, csupán azt hogy "Én a Koránban is találtam ellentmondásokat."
Hogy nem értesz egyet valamivel az nem azt jelenti hogy ellentmondás. Továbbá néhány vers elolvasása nagyon kevés ahhoz hogy összeálljon a kép. Már az a megközelítés is hibás hogy a médiában hallottakból indulsz ki.
"És mi ebből a levonandó következtetésed? Mi lesz velük?"
Az hogy mindenki kap esélyt és csak rajta múlik hogy mi lesz vele.
"Halálunk után kiderül mi az igazság, most csak találgathatunk :)"
De ha tévedsz akkor már késő lesz. Halálod után már nem tudsz változtatni.
"Mert ha nem tanultál volna, tudtad, hogy nehezebben boldogulnál. Ez kényszer :) A jövőtől és a kiszolgáltatottságtól való félelem, és te tisztában is voltál vele."
Akkor ez alapján az egész életed kényszer:)
"Ha erre van ingerenciád, akkor igen. Sokan ezt is teszik egész életükben. És boldogan halnak meg."
Igen ez egy nagyon értelmes élet, biztosan ezért vagyunk itt :)
"Mire alapozod ezt az állítást? Mondtak ők valaha ilyent?"
A tetteik és nyilatkozataik mindent elárulnak. Aki pedig csatlakozik hozzájuk az tudatlanságból teszi:
"Hogy nem értesz egyet valamivel az nem azt jelenti hogy ellentmondás."
Megvolt a lehetőséged, hogy nem félreérhető verseket idézz, forrásmegjelöléssel (számít a szövegkörnyezet is, mint kiderült).
"Ha az ateisták egyből a pokolra kerülnének azt mondhatnák ők nem kaptak lehetőséget, ami igazságtalan lenne."
"Az hogy mindenki kap esélyt és csak rajta múlik hogy mi lesz vele. "
Akkor az ateisták haláluk után új lehetőségeket kapnak? Vagy akkor megmondják nekik a tutit és bocsánatot kérhetnek? Mert akkor az ateista az igaz út, mert nincs benne rizikó...
"De ha tévedsz akkor már késő lesz. Halálod után már nem tudsz változtatni."
Nem lehetsz biztos egyik vallás igazságában sem. Nagyon valószínű, hogy az emberek nagy része önhibáján kívül téved. Ezt nem lehet rajtuk számon kérni, mivel nem tud(hat)ták egyértelműen az igaz törvényeket. De ezt már leírtam.
"Akkor ez alapján az egész életed kényszer:)"
Csak rajtad múlik, hogy hogyan fogod fel, de igazából teljes szabadságod sohasem lesz, ha bármilyen törvénynek, szabálynak aláveted magad.
"Igen ez egy nagyon értelmes élet, biztosan ezért vagyunk itt :)"
Miért, szerinted azért vagyunk itt, hogy egy megfoghatatlan másik emberek által bemutatott haragos Isten óhaját fürkésszük egész életünkben? Ha ezért teremtett volna minket, akkor az igencsak önző dolog volt tőle...
"A tetteik és nyilatkozataik mindent elárulnak. Aki pedig csatlakozik hozzájuk az tudatlanságból teszi"
Elég csak ránézni a képre, agyhalott. Akárcsak a svédek nagy része, akik 'soooo toleran'-osak... Ezt az agyhalotti állapotot nem kellene elérnünk kis hazánkban...
"Megvolt a lehetőséged, hogy nem félreérhető verseket idézz, forrásmegjelöléssel"
Neked pedig megvan a lehetőséged hogy elolvasd a Koránt. Egyébként teljesen egyértelmü verseket idéztem, de te inkább szélsőjobbos oldalaknak hiszel ahelyet hogy elolvasnád.
