Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Akik elutasítjátok az evolúció...

Akik elutasítjátok az evolúciót, ősrobbanást, stb, szerintetek Isten tudatlanságra teremtette az embert?

Figyelt kérdés

Merthogy a tudományos elméleteknek (az összesnek, az evolúciónak ugyanúgy mint a gravitációnak) annyi az alapja, hogy az ember vizsgálja a világot, amelyben él, és a megfigyelt tények alapján leírja annak a működését.

Na most ha a világot Isten teremtette, akkor ezek a tények is miatta olyanok amilyenek, vagyis Isten alkotásából következik az evolúció és az ősrobbamás is.

Vannak akik pedig üdvösségi kérdésként élik meg ezt. Tehát akkor mi lett volna a megoldás? Hogy az ember marad a barlangban és sosem kezdi el felfedezni a világot, és sosem jön rá hogy a világunk tényei arra mutatnak, hogy egy szingularitásból indult az egész?


2017. dec. 6. 19:42
 71/94 Pombe ***** válasza:
85%

jelina: "Ha olvastad volna a Bibliát akkor most nem ilyen stílusban vitatkoznánk"


Ez igaz! Ha olvastad volna a Bibliát, akkor nem mondanál olyan marhaságot, hogy az ősrobbanás ellentétben állna vele, és valóban a tényeknek megfelelően egy építő jellegű-, a másik érveire odafigyelő vitának lehetne ez a topik a tanúja.


Ha a Bibliát olvastad volna, akkor tudnád, hogy nem szabad az ujjaidból kiszopni dolgokat. Ha olvastad volna, akkor nem rágalmaznál megalapozatlanul... stbstb...


Nem hisztiznél itt azon, hogy ki tartja magát okosabbnak és ki nem.


Jól mondod! Ha olvastad volna a Bibliát, akkor te egy teljesen más ember lennél. Mondjuk tisztességes. Így a vita (ami miattad nem is létezik, csak hordószónokként megfellebbezhetetlen igazságnak állítod be a kijelentéseidet), teljesen más hangulatban zajlana, és más szellemiségben.


Teszem azt, sokkal emberibb hangulatban.

2017. dec. 11. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/94 anonim ***** válasza:
79%

Tudod, vicces látni, hogy mi mindent megteszel, hogy NE kelljen gondolkodnod semmin.

Még egyszer: TUDOD, hogy tágul a világunk. Igaz?

Ha nem vagy IQ gyenge, akkor ezt tudnod kell.

TEHÁT akkor SZERINTED mit csinált a múltban?

És honnan indult?

EZ érdekel engem, és semmi más.

Hajlandó vagy legalább elgondolkodni rajta?

Ha erre válaszolsz, akkor válaszolhatok más kérdésedre is.

2017. dec. 11. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/94 anonim ***** válasza:
4%

"És honnan indult? "

kb. 6000 éve teremtette Isten. Lsd. Biblia

2017. dec. 11. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/94 A kérdező kommentje:

"kb. 6000 éve teremtette Isten. Lsd. Biblia"


Hátööö... Kár hogy ennek minden ellentmond. Lsd. Valóság.


Csak egy példa, a legtávolabbi galaxis amit eddig felfedeztünk.

[link]

Ha a 6000 évednek bármi köze lenne a valósághoz, még várnunk kellett pár milliárd évet, mire megláthatjuk :D

2017. dec. 11. 12:29
 75/94 Pombe ***** válasza:
89%

""És honnan indult? "

kb. 6000 éve teremtette Isten. Lsd. Biblia"


Hol lássam ezt a Bibliában? Nincs semmi ilyesmi a Bibliában.


A 6000 év úgy jön ki, hogy a teremtési napok hosszát 24 órának tudjátok be önkényesen, de ilyen nincs a Bibliába írva. Ezt csak megint az ujjacskátokból szopjátok ki, mint azt is, hogy az ősrobbanás ellentmondana a Bibliába írtakat.


