A Koránról azt tartják hogy az az utolsó szóig Allah szava, igaz?
Viszont ez esetben hogy hihet bárki is Allahban, amikor nyilvánvaló tudományos pontatlanságoktól hemzseg, amik egy istentől elfogadhatatlanok lennének?
Pl: "Hát hadd nézze az ember, miből teremtetett.
Hát a kiözönlő vízből teremtetett,
Mi az ágyékok s bordák közül tör elő." 86. szúra 5-7.
Aki ilyet ír, az aligha van pontos biológiai, élettani ismeretek birtokában.
"aki mint egy ávós tiszt vallat"
Saját szabad akaratodból dönthetsz úgy hogy válaszolsz, de úgy is, hogy nem. Ha viszont értelmetlen vagy érdektelen a válaszod, jogos a visszakérdezés. Nincs ebben semmi vallatás.
Másrészről pedig lehetek hindu is akár vagy muszlim, se a nyelvtan, se a biológia, se az alapvető logika nem változik tőle. Szóval teljesen értelmetlen mellébeszélés azon rugózni hogy én miben hiszek és miben nem, és legfeljebb azt bizonyítja hogy tényleg nincs érv, csak a mellébeszélés.
# 241
Tehát akkor a here nyirokcsomóira gondolt, amik a hasüregben vannak. És ezek mit termelnek? Származik innen bármi is, ami az ejakulátumban benne van? Az a baj, hogy most így hirtelen nem nagyon találtam erről infót.
"István, ez is bizonyítja hogy mennyire értelmetlen a keresztény megváltás. Mert vagy az következik belőle amit a követ62 is ír, miszerint semmit nem kell tenned a megváltásárt, ami kizárt, ha viszont az van amit te mondasz, felesleges Jézus megváltó halála mert a tettek számítanak."
A tettek is számítanak, mert azok a hitünk bizonyítékai. Ahogy Jakab levelének 2. fejezetében mondja: "a hit halott cselekedetek nélkül". Viszont nem elég jót cselekednünk, mert az eredendő bűntől, vagyis az öröklött bűnös természetünktől csakis Krisztus váltsága szabadíthat meg minket. Nincs bűntelen ember, mindenki sokszor vétkezik életében, ezért van szükség a megváltásra is.
"felesleges Jézus megváltó halála mert a tettek számítanak."
A Korán önmegváltást hirdet, szerinte elég csak jónak lennünk és az majd fedezi minden bűnünket. De kérdeztem már tőled, hogy ha elég volna simán a jó cselekedet, akkor minek a sok állatáldozat az Ószövetségben? Talán azért, mert a bűneinket nem tudjuk önerőből megváltani? Kell valami, ami fedezi a vétkünket? Nos pontosan ezt tanítja az Újszövetség is. Krisztus, akinek az áldozata teljes és tökéletes, egyszer s mindenkorra feláldozta magát értünk bűnösökért. Korán szerint erre nincs szükség, de az állatáldozatra igen. Mi ebben a logika? Ott van az Ószövetségben egy csomó prófécia a Messiás kivégzéséről, annak körülményeiről. Vagyis az Újszövetség az Ószövetségre épül, Korán meg ellentmond neki.
Istvan35
"Tehát akkor a here nyirokcsomóira gondolt, amik a hasüregben vannak. És ezek mit termelnek? Származik innen bármi is, ami az ejakulátumban benne van? Az a baj, hogy most így hirtelen nem nagyon találtam erről infót."
Akkor olvass utána. 66 %-os leírta amúgy. Ha az nincs, nem működik az egész kilökődés.
"A tettek is számítanak, mert azok a hitünk bizonyítékai. Ahogy Jakab levelének 2. fejezetében mondja: "a hit halott cselekedetek nélkül". Viszont nem elég jót cselekednünk, mert az eredendő bűntől, vagyis az öröklött bűnös természetünktől csakis Krisztus váltsága szabadíthat meg minket. Nincs bűntelen ember, mindenki sokszor vétkezik életében, ezért van szükség a megváltásra is."
Az eredendő bűn nem szerepel Bibliában és sőt még ellentétes is azzal.
Ezékiel 18-20 A fiú ne viselje az apa vétkét, se az apa ne viselje a fiú vétkét; az igazon legyen az õ igazsága, és a gonoszon az õ gonoszsága.
És egyébként is teljesen igazságtalan. Ha a tettek számítanak, felesleges Jézus megváltó halála hiszen jótetteid által is üdvözülhetsz.