"Akkor az ateisták haláluk után új lehetőségeket kapnak? Vagy akkor megmondják nekik a tutit és bocsánatot kérhetnek "
Miért kapnának új lehetőséget? Nem tudom miből gondolod. Mint mondtam a haláuk után már késő bármihez is. Az itteni életünk alapján itélnek meg minket, igy ha egész életedet bulizással töltöd nem sok jóra számithatsz. Allah csak az iszlámot fogadja el ezért mindenkiner a Koránban leirtak vonatkoznak..
"Nem lehetsz biztos egyik vallás igazságában sem. Nagyon valószínű, hogy az emberek nagy része önhibáján kívül téved. Ezt nem lehet rajtuk számon kérni, mivel nem tud(hat)ták egyértelműen az igaz törvényeket. "
A Korán leirja hogyan éljenek, tehát a szabályok mindenki számára ismertek. Ha nem olvasod el az a te bajod.
"Miért, szerinted azért vagyunk itt, hogy egy megfoghatatlan másik emberek által bemutatott haragos Isten óhaját fürkésszük egész életünkben? Ha ezért teremtett volna minket, akkor az igencsak önző dolog volt tőle..."
Azért lettek teremtve az emberek hogy csak is Istent szolgálják, illetve hogy megismerjék ami nagy megtiszteltetés az embereknek. Te magad is láthatod ha körbenézel hogy Isten mekkora hatalommal rendelkezik.
Mohamed Próféta szavai: És a szolgám addig-addig közeledik Hozzám a szorgalmi cselekedetekkel (önkéntes istenszolgálatokkal), amíg megszerettem.
(2: 158)És aki önként tesz jót, akkor Allah bizony Megháláló, Mindentudó.
(2: 152) Emlékezzetek hát meg Rólam, Én is megemlékezek rólatok és adjatok hálát Nekem, és ne tagadjatok meg.
(3: 144) És Allah pedig meg fogja jutalmazni azokat, akik hálát adnak.
"Elég csak ránézni a képre, agyhalott. Akárcsak a svédek nagy része, akik 'soooo toleran'-osak... Ezt az agyhalotti állapotot nem kellene elérnünk kis hazánkban..."
Azt is hozzáteszi hogy fogalmuk sincs az iszlámról. Ahogy a többi ISIS-tagnak sem.
"Egyébként teljesen egyértelmü verseket idéztem"
Nem hiszek semmiféle oldalaknak, azokat a verseket értelmeztem józan ésszel, amiket írtál. Egyértelműen leírtam mi a félreérthető benne, hogy Te is lásd. Olvasd vissza.
"Az hogy mindenki kap esélyt és csak rajta múlik hogy mi lesz vele."
"Miért kapnának új lehetőséget? Nem tudom miből gondolod."
Abból, hogy leírtad, hogy mindenki kap esélyt. Ha olyan környezetben nő fel, hogy más vallás befolyása alatt van (vagy netán pont ellenkezőleg, ateista környezetben nő fel), akkor jó eséllyel abban fog hinni, úgy fogja élni az életét. És erről nem ő tehet 100%-ban. Egyszerűen ebbe születik. Ahogy Te is valószínűleg az Iszlám vallásba. Nincs másra lehetősége. Még ha azt mondod, hogy igen, akkor sem, ez hazugság, mert a területileg domináns vallás jelentősebben befolyásolni fogja és ez nem az ő hibája!!!
"A Korán leirja hogyan éljenek, tehát a szabályok mindenki számára ismertek. Ha nem olvasod el az a te bajod."
Más vallások is leírják hogyan éljenek az emberek. És netán van konfliktus a vallások között, mondjuk például az, hogy a keresztények nem Allah-hoz imádkoznak bűnbocsánatért, nem követik a Koránban előírt vallásos szokásokat. Vagy ez nem számít? Minden vallásnak egyszerre nem lehet megfelelni. Egy vallás is "sok" egy embernek néha... Ismétlem, ha nem iszlám befolyású területre születik, akkor jó eséllyel NEM a koránt fogja követni. És ez NEM az ő hibája!
