Akik elutasítjátok az evolúciót, ősrobbanást, stb, szerintetek Isten tudatlanságra teremtette az embert?
Merthogy a tudományos elméleteknek (az összesnek, az evolúciónak ugyanúgy mint a gravitációnak) annyi az alapja, hogy az ember vizsgálja a világot, amelyben él, és a megfigyelt tények alapján leírja annak a működését.
Na most ha a világot Isten teremtette, akkor ezek a tények is miatta olyanok amilyenek, vagyis Isten alkotásából következik az evolúció és az ősrobbamás is.
Vannak akik pedig üdvösségi kérdésként élik meg ezt. Tehát akkor mi lett volna a megoldás? Hogy az ember marad a barlangban és sosem kezdi el felfedezni a világot, és sosem jön rá hogy a világunk tényei arra mutatnak, hogy egy szingularitásból indult az egész?
Kedves Pombe!
Én nem minősítem amit leírtál, nagyon örülök, hogy sokkal okosabbnak vagy tanultabbnak gondolod magadat itt sok más hozzászólóval együtt. Én nem kérdezem meg, hogy honnan szoptad, amit leírtál, nyilván nem a kisujjadból. Tudod nagyképűen gúnyolódni, sértegetni többen tudnak, mint tiszteletteljesen beszélgetni.
Tudod a hit azt jelenti, hogy semmit sem kell tudományosan bebizonyítani Istennel kapcsolatban, aki tudományos magyarázatot szeretne Isten kilétét illetően vagy az Ő csodáiról, annak egyáltalán nincs hite, egyáltalán nem bízik Istenben. Tudod őket nem nevezik hívőknek vagy keresztényeknek.
Hívőként is lehet kutatni a világot, hisz annyi mindent nem ismerünk még, de a megszerzett tudással nem Isten létezését és tetteit kell alátámasztani, mert az szükségtelen, a 39. válaszoló szépen leírta, hogy mi a hit és ez nem fér össze a tudománnyal.
Egyetlen tudományos oldalon sem olvastam, hogy az ősrobbanáshoz Isten is kellett. Vagy, hogy az ősrobbanás nem zárja ki Isten létezését, ezt így egyetlen tudós sem merte leírni.
A Biblia Istene nem dobál villámokat az égből, legfeljebb a pogányok több száz bálvány istenének egyike. Így a villám keletkezése nyugodt szívvel kutatható, ezzel még nem vontunk semmit kétségbe Istennel kapcsolatban.
jelina(#41): "aki tudományos magyarázatot szeretne Isten kilétét illetően vagy az Ő csodáiról, annak egyáltalán nincs hite, egyáltalán nem bízik Istenben."
Akkor még egyszer. Hátha felfogod. Régen a villámról is azt gondolták, hogy isten csodája, mégis istenhívő tudós fedezte fel, hogy az nem közvetlenül csoda által, hanem természetes úton keletkezik. Töménytelen mennyiségű tudományos felfedezés előtt gondolták úgy, hogy a jelenség közvetlenül Isten csodájából származtatható, és a tudósok felfedezései ezeket az elképzeléseket rendre megcáfolták, úgy, hogy a Földön eddig élt tudósok 97%-a (igaz, inkább csak hasraütés) istenhívő volt.
Töménytelen mennyiségben fordult elő a múltban, hogy morogva néztek az ilyen kutatókra, és azt állították róla, hogy Isten kilétét akarja megmagyarázni tudományosan, tehát a kutató elvesztette a hitét, vagyis gaz ateista. Ellenben az így meggyanúsított meg azt állította, hogy nem, hanem ő csak rájött, hogy amit vizsgál, az egyszerűen isten által teremtett törvényszerűségekből adódóan magától keletkező történés, és eredmény. És bebizonyosodott, hogy neki volt igaza, nem a tömegnek. Később a tömeg végül igazat adott neki, ám erről a tömeg később megfeledkezett, és megint elkezdte vádolni a következő kutatót, aki megint rájött valamivel kapcsolatban, hogy az nem közvetlen isteni csodatételből leszármazó...stbstb.