"De kérdeztem már tőled, hogy ha elég volna simán a jó cselekedet, akkor minek a sok állatáldozat az Ószövetségben?"
Kérdezd a zsidókat. De amugy szerinted ha állatot áldoztak Istennek akkor a mennybe mentek utána meg Jézus átvette ezt a szerepet? Ugyan már. Az emberáldozat pogány vallásokra jellemző. Az állatáldozat egyébként megvan az iszlámban is, de ennek szerepe nem az hogy Istennek szüksége lenne az állat vérére vagy húsára. Az állat húsát nagyrészt szét kell osztani a szegényeknek, ismerősöknek.
"Nos pontosan ezt tanítja az Újszövetség is. Krisztus, akinek az áldozata teljes és tökéletes, egyszer s mindenkorra feláldozta magát értünk bűnösökért."
Ahhoz hogy Isten megbocsátson nincs szüksége arra hogy emberként megszülessen és öngyilkosságot kövessen el. Semmi értelme. Ha bűnt követtél, meg kell bánnod, Isten bocsánatát kell kérned és távol maradnod a jövőben. Ha más embert is érint tőle is bocsánatot kell kérned. Ennyi.
"Vagyis az Újszövetség az Ószövetségre épül, Korán meg ellentmond neki."
Érdekes mert a zsidók és muszlimok egyetértenek abban hogy egy Isten van, a szentháromság pedig hazugság. A zsidók sem fogadják el Jézust mint megváltót és náluk is a tettek számítanak.
követ62
"Ja! Azért kell titokban tartani a keresztény misszionáriusok személyazonosságát? Mert, ha megtudnák kik ők a legegyszerűbb esetben is börtönbe zárják és sajnos vannak akiket meg is ölnek."
Te egyes emberekről vagy országokról beszélsz és nem az iszlámról. Nagy különbség. Bizonyára tudod hogy sok keresztény pedofil pap van, de ez nem azt jelenti hogy a keresztény vallás támogatná a pedofíliát.
"A történet valóságos esemény alapján került megírásra könyv formában és abból készült a film.
Nemrég a kislány írta meg a maga szemszögéből (már felnőtt ként) amit átélt akkor. "
Megint egye emberekről beszélsz, nem az iszlámról.
"Mint már írtam a Biblia szól a mohamedán vallás kialakulásáról, uralmáról és gyámságalá helyezéséről. És ott ír arról honnan származik."
Aha, persze, melyik vers? Olyan meg nincs hogy mohamedán vallás.
"Igaz én nem olvastam (nem is áll szándékomban, mert sajnálom rá a drága időm), de szerintem te SEM, mert attól tudom aki viszon olvasta, hogy Mohamed SAJÁT BEVALLÁSA, hogy nem tudja kitől kapta a kinyilatkoztatást."
Te nem olvastad, de mástól hallottad :) Egy értelmes ember előbb elolvassa, utána nyilatkozik. Mi van ha mégis a Korán az igazi? Mit válaszolsz majd ha Isten előtt állsz? Hogy sajnáltad az időt ezért nem olvastad el? Az sem igaz hogy nem tudta kitől kapta a kinyilatkoztatást. Egyébként is 23 évig tartott.
"Bizony, hogy semmi nincs ingyen. Ezért kellett Jézusnak meghalnia. És mivel Ő halt meg már a bűnbánónak nem kell."
De neked semmit sem kell ezért tenned. Komolyan azt hiszed hogy a nagy semmire és egy rakás elkövetett bűnnel csak úgy besétálsz a mennyországba?
"Isten adott törvényeket, de, ha csak azért tartjuk be, hogy bármi hasznunk legyen belőlle az nem fog menni."
A Bibliát sem ismered. Nézd:
+Máté 19:16 Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: "Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?"
Máté 19:17 Ő így válaszolt neki: "Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat."
Vagyis úgy nyerheted el az ürük életet ha betartod a parancsokat, ahogy az iszlám szerint is. Jézus nem azt mondja hogy fogad el őt mint megváltó.
"Te úgy sem fogadod el, hogy egyedül a Biblia Istene létező Isten a többi csak kitalált.
Én pedig akárhogy érvelsz azt nem tudom elfogadni, hogy allah létező isten. Ennyi. "
Pedig Jézus Istent Allahnak nevezte. Gondolom ezt sem tudtad. Jézus anyanyelve arámi. Tudod hogy van Isten arámi nyelven? Elah. Tehát ha Allahot nem fogadod el, azt jelenti megtagadod Istent.