"Azért lettek teremtve az emberek hogy csak is Istent szolgálják, illetve hogy megismerjék ami nagy megtiszteltetés az embereknek."
Óriási megtiszteltetés lehet egy szolgának megismerni a mesterét. Sajnálom, de nem tudok osztozni a beteg Istenképedben :)
"Te magad is láthatod ha körbenézel hogy Isten mekkora hatalommal rendelkezik."
Mire gondolsz? A sok vallási fanatikusra, akik halomra gyilkolják egymást "isten" nevében? Vagy a teremtett világra, aminek köze nincs ahhoz, hogy szolgák legyünk...
"Emlékezzetek hát meg Rólam, Én is megemlékezek rólatok és adjatok hálát Nekem, és ne tagadjatok meg."
Tehát aki nem "Allah"-ot szolgálja, az semmi jót ne várjon. Képzeld, pont ezt írja a többi vallás is a "saját" Istenéről. Hol van a Koránon Isten fénylő aláírása, ami bizonyítja, hogy AZ Isten hiteles szava? Hányadik oldalon van ez az aláírás? Mert ha egy könyv azt állítja magáról, hogy az Isten szava, attól még simán lehet egy kitaláció is. Ugyanez igaz a Bibliára is.
"Nem hiszek semmiféle oldalaknak"
Na persze :)
"azokat a verseket értelmeztem józan ésszel, amiket írtál. Egyértelműen leírtam mi a félreérthető benne, hogy Te is lásd. Olvasd vissza."
Semmi sem félreérthető, főleg ha nem egy verset próbálsz értelmezni hanem legalább a megelőző és következő verseket. Továbbá ha valamit nem értesz az nem egyenlő az ellentmondással. Én kapásból tudnék neked mondani több ellentmondást a keresztény vallás alaptanításaiból.
"Abból, hogy leírtad, hogy mindenki kap esélyt. Ha olyan környezetben nő fel, hogy más vallás befolyása alatt van (vagy netán pont ellenkezőleg, ateista környezetben nő fel), akkor jó eséllyel abban fog hinni, úgy fogja élni az életét. És erről nem ő tehet 100%-ban. Egyszerűen ebbe születik."
Nem így van. Sok keresztény lesz muszlim. Mind ugyanazt mondják. Sok ellentmondást láttak a kereszténységben, kérdéseket tettek fel, amikre nem kaptak választ. Ezután kezdték tanulmányozni a többi vallást és végül az iszlámban látták hogy az az igaz vallás. Nem mindenkinél pont így történt de hasonlóan.
"Ismétlem, ha nem iszlám befolyású területre születik, akkor jó eséllyel NEM a koránt fogja követni. És ez NEM az ő hibája!"
Mi akadályoz meg abban hogy elolvasd a Koránt?
"Óriási megtiszteltetés lehet egy szolgának megismerni a mesterét. Sajnálom, de nem tudok osztozni a beteg Istenképedben :) "
Isten megteremtett a semmiből és életet adott neked és minden mást itt a földön neked teremtett hogy használd. Ez neked beteg? Tudod mi a beteg? Ha egy vallás nem tudja megmagyarázni a tanait ha belekérdezek vagy azok az ateisták akik a tudományra hivatkoznak de egyetlen fontosabb kérdésre sem tudják a választ.
"Mire gondolsz? A sok vallási fanatikusra, akik halomra gyilkolják egymást "isten" nevében? Vagy a teremtett világra, aminek köze nincs ahhoz, hogy szolgák legyünk... "
A vallási fanatikusokról elmondtam már a véleményem. A teremtett világ pedig bizonyíték neked:
41/53 És megmutatjuk nekik a jeleinket a Föld tájain és
saját magukban, hogy nyilvánvaló legyen a számukra, hogy ez (a Korán) az Igazság.
"Hol van a Koránon Isten fénylő aláírása, ami bizonyítja, hogy AZ Isten hiteles szava? Hányadik oldalon van ez az aláírás?"