És a mai napig ti ezt csináljátok. Most éppen az evolúció és az ősrobbanás van napirenden. Ha azt merjük kutatni, akkor nem hiszünk istenben...stbstb.
Igazán nem kerülne nagy energiába, ha végre felfognád, hogy nem te vagy az a csodálatos személyiség, aki meg fogja tudni mondani, hogy mely jelenségek vizsgálata az, amelyik már közvetlenül Isten személyét akarja át-, vagy megmagyarázni (lásd. ősrobbanás).
Te csak ítélkezel tehát ismeret és tudás nélkül, pedig EZT biztos ismered: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess".
jelina(#41): "Tudod őket nem nevezik hívőknek vagy keresztényeknek."
Nem! Te NEM nevezed őket kereszténynek! Az ősrobbanás elvét megteremtő belga papot is istentagadónak állítottad be, pedig ő magát kereszténynek tartotta.
jelina(#41): "Vagy, hogy az ősrobbanás nem zárja ki Isten létezését, ezt így egyetlen tudós sem merte leírni."
Tehát nem tudod, csak képzeled, hogy aki ősrobbanásos, az csak istentagadó lehet. A belga pap létezése már elve cáfolja a véleményed, mégis ragaszkodsz a minden alapot nélkülöző megállapításodhoz. És rengeteg magát kereszténynek valló ember elfogadja az ősrobbanás lehetőségét.
Tehát a felállás az, hogy nem tudod bizonyítani, hogy az ősrobbanást kutatók mind istentagadók lennének, és magad is beismered, hogy ilyet nem állítanak. Ellenben ha megkérdezik az ilyen embereket, akkor minden további nélkül beismerik, hogy vagy ateisták, vagy istenhívők. Érdekes, nem? Csak az ősrobbanást nem merik... :D
Akkor nincs más lehetőség, mint az, hogy gyakorlatilag minden bizonyíték nélkül rágalmaztál, megbélyegeztél, és mindezt dühből tetted. Elismered???
jelina(#41): "Én nem minősítem amit leírtál, nagyon örülök, hogy sokkal okosabbnak vagy tanultabbnak gondolod magadat"
Nem minősítettem, hanem leszögeztem, hogy az ujjadból szopsz ki dolgokat. Onnan szoptad? Onnan. Magad is elismerted. Akkor?
És miért ne lennék sokkal tanultabb bizonyos témakörökben? Ez nem dicsőség, hanem így alakult a dolog. Nyilván másban meg te vagy a tanultabb, ill. nagyobb gyakorlattal rendelkező.
Állandóan belekotnyeleskedsz a mosógépszerelő munkájába is? És ha a mosógépszerelő elveszti végül a türelmét, és közli, hogy nem, ezt nem jól tudod, akkor kirúgod, hogy mit játssza az eszét és tiszteletlen? Persze ezt nem teszed ebben az esetben, mert működő mosógép nélkül maradsz.
Netán állandóan cirkuszoltál az iskolában is, hogy a tanári állásforma eleve azt feltételezi, hogy többet tud a tanár diáknál, és megsértődtél, hogy téged ki mernek oktatni? Netán tiszteletlenségnek tartottad, ha egyest kaptál a fizikadolgozatodra?
Ti beszéltek tiszteletről??? Az összes kutatót hülyének nevezitek, és minden kutatási eredményüket egyszerűen letudjátok azzal, hogy disznó ateisták, és csak titeket akarnak bosszantani. Úgy gondoljátok, hogy alanyi jogon jár nektek, hogy megfelelő szakiskolák-, kutatómunkák elvégzése nélkül pökhendin minősítsetek.
