Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Kedves menekült pártiak, nem...

Kedves menekült pártiak, nem gondoljátok, hogy ezek fényében be kellene végre látnotok, hogy tévedtetek a menekültek/menekülthelyzet megítélése kapcsán?

Figyelt kérdés

[link]


Mintha beigazolódnának a korábban "rettegőknek" és "xenofóbnak" titulált emberek állításai:


- a kulturális különbségek már most problémákat okoznak

- a nőket nyilvánvalóan semmibe veszik

- még Németországban is nehéz a menekültek elhelyezése (lehet, hogy mégsem orvosok és egyéb magasan képzett emberek érkeztek?), integrálása

- erőszakosak, követelőznek, fenyegetőznek (öngyilkosság - könnyen radikalizálhatók)


És ez a cikk az index-en jelent meg (nem is értem ezt a pálfordulást). Nálunk még rosszabb lenne a helyzet, ebben biztos vagyok (mivel kevesebb az ilyen célra felhasználható forrás). És a cikk kiemeli, hogy NEM egyedi esetekről van szó, hanem a menekültek nagyobb része viselkedik így.


Azt tudjátok, hogy most, hogy ott vannak, már sokkal nehezebb lesz kitoloncolni őket, és ha nem sikerül (nyitott menekültszállások, kitoloncolás elutasítása), még nagyobb veszélyt fognak jelenteni a társadalomra? Nem érzitek ilyenkor magatokat is felelősnek (hiszen néhányotok amellett kardoskodott, hogy limitációk nélkül mindegyiket azonnal be kell fogadni)? Felfogjátok, hogy mekkora problémával néznénk szemben itt Magyarországon, ha ész nélkül befogadnánk mindenkit?


Jelenleg még nyilván nem arról van szó, hogy itt nálunk szeretnének letelepedni, de ha elfogadjuk a kvótákat, akkor bizony ezrével kerülhetnek ide ilyen emberek (és később azok rokonai). Gondoljátok/tényleg elhiszitek, hogy az ideiglenes letelepedési engedély lejárta után, ha netán rendeződnek a dolgok a hazájukban, haza fognak menni? Ha mégis így lenne, gondoljátok, hogy az időre, amíg itt vannak, ők majd feladják a szokásaikat és alkalmazkodnak a társadalomhoz?


Egy olyan embernek, akinek tényleg segítségre van szüksége és menekült, tényleg így kellene viselkednie ez befogadó társadalommal szemben? Normális ez szerintetek?


Az 56-os magyarokhoz hasonlítottátok őket, még mindig úgy vélitek, hogy ugyanarról a dologról beszélünk, mint ami akkor lejátszódott?



2016. jan. 20. 08:55
 111/141 anonim ***** válasza:
29%

"Ez már csak ilyen. Lehet, hogy a Korán azt írja, hogy "jól kell bánni a másik vallásúakkal", de ez csak addig igaz, amíg nem ütközik a muszlimok "szabadsága" a másik vallások"


Addig igaz amig a más vallásuak nem indítanak háborút muszlimok ellen, nem kényszerítik erőszakkal hogy felvegyenek más vallást és nem akarják megölni őket.



"Ha jól emlékszem, pont TE voltál az, aki ezt tette és csúnyán le is buktál vele, amikor megnéztem és idéztem a szövegkörnyezetet..."


Rosszul emlékszel. Pontosan leírtam mint jelent a vers. Te vagy az aki kiragad egyes verseket.



"A szövegkörnyezet is azzá tette. Cáfolj meg! De ne úgy, hogy "olvasd el a Koránt". Ha valami egységes és igaz, akkor a részei (amik egységet képviselnek, pl egy versszak, nem pedig egy szótöredék egy mondatból) önállóan is igazak."


Mondtam már. A magyar törvényben is az szerepel leegyszerűsítve hogy önvédelemből ölhetsz. Ha ebből levágjuk hogy önvédelemből, akkor marad az hogy ölhetsz. Akkor a magyar törvény is engedélyezi a gyilkolást igaz? :) Gratulálok, zseni vagy :)



Talán nem pont te voltál felháborodva, hogy Magyarországon nem engedik kibontakozni a muszlimok igényeit? Temető, imaház, stb. Ez számomra erős korlátozásnak tűnik. Miközben más vallásokat (zsidó, keresztény) támogat is az állam. Ez a kettős mérce kimeríti a korlátozást és a kényszert (amennyiben nincs annyi lehetőséged muszlimként vallásilag érvényesülni, mint a fent említett vallások tagjainak).


De, és most is felháborítónak tartom, de az hogy nem engednek ovodát mecsetet vagy temetőt nem egyenlő azzal hogy erőszakkal át akarnak téríteni a keresztény hitre és ha nem akarom akkor megölnek. Óriási különbség. A keresztények megtürik a muszlimokat és a muszlimok is megtürik a keresztényeket. Javaslom csak a saját nevedben beszélj. Magyarország miniszterelnöke szavazatszerzés céljából ijesztgeti az embereket és tagadja meg a segítséget a menekültektől. Ezzel azt éri el hogy szégyenletes eseményként szerepel majd a történelemkönyvekben, és lejáratja Magyarországot nemzetközi szinten. De mivel nem kényszeríti az itteni muszlimokat erőszakkal a kersztény hitre és nem gyilkolja le őket ezért, nem a föld megrontója.



"Ha bizonyos országokban nem érvényesülhetnek megfelelően muszlimként, akkor az igenis kényszer. És ezt a megöléses dolgot nem értem miért forszírozod, az inkább a "hittestvéreid" (legalábbis ők annak vallják magukat és csak ez számít, mivel nincs központi vezetés, ami egyértelmű határozatokat hozhatna globálisan) körében szokás. Senki nem mondta, hogy kötelező kritérium lenne a muszlimok megölése, bőven elég a jogaik, vallásuk korlátozása (netán elüldözésük) is a szöveg alapján."



És ezt te miből gondolod? :) Legutóbb még azt állítottad hogy a más vallásuak a föld megrontói. Kis provokátor :) Az én hittestvéreim nem gyilkosok. Adtam példákat a Koránból. Olvasd vissza, de mondtam hogy ha nem megy az értő szövegolvasás ne erőltesd.



"Az ÖSSZES egyiptomi felelős ezért? Biztos vagy benne??? Mert "Isten" az összeset büntette egyformán."

A fáraót figyelmeztette, és őt NEM DEMOKRATIKUSAN választották, tehát nem a nép jelölte ki vezetőjeként. Ilyenformán a nép nem vonható felelősségre a tetteiért. Mégis őket büntették javarészt. Igen, az ártatlanokat is! Ez így gazságos, NEM igazságos."



Megint csak előjön hogy nem érted a szöveget. A Koránban az szerepel hogy a néphez küldték a prófétákat igy mindenki hallhatta a figyelmeztetést. Egyébként az egyiptomi nép nem pusztult el hanem csak azok akik meg akarták ölni a zsidókat.



"Maximum a TE elborult, abnormális világodban jogos, ahol az emberek vakon járnak és a fejüket a falba veregetik, mert ez Allah "parancsolata"


Az a te bajod hogy nem vagy képes felfogni. Másfél milliárd muszlim megértette, és ezt a keresztények és a zsidók is megértik ami további két milliárd ember. Jó hát ez iq kérdése.



"Európa nem egységes ilyen téren. A nagyon keresztény területeken NEM várják szívesen a muszlimokat, mégis Európa részei. Máshol meg a társadalmi törvények miatt nem élhetnek úgy, ahogy azt a Korán megírja nekik! Igaz, senki sem mondja azt, hogy fel kell venniük a kereszténységet, mégis, muszlimként falakba ütközhetnek! Ez olyan, minthogy a törökök nem várták el az Iszlám felvételét az elnyomott területeken, de ha felvetted, bizonyos adók alól mentesültél...(ez csak példa volt, hogy megértsd, itt nem ez a konkrét helyzet, nincs adó a muszlimokra)"


Ahogy mondtam, kis provokátor vagy. Európában vallásszabadság van. Egyes korlátozások vannak de ez általában a vallási jelképekre vonatkozik minden vallásra, nem csak a muszlimokra.



"Az elüldözés helytálló Európára. Kitoloncolás, ha nem tartod be a társadalmi normákat. És a muszlimok egy része nem tartja be, mert ahonnan ők jönnek, mások a szokások (és ezek gyökere vallási alapokban keresendő)."


Akkor toloncolnak ki ha büncselekményt követsz el, ami mellesleg az iszlám szerint is bűn.



"Csak tényeket közöltem."


Ne nevettess :) Közöd nincs a tényekhez. Fogalmad sincs az iszlámról. Amit leírtál az a média hazugsága keverve a te téveszméiddel.



"Ki vagy te, hogy mások vak hitét megkérdőjelezd? A Te vak hited mitől jobb az övékénél?"


Ezt te mondod? :) Folyamatosan megkérdőjelezed az iszlámot, amit egyébként megtehetsz. Ahogy a Koránban is szerepel higgyél benne vagy ne higgyél, te dolgod. Egyébként az alapból problémás ha a te vallásod megtiltja hogy más vallásokat tanulmányozz. Ha te biztos vagy benne hogy a te vallásod az igaz akkor miért ne nézhetnéd meg a többit? :)



"Már megint az USA, meg a "hazug" zsidó média, ugye?"