Ahogy mondtam a Koránban nincs ellentmondás. A bizonyíték pedig te magad vagy és az egész teremtett világ. A Koránból kiderül hogy Isten a tudás keresésére ösztönöz és a tanulásra. Igy juthatsz el az igazsághoz.
"Semmi sem félreérthető, főleg ha nem egy verset próbálsz értelmezni hanem legalább a megelőző és következő verseket."
Ezt pont Te mondod? Ha jól emlékszem kísérletet tettél egy kiragadott versszakkal ködösíteni... És gyönyörűen le is buktál vele. Nyugodtan visszaolvashatod.
"Továbbá ha valamit nem értesz az nem egyenlő az ellentmondással."
Az nagyon is egyértelmű, ha egy törvényre megmondja az adott versszak, hogy kikre érvényes. Erről van szó. A probléma az, hogy amikor kegyelemről és szeretetről szól, akkor szűkíti a kört a hívőkre, illetve ez sajnos a másik irányba is igaz (csak éppen ott a nem hívőkre)... Ez sajnos egyértelmű, ha szó szerint veszed, ami le van írva. Kifejtettem az idézeteknél, hogy mire gondolok és nem is nagyon tudtál belekötni azon kívül, hogy szerinted "kiforgatom" a leírtakat. Pedig arról volt szó, hogy szó szerint értelmeztem, ami le volt írva.
"Én kapásból tudnék neked mondani több ellentmondást a keresztény vallás alaptanításaiból."
Én is, az is csak egy hazug vallás, amit emberek találtak ki. De ott legalább feltűnik Jézus alakja, aki megpróbálja helyretenni a dolgokat. A koránban csak és kizárólag JHVH megfelelője, Allah található, aki pont ugyanazt a minőséget képviseli mint JHVH az Biblia ószövetségében. Ha úgy vesszük, a Korán egy nagy ószövetség, pont az a rész, amit megvetek és teljes mértékben hiteltelennek tartok a Bibliából. Babonaság ebben hinni. De igazad van, a Korán legalább konzekvens, nem próbálja összemosni a szeretet Istenét a seregek urával, csak "seregek ura" van :)
"Mi akadályoz meg abban hogy elolvasd a Koránt?"
Mondjuk az, hogy egész életedben egy tanyán élsz, ahol még áram sincs bevezetve, és a könyvekkel is max begyújtanak? Sokan élnek így még ma is a földön. Ha egy kivétel van a szabályod alól, már nem ér semmit az egész... És erre még millió variáció van, csak igyekeztem olyant hozni, hogy biztosan megértsd.
"Isten megteremtett a semmiből és életet adott neked és minden mást itt a földön neked teremtett hogy használd. Ez neked beteg?"
Nem. Az a beteg, hogy teremt egy világot, majd megteremt téged, hogy használd a világot AZ Ő AKARATA SZERINT. Ha máshogy használod bűnös vagy és neked annyi. Ráadásul azt sem tudhatod biztosan, hogy mi az akarata :) EZ a beteg :)
"Ha egy vallás nem tudja megmagyarázni a tanait ha belekérdezek vagy azok az ateisták akik a tudományra hivatkoznak de egyetlen fontosabb kérdésre sem tudják a választ."
Az ateizmus is csak egyfajta vallás, ők ebben hisznek. Az ő vallásuk még nagyobb ellentmondás, mert ők a tudományban hisznek, amiről mint tudjuk hogy folyamatosan fejlődik és változik, tehát a mindent tudás eléréséig sohasem lesz állandó, fix, stabil. Akár az is kiderülhet, hogy évszázados tudományos tézisek dőlnek meg, vagy valami olyanról derül ki, hogy bizonyíthatóan létezik, amiről eddig azt hittük, hogy nem. Te az ő kérdéseikre nem tudsz válaszolni, ők meg a tieidre nem. Így van ez jól. Mivel mindkettő hazugság (illetve egy folyamatosan változó dologra alapozni nem túl biztos dolog) :)
"És megmutatjuk nekik a jeleinket a Föld tájain és
saját magukban, hogy nyilvánvaló legyen a számukra, hogy ez (a Korán) az Igazság."
