Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Az ateisták honnan veszik,...

Az ateisták honnan veszik, hogy az evolúció bizonyíték Isten nem létezésére?

Figyelt kérdés

Az evolúció csak azt bizonyítja, hogy a zsidó Tóra hazudott, vagy legalábbis nem pont úgy történt ahogyan le lettek írva benne a dolgok.

Az evolúció, mint tudományos tény (ezt hadd ne kérdőjelezze meg már senki) csak azt bizonyítja, hogy az Ószövetség istene nem létezik.


Szerintem meg az, hogy az ószövetség istene nem létezik még egyáltalán nem zárja, ki Isten létezését.

Szerintem Isten létezik, noha az egyáltalán nem olyan mint amilyen kép él az emberek többségének a fejében róla.



2018. jan. 15. 18:52
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/166 Pombe ***** válasza:
100%

[link]


Az öregedéssel együtt jár a rák kialakulásának kockázata. Ez tény. Eléggé nevetséges lenne azt állítani, hogy ez nem így van. Ennek ellenére lehet úgy élni, hogy ezeket a kockázati tényezőket csökkentsük. Elképzelhető, hogy egyes környezetekben kialakult életformák véletlenségből képesek a kockázatot csökkenteni (ill. az is lehet, hogy a mi életformánk erősíti az öregedéssel együttjáró veszélyeket ez ügyben), de ez mit sem változtat azon, hogy nyilvánvalóan az öregedés, és minél hosszabb öregedés a rák kialakulásának esélyeit növeli.


A rák megjelenése egyszerűen bizonyos esetekben, ha meghalad egy életkort, akkor már nem annyira jellemző.


Az ajánlott cikkednek csak az első oldalát láttam. Az én hibám?

2018. jan. 17. 01:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/166 Pombe ***** válasza:
100%

"Köztük az idősek körében rendkívül ritka a szívinfarktus, agyvérzés, stroke vagy rák."


Ha kevés ilyen öreg van abban a környezetben, az nem azért van, mert ők azok a kevesek akiknek a szervezetük a rendkívül mostoha viszonyokat is kibírja?


Ilyenek vannak a mi társadalmunkban is. Ők azok, akik még a 80 életévhez képest is kirívóan magas életkort érnek el.


Ez így nem jó. A korrekt összehasonlításhoz az egész bennszülött társadalomban hasonló arányban kellene elérni az öregedést, mint a mi civilizációnkban.

2018. jan. 17. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/166 anonim ***** válasza:
46%

Pompe # 28, 31:

Az a véleményem, hogy egyfelől élőlények fejlődéséről beszéltünk, nem pedig ember által gyártott termékekről. A késnek, meg a TV-nek semmi köze egymáshoz. A kvarcóra és mechanikus óra hasonlatod tetszik. Látszólag egyik a másikból fejlődött ki, mert mindkettő óra, és az egyik modernebb, mint a másik. Viszont a valóságban azon kívül, hogy mindkettő az időt méri, semmi közük egymáshoz, mert a kvarcóra teljesen új alapra épült. Amit fejlettebbnek mondhatunk, az az elődje alapjaira épül, bizonyos szempontból jobb, több funkcióra képes, és lehet hogy bizonyos szempontból gyengébb, de az adott körülmények között ez kevésbé lényeges.

A törzsfejlődés szót nem én találtam ki. A fejlettség szerintem sem egzakt fogalom, egyetértek a # 25-ös hozzászólóval. De attól még használhatjuk, és használjuk is, csak nem kell félreérteni. Nem azt jelenti, hogy az élet körforgásában egyik a másiknál fontosabb. A baktériumok fontos szerepet töltenek be a szervezetünkben, igen. De attól még normál emberi nézőpontból nehogy már ne mondhassuk, hogy egy egysejtűnél fejlettebb létforma pl. egy kutya.

2018. jan. 17. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/166 Pombe ***** válasza:
100%

"A késnek, meg a TV-nek semmi köze egymáshoz."


Remek, hogy észrevetted. Akkor mi alapon hasonlítod össze a fejlettséget a mikroorganizmus és az ember között???