Hallotál már olyanról hogy keresztény vagy zsidó terrorista? Pedig az USA-ban hetente van egy vérfürdő, de csak akkor kerül a hírekbe ha az elkövető állítólag muszlim.



"Nem, Te mondtad el, hogy kit szolgálsz. Szerződést is kötöttél, minden rendben van."


Azt mondtam minden ember tanuságott tett. Egyébként meg azt mondtad hogy sátán nem létezik :)



"Az UFO egyébként azonosítatlan repülő objektumot jelent, és mint ilyen egy jármű lehet. Az UFO nem beszél hozzád, max a benne lévő utasok, ha vannak.Egyébként még nem volt részem földön kívüli értelmes élőlényekkel való találkozásban (vagy csak nem tudok róla). Tehát ők nem mondhatták :) Ettől még nem zárom ki a létezésüket.

"


Én honnan tudjam kik szólnak hozzád vagy milyen hangokat hallasz? :) Amiket eddig írtál arra jutottam hogy valami UFO hívő vagy, persze lehet nem így hívjátok magatokat :)



"Isten színe előtt, leszületésünket megelőzően miért kellene tanulságot tennünk az irányban, hogy egyetlen Isten létezik, hiszen ott/akkor látjuk, megtapasztaljuk, hogy ez így van."


Akkor mégegyszer. Mindenkitől megkérdezték, tőled is és te elfogadtad hogy emberként megszületsz és próbának veted alá magad. Ha átmész akkor magasabban leszel mint az angyalok, és a paradicsomba jutsz, ha megbuksz alantasabb mint az állatok és a pokolra kerülsz. Azért kellett tanúsítanod mert így nem mondhatod az ítélet napján hogy te erről nem tudtál. Erre nem emlékszel most mert csak így van értelme a próbatétének. Majd az ítélet napján újra emlékzeni fogsz.



"Hazudsz. Te magad idézted, hogy leszűkíti. "


Nem hazudok, te nem vagy képes felfogni.



"Önbizalom? Tudom, csadorban ez nehéz. A muszlim férfi zsákba "macskát" vesz."


A csador nem kötelező. Akkor te biztos csak külső alapján döntesz. Nagyon okos dolog :)



"Hogy az aktuális témánál maradjunk: fegyvereket lopni terroristáktól (mondjuk egy rendőrségi akció kereteiben) bűn lenne? Terroristákon rajtaütni és kivégezni őket még a mészárlásaik előtt bűn lenne? Vagy netán Te pártolod ezeket a dolgokat, csinálják, amit akarnak? "


Megint olyasmit állítasz amit én nem mondtam és köze nincs ahhoz amit írtam. Provokáció és uszítás.



"Az USA és az EU támadásai első sorban NEM ártatlan civileket céloznak. Ha ezt tennék akkor nem lenne ennyi menekült és már régen szarrá bombázták volna az egész területet, úgy, hogy egy baktérium sem maradt volna életben a környéken."


Közvetlenül és közvetetten i felelősek. Ha nem avatkoznak be most nem lenne se háború se menekültválság.



"Te kicsit zsidó ellenes vagy, nem? Az iszlám nem a szeretet vallása? Vagy ez a zsidókra nem vonatkozik? A zsidók azt állítják, hogy terroristákat ölnek. A másik oldalról meg a zsidók a terroristák. Akkor hogy is van ez? Akkor lesz szeretet, ha már senki sem (vagy már csak egy ember) él?"



Először is nem az mondtam hogy zsidók hanem hogy Izrael. Nem vagyok zsidóellenes. Nem terroristákat ölnek hanem civileket és embereket akik a saját hazájukat védik. CSak 2014-ben néhány hét alatt 2000 palesztint öltek meg, ennek a fele civil, amiből 500 gyerek. Ezek a tények.


"Nézz utána, hogy kik, hogyan, miért és miből állították össze a Bibliát."


Utánanéztem. A niceai zsinaton a római császár állította össze a Bibliát úgy ahogy neki tetszett.



"Éppenséggel lehet tudni. Aki nem hiszi, járjon utána!2


Utánajártam. Nem lehet tudni, legfeljebb feltételezni.



"Nincs az adott korból megmaradt írott változat, és még ma is vitatkoznak mi része és mi nem."

Tévedés."



Mutass egy 3500 éves Tórát vagy 200 éves Evangéliumot.



"Jézus arámi nyelven beszélt, a tanitványai görög nyelven írták le, ezt fordították latinra, majd erről a többi nyelvre."

És?"


Ezek szerint nem beszélsz idegen nyelvet. Ez nem lep meg mert a magyart sem érted. Egy sokadik fordítás sehogy sem adja vissza az eredeti szöveget.



"Ne kérdezz vissza, mi igazolja, hogy a Koránt nem hamisították meg?"


Az hogy nincs benne ellentmondás, továbbá az eddigi ismereteim alapján igaznak gondolom mert összevetettem a látottakat azzal ami a Koránban szerepel.



"Szóval a vizsga tárgya az is, hogy megállapítsd, hogy van-e vizsga? Haha, ezt az abszurd hülyeséget te tényleg elhiszed? Te "gondolkozó"


Hülyeségnek nevezni egy másik ember vallását primitív dolog, ráadásul úgy hogy nem is érted. Ez téged minősít. Mondtam hogy iq kérdése is. Van kb 70-80 éved hogy megtaláld a helyes utat. Kiváncsi lennék hogy ha mrgkérdeznéd az embereket Magyarországon hogy mi az élet értelme, egyáltalán hogy jött létre az élet vajon a 10 millióból hány adna értelmes választ. Egyébként tőled sem hallotam egyetlen értelmes választ sem. Tudom hogy erre te sem tudsz értelmes választ adni szerintem kérdezd meg az UFO-kat, hátha tudják :)



"Azért nem olvasom el, mert képes vagyok a gondolkodásra és már abból levontam, hogy nettó hazugság az egész, amit TE idéztél. Ha beleharapok egy almába és már az első falat rohadt, akkor nem fogom megenni az egészet."


Már az általános iskolában is egyből bevágják az elégtelent ha úgy hadoválsz egy kötelező olvasmányról hogy el sem olvastad. Azt is kétlem hogy a Bibliát olvastad volna. Ha az a mese igaz lenne amit itt előadtál az lenne a minimum hogy elolvasod minden vallás könyvét.



"Ha ez valóban így van, minden bizonnyal szükség is van rá, mert egy részetek buzgón feláldozza (öngyilkos merénylők) magát Allah nevében, kell az utánpótlás! Nem lehet köze ennek ahhoz, hogy a szegény országokban a szaporodási ráta nagyobb, és aki már ebbe a vallásba születik (és ez NEM választás kérdése), az lesz annyira tudatlan, korlátolt és fanatikus, hogy még sem próbálkozik más vallásokkal? Tudod, a szegénység szegénységet szül, minden értelemben (lelki értelemben is)..."


Provokáció és uszítás. Ennyit tudsz.



"Mindenki kap személyesen egy prófétát és kinyilatkoztatást? Itt van a farzsebben? Mert ha nem, akkor személyesen ő nem tehet róla, ha netán hozzá nem jut el az üzenet. És ilyenformán nem tehet róla, hogy hibásan cselekszik. Honnan tudhatnánk, hogy ki a próféta, mi a szent kinyilatkoztatás? Mert azt állítja magáról, ez elég? Ugyan már! Van még benned annyi értelem, hogy felfogd ezt? Már többször leírtam. Próbáld meg értelmezni!"



Vicces mikor olyan ember beszél értelemről akinek fogalma sincs az egészről és még arra sem képes hogy utánanézzen :)

2016. márc. 22. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 112/141 A kérdező kommentje:

"Addig igaz amig a más vallásuak nem indítanak háborút muszlimok ellen, nem kényszerítik erőszakkal hogy felvegyenek más vallást és nem akarják megölni őket."


És mi számít háborúnak? Ha kimondják, hogy most akkor minden muszlimot lelövünk a világban? Ne nevettess, már az is háborúnak számít a szemetekben, ha kicsit is korlátoznak titeket. Nem kell az álszent duma. A tények, a jelenkor történései magukért beszélnek.


"Te vagy az aki kiragad egyes verseket."


Olvasd vissza. Az én lelkiismeretem nyugodt.


"Mondtam már. A magyar törvényben is az szerepel leegyszerűsítve hogy önvédelemből ölhetsz. Ha ebből levágjuk hogy önvédelemből, akkor marad az hogy ölhetsz."


Dehogy ragadtam ki részt. Volt egy versszak, egy TELJES versszak, ami tett egy kijelentést, amit ugyanott le is szűkített a muszlimokra. SEMMI elvétel/manipuláció nem volt a dologban. A többi versszakot is figyelembe vettem, de azok pontosítása/kifejtése volt a problémás versszak. Éppen ezért a példád teljességgel téves, te egy szöveg egységen belül (mondat) módosítottad ezzel a tartalmat, ráadásul pont úgy, hogy az ellenkezőjét jelentse. Én az eredeti szöveget értelmeztem szó szerint. Ez az amire a te képességeiddel nem vagy képes. Az összes muszlim ilyen tehetséges? Nem ezt várja tőletek Allah...