Megkeressem ennek a bibliai megfelelőjét ? :) Minden könyv alapú vallásban le van írva, hogy az adott vallás az IGAZSÁG, az összes többi hazugság és tévút. MINDBEN, kivétel nélkül! Még a mormon "bibliában" is :) Önigazolás ez, semmi más, és mint ilyen, SEMMIT sem ér.
"Ahogy mondtam a Koránban nincs ellentmondás."
Számodra, de a legnagyobb ellentmondás, hogy azért teremt meg téged valaki, hogy szolgáld. Ha nem szolgálod, az örökkévaló kárhozat vár a röpke 60-80 földi évért cserében. Ezt nem tudod feloldani sehogy.
"A bizonyíték pedig te magad vagy és az egész teremtett világ."
Ez Istenre lehet bizonyíték, de a Koránra nem :)
"A Koránból kiderül hogy Isten a tudás keresésére ösztönöz és a tanulásra. Igy juthatsz el az igazsághoz."
De közben vágd le a hitetlent és a föld megrontóját. Nem gondoltál még arra, hogy miért kellene tanulnod és az IGAZSÁGOT keresned, ha a Koránban minden le van írva, amit tudnod kell? Ha a Korán az igazság, akkor mit akarsz még keresni?
"Ezt pont Te mondod? Ha jól emlékszem kísérletet tettél egy kiragadott versszakkal ködösíteni... És gyönyörűen le is buktál vele. Nyugodtan visszaolvashatod."
Komolyan mondom nem értem mit akarsz. Mondtam hogy olvasd el a Koránt amire nem vagy hajlandó. Leirtam hogy melyik versek bizonyítják erre meg azt mondod kiragadtam :) Szerintem téged nem is érdekel a válasz.
"Kifejtettem az idézeteknél, hogy mire gondolok és nem is nagyon tudtál belekötni azon kívül, hogy szerinted "kiforgatom" a leírtakat. Pedig arról volt szó, hogy szó szerint értelmeztem, ami le volt írva."
Mondtam már. Van egy téves elképzelésed az iszlámról ami a média hazugságain alapul és te ehhez próbáltad igazítani a Korán verseket.
"A koránban csak és kizárólag JHVH megfelelője, Allah található, aki pont ugyanazt a minőséget képviseli mint JHVH az Biblia ószövetségében. Ha úgy vesszük, a Korán egy nagy ószövetség, pont az a rész, amit megvetek és teljes mértékben hiteltelennek tartok a Bibliából."
Ezt te mondod vagy az az iszlámellenes oldal? Mivel a Koránt nem olvastad nem is lehet összehasonlítási alapod.
"Mondjuk az, hogy egész életedben egy tanyán élsz, ahol még áram sincs bevezetve, és a könyvekkel is max begyújtanak? Sokan élnek így még ma is a földön. Ha egy kivétel van a szabályod alól, már nem ér semmit az egész... És erre még millió variáció van, csak igyekeztem olyant hozni, hogy biztosan megértsd."
Csakhogy ez rád biztosan nem igaz. Mondtam hogy ha az illető nem hallott az iszlámról az más kategória. Te önmagadért felelsz és mikor ott fogsz állni Isten előtt nem az egész életüket tanyán töltő embereket fogják tőled számonkérni hanem hogy miért nem olvastad el a Koránt.
"Nem. Az a beteg, hogy teremt egy világot, majd megteremt téged, hogy használd a világot AZ Ő AKARATA SZERINT. Ha máshogy használod bűnös vagy és neked annyi."
Ha nem a magyar törvények szerint élsz akkor szintén neked annyi. Akkor a magyar törvények is betegek? Ha nem tünt volna fel, ezek te érted vannak, téged védenek. Ha mindenki úgy élne ahogy akarna abból káosz lenne. Isten tudja hogy neked mi a legjobb. Ha mindenki az iszlám szerint élne nem lenne gyilkosság, lopás csalás stb.