Nézd már meg KZitust a #3-ból! Lazán szakembereknek hazudja azt a néhány botcsinálta, még csak érveket se használó tökkelütöttet, és amikor rákérdezek, hogy mégis honnan veszik ezek az állításaikat, akkor még arra se méltat, hanem megy a másik topikba, és gond nélkül terjeszti a minden alapot nélkülöző zöldségeket.
TI BESZÉLTEK TISZTELETRŐL??? Ahhoz kellene igénynek lenni bennetek a másik oldal megértésére, de ehelyett vagy a süketet tettetitek, mint KZitus, vagy játsszátok itt a sértett óvodást, ha nem mindentudóként kezel a vitapartner.
:(
Ha velem szeretnél beszélgetni akkor olvasd el még egyszer a leírtakat, hátha felfogod. Úgy látom neked sem sikerült felfogni, nem csak nekem. Ha nem tudsz az írásomra feleni akkor ne beszélj mellé! Azt írod, hogy én csak dühből írok valamit? Te mit csinálsz? A dühös te vagy aki az írásod több, mint háromnegyed részében csak sértegetsz és kioktatsz. Az evolúció és az ősrobbanás nem egyeztethető össze a Bibliában leírt teremtés történettel. Vagy az egyiket fogadod el vagy a másikat. Bármennyire is szeretnéd az elmondani rólam, hogy a tudás és a haladás ellen vagyok, nem fog sikerülni,egyszer sem írtam, hogy Isten ellen való volna a kutatás és új dolgok felfedezése, sajnálom, hogy nem akarod megérteni amit leírtam, azt, hogyan fér össze Isten a tudományokkal és hogyan nem. Akik Isten szavát bármivel megkérdőjelezik, legyenek azok papok, püspökök, pápák, azok nem keresztények. Tudod azt az orvost is gyilkosnak nevezik aki szándékosan megöli a betegét nem pedig gyógyítónak.
Teljesen fölösleges oldalakat írnod, tudod a kevesebb (elég gyakran) több, senkivel sem szeretnék szócsatázni, erre mindenki képes. A lényeg elvész a sok oda nem illő körítés között, ettől még nem leszel okosabb.
Nem leszek szomorú ha nem válaszolsz.
@jelina
Te ezt írtad: "Hívőként is lehet kutatni a világot, hisz annyi mindent nem ismerünk még, de a megszerzett tudással nem Isten létezését és tetteit kell alátámasztani, mert az szükségtelen"
Ki csinált itt ilyet? Kitaláltad, hogy az ősrobbanást a ti bosszantásotokra és istentagadás céljából agyalta ki valami ateista, és azóta is az ősrobbanást kizárólag az ateisták kutatják, és még mindig abból a célból, hogy győzedelmeskedjen a materializmus.
Ezek közül itt semmi ilyesmi nem történt. Vagy ha igen, akkor bizonyítsd be!
A többi nem érdekel.
#44: "Bármennyire is szeretnéd az elmondani rólam, hogy a tudás és a haladás ellen vagyok"
Te biztos, hogy az én véleményemet olvastad? Mutasd már, hogy hol állítottam én ilyet rólad? Kedves jelina! Te ezt írtad szó szerint: "Ez a parányi pici pont, amiből keletkezett a világegyetem, honnan lett?????? Ezt ki hozta létre?????? Vagy hogyan keletkezett (persze Isten nélkül, mert hát Isten nem létezik az ősrobbanás hívők szerint)??????"
Ősrobbanás hívő. Isten nélkül. Nem elég, hogy engem hülyítesz, de még magadat is be akarod csapni? Nem érdekel, hogy ezt mire fel írtad, haladás akadályozóként, vagy bármi álatalam nem ismert okból, én csak azt mutattam be neked, hogy eddig a történelemben mindig az zajlott, hogy a kutatók azt feltételezték, hogy ami felkeltette a kutatási vágyukat, ott a többség a kiváltó ok mögé többnyire isten képzelte bele, míg az istenhívő kutató természetes okot. Ebből mindig voltak konfliktusok, kb. olyanok, mint amit te generálsz az ősrobbanás körül. Ez csak egy történeti visszatekintés volt. Hogy miért csinálod ugyanazt, mint a régiek, azt nem fejtettem ki, csak arra figyelmeztettelek, hogy kisérteties a hasonlóság.