Csak azon az alapon, hogy élőlény mind a kettő?


Akkor erre meg én azt mondom, hogy a kés és a TV is emberi használati eszköz, tehát a fejlettségük összehasonlítható. Ez kb. ugyanakkora hülyeség, mint azt állítani, hogy a mikroorganizmus fejlettsége összevethető az emberével, pusztán azon az alapon, hogy mind a kettő élőlény. Nemde?


A fejlettségnek nincs külön értelmezése egy önkényes csoportosítástól függően.


Eddig egyetértünk?

2018. jan. 17. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/166 anonim ***** válasza:
0%
Maguk se tudják szerintem, hogy mit akarnak. Számukra nincs Isten, de mégis a nem létét akarják bizonyítani.
2018. jan. 17. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/166 Pombe ***** válasza:
100%

"Maguk se tudják szerintem, hogy mit akarnak. Számukra nincs Isten, de mégis a nem létét akarják bizonyítani."


Igen, de ez egy szélsőséges kisebbség az ateistákon belül. A tisztesség úgy kívánja, hogy ezt emeljük ki, mielőtt a szélsőség alapján megfellebbezhetetlen általánosító ítéletet hoznánk.


Úgy tűnik, hogy a Kérdező is hajlamos "kisebbségi" példák alapján "egész köröket" megbélyegezni (pl. az inuitos ügy is)

2018. jan. 17. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/166 anonim ***** válasza:
0%
Saját véleményem szerint kedves Utolsó, ez a többség és nagyon kevés az olyan ateista (mint egy kedves barátom), akik elmondják, hogy ők keresik a bizonyítékát Istennek, de nem találják meg. Épp ezért szoktam én mondani, hogy SE bizonyítani, SE cáfolni nem vagyunk képesek Isten létezését kísérletekkel és egyéb fizikai mérésekkel.
2018. jan. 17. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/166 Mojjo ***** válasza:
100%
Balinhun, azért érzed így, mert az ateisták nagy többségét egyáltalán nem foglalkoztatja a kérdés, nem hisznek Istenben/istenekben és ennyi, így ilyen vitákban sem vesznek részt. A leginkább hangadó rétegben, akik szeretnek részt venni vitákban, felül vannak reprezentálva a harcos, Isten létét vagdalkozva tagadó, provokáló ateisták, hiszen ő AKARJÁK hallatni a hangjukat, ők akarnak vitázni. Ezért támadhat az embernek olyan érzése, hogy ők vannak többségben, de ez valójában bőven nincs így.
2018. jan. 17. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/166 Pombe ***** válasza:
100%

Ja még...


#43: " Látszólag egyik a másikból fejlődött ki..."


Pedig a késből fejlődött ki a TV is. A fémeket eleinte egyszerű szerszámok megalkotására használták, de közben lassan kiderült róluk, hogy tartószerkezetként is jók, némelyike ilyen olyan jól vezeti az áramot... stbstb.


A kés és a TV közötti átmenetek nem anyagiasult formái az ember fejében születtek meg virtuálisan, és mivel az embert célt fogalmazott meg magában, ezért a TV "mélyében" a fém szerepe nem késalakban testesül meg, hanem specifikáltan, de az evolúció a "késnél fejlettebb" élőlények "mélyében" őrzi a kés formáját is, annak ellenére, hogy a funkciója közben megváltozhatott... ha érted, hogy mire gondolok átvitt értelemben (pl. az emberben ott vannak a régi életformákat prezentáló ilyen-olyan kivitelezések nyomai részben-egészben mind anatómiailag, mind genetikailag).


De a lényeg az, hogy TV kés nélkül nem jöhetett volna létre, úgyhogy nem értem mire gondolsz akkor pontosan, amikor azt állítod, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz.

2018. jan. 17. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/166 anonim ***** válasza:
81%

"SE bizonyítani, SE cáfolni"

Mármint TE nem vagy képes.

Isten léte cáfolható és cáfolt is. Csak nem az evolúcióval, mert attól még lehetne.

Neked is próbáltam már magyarázni, csak sajnos nem értetted meg.

De ez a TE korlátod.

2018. jan. 17. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!