"nem egyenlő azzal hogy erőszakkal át akarnak téríteni a keresztény hitre és ha nem akarom akkor megölnek"


Nem ez volt leírva a szövegben, amit behivatkoztál. Elég a korlátozás is. Ferdítesz, ködösítesz, megint. Már megszoktuk.


"A keresztények megtürik a muszlimokat és a muszlimok is megtürik a keresztényeket."


Igen, a történelem is ezt igazolja... Haha... Ez mindig is így volt :) (irónia) Álomország tengerpartján legalábbis minden bizonnyal!


"De mivel nem kényszeríti az itteni muszlimokat erőszakkal a kersztény hitre és nem gyilkolja le őket ezért, nem a föld megrontója."


Te mondtad, hogy uszít a menekültek ellen, akik márpedig többségében muszlimok. Ha azt mondja valaki, hogy ne engedd be a muszlimokat, zavard el őket, még kerítést is húz eléjük, az bizony megfelel az általad idézett részletnek. Tehát a föld megrontója. Tessék, ezt írtad:


"7/85 És Medjanhoz elküldtük a testvérüket, Suaibot. Azt mondta: Népem! Szolgáljátok Allahot, nincs más istenetek Rajta kívül. Bizony, nyilvánvaló bizonyíték jött hozzátok Uratoktól. Adjatok hát teljes mértékkel és súllyal, és ne fosszátok meg az embereket a részüktől, és ne okozzatok romlást a földön, miután jóvá lett téve. Ez jobb nektek ha hívők vagytok.

7/86 És ne üljetek minden úton, fenyegetve az embereket és távol tartva őket Allah útjától, azokat akik hisznek benne, és azt keresve, hogy ferdévé tegyétek. És emlékezzetek amikor kevesen voltatok, és Ő megsokasított benneteket. És lássátok milyen lett azoknak a vége akik romlást okoztak.

7/88 A vezetők akik arrogánsak voltak a népéből, azt mondták: Suaib! Bizony ki fogunk űzni a városunkból téged és azokat akik hisznek veled, vagy vissza kell térnetek a vallásunkra. Azt mondta Suaib: " Még akkor is ha kényszerből tennénk azt?"


"És ne üljetek minden úton, fenyegetve az embereket és távol tartva őket Allah útjától"

PIPA.

"A vezetők akik arrogánsak voltak a népéből, azt mondták: Suaib! Bizony ki fogunk űzni a városunkból téged és azokat akik hisznek veled"

PIPA!


Mi kell még, betűzzem? Vagy "megint" átírtam volna az idézeted?


"Legutóbb még azt állítottad hogy a más vallásuak a föld megrontói."


Értelmezés kérdése. Tudod, arról beszélek, ami a hittestvéreidnél nem egységes (ezt Te is elismerted)!


"Megint csak előjön hogy nem érted a szöveget. A Koránban az szerepel hogy a néphez küldték a prófétákat igy mindenki hallhatta a figyelmeztetést. Egyébként az egyiptomi nép nem pusztult el hanem csak azok akik meg akarták ölni a zsidókat."


Aha, pl az ELSŐ SZÜLÖTT GYEREKEK aztán sok zsidót ölhettek, biztosan zsidóölsét játszottak az egyiptomi gyerekek nap mint nap. Már elnézést, de szánalmas az érvelésed! És a Biblia szerint Mózes nem a népet fenyegette, hanem a Fáraót. A népnek nem is lett volna beleszólása egy ilyen mérvű döntésbe. Mert tudod nem demokrácia volt...


"Másfél milliárd muszlim megértette, és ezt a keresztények és a zsidók is megértik ami további két milliárd ember. Jó hát ez iq kérdése."


Igen, IQ kérdése. Ez a kérdés fel sem merült volna, ha a magas intelligenciájú "hittestvéreid" (akikről utólag kiderült, hogy mégsem mérnökök és agysebészek - hacsak nem machete-vel) nem úgy viselkedtek volna, mint az állatok.


"Egyes korlátozások vannak de ez általában a vallási jelképekre vonatkozik minden vallásra, nem csak a muszlimokra."


Tévedés! Mint "általában".


"Akkor toloncolnak ki ha büncselekményt követsz el, ami mellesleg az iszlám szerint is bűn."


Vagy akkor, ha papírok hiányában nem igazolható, hogy Szíriából érkeztél, vagy hamisak a papírjaid, vagy illegális határátlépő vagy és még sorolhatnám. Ha ezek az Iszlám szerint bűnnek számítanának, akkor a muszlim testvéreid nem így érkeztek volna országokon keresztül csörtetve a szebb élet reményében Európába.


"Ne nevettess :) Közöd nincs a tényekhez. Fogalmad sincs az iszlámról. Amit leírtál az a média hazugsága keverve a te téveszméiddel."


Haha, te beszélsz téveszmékről? Már mondtam, nem az a véleményem az Iszlámról, amit te cukormázba csomagolva előadsz, hanem amit látni/hallani a világból. Persze, ha netán rossz dolgokat hallani, akkor azt a gonosz média ferdíti el! Ami mellesleg tőlünk nyugatabbra abszolút liberális (migráns simogató) befolyás alatt áll... Ébresztő!


"Egyébként az alapból problémás ha a te vallásod megtiltja hogy más vallásokat tanulmányozz. Ha te biztos vagy benne hogy a te vallásod az igaz akkor miért ne nézhetnéd meg a többit? :)"


Nagyszerű, látom megértetted a lényeget! Pontosan ezért nem nézik jó szemmel ezek a vallások, ha másfelé kacsingatsz! Ha hívő vagy, miért olvasnád el más vallások könyveit? Ha elolvasod, nem vagy hívő, és mivel a nem hívő, jó eséllyel a pokolra jutsz, máris kész a 22-es csapdája. Tehát sokan ezért nem is próbálnak megismerni más vallásokat, többek között az Iszlámot sem. És ezt kéri tőlük számon Allah a haláluk után a titokzatos szerződésre hivatkozva, amiről a Korán ír (és ilyen szempontból egy kutya a többi vallással) :) Persze persze, belemagyarázom. Haha.


"Hallotál már olyanról hogy keresztény vagy zsidó terrorista?"


Az általad emlegetett kurucinfó úgy halloTTam írogat zsidó terrorizmusról... Pedig ők "gonoszak".


"Azt mondtam minden ember tanuságott tett."


Amit aztán elfelejtesz és az a vizsga, hogy mit cselekszel a teljes tudatlanságban. Micsoda gondolkozó vagy! Ehhez az én kis IQ-m sohasem érhet fel! Oh!


"Egyébként meg azt mondtad hogy sátán nem létezik :)"


Mint mondtam, te teremted meg magadnak. Egy "istenképet", amitől félhetsz, amit szolgálhatsz.


"Amiket eddig írtál arra jutottam hogy valami UFO hívő vagy, persze lehet nem így hívjátok magatokat :)"


Inkább tartom elképzelhetőnek a földön kívüli értelmes élet létezését, mint egy szadista, tökéletlen "isten" ámokfutását. Valószínűbb, már megbocsáss!

2016. márc. 22. 01:27
 113/141 A kérdező kommentje:

"Mindenkitől megkérdezték, tőled is és te elfogadtad hogy emberként megszületsz és próbának veted alá magad."


Szóval van választási lehetőség? És mi van, ha nem rizikózom be az orosz rulettet? Akkor hová kerülök?


"Ha átmész akkor magasabban leszel mint az angyalok, és a paradicsomba jutsz, ha megbuksz alantasabb mint az állatok és a pokolra kerülsz."


Csak egy retardált vágna bele ilyenbe, úgy, hogy mindezt a Földön TELJES TUDATLANSÁGBAN kell végigcsinálnia. Egyedül abban reménykedhet az ember, hogy fiatalon meghal, akkor gyengébb lesz a számonkérés, de a profit ugyanakkora (haha, mekkora aránytalanság, de persze ez neked "gondolkodónak" simán belefér!). Képzeld, így ha valaki feláldozza magát és gyerekeket öl, akkor ezek szerint jót tesz velük, mert azonnal a paradicsomba jutnak a gyerekek, megússzák a próbatételt! Tudod, ez az egész egy alantas, szánalmas hazugság, úgy ahogy van. Csak idióták hihetnek el ilyesmit.


"Erre nem emlékszel most mert csak így van értelme a próbatétének."


Nem, a próbatétel az, hogy tudod hogy mi a feladat, netán készülni is tudsz rá. Ez így nem próbatétel, ez így csapda. Tiszta devizahitel :) Nem hiszem el, hogy józan eszű embernek tartod magad ezek után!


"Majd az ítélet napján újra emlékzeni fogsz."


MASZLAG.


"Nem hazudok, te nem vagy képes felfogni."


Nem hazudsz, csak gyenge elméjű vagy. Nem baj, én így is szeretlek, szórakoztatsz!


"Megint olyasmit állítasz amit én nem mondtam és köze nincs ahhoz amit írtam."


Lopásról és gyilkolásról írtál. Én hoztam egy példát mindkettőre. Itt a földön minden relatív! A jó és rossz egyaránt. Nem mindegy, hogy honnan vizsgálod!


"Ha nem avatkoznak be most nem lenne se háború se menekültválság."


