Az ateisták honnan veszik, hogy az evolúció bizonyíték Isten nem létezésére?
Az evolúció csak azt bizonyítja, hogy a zsidó Tóra hazudott, vagy legalábbis nem pont úgy történt ahogyan le lettek írva benne a dolgok.
Az evolúció, mint tudományos tény (ezt hadd ne kérdőjelezze meg már senki) csak azt bizonyítja, hogy az Ószövetség istene nem létezik.
Szerintem meg az, hogy az ószövetség istene nem létezik még egyáltalán nem zárja, ki Isten létezését.
Szerintem Isten létezik, noha az egyáltalán nem olyan mint amilyen kép él az emberek többségének a fejében róla.
@50: Őszintén szólva én sem vagyok kibékülve a cáfolatoddal. Egyszer láttam leírva, akkor arra építetted, hogy a Bibliai Isten egy végtelen hatalmú jóságos akárki, míg a körülöttünk lévő világ nem épp egy végtelen hatalmú és végtelenül jóságos entitás munkájának tűnik.
Vegyünk egy békésen szenvedő észak-koreai lakost. Azt látja/hallja mindenhol, hogy Kim Dzsongun jóságos, Kim Dzsongun hatalmas. Körbenéz, látja, hogy szörnyűséges viszonyok uralkodnak az országában, majd levonja a következtetést: Kim Dzsongun nem létezik.
Szóval érted... ez így nem stimmel.
#50
Az túlzás, hogy Isten létezése lenne cáfolt. Ami cáfolt, az a kreacionista elképzelés a pár ezer éves univerzumával.
Balinhun, egy rövid összefoglaló a Föld korához vezető út fontosabb lépéseiről:
Elnzést... de ez hergeli a fantáziám...:)
Balinhun: "...akik elmondják, hogy ők keresik a bizonyítékát Istennek"
Ez azért érdekes hozzáállás. Vajon mire gondolhatott az a kedves barátod a keresés ügyében? Tudományos visszaigazolásokra? Mert hogy a keresés szavunk a tudományfilozófia tükrében kezelt bizonyíték relációjában csak akkor értelmezhető, ha van arra jól keretezhető koncepciónk, hogy mit kell keresnünk. Magyarán van egy hipotézisünk, amely részben tényekkel megrajzolható logikailag követhető láncra mutat rá, aminek a végén ott van Isten. Vajon ilyen láncot fel tudott vázolni magában az a kedves ateista barátod?
Mert ha igen, akkor nagyon kíváncsi lennék rá. Istenben hiszünk, és nem tudományosan megalapozott hipotézisként vizsgáljuk a lehetőségét. Munkahipotézisként, vagy egyfajta posztulátumként kezelhető az elgondolás, vagyis olyan filozófiai állításként, melyről tudható a vitathatósága, de azt az állító mégis igaznak tartja, és azt mindenképpen kiindulópontként kezeli, de én más megközelíthetőségről nem tudok (az ID féle, hú de bonyi álmatematikát, most felejtsük plíííz :)).
Biztos, hogy ez a barátod ateista?
Pedig, Mojjo, ez a kettő bizony nem fér össze... szerinted igen?
Kim Dzsongunt most hagyjuk, mert ő nem végtelen.
Ja, és akkor még nem vettük a végtelen előrelátást sem.
Meg azt sem, hogy végtelen jó ÉS végtelen igazságos is.
Ilyen egyszerűen nincsen.
Azt aláírom, hogy valami más létezhet... de azt NEM úgy hívják, hogy "a keresztények istene", hanem valamelyik másik vallás istene a maradék 8000-ből, vagy esetleg egy új, ismeretlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!