Ha ennyire nem tetszik nektek az eredeti Biblia, akkor írjatok magatoknak egyet a saját szátok íze szerint, de szerintem az eredetit, hagyjátok már békén... ha javasolhatom!

2017. dec. 11. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/94 Pombe ***** válasza:

A hat nap... Azért nézzük kissé részletesebben


A biblikus korban az összes kultúra nem a 24 órát értette egy nap alatt, mint mostanában mi, hanem azt, hogy az éjszaka és a nappal két külön dolog, és a nappali részt nevezték egy napnak. A Biblia egyértelműen a Genezisben is a nap alatt egyszerűen a fény idejében történő eseményeket sorolja. Nincs semmiféle konkrétum arra vonatkozólag, hogy a fényes részben mennyi idő telik óra szerint.


A Biblia világosan többször is ír arról, hogy vannak olyan események, ahol a nappali részt és az esti részt egyben kell értenünk (a modern korban a nap szó értelmezésében az éjszakai részek is benne vannak), de ilyenkor ezt különszedve is tárgyalja. Pl. 40 nap és 40 éjjel esik az eső...stb... (ez ugye nem 80 nap!)


A héber nyelvű kultúrában, és más népek kultúrájában is csak sokkal később terjedt el az a nézet, hogy a nap szó értelme alá bevonták az éjszakát is. A zsidók esetében akkoriban (egyébként most is más a nap szemléletük, mint a miénk) a hajnal fényével kezdődött a nap és napnyugtáig tartott (ezt mutatja a termésben is a felsorolás), és lényegtelen volt az elnevezést tekintve, hogy konkrétan milyen hosszú volt a nap. A nap hosszát a fény uralkodásának ideje határozta meg a fény elmúlásáig, és kész, és nem volt lényeges az időhossza (sőt, a napoknak eleinte nem is volt neve, kivéve a szombatot, ami náluk nem a hatodik, hanem hetedik nap volt). Tekintettel arra, hogy évszakonként változik a biblikus nap hossza, plusz pl. az Északi sarkon egy biblikus nap hossza konkrétan egy év - fél évig van ott sötétség és fél évig van nappali fény, valamint pl. a magasabb szélességi fokok felett a Nap sehol sem süllyed teljesen a látóhatár alá, így pl. még Leningrádban ez idő alatt sincs igazi éjszaka (ezek a fehér éjszakák) így tény, hogy a biblikus értelemben vett nap hossza a Földön rengeteg helyen más és más időtartamú, így tuti, hogy a Biblia nem a 24 órát veszi alapul, mivel a Biblia írói a fény uralkodásának hosszát nézték, és nem a Föld tengely körüli egy fordulatához szükséges időt mérték, mivel ilyen mérésekkel az akkori pásztorok nem foglalkoztak, és nem is tudtak ilyen forgásról.


A Biblia a fény megjelenését ünnepli, mert az az élet, a létezés jele. Az estét ezért szigorúan elválasztja a nappaltól. A nappal és a nap szó egyszerűen szinonima akkoriban minden nép- és így a Biblia nyelvén is. A Biblia később a Jelenések könyvében világossá teszi, hogy Isten fénye az, ami az eget beragyogja, mert eljön az idő, amikor soha nem lesz majd éjszaka, csak fény lesz, vagyis az utolsó nap egyúttal végtelen hosszú lesz. És a teremtésben ezért nincs kezdetben Nap, mint csillag, mert Isten fénye ragyogja be a Földet igazán, a Nap csak jelzőfény, mint a Hold is. Nap, Hold és csillagok nélkül nincs 24 óra se, mivel a Föld forgása nem mérhető, hiszen semmi nincs olyan, amihez képest elfordulhatna. Nap nélkül önmagában sincs mai értelemben vett nappal, és főként nem 24 óra.