Terelsz? Azt írtad, hogy a civileket bombázzák, azért annyi a menekült. Most akkor kiderült, hogy mégsem. Ha hoz vizet az a baj, ha nem hoz vizet, akkor meg az a baj? Ha netán nem avatkozik közbe, akkor meg az lenne a baj :) Egyébként félre ne érts, szerintem is sárosak, de te egy megfoghatatlan ellenség képet keresel, amire mindent rá lehet húzni. Az igazság, hogy azokon a területeken a rendszer magától is velejéig rohadt volt...


"Nem terroristákat ölnek hanem civileket és embereket akik a saját hazájukat védik."


Ez csak nézőpont kérdése. Tudod, kitől lopsz, kit ölsz meg, honnan nézed.


"A niceai zsinaton a római császár állította össze a Bibliát úgy ahogy neki tetszett."


Aha, ő egymaga? És csak azon az egy zsinaton? Brávó! Allah büszke rád!


"Nem lehet tudni, legfeljebb feltételezni."


Azért annál több bizonyíték áll rendelkezésre erre, mint arra, hogy Mohamed nem csak úgy hasra ütésre találta ki a Koránt... Ne érts félre, nem akarom védeni a kereszténységet, de nem ez a leggyengébb pont abban a vallásban.


"Mutass egy 3500 éves Tórát vagy 200 éves Evangéliumot."


Az újszövetség tartalma megfeleltethető az eredeti tekercseknek, amikről nem is olyan régen kerültek elő másolatok (hiteles példányok):

[link]


A Tórát tudjuk, hogy éppen úgy kitalálhatták a zsidók, mint ahogy Mohamed a Koránt.


"Ezek szerint nem beszélsz idegen nyelvet."


Éppenséggel csak kettőt beszélek, tudom, tudatlan vagyok. De hát ennyi IQ-val mihez is kezdhetnék, örülök hogy elvegetálok itt ebben a bonyolult világban... (irónia - ide kell írni, mert olyan "gondolkozó" vagy, hogy komolyan veszel)


"Ez nem lep meg mert a magyart sem érted."


Ez Tőled dicséret! Egy idegenszívű analfabéta azt mondja rám, hogy nem értek az anyanyelvemen! Szuper! :)


"Egy sokadik fordítás sehogy sem adja vissza az eredeti szöveget."


El lehet olvasni az eredeti tekercseket is, héber, görög, arámi nyelven. Nyilván megtették. Nyilván összevetették a Bibliával. Bárki megteheti. Ha nem lenne forrás hiteles a Biblia, már ettől harsogna a világ. De nem így történt. Te nyilván nem tetted meg.


"Az hogy nincs benne ellentmondás, továbbá az eddigi ismereteim alapján igaznak gondolom mert összevetettem a látottakat azzal ami a Koránban szerepel."


Az, hogy SZÁMODRA nincs benne ellentmondás, már magában bizonyíték rá, hogy ellentmondásos :) És miket láttál, amivel összevethetted? Miféle ismereteid vannak? A magyar nyelv ismerete nem mondható el például rólad, de az nem is kell a Koránhoz :)


"Hülyeségnek nevezni egy másik ember vallását primitív dolog, ráadásul úgy hogy nem is érted."


Hülyeségnek nevezni a hülyeséget nem hülyeség. Leírtam, hogy miért hülyeség. Képtelen voltál megcáfolni, csak hajtogatod a hülyeséged újra és újra, nem vagy képes felfogni, hogy a próbatétel attól próbatétel, hogy tudod, hogy próbatételen vagy. Az olimpiai versenyek például próbatételek. Vagy a Mount Everest megmászása. Nem csak úgy random ledobnak a hegy oldalába, hogy "jóvan' hülye, csinálj amit akarsz". Allah most nem hiszem, hogy büszke rád! :(


"Ez téged minősít. Mondtam hogy iq kérdése is."


Igen, IQ kérdése. Ha már így említed, te valahol megrekedhettél a fejlődés közben. Szórakoztató, amikor ezt az IQ dolgot hozod fel, mintha egy törpe (segítek: ez lennél te) bizonygatná az óriásnak, hogy ő magasabb, csak máshogy kell nézni :) Elnézést, de TE kezdted a személyeskedést. Vicces vagy!


"Van kb 70-80 éved hogy megtaláld a helyes utat"


Én még 200-300 évet terveztem jó egészségben.


"Kiváncsi lennék hogy ha mrgkérdeznéd az embereket Magyarországon hogy mi az élet értelme, egyáltalán hogy jött létre az élet vajon a 10 millióból hány adna értelmes választ."


Miért, mi az élet értelme? Allah szolgálata a "mutyiszerződés" alapján? :)


"Egyébként tőled sem hallotam egyetlen értelmes választ sem."


Arra vagy kíváncsi, hogy szerintem mi az élet értelme? Ezt áruljam el neked? Ez egy elég összetett kérdés, biztosan ezt akarod?


"Tudom hogy erre te sem tudsz értelmes választ adni szerintem kérdezd meg az UFO-kat, hátha tudják :)"


Éppenséggel tudok, de csak privátban, mivel nem a kérdéshez tartozik és igen terjedelmes témakör. Az UFO-k azonosítatlan repülő objektumok, többnyire meteor, műhold, esetleg nagy ritkán idegen űrhajó is lehet akár. Nem tudnak beszélni. Mintha a falnak beszélnék.


"Már az általános iskolában is egyből bevágják az elégtelent ha úgy hadoválsz egy kötelező olvasmányról hogy el sem olvastad."


Ott nem demokrácia van, a kötelező olvasmány az kötelező. Megmondják előre, hogy el kell olvasni, van időd rá, aztán eljön a számonkérés ideje, mindenre emlékezel, előadod ahogy felkészültél és minősítik a tudásod! :) Igen, ez így korrekt. Nem úgy, mint az az agyrém, amit Te előadtál :)


A Korán nem kötelező olvasmány, csak egy az emberek által írt vallási könyvek közül.


"Ha az a mese igaz lenne amit itt előadtál"


Milyen mese?


"az lenne a minimum hogy elolvasod minden vallás könyvét"


Miért kellene minden emberek által alkotott irományt elolvasnom? Honnan veszed, hogy valaki is leírta már az igazságot? Előbb minden más ember véleményét meg kellene hallgatnom, hogy saját véleményt alkothassak?


"Provokáció és uszítás. Ennyit tudsz."


Terelés és ködösítés. Ennyit tudsz.


"Vicces mikor olyan ember beszél értelemről akinek fogalma sincs az egészről és még arra sem képes hogy utánanézzen :)"


Logikus érveket hoztam, amikre nem voltál képes válaszolni, csak ideböfögtél egy személyeskedést (amiről jó ha tudod: Tőled dicséretnek veszek, sőt, kéjes örömöt okoz :)).

2016. márc. 22. 02:20
 114/141 anonim ***** válasza:
67%

"Ne nevettess, már az is háborúnak számít a szemetekben, ha kicsit is korlátoznak titeket. Nem kell az álszent duma."


Hány muszlim ország áll háborúban egy más vallású országgal? Ja hogy egy sem :) Akkor ez csak a te kis fejedben van így.



"Olvasd vissza. Az én lelkiismeretem nyugodt."


Van lelkiismereted? Egy lelkiismeretes ember nem hazudik, nem úszít és nem provokál. Köszönhetően a kormány úszító poltikájának és a hozzád hasonló tudatlan provokátoroknak a budapesti mecset naponta kap fenyegető leveleket.



"Én az eredeti szöveget értelmeztem szó szerint."


Nem tudod értelmezni a magyar nyelvű szöveget sem.



"Igen, a történelem is ezt igazolja... Haha... Ez mindig is így volt :) (irónia) Álomország tengerpartján legalábbis minden bizonnyal!"


Oszmán-Birodalomban többszáz éven át békében élez egymás mellett.



"7/85 És Medjanhoz elküldtük a testvérüket, Suaibot. Azt mondta: Népem! Szolgáljátok Allahot, nincs más istenetek Rajta kívül. Bizony, nyilvánvaló bizonyíték jött hozzátok Uratoktól. Adjatok hát teljes mértékkel és súllyal, és ne fosszátok meg az embereket a részüktől, és ne okozzatok romlást a földön, miután jóvá lett téve. Ez jobb nektek ha hívők vagytok.

7/86 És ne üljetek minden úton, fenyegetve az embereket és távol tartva őket Allah útjától, azokat akik hisznek benne, és azt keresve, hogy ferdévé tegyétek. És emlékezzetek amikor kevesen voltatok, és Ő megsokasított benneteket. És lássátok milyen lett azoknak a vége akik romlást okoztak.

7/88 A vezetők akik arrogánsak voltak a népéből, azt mondták: Suaib! Bizony ki fogunk űzni a városunkból téged és azokat akik hisznek veled, vagy vissza kell térnetek a vallásunkra. Azt mondta Suaib: " Még akkor is ha kényszerből tennénk azt?



