Az ateisták honnan veszik, hogy az evolúció bizonyíték Isten nem létezésére?
Az evolúció csak azt bizonyítja, hogy a zsidó Tóra hazudott, vagy legalábbis nem pont úgy történt ahogyan le lettek írva benne a dolgok.
Az evolúció, mint tudományos tény (ezt hadd ne kérdőjelezze meg már senki) csak azt bizonyítja, hogy az Ószövetség istene nem létezik.
Szerintem meg az, hogy az ószövetség istene nem létezik még egyáltalán nem zárja, ki Isten létezését.
Szerintem Isten létezik, noha az egyáltalán nem olyan mint amilyen kép él az emberek többségének a fejében róla.
Ja, még erre két apróság...
#24: "Nyilván nem azért nevezünk fejlettebbnek egy élőlényt, mert zordabb körülmények között megél, mint az elődje, hanem mert a szervezete struktúrája, annak működése összetettebb."
Melyik a fejlettebb? A konyhakés vagy egy modern smart televízió?
Fejlett módon lehet mondjuk a smart TV-vel bejglit szeletelni év vége felé? Nem gondolod, hogy ennek a fejlettségi meghatározásnak max. az azonos funkciók összehasonlításakor van némi, de akkor se teljeskörű értelme?
Az általad az emberhez képest kisebb fejlettségűnek titulált mikroorganizmus megállapításoddal van ám más baj is. :(
Nézd csak:
Idézve a cikkből: "Összesen több mint 10 ezer mikrobafajt azonosítottak a kutatók, akik azt is kiszámolták, hogy minden egyes emberi testi sejtre tíz baktériumsejt jut."
Tudod, ha az embert megfosztanák az összes ilyen mikroorganizmustól, akkor kinyiffanna. Placcs...
Felmerül a kérdés, hogy ha kénytelenek vagyunk az ember létezésének, működésének részeként kezelni ezeket a mikroorganizmusokat, akkor van-e értelme külön kezelni az ember és a mikroorganizmus fejlettségét és bonyolultságát?
Hm? Mi a véleményed? :)
A rák csak az elmúlt pár száz évben és különösképpen az elmúlt egy-kétszáz évben vált ennyire járványszerűen elterjedtté. Az óegyiptomi múmiák vizsgálata során is kiderült, hogy régebben sokkal kevesebb rákos ember volt (mivel ugye a daganatos sejtek tovább megmaradnak).
Ennek oka, hogy a modern ember olyan dolgokat eszik és olyan környezetben él, amelyek gyökeresen eltérnek azoktól amelyekhez az évmilliók alatt alkalmazkodtunk.
Pl soha nem ettünk fehér lisztet meg cukrot, a szervezetünk ehhez egyáltalán nem szokott hozzá az évmilliós evolúció során, ez csak az elmúlt száz évben terjedt el. Vagy például mondhatom azt is, hogy az emberiség történelme során soha nem volt ennyire steril körülmények közt mint napjainkban. Azelőtt nap mint nap kőkemény küzdelmet folytatott az immunrendszerünk a paraziták és fertőzésekkel szembe. És a szervezetünk ezt szokta meg. Így most, hogy nincs semmilyen fertőzés vagy parazita kialakultak az autoimmun betegségek, vagyis az immunrendszerünk „unalmában” saját gazdatestét támadja meg (és voilá: rák)
#30: "Nagyon szép mese. Kár, hogy a valóság az ellenkezője. A rák ma soha nem látott méreteket ölt."
Érdekes. Ennek ellenére hogy lehet, hogy elképesztő sebességgel szaporodunk?
Te valami másik bolygón élsz?
Mivel van otthon TV-d, és több vulkánkitörést látsz, mint a középkorban a szántóvető, akkor megnőtt a vulkánkitörések száma is?
Plusz, mivel az átlagéletkor folyamatosan nő, így természetes, hogy a rákos megbetegedések száma is nő, de ez egy teljesen modern jelenség evolúciós értelemben (ill. még az előző válaszolók által felhozott okok is "friss" jelenségek), tehát nyilvánvaló, hogy az alkalmazkodás is max. még csak most veszi kezdetét, ráadásul az emberiség létszáma töretlenül nő, vagyis a rákos megbetegedésekből adódó, mondjuk korai szaporodásképtelenség mennyisége egyszerűen elhanyagolható, így az semmilyen jellegű olyan szelekciós mutatókkal nem bír a jelenség, ami komolyabb lépésre késztetné az evolúciót.
#30: "A rák ma soha nem látott méreteket ölt."
Érdekes. Akkor te is szép mesét költöttél a #19-ben?: "Kár, hogy már vagy 600 millió éve nem tudunk alkalmazkodni a rákhoz :("
Ha csak most lett népbetegség, akkor miért kellett volna már 600 millió éve alkalmazkodni a rákhoz?