"Megkeressem ennek a bibliai megfelelőjét ? :) Minden könyv alapú vallásban le van írva, hogy az adott vallás az IGAZSÁG, az összes többi hazugság és tévút. MINDBEN, kivétel nélkül! Még a mormon "bibliában" is :) Önigazolás ez, semmi más, és mint ilyen, SEMMIT sem ér."
Keresd meg, várom. Hol van az a Bibliában hogy tanulj és tanulmányozd a természeti jelenségeket a Bibliában? A keresztény egyház eretnekségnek tartotta a tudományokat és tiltotta hogy az emberek azzal foglalkozzanak.
A Koránban az szerepel hogy használd az eszed:
(9/11) És Mi megmagyarázzuk a jeleket az olyan népnek amely tudással bír.
(8/22) Allah-nál a legrosszabb élőlények a süketek és némák, akik nem élnek az eszükkel.
(67/3-4) Nem látsz semmilyen hibát a Kegyelmes teremtésében. Nézd hát meg újra: látsz-e bármilyen hiányosságot. Aztán nézd meg újra. A tekinteted szégyenülten és fáradtan fog visszatérni hozzád.
Tehát Isten nem azt kéri hogy csak úgy higgyél. Azt mondja használd az eszed és tanulmányozd a világot hogy megbizonyosodj. A keresztények viszont mindig azt hangoztatják hogy hinni kell gondolkodás nélkül mivel a Biblia tele van ellentmondással.
"Számodra, de a legnagyobb ellentmondás, hogy azért teremt meg téged valaki, hogy szolgáld. Ha nem szolgálod, az örökkévaló kárhozat vár a röpke 60-80 földi évért cserében. Ezt nem tudod feloldani sehogy."
Ha azt vesszük hogy örök életed van, az itt eltöltött 60-80 év ahhoz képest egy másodperc. Gyakorlatilag neked egy másodpercet kell dolgoznod ahhoz hogy elnyerd a későbbi jólétet ami örökké tart. Ez neked ellentmondás? Ráadásul ehhez minden segítséget megkapsz.
Akkor neked az is ellentmondás hogy tanulnod kell az iskolában mert nem lesz munkád, és az is ellentmondás hogy dolgoznod kell mert nem lesz nyugdíjad std. Igy az egész életed egy nagy ellentmondás.
"Ez Istenre lehet bizonyíték, de a Koránra nem :)"
Ha odáig eljutsz hogy ez bizonyíték Istenre, akkor már csak azt kell megnézed melyik vallás tökéletes. Melyikben nincs ellentmondás, melyik ad értelmes válaszokat. Ezért lesz sok keresztény muszlim. Tudják hogy Isten létezik, de ellenmondásokat látnak a kereszténységben. Küldhetek olyan videókat amiben ilyen emberek nyilatkoznak.
"De közben vágd le a hitetlent és a föld megrontóját."
Ha még mindig itt tartasz nem tehetek érted semmit.
"Nem gondoltál még arra, hogy miért kellene tanulnod és az IGAZSÁGOT keresned, ha a Koránban minden le van írva, amit tudnod kell? Ha a Korán az igazság, akkor mit akarsz még keresni?"
Te mondtad hogy neked több bizonyíték kell. A Korán leírja hogy minden ami körülötted van Isten teremtette. Nem hiszed? Akkor tanulmányozd.
Mivel még a Koránt sem vagy hajlandó elolvasni, nem hiszem hogy bármelyik tudományterületen mélyebb ismeretekkel rendelkeznél. Javaslom fogad meg azok tanácsát akik egész életüket a tudománynak szentelték:
„Minél többet foglalkozom a tudománnyal, annál inkább hiszek Istenben.” (Albert Einstein)
Ebben a kérdésben pontosan erről van szó:
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__7..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!