Egész biztos hogy funkcionális analfabéta vagy, mert nem érted ami olvasol. Suaib próféta a saját népéhez szólt a a saját városában, a menekültek pedig átmeneti befogadást kérnek egy idegen országban tehát alapol rossz a példa. Ferdévé tegyétek azt jelenti hogy olyanná mint ők, tehát ezek az emberek azt akarták hogy tagadják meg az iszlámot és vegyék fel azt a vallást amit ők követnek. Suaib próféta ezt nem fogadta el ezért azzal fenyegették hogy kiűzik, még akkor sem ha kényszerítik arra. A menekülteket viszont nem kényszrítik erőszakkal a keresztény vallásra és nem üldözik el azokat akik erre nem hajlandóak. A magyar kormány a menekültek ellen úszít hogy szavazókat szerezzen egy másik párttól. Ez nagyon nem szép dolog és szégyenfoltként fog bevonulni a magyar történelembe de ettől még nem lesz a föld megrontója. Ha elrendelik az itteni muszlimok kényszerű áttérítését majd elűldözését vagy megölését akkor lesz a föld megrontója. Európában sem azért merült fel a kitoloncolás mert valaki muszlim hanem mert bünöző.



"Értelmezés kérdése. Tudod, arról beszélek, ami a hittestvéreidnél nem egységes (ezt Te is elismerted)!"


De egységes. Csak az érti félre aki nem olvasta.



"Aha, pl az ELSŐ SZÜLÖTT GYEREKEK aztán sok zsidót ölhettek, biztosan zsidóölsét játszottak az egyiptomi gyerekek nap mint nap. Már elnézést, de szánalmas az érvelésed! És a Biblia szerint Mózes nem a népet fenyegette, hanem a Fáraót. A népnek nem is lett volna beleszólása egy ilyen mérvű döntésbe. Mert tudod nem demokrácia volt..."



Te magad mondod hogy a Biblia szerint :) A Koránban nem szerepel az első szülött egyiptomi gyerekek megölése. Látod megint a tudatlanságod miatt téves következtetést vonsz le. Azok haltak meg akik üldözték a zsidókat és vizbe fulladtak. Továbbá az is szerepel a Koránban hogy addig nincs büntetés amig nem jön küldött egy néphez (17/15 Mi addig nem büntetünk amig küldöttet nem küldünk.) Tehát az egyiptomi nép is tudta miről van szó.



"te beszélsz téveszmékről? Már mondtam, nem az a véleményem az Iszlámról, amit te cukormázba csomagolva előadsz, hanem amit látni/hallani a világból."


Te mindent elhiszel amit a médiában hallasz? :) Tudod iq kérdése :) Inkább hiszel szélsőjobbos oldalaknak mint muszlimoknak.



"Nagyszerű, látom megértetted a lényeget! Pontosan ezért nem nézik jó szemmel ezek a vallások, ha másfelé kacsingatsz! Ha hívő vagy, miért olvasnád el más vallások könyveit? Ha elolvasod, nem vagy hívő, és mivel a nem hívő, jó eséllyel a pokolra jutsz, máris kész a 22-es csapdája."


Te viszont egyáltalán nem érted. A keresztény vallás biztos hogy nem tiltja hogy utánanéz más vallásoknak. Mondanál olyan vallást amelyik megtiltja? Vagy talán az UFO-k tiltják? :) Egyébként meg az alapból gyanus ha ilyen tiltás van egy vallásban.



"Inkább tartom elképzelhetőnek a földön kívüli értelmes élet létezését, mint egy szadista, tökéletlen "isten" ámokfutását. Valószínűbb, már megbocsáss!"



Egyetlen ország sem erősítette meg hivatalosan hogy létezne földön kívüli értelmes élet, de ha mégis léteznek, nulla bizonyíték van arra hogy ők teremtették az emberi fajt. De tegyük fel ők teremtették. Az nem merült fel benned hogy az idegeneket ki teremtette? :) Akárhogy is nézzük kell lennie egy korlátlan felsőbb hatalomnak. Na ezt a hatalmat mi Allahnak, vagyis Istennek nevezzük.



"Szóval van választási lehetőség? És mi van, ha nem rizikózom be az orosz rulettet? Akkor hová kerülök?"


Mondom hogy funkcionális analfabéta vagy. Azt irtam megkérdezték. Tehát multidőben. Választási lehetőséged volt, és te szabad akaratodból döntöttél úgy mikor megkérdezték hogy vállalod hogy emberként megszületsz.



"Egyedül abban reménykedhet az ember, hogy fiatalon meghal, akkor gyengébb lesz a számonkérés, de a profit ugyanakkora Képzeld, így ha valaki feláldozza magát és gyerekeket öl, akkor ezek szerint jót tesz velük, mert azonnal a paradicsomba jutnak a gyerekek, megússzák a próbatételt! "


Csak egy retardált gondolkodik így. Egy muszlim sem akar fiatalon meghalni mert tudja hogy céllal van ezen a világon. Arra törekszik hogy úgy éljen ahogy Isten kérte. Egy muszlim sem öli meg magát sem gyereket mert ezzel egyenes a pokolra jut. Csak egy idióta feltételez ilyeneket.



"Nem, a próbatétel az, hogy tudod hogy mi a feladat, netán készülni is tudsz rá. Ez így nem próbatétel, ez így csapda. Tiszta devizahitel :) Nem hiszem el, hogy józan eszű embernek tartod magad ezek után!"


Szerintem minden emberben felmerült már hogy miért is van itt a földön. Mindenki tudja hogy okkal, de sokan leragadnak ennél a pontnál és nem keresik tovább. Azt is tudja mindenki hogy tenned kell azért hogy elérd a céljaidat. Semmi sem hullik az öledbe. Teljesítened kell az iskolában aztán a munkádban is stb. Ha jól teljesítesz meglesz az eredmény, ha rosszul akkor bukat. Még ebből sem esik le neked, de te józan vagy :)



"Nem hazudsz, csak gyenge elméjű vagy. Nem baj, én így is szeretlek, szórakoztatsz!"


Most még szórakozhatsz, de ha Isten előtt állsz majd nem biztos hogy szórakozni fogsz. Akkor azt fogod kérni hogy kaphass még egy esélyt.



"Terelsz? Azt írtad, hogy a civileket bombázzák, azért annyi a menekült. Most akkor kiderült, hogy mégsem. Ha hoz vizet az a baj, ha nem hoz vizet, akkor meg az a baj?"


Persze az USA azért ment oda hogy demokráciát vigyen és segítsen a szegény embereken :) Te tényleg ennyire buta vagy?



"Ez csak nézőpont kérdése. Tudod, kitől lopsz, kit ölsz meg, honnan nézed."


Izrael néhány nap alatt több mint ezer palesztint gyilkolt meg, ebből ötszáz gyerek. Biztos ők is terroristák voltak.



"Aha, ő egymaga? És csak azon az egy zsinaton?"


Nézzél már utána. Ennyire nem lehetsz béna. Egyébként a korai keresztények nem fogadták el a szentháromságot és hogy Jézus Isten lenne ezért eretneknek nyilvánították. Mikor megismerték az iszlámot mind áttértek mert tudták hogy ez az igaz vallás.



"Az újszövetség tartalma megfeleltethető az eredeti tekercseknek, amikről nem is olyan régen kerültek elő másolatok (hiteles példányok): [link]



Ezt írják: korban pedig az i. e. 2. század és az i. sz. 1. század között készültek." Jézus után akár 100 éves is lehet. Ez a bizonyíték? Gratulálok.



"A Tórát tudjuk, hogy éppen úgy kitalálhatták a zsidók, mint ahogy Mohamed a Koránt."


A Tórát nem találták ki a zsidók, hanem Isten küldte ahogy a Koránt is.



"Ha nem lenne forrás hiteles a Biblia, már ettől harsogna a világ. De nem így történt. Te nyilván nem tetted meg."


A végén még kiderül hogy keresztény vagy. Mi lesz az UFÓ-kal? :) Még azt is emberek döntötték el mi kerüljön a Bibliába. Amit eredeti tekercsnek nevezel az Jézus után akár 100 évvel később is keletkezhetett.



"Az, hogy SZÁMODRA nincs benne ellentmondás, már magában bizonyíték rá, hogy ellentmondásos "


Nem azt mondtam hogy számomra nincs benne ellentmondás hanem hogy nincs benne ellentmondás. Eddig még egy ellentmondást sem hoztál. Tudod az nem ellentmondás hogy nem értesz egyet :)



"Én még 200-300 évet terveztem jó egészségben."


Örök életed van, de ha arra gondolsz hogy itt akkor az nem fog sajnos összejönni :)



Miért, mi az élet értelme? Allah szolgálata a "mutyiszerződés" alapján? :)


Látom nem fogtad fel. Leírom nagy egyszerűen. Allah megteremtett a semmiből, örök életet adott neked és szabad akaratot. Mindezt szeretetből és azért hogy megismerhesd, ezért alapból hálásnak kellene lenned. Itt a földön is a rendelkezésedre bocsátott mindet, tehát már itt is jó és boldog életed lehet, a paradicsomban pedig csak is jó és gondtalan életed lesz. Ezért mit vár cserébe? Hogy itteni életed alatt, ami az örök életedhez képest egy pillanat, hozzá imádkozz, Őt szolgáld és úgy élj ahogy parancsolta. Hogy segítsen ebben prófétákat küldött neked, és nem is kéri hogy csak úgy elhidd. Bizonyítékul szolgál a körülötted lévő világ. Az élőlények, természeti jelenségek, az egész világ és te magad is. Szerinted Isten igazságtalan, pedig ha végig gondolod láthatod hogy egyáltalán nem igazságtalan. Egy kis munka árán hatalmas jutalmat kaphatsz. De ha ennyire sem vagy képe akkor az a te bajod. Egyébként a muszlimokon kivül a keresztények is úgy hiszik hogy Isten teremtett mindent és náluk is van mennyország és pokol és szerintük is tetteid alapján ítélnek majd meg tehát kb minden második ember hisz ebben. azt elárulod hogy a te vallásodat hányan követik?