Szó szerint ez van leírva a Bibliában, márpedig akkor ezt is kell elfogadnunk, nemdebár? Innentől kezdve a teremtéskori egy nap hossza meghatározhatatlan. Lehet éppen 24 óra is, de lehet milliárd év is. Plusz az első nap előtt teremtődik meg a Föld, aminek a teremtési hossza nincs meghatározva még naphossz szinten se.


Nem mellesleg a Biblia a nap hosszát sokszor bizonyosan nem 24 órában érti, és "semmilyen jel nem utal arra, hogy a héberek a babiloni száműzetést megelőzően felosztották volna órákra a napot.". A próféciákban olykor egy évet nevez a Biblia egy napnak, vagy életidőt is jelölnek, pl. Noé napjai ennyi és annyi, és még... stb.


Azután Péter apostol ezt írja: „Jehovánál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap”... és hát a teremtés napjait Isten fénye ragyogta be, és nem a világító testek, vagyis a teremtés napjai Isten napjai, ami mint látjuk eszerint bármennyi óra hosszat is kitarthatott.

2017. dec. 11. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/94 Pombe ***** válasza:
89%

kedves @Kérdező!


Írod: "Hátööö... Kár hogy ennek minden ellentmond. Lsd. Valóság. Csak egy példa, a legtávolabbi galaxis amit eddig felfedeztünk."


Ennél sokkal egyszerűbb, és bárki által leellenőrizhetőbb valóság tükrében sem lehet a teremtési napok hossza egyenként 24 óra. :D


Ugye ezt írja a Biblia a teremtési szakaszokat elválasztandó: "és lőn este és lőn reggel, első nap... - ...és lőn este, és lőn reggel, második nap..." stb.


Először is nem estével, hanem az estét megszüntető reggellel kezdődik a biblikus értelmű nap.


A Teremtés az egész Földön történik, ahol a valóságban nincs olyan, hogy első, meg második nap, hiszen a forgó gömb alakú Földet egy irányból megvilágító Nap nevű csillag minden időpillanatban gondoskodik arról, hogy a Földön örökké és megállás nélkül legyen nappal a Nap felőli féltekén, míg a másik oldalon meg mindig este van, és ez a két napszak az egész Földön egyszerre van egy időben.


Minden időpillanatban van reggel, hiszen a reggel változatlanul halad körbe és körbe a Földön, mint bármilyen más napszak is vele együtt. Nem mondhatjuk azt, hogy pl. amikor megteremtettük a madarakat az egész Földön, akkor éppen reggel volt, mert ugyanabban a pillanatban a Föld másik pontján éppen dél volt, a másikon meg ugyanabban az időpontban napnyugta. Nem mondhatom azt, hogy amikor otthon reggelizek, akkor a Földön minden más ember is szintén reggelizik, mert a Föld másik oldalán éppen akkor vacsoráznak...


Tehát a Teremtés leírásában - mivel mindig volt nappal egyfolytában a Földön -, semmi értelmet nem képvisel az első és második stb. nap felsorolás, vagy az az értelme, hogy a Teremtés minden napja időtlenül gyorsan, egyetlen egy végtelenül gyors időpillanat alatt játszódott le. Vagy, a Biblia írója azt hitte, hogy a Föld lapos és korong alakú, ahol a napfelkeltét minden létező ember a korongon állva ugyanúgy napfelkeltének látja, és a napnyugtát is minden létező lapos koronglakó ember ugyanakkor látja, egyidőben. Vagy Isten fénye egyben ragyogta be a gömbFöld minden zugát ugyanabban az időben, és később ugyanabban az időben kezdte halványítani is a fényét. Valamiért a Teremtés után - és jóval utána - már mindezt a tevékenységet a Napra bízta, amikor a Napot már nem csak jelzőfénynek használta, hanem tényleges Földvilágító egységnek is.