A dölyfös elutasításod helyett nem lenne neked is hasznosabb, ha inkább a monológjaid helyett vitáznál? Ha meg nem akarsz, akkor ide se kellett volna jönnöd.
Vitatkozni azzal nem lehet aki, mint már írtam, a válasza nagyobb részében csak sérteget és kioktat, ez szócsata, azt is írtam. Ebben már nem szeretnék részt venni, visszavágásképpen nem áll szándékomban minősíteni téged, mert ez nem méltó hozzám, veled ellentétben. Bárkivel szívesen vitatkozom aki nem tartja magát okosabbnak, jobbnak, aki nem beszél mellé.
Minden jót kívánok.
#44: "Az evolúció és az ősrobbanás nem egyeztethető össze a Bibliában leírt teremtés történettel. Vagy az egyiket fogadod el vagy a másikat."
Ez a te magánügyed. Mondhatod, hogy sajnálom, de nem veszek tudomást az evolúció és az ősrobbanás elvéről, de ha belemész a tények megvitatásába, akkor már nincs párdon! Akkor fel kell vállalnod a tisztességet és az őszinteséget, és nem gyanúsítgathatsz meg senkit alaptalanul, és nem veheted nem figyelembe azokat a dolgokat, amik alapján az evolúció működését tényként kezeli a tudomány és nem hagyhatod figyelmen kívül azokat az összefüggéseket, amik alapján erősen valószínűsítik az ősrobbanást. És legfőképpen nem taníthatsz olyat a gyerekeknek, hogy még senki sem látott evolúciós átmeneteket, ha a tudományos könyvekben ennek a gyökeres ellentéte szerepel (lehet vitatni az átmenet voltát, de az hazugság, hogy már maga a tudomány is elismeri...stbstb). Lásd. KZitus ajánlásában szereplő szemenszedett hazugságok tárházát.
Az istenhit a Biblia elfogadása nélkül is megy sokaknak, sőt, a Földön az istenhívő emberek többségének ez jön be.
A Bibliában rengeteg dolog van, ami nem összeggyeztethető sem a tapasztalható valósággal, sem önmagával. Pl. rögtön az elején Mózes I. könyvében az első és második fejezetben két különböző teremtési sorrend van. Rengeteg keresztény az ilyenekeért tehát szimbolikusan értelmez (jogosan, mivel a Biblia maga tesz arról, hogy ne lehessen a benne írtakat szó szerint venni), és ennek tükrében minden további nélkül az evolúciót elfogadja tényként. Nem mellesleg az ősrobbanás esetében meg az égvilágon semmiféle összeegyeztethetetlenséget nem látok a Bibliában még szó szerinti értelmezés esetén se. Már megint kiszoptál valamit az ujjacskádból.
#44: "Nem leszek szomorú ha nem válaszolsz."
Pontosítsunk! Reménykedsz benne... :D
@jelina
Írod: "Vitatkozni azzal nem lehet aki, mint már írtam, a válasza nagyobb részében csak sérteget és kioktat, ez szócsata, azt is írtam."
Sehol se sértegettelek. Egy deka sértés nem volt semmilyen leírásomban.
Ha valaki az ujjából szop ki dolgokat, és a vitapartnere ezt bizonyítani tudja, akkor ez van. Ha valaki vádol, és ezt bizonyíthatóan alaptalanul teszi, akkor az az ember rágalmaz.
A tisztelet mindenkinek alanyi jogon jár, de az már nem, hogy eljátszhatatlan lenne.
Jelina: "Ebben már nem szeretnék részt venni, visszavágásképpen nem áll szándékomban minősíteni téged"
Nem is tehetnéd, mert mire fel? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!