"Arra vagy kíváncsi, hogy szerintem mi az élet értelme? Ezt áruljam el neked? Ez egy elég összetett kérdés, biztosan ezt akarod?"


Aha, tehát nálad van a tudás és megosztanád velem? :) Miért nem írod ki ide ha biztos vagy abban hogy te tudod az igazat? Had lássa mindenki :)



"Éppenséggel tudok, de csak privátban, mivel nem a kérdéshez tartozik és igen terjedelmes témakör. Az UFO-k azonosítatlan repülő objektumok, többnyire meteor, műhold, esetleg nagy ritkán idegen űrhajó is lehet akár. Nem tudnak beszélni. Mintha a falnak beszélnék."


Ha az UFO-k nem tudnak beszélni hogy adták át neked tudást? :) Nem lehet hogy túl sok X aktákat néztél és az agyadra ment? :)



"Ott nem demokrácia van, a kötelező olvasmány az kötelező. Megmondják előre, hogy el kell olvasni, van időd rá, aztán eljön a számonkérés ideje, mindenre emlékezel, előadod ahogy felkészültél és minősítik a tudásod! :) Igen, ez így korrekt. Nem úgy, mint az az agyrém, amit Te előadtál "



Nem érted. Én ezt arra mondtam hogy úgy beszélsz az iszlámról hogy nem olvastad a Koránt. Folyamatosan téves dolgokat állítasz az iszlámról.



"Miért kellene minden emberek által alkotott irományt elolvasnom? Honnan veszed, hogy valaki is leírta már az igazságot?"


Onnan tudom hogy elolvastam a Koránt.



"Logikus érveket hoztam, amikre nem voltál képes válaszolni, csak ideböfögtél egy személyeskedést "



Minden értelmes kérdésedre válaszoltam. Egyáltalán nem hoztál logikus érveket. Te esetedben nem is lehet beszélni logikáról. Hollywoodi filmek alapján alakítottál ki magadnak egy istenképet és ezt nevezed logikusnak? :) Azt várod hogy eljönnek majd érted az UFO-k és magukkal visznek? Biztos téged választottak mert nagyon intelligens vagy. Tudod iq kérdése :) Javaslom ne nézz túl sok scifi-t mert megárt ahogy a te példád is mutatja.

2016. márc. 23. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 115/141 A kérdező kommentje:

"Hány muszlim ország áll háborúban egy más vallású országgal? Ja hogy egy sem :) Akkor ez csak a te kis fejedben van így."


Ha így nézzük, a muszlim országokban vagy anarchia van, vagy a legkeményebb diktatúra. És egyáltalán nem tartják tiszteletben a szomszédos országokat/népeket. Erről ennyit.


"Egy lelkiismeretes ember nem hazudik"


Ezt Te mondod, éjjel nappal ferdítesz! És már kifejtettem az én állításaim azokon az idézeteken alapulnak, amiket TE másoltál IDE. ÉN csak hozott anyagból dolgozom.


"Nem tudod értelmezni a magyar nyelvű szöveget sem."


Haha, törpicúr, még simogass, tudod, ott lenn... :)


"Oszmán-Birodalomban többszáz éven át békében élez egymás mellett."


Süsü, a hódoltságokat én nem nevezném békének (bár a te befordult világképedben nyilván az). Már nem álomország tengerpartján élsz, itt vagy Magyarországon!


"a menekültek pedig átmeneti befogadást kérnek egy idegen országban tehát alapol rossz a példa"


Kedves megtévedt muszlim barátom, ha a menekültek átmeneti befogadást szeretnének, nem Németországban akarnának kikötni, nem válogatnánk a biztonságos országok között, hanem maradnának a török menekülttáborokban. Hazug vagy! Jó a példa!


"Ferdévé tegyétek azt jelenti hogy olyanná mint ők"


Pontosan ezt szeretné Európa is, INTEGRÁLNI! Pontosan ezért nem kívánatosak a muszlim testvéreid számos országban. JOGGAL! Nem vetted még észre, hogy az európai társadalmi normák/vívmányok nem kompatibilisek az iszlámmal? Pl sok helyen elfogadott a prostitúció, a drogok, alkohol fogyasztása. Néhol ahogy Te is írtad, tiltják a vallási jelképek használatát, stb. Ennyire egyszerű lennél???


"A menekülteket viszont nem kényszrítik erőszakkal a keresztény vallásra és nem üldözik el azokat akik erre nem hajlandóak."


Európa nem csak keresztény, a keresztény vallás ilyen téren még elnéző lenne. Itt már régen nem csak vallásról beszélünk, az európai életmód számos új életszemléletet kitermelt, ami ellentétes mindenféle vallással, de megfelel a társadalmi normáknak. De bizony elüldözik a muszlimokat, ha nem képesek az ebbe történő integrációra, ha nem lehet tudni a szándékaikat, vagy már az is elég, ha nem tudják igazolni magukat. Egy mélyen hívő muszlim számára vallási szempontból nem ideális hely Európa! Ha azt hiszed, hogy igen, tévedésben élsz!


"A magyar kormány a menekültek ellen úszít hogy szavazókat szerezzen egy másik párttól."


És mi lenne ez az uszítás? Hogy ne engedjünk be azonosíthatatlan, kétes szándékú (azért valljuk be, ha húznak egy határt és erőszakkal próbálják áttörni a "menekültek", az már kétes szándék) embereket ellenőrzés nélkül az országunkba? A magyar kormánynak felelőssége felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a migránssimogató hülye gyerekek, akik azt hiszik, a migránsok rózsaszín szivárványt szellentenek, bizony tévednek!


"Ha elrendelik az itteni muszlimok kényszerű áttérítését majd elűldözését vagy megölését akkor lesz a föld megrontója."


Manapság nem szokás a fanatikusokat öldösni (inkább a fanatikus testvéreid szokása az öldösés), a vallás meg nem olyan fontos tényező Európában, hogy bárki is követelné a felvételét, sokan vallás nélkül élnek (és bizony ők teszik jól), csupán a társadalmi szabályok betartásával, amivel bizony a muszlimoknak gyakran meggyűlik a baja. Tehát a társadalmi norma is tekinthető ilyen formában vallásnak, hiszen azt sugallja, hogy a vallások másodlagosak, manapság már nem a vallások körül forog a világ.


"Európában sem azért merült fel a kitoloncolás mert valaki muszlim hanem mert bünöző."


Aki illegálisan, azonosíthatatlanul lépi át a határt, az bűnöző. Akik nem képesek betartani a társadalmi normákat, azok is! Ilyen egyszerű. Csak várd ki a kitoloncolások végét és akkor nyilatkozz!


"Csak az érti félre aki nem olvasta."


Lehetséges, hogy a muszlimok 80%a nem olvasta a Koránt, csak beleszületett a vallásba? Szerinted a keresztények hány %-a olvasta a Bibliát?


"Látod megint a tudatlanságod miatt téves következtetést vonsz le. Azok haltak meg akik üldözték a zsidókat és vizbe fulladtak."


Már ne haragudj, de NEM AZ EGYIPTOMI NÉP üldözte a zsidókat, hanem a fáraó katonái! Azért van egy kis különbség a kettő között, Te magad mondtad, hogy a népet büntette Allah, akkor ez így nem igaz. Mondom, én hozott anyagból dolgozom. Be tudnád hivatkozni az ide vonatkozó részt, hogy magam is megvizsgálhassam (elég a forrás megjelölés)?


"Te mindent elhiszel amit a médiában hallasz? :) Tudod iq kérdése :) Inkább hiszel szélsőjobbos oldalaknak mint muszlimoknak."


Az én véleményem az, hogy mindkét felet meg kell hallgatni, ezért álltam szóba veled. De nem vagy túl meggyőző... Törpicúr! :)


"A keresztény vallás biztos hogy nem tiltja hogy utánanéz más vallásoknak."


Hallottál már a vallási dogmákról? "Halálos" bűnökről, stb? Ha valaki ebbe születik, akkor bizony tiltják a másik vallások vizsgálatát. Nekünk még szó szerint azt mondták hittan órán, hogy más vallás templomát látogatni "halálos" bűn. Sokan beveszik ezt a maszlagot!

A muszlim testvéreid is csak akkor látogatnak más vallású templomokat, ha éppen bombát visznek oda... Igen, tudom, ők nem olvasták a Koránt :)


"Vagy talán az UFO-k tiltják? :)"


Ez az UFO téma nagyon beégett neked. Hogyan magyarázod az ember evolúciós fejlődésének hiányzó láncszemeit? Én elképzelhetőnek tartom a nemesítést. Ettől függetlenül létezhettek háborítatlan evolúciójú folyamatok is, amikor tényleg értelmes lények fejlődtek ki mindenféle beavatkozás nélkül, akár millió évekkel előttünk. Ha ez megtörténhetett, el is hagyhatták a saját szülőbolygójukat (erre lassacskán mi is képesek vagyunk). Az ember esetén azért beszélhetünk a nemesítés eshetőségéről, mert ott vannak azok a bizonyos hiányzó láncszemek a fejlődésünkben. Ha meglennének ezek a láncszemek, akkor viszont megint csak megkérdőjeleződének az ember teremtéséről szóló történetek. Márpedig az evolúció létezik, ezt mutatják a "jelek" a természetben...