Én úgy gondolom, hogy a Biblia írója azt hitte, hogy korong alakú lapos Földön él, és meg volt róla győződve, hogy a Föld minden pontján minden ember ugyanazt a reggelt látja, amit ő is, és ugyanabban az időpontban tér nyugovóra is minden ember, amikor ő is. De hát én csak egy disznó majdnem ateista vagyok... :D - így persze nyilván roppantmód elfogultan gondolkodom... De ha Isten tényleg "körülburkolva" világította be naponként a Földet, és nála nem emberi léptékben számítandó egy nap (ahogy azt Pétertől megtudjuk), valamint a modern értelmezésű éjféltől-éjfélig napokról pláne itt nem lehet szó, akkor meg gyakorlatilag semmi se tudható arról, hogy Isten egy napja Teremtéskor milyen hosszú volt órákban mérhetően.

2017. dec. 11. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/94 anonim ***** válasza:
0%

Az ősrobbanást egyszer így, máskor úgy vizsgálják?

Változik a tudás is, és a kőkemény tények? [link]

2017. dec. 11. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/94 Pombe ***** válasza:
68%

#78: "Az ősrobbanást egyszer így, máskor úgy vizsgálják? "


Te érted, hogy mit szúrtál be ide? Bizonyos vagy benne, hogy itt az ősrobbanást vizsgálják többféleképpen?


Szerintem egyféleképpen se vizsgálják, azon egyszerű okból kifolyólag, mert nem azt vizsgálják.


Tudod, ha egy petárda felrobban, sokféle minden jöhet elő belőle, meg nem is, amire eleinte tippeltünk, de mindez mit sem változtat a robbanás megtörténtét igazoló tényeken.


#78: "Változik a tudás is, és a kőkemény tények?"


[link]


Mindig is voltak alternatív elképzelések a sötét anyaggal szemben, mivel soha senki nem talált rá beismerten a sötét anyagra. A nyomozás stádiumában van ma is az ügy, ahol soha senki kőkemény tényekről nem beszélt, és csak a te sötét anyaggal teli agyad képzeli be ezt.


Ha majd netán nyomozóra lesz szükséged, akkor a sok butával ellentétben te ne a szakképzett nyomozót válaszd, aki be fogja ismerni, hogy hibázhat munka közben, vagy netán sikertelenül is zárhatja az ügyet, vagy hosszúra is nyúlhat a nyomozás ami több szálon is futhat, hanem inkább egy papot szerezz be magadnak, akinek mindenben a Biblia nyújt segítséget, ami mint tudjuk, tévedhetetlen.


***********


Magyarázd már el végre legalább te, hogy mi a búbánatos tök bajotok van azzal az ősrobbanással???


Itt rinyáltok kétségbeesetten, hogy ne legyen ősrobbanás, csak azt nem értem, hogy miért. Az állandó statikus világegyetem tézisét könnyebb cáfolni, mint az ősrobbanást? Hát éppen hogy az utóbbival jobban lehet vele hivatkozni Istenre, hiszen megvan, hogy valaminek, vagy Valakinek el kellett indítani a folyamatot. A statikus világegyetemben hitt régebben az összes materialista, gonoszista, ateista, hogy az mindig volt, oszt jónapot. Tudtok ezen bármit is cáfolni?


Egyáltalán mit képzeltek Istenről? Ott ült a milliomodik szférában, és egyenként gyúrogatta össze a bolygókat, csillagokat? Vagy szólt, és pikk-pakk lett a táguló világegyetem? És ez miért nem ősrobbanás akkor?


Ti kreacosok olyanok vagytok, mint az az egyszeri ember, aki szeretne egyre magasabbra mászni a fára, és amikor végre talál-, és rááll egy erős faágra, akkor elkezdi azt maga alatt elfűrészelni, mondván, hogy remek létra lesz belőle... :D

2017. dec. 11. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/94 Pombe ***** válasza:
89%
Amúgy ez egy kicsit hitelesebb oldal, és informatívabb is: [link]
2017. dec. 11. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!