#30: "Örülök, hogy legalább a te környezetedben ez elhanyagolható."
Igen. Evolúciós értelemben elhanyagolható, még akkor is, ha a dolgot alaposan túldramatizálod. A soha nem látott mérték valóban igaz, de még így is csekély. A környezetemben eddig eltávozott emberek többsége sem rákban halt meg, ill. ezen a körön belül is a betegség már nem igazán az aktív szaporodási stádiumban jelentkezett.
#33
Nem. Az inuitok példája miatt nem. Mert az inuitok addig, ameddig nem tértek át a nyugati életmódra és táplálkozásra alig volt köztük rákos beteg, míg jelenleg kb annyi van köztük mint a többiek közt. És ez nem az egyetlen eset.
"Nem. Az inuitok példája miatt nem. Mert az inuitok addig, ameddig nem tértek át a nyugati életmódra és táplálkozásra alig volt köztük rákos beteg"
Ez csak azt magyarázza, hogy ez is rákkeltő hatású. Az inuitok lényegesen tovább élnek, mint a régi inuitok?
A rákos sejtek mindig keletkeznek, és ahogy gyengül az immunrendszer, úgy azok is egyre jobban "térhez" juthatnak, ill. vannak más okok is. Az öregedéssel a rák kialakulásának kockázata mindenképpen nő.
#32: "Pl soha nem ettünk fehér lisztet meg cukrot, a szervezetünk ehhez egyáltalán nem szokott hozzá az évmilliós evolúció során"
Amúgy ez egy nagyon sikamlós téma az így csűröm, meg úgy csavarom statisztika színpadán. Nyilvánvalóan van ebben is némi igazság, de... :(
Itt hirtelen változó életmódról beszélnek az inuitok esetén, és a dohányzás intenzív növekedéséről. Azt is írják, hogy némely esetben az inuitok körében rosszabbak a rákos megbetegedések mutatói, mint a fehér populációk esetében, vagyis itt a nagyon gyors életmód váltás rosszabb helyzetet okozott.
Itt is ezt írják. A rák egyes típusai még jobban növekedő tendenciát mutatott az inuitoknál, mint más emberi populációknál, vagyis itt genetikai problémák is fennállhatnak, pontosabban az az interakció, hogy a gyors környezetváltozást az ő "szervezetük" kevésbé tolerálja. Ebben az esetben a nyugatiasabb étrend nyilvánvalóan másképpen hat rájuk, mint ránk (ráadásul náluk ez az étrend nyilvánvalóan kiegyensúlyozatlan), tehát kissé elhamarkodott lenne ebből olyan következtetést levonni, hogy a mi étrendünk aztán tuti méreg.
@35: He? Az inuitok példája miatt nincs meg, hogy a növekvő élettartammal együtt jár a rák kialakulásának növekvő valószínűsége? Ennek az érvelésnek semmi értelme.
Amúgy természetesen sok civilizációhoz köthető tényező növelheti a rák kialakulásának kockázatát, ezt tudjuk, nem is vitatja senki. Ugyanakkor érdemes észrevenni, hogy egy olyan populációban, ahol egy 40 éves már matuzsálemnek számít, értelemszerűen kevesebb lesz a rákos, mint egy olyanban, ahol a 80+ éves életkor teljesen megszokott. Egyrészt. Másrészt meg némileg jobban meg tudjuk mondani manapság, hogy miben szenved egy adott ember, vagy ha odáig jut a dolog, hogy mi a halál oka, mint pár száz évvel ezelőtt.
A rák lehet manapság a vezető halálokok között van a nyugati társadalmakban. De a világ elmaradottabb régióiban a fasorban sincs. Nyilván, mert egészségtudatosabbak... vagy mert meghalnak aidsben, maláiában, kolerában, veszettségben, agyon veri őket a szomszédos törzsből valaki, meg megeszi őkez az oroszlán. Így könnyű... szóval aki rákmentes környezetre vágyik, szabadon költözhet...
Igen. Értem.
De azt is érdemes megemlíteni, hogy a benszülöttek körében azért alacsony az átlagéletkor, mert magas volt a csecsemőhalandósági ráta, sokan haltak meg fertőzésekben, és ahogyan említetted is megölte őket egy másik törzs, vagyis erőszakos halált haltak.
Azonban azok, akik már megérték a felnőttkort azok körében a várható átlagos élettartam alig rövidebb a mai nyugati társadalomhoz képest.
Köztük az idősek körében rendkívül ritka a szívinfarktus, agyvérzés, stroke vagy rák. A halálok nagy része patológiás tünetektől mentesen álmukban éri őket.
Hivatkozott tanulmány:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!