Véleményem szerint Isten nem csak úgy a semmiből teremtett értelmes létformákat, hanem az ős teremtés foglalta magában az összes értelmes életforma kifejlődésének a lehetőségét! Ettől még a forrásra vezethető vissza minden értelmes életforma léte, de nem úgy, ahogy Te hiszed. Hogy miből gondolom ezt? Nem az UFO-k mondták, egyszerűen a természeti "jelek" megfigyelése, a folyamatos változás, fejlődés, adaptáció megléte sugallja ezt.


"Egyetlen ország sem erősítette meg hivatalosan hogy létezne földön kívüli értelmes élet, de ha mégis léteznek, nulla bizonyíték van arra hogy ők teremtették az emberi fajt."


Nem bizonyítékokról beszéltem, hanem elképzelésekről, lehetőségekről, lehetséges észlelésekről. És bizony csak egy porszemnyi részt ismerünk a világegyetemből. Ami látunk a távoli helyekről, az is millió éve megváltozott már. Ez alapján egyszerűen nincs jogunk kizárni más értelmes lények létezésének a lehetőségét!


"De tegyük fel ők teremtették. Az nem merült fel benned hogy az idegeneket ki teremtette? :)"


Én sohasem mondtam, hogy idegen lények teremtették volna az emberi fajt. Csupán azt, hogy felhasználták a rendelkezésre álló anyagokat és manipulálták azokat. Csak úgy, mint amikor az ember kivágja a fát, hogy házat építsen, csak ugye itt biológiai szintről beszélünk. Az ember is képes új fajokat nemesíteni (akár génmanipulációval is).


Ettől függetlenül persze minden teremtés forrása Isten, mert ő teremtette meg az anyagot és ő tartja fenn a világegyetem törvényszerűségeit, amik biztosítják a fejlődés lehetőségét. De abban biztos vagyok, hogy Isten az embert nem úgy "teremtette", hogy már készen volt a nagy büdös semmiből. Erre a természet működése a bizonyíték. Kézzel fogható, vizsgálható, nem egy elmeháborodott vallási fanatikus kitalációja.


"Akárhogy is nézzük kell lennie egy korlátlan felsőbb hatalomnak."


Ezt nem is tagadtam soha. De ha beavatkozna a világba időről időre és korrigálná azt, akkor a saját teremtésének a tökéletlenségét ismerné el, hiszen BE KELLETT avatkoznia ahhoz, hogy az elvárt eredményt kapja.


"Na ezt a hatalmat mi Allahnak, vagyis Istennek nevezzük."


Ha a Koránban az van írva, hogy az embert a semmiből készre teremtette Isten, akkor ez nyilvánvaló hazugság. Te mondd meg, ez van írva? Ha egy hazugság van benne, akkor már borul az egész...


"Azt irtam megkérdezték. Tehát multidőben. Választási lehetőséged volt, és te szabad akaratodból döntöttél úgy mikor megkérdezték hogy vállalod hogy emberként megszületsz."


Aha, szóval azért mert itt vagyok, az az igazolás rá, hogy elfogadtam! A nagy fittyfenét! Ez egy önigazolás, amit BÁRMIRE rá lehet húzni! Hazugság! Gondolkozz törpicúr (nem baj ha így nevezlek, ugye?)! Ha volt választási lehetőség, akkor mi volt a másik lehetőség(mi történik azzal, aki nem akar részt venni a földi orosz rulettben)? Mert ha volt, akkor ennek is a Koránban kellene lennie. Forrás?


"Egy muszlim sem akar fiatalon meghalni mert tudja hogy céllal van ezen a világon."


Hacsak nem az a célja, hogy elpusztítsa a föld megrontóit.


"Egy muszlim sem öli meg magát sem gyereket mert ezzel egyenes a pokolra jut. Csak egy idióta feltételez ilyeneket."


Azért elég sok muszlim lett már öngyilkos merénylő (és bizony gyerekeket is öltek), azt mondod mind idióták? A számukra legfontosabb dolgot áldozták Allahért, erre mintha azt írta volna a Korán, hogy a paradicsom jár érte. Te idéztél valami ilyesmit...


"Azt is tudja mindenki hogy tenned kell azért hogy elérd a céljaidat. Semmi sem hullik az öledbe. Teljesítened kell az iskolában aztán a munkádban is stb. Ha jól teljesítesz meglesz az eredmény, ha rosszul akkor bukat."


A dolgok jelenlegi állása szerint az aki megdolgozik a boldogulásért, az sokkal rosszabbul él, mint aki kihasznál másokat. A világ per pillanat így működik! És egyre inkább ilyen lesz! Én ezt látom, és bizony ez az igazság!


"Most még szórakozhatsz, de ha Isten előtt állsz majd nem biztos hogy szórakozni fogsz."


Félelem vallása! Gartula törpicúr, jól beválasztottál!


"Akkor azt fogod kérni hogy kaphass még egy esélyt."


Te magad mondtad, hogy nincs reinkarnáció, tehát nincs több esély. Miért kérnék még egy esélyt, ha halálom után tudatába kerülök az igazságnak és ahogy Te írtad, a tudatlanságban eltöltött földi évek alapján ítélnek meg?


"Te tényleg ennyire buta vagy?"


Olvasd végig, amit írtam. Az utolsó mondatot is.


"Izrael néhány nap alatt több mint ezer palesztint gyilkolt meg, ebből ötszáz gyerek. Biztos ők is terroristák voltak."


Ha tehetik, a palesztin fanatikusok is gyilkolnának izraeli gyerekeket is. Nézőpont kérdése.


"Nézzél már utána. Ennyire nem lehetsz béna."


Én utánanéztem, te terelsz, megint :) A korai kereszténységnek számos irányzata volt. És egyáltalán nem az volt a jellemző, hogy áttértek volna az Iszlámra :) Ez csak álomország tengerpartján történt így :)


"Jézus után akár 100 éves is lehet. Ez a bizonyíték? Gratulálok."


Pont annyi a lehetősége annak, hogy ez igaz legyen, minthogy Mohamed (aki állítólag LEHET hogy írástudatlan volt) írta a Koránt :) És akkor még az is kérdés, hogy mi alapján írta, mert arra sincs kézzel fogható bizonyíték, csak a vak hitetek :) Gratulálok! :)


"A Tórát nem találták ki a zsidók, hanem Isten küldte ahogy a Koránt is."


Vak hit a köbön. Nem Isten küldte, mert ami abban le van írva egy tökéletlen, korlátolt "istent" mutat be.


"A végén még kiderül hogy keresztény vagy. Mi lesz az UFÓ-kal? :)"


Tévedés, csak azt mondom, hogy nekik is megvannak az érveik azt tekintve, hogy az ő forrásuk hiteles.


"Még azt is emberek döntötték el mi kerüljön a Bibliába."


És még a forrásul szolgáló tekercseket is ember írta, képzeld! Akárcsak a Koránt ! :)


"Amit eredeti tekercsnek nevezel az Jézus után akár 100 évvel később is keletkezhetett."


"Hetett". Vagy igen, vagy nem. A Korán is keletkezhetett hasra ütés szerűen :)


"Eddig még egy ellentmondást sem hoztál."


Elég ellentmondásos az is, ahogy a magukat muszlimoknak nevező emberek viselkednek a világban. És nem csak az öngyilkos merénylőkre gondolok (ami az elenyésző kisebbség lenne). Nézd meg, hogy viselkednek a "migráns" testvéreid. Tudod a fát a gyümölcséről ismerhetjük meg...


"Örök életed van, de ha arra gondolsz hogy itt akkor az nem fog sajnos összejönni"


200-300 az még nem örök. És egy bizonyos technológiai tudással bizony az örök élet is elképzelhető lehet...Nyilván még nem tartunk ott.


"Allah megteremtett a semmiből, örök életet adott neked és szabad akaratot.Mindezt szeretetből és azért hogy megismerhesd, ezért alapból hálásnak kellene lenned."


Na várjunk, szeretetből megteremtett, hogy ŐT ismerd meg és ŐT szolgáld/imádd! EZ NEM SZERETET, EZ ÖNZŐSÉG :) Szabad akaratot is adott, aminek a döntései által megítélhet :) EZ SEM SZERETET, ez CSAPDA!


"Ezért mit vár cserébe? Hogy itteni életed alatt, ami az örök életedhez képest egy pillanat, hozzá imádkozz, Őt szolgáld és úgy élj ahogy parancsolta."


Akkor most szabad akarat van, vagy úgy kell élni, ahogy parancsolta, szolgaként? Döntsd már el törpicúr!


"Hogy segítsen ebben prófétákat küldött neked, és nem is kéri hogy csak úgy elhidd."


Hol a próféta? Nem látom. Ja, hogy az emberek által írott könyvekben vannak? Akkor annyit is ér...


"Bizonyítékul szolgál a körülötted lévő világ."


Nem látom, hogy a zebra imádkozna Istenhez, hogy békés, szép, hosszú élete legyen, legyen mindig legelő. Azt sem látom, hogy az oroszlán imádkozna Istenhez, hogy legyen mindig zebrahús a közelében. Mégis működnek a dolgok!


"Szerinted Isten igazságtalan, pedig ha végig gondolod láthatod hogy egyáltalán nem igazságtalan."


TÉVEDÉS. Szerintem Isten igazságos, csupán az emberek által kitalált tökéletlen, hazug istenek az igazságtalanok (Allah, JHVH, stb).


"Egy kis munka árán hatalmas jutalmat kaphatsz."


A munkahelyen tudod azt, hogy munkahelyen vagy és hogy mi a dolgod.


"Egyébként a muszlimokon kivül a keresztények is úgy hiszik hogy Isten teremtett mindent és náluk is van mennyország és pokol és szerintük is tetteid alapján ítélnek majd meg tehát kb minden második ember hisz ebben."


És ez is pont ugyanakkora hazugság, mint amit Te állítottál.


"Azt elárulod hogy a te vallásodat hányan követik?"


Ha olyan vallást követnék, ami hasonlóan mérhető, a megtévesztett tömegek számosságában, mint a TE vallásod, akkor az én vallásom mivel lenne jobb a tiédnél? Lényegtelen, hogy hányan hiszik az én vallásom, nem a mennyiség a mérce. Mindenkinek a saját döntése, hogy miben hisz, és nem lesz érte felelősségre vonva, ez az igazság.

2016. márc. 24. 10:45
 116/141 A kérdező kommentje:

"Aha, tehát nálad van a tudás és megosztanád velem? :) Miért nem írod ki ide ha biztos vagy abban hogy te tudod az igazat? Had lássa mindenki :)"


Azért nem írom ide, mert ha valaki azt a kérdést olvassa, hogy "Kedves menekült pártiak, nem gondoljátok, hogy ezek fényében be kellene végre látnotok, hogy tévedtetek a menekültek/menekülthelyzet megítélése kapcsán?" akkor valószínűleg nem az én vallásomra kíván reflektálni.


De természetesen szívesen válaszolok bármilyen konkrét kérdésedre privátban, és utána oda rakod, ahová akarod (csak lehetőleg ne ide, a fenti okok miatt).


"Ha az UFO-k nem tudnak beszélni hogy adták át neked tudást? :)"


Nem tudom, hogy a földön kívüli intelligens létformáknak van-e vallásuk. Nem tőlük kaptam a tudást, hanem Istentől. Hiszed vagy sem, minden tudás Istentől származik.


"Én ezt arra mondtam hogy úgy beszélsz az iszlámról hogy nem olvastad a Koránt. Folyamatosan téves dolgokat állítasz az iszlámról."


Ez azt jelenti, hogy téves forrásokat mutattál a Koránból, szándékosan félrevezettél volna? Ez nem szép tőled!


"Onnan tudom hogy elolvastam a Koránt."


Más ugyanezt állítja a Bibliáról! Akkor most kinek van igaza? Csak a vak hit beszél belőletek, ugyanis ez kell ahhoz, hogy bármilyen vallási könyvet hitelesnek állíthass be!


"Egyáltalán nem hoztál logikus érveket. Te esetedben nem is lehet beszélni logikáról."


Ó igen, törpicúr, valóban így lenne?


"Hollywoodi filmek alapján alakítottál ki magadnak egy istenképet és ezt nevezed logikusnak? :)"


Az előbb még kérdezed, hogy mi a vallásom, most meg azt állítod, hogy filmekből vettem? Most akkor mi van?


"Azt várod hogy eljönnek majd érted az UFO-k és magukkal visznek?"


Nem várom, miért akarnék velük menni? Jó nekem itt.


"Biztos téged választottak mert nagyon intelligens vagy. Tudod iq kérdése :)"


Nocsak, szoktál UFO-kkal kommunikálni? Ők mondták neked, hogy az intelligenseket viszik el? Vihetnék a migránsokat, ők, és a muszlim fanatikus hittestvéreid biztosan sokkal intelligensebbek nálam, kedves törpicúr! Tudod, a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad :)


"Javaslom ne nézz túl sok scifi-t mert megárt ahogy a te példád is mutatja."


Ami ma még scifi, az holnap valóság! Készülj fel. Számtalan példa van már erre. Persze, ha egy sötét, pisiszagú szobából nézed a világot, akkor ez nem annyira szembetűnő...

2016. márc. 24. 11:16
 117/141 anonim ***** válasza:
65%

Ennyi rasszista csürhét ez már rekord, de látom a java már kiszállt mert beleunt, túl sok egy-két válaszban a betű, némelyik biztos elszédült ettől.

"sötét, pisiszagú szobából nézed a világot" - lepontozzátok azt aki jól látja mert nem a rasszista ideológiát követi és félrebeszéltek főleg a kérdező. Nem akarom tudni mit szívsz kedves pisiszagú - mindenki magából indul ki ugye :D

2016. márc. 24. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 118/141 anonim ***** válasza:
29%

"Ennyi rasszista csürhét ez már rekord, de látom a java már kiszállt mert beleunt, túl sok egy-két válaszban a betű, némelyik biztos elszédült ettől.

"sötét, pisiszagú szobából nézed a világot" - lepontozzátok azt aki jól látja mert nem a rasszista ideológiát követi és félrebeszéltek főleg a kérdező. Nem akarom tudni mit szívsz kedves pisiszagú - mindenki magából indul ki ugye :D"



Igen igy van. A kérdező rasszista és már a kérdése is csak provokáció. Valószinü a legtöbb ilyen kérdést ő irta ki.


Kérdező szerint: Magyarország népességének a nagy része a föld megrontója ezek alapján! Akkor máris háborúban állunk a Korán szerint, mindenféle hadüzenet nélkül



Nyilvánvaló hogy provokáció. Ha meg komolyan gondolja akkor paranoid téveszméi vannak és a zárt osztályon a helye.

2016. márc. 24. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 119/141 A kérdező kommentje:

"Ennyi rasszista csürhét ez már rekord"


Kedves válaszoló! Te vagy a legnagyobb rasszista, csak Te éppen a saját fajtádat/nemzetségedet utálod.


Többször is leírtam, hogy a normális, hagyományos értelemben vett bevándorlókkal, akik hiteles papírokkal érkeznek, alávetik magukat az ellenőrzéseknek és konkrét tervvel, letelepedési szándékkal érkeznek, semmi baj nincs. Egészen addig, amíg nem akarják a vallásukat ráerőltetni másokra (Sária rendőrség, stb, láthattunk már ilyenekre példákat).


"Nem akarom tudni mit szívsz kedves pisiszagú - mindenki magából indul ki ugye"


Nyilván végigolvastad mind a 12 oldalt és láttad, hogy miért ez a véleményem a vak hitet követőkről (nem csak az Iszlámmal ez a bajom). Tömörítve: a vak hit olyan mint egy sötét szoba. Azért pisiszagú, mert az ott lakó még wc-re sem mer kimenni.

2016. márc. 24. 15:04
 120/141 A kérdező kommentje:

"Valószinü a legtöbb ilyen kérdést ő irta ki."


Kedves törpicúr, tévedsz. Ez az EGYETLEN ilyen kérdésem. Igyekeztem megérteni azokat, akik pálcát törnek az illegális bevándorlók befogadása mellett. A héten történt események után újra aktuális sajnos a dolog.


A Te motivációidat megértem, hiszen elfogult vagy, a hittestvéreidről van szó, minél többen vagytok egy kis területen, annál nagyobb szabadságot tudtok/akartok kivívni magatoknak.


"Kérdező szerint: Magyarország népességének a nagy része a föld megrontója ezek alapján! Akkor máris háborúban állunk a Korán szerint, mindenféle hadüzenet nélkül"


A TE idézeted alapján, amit a KORÁN-ból idéztél. Tételesen kifejtettem, hogy miért gondolhatja azt a szöveg alapján, hogy ez a helyzet. Valószínűleg nem csak én gondolom így, hiszen Magyarországon jelenleg is terrorkészültség van a héten történt események miatt...


"Nyilvánvaló hogy provokáció."


Törpicúr, Te magad vagy a provokáció! Mindenről kifejtettem, hogy miért gondolom úgy, ahogy. A Te válaszod: az Iszlám a szeretet vallása, nem értem a Koránt, olvassam el a teljes könyvet. Ne haragudj, de azok után, hogy már saját idézeteid is félreérthetőek(leírtam miért, többször is), és látván, hogy hogyan viselkedik a magukat muszlimnak vallók egy jelentős része, nem értem, hogy miféle motiváció alapján kellene elolvasnom a teljes Koránt?


"Ha meg komolyan gondolja akkor paranoid téveszméi vannak és a zárt osztályon a helye."


Nem is tudom mikor lenne biztonságosabb a világ, ha a hozzád hasonlókat zárnák be, akik rózsaszín ködben élnek, szeretetről hadoválnak, aztán dzsihádot hirdetnek, vagy ha a hozzám hasonlókat, akik nem fejjel rohannak a falnak és megpróbálják mérlegelni a lehetőségeket... Nyilván a héten történt terrorakciók is csak paranoid képzelgések!

2016. márc. 24. 15:17

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!