"Hanem azt mondom: amikor hamarosan Jézus eljön addigra te jól döts és a jó oldalon állj és légy örökre boldog!"
Én Jézust követem, te viszont nem. Te az egyház által meghamisított, nem létező Jézust követsz.
Jó. Akkor pontosítok.
A KORÁN istene NEM LÉTEZŐ isten. Hanem az maga SÁTÁN.
És fölösleges neked a Bibliát magyarázom ÚGY SEM ÉRTENÉD.
Jézus azt javasolja ne dobjuk a gyöngyeinket a disznók elé, mert csak megtapossák. Úgy, hogy nem hozok több bibliai igét. Kutasd magadnak.
"Akkor olvass utána. 66 %-os leírta amúgy. Ha az nincs, nem működik az egész kilökődés. "
Attól még nem onnan tör elő.
Ha nem kap az altested beidegzést az agyból, akkor sem működik az egész, mégis ostobaság lenne azt állítani, hogy akkor az agyból is tör elő az ejakulátum.
"Az eredendő bűn nem szerepel Bibliában és sőt még ellentétes is azzal.
Ezékiel 18-20 A fiú ne viselje az apa vétkét, se az apa ne viselje a fiú vétkét; az igazon legyen az õ igazsága, és a gonoszon az õ gonoszsága."
Azt se tudod mi az az eredendő bűn, akkor hogy akarod cáfolni? Az eredendő bűn, mint már mondtam, a bűnös természetünk ami bűnre sarkall. Ezt a bűnös természetet örökli tovább mindenki és nem a bűnt magát. Ez hogyne lenne már benne a Bibliában?! Sőt, nem hogy a Bibliában erről lehet olvasni, de a való életben is ezt tapasztaljuk. Láttál te már bűntelen embert? Nem, mert eredendően bűnös mindenki. Ez alól az egyetlen kivétel Jézus volt.
"És egyébként is teljesen igazságtalan. Ha a tettek számítanak, felesleges Jézus megváltó halála hiszen jótetteid által is üdvözülhetsz."
Egy fenét! Ezt a Korán tanítja, de én teszek rá, hogy a hamis prófétád mit tanít! Nincs önmegváltás! Hit által van az üdvösség, nem cselekedetek által, hogy senki ne kérkedjék. Ezt mondja a Biblia. Vagyis hinnünk kell Jézusban, az ő váltságáldozatában, hogy teljesen megtisztít minket.
"Kérdezd a zsidókat. De amugy szerinted ha állatot áldoztak Istennek akkor a mennybe mentek utána meg Jézus átvette ezt a szerepet? Ugyan már."
Ha nem hiszed, a te dolgod. De igen, ez van a Bibliában. De még mindig nem válaszoltál a kérdésre: ha csak a cselekedetek számítanak, akkor miért van benne az Ószövetségben, hogy Isten állatáldozatot kér?
"Az állatáldozat egyébként megvan az iszlámban is, de ennek szerepe nem az hogy Istennek szüksége lenne az állat vérére vagy húsára."
Persze hogy nem. Nekünk van erre szükségünk, hogy ezzel engeszteljük ki az Istent!
"Ahhoz hogy Isten megbocsátson nincs szüksége arra hogy emberként megszülessen és öngyilkosságot kövessen el."
Nem szimplán öngyilkos lett, hanem feláldozta magát értünk. Miért nincs rá szükség? Tán te akarod megmondani, hogy Isten hogyan bocsásson meg nekünk és hogyan váltson meg minket?
"Ha bűnt követtél, meg kell bánnod, Isten bocsánatát kell kérned és távol maradnod a jövőben. Ha más embert is érint tőle is bocsánatot kell kérned. Ennyi."
Mi sem mondunk mást, csak annyit, hogy ehhez még hozzájön a Jézus Krisztusban és az ő váltságában való hit. Mert minden bűnnel kárt okozunk, amit valaminek fedeznie kell. Minden bűnnel Isten ellen szegülsz, és embertársadnak is kárt okozol. Ezt mivel akarod jóvátenni? Egy bocsánatkéréssel? Na ezért kell az áldozat! Ráadásul ott az eredendő bűn is, amitől önerőből sosem szabadulhatunk meg. Ószövetségben is ezért kellett áldozni, de Jézusnak hála ma már nem kell.
"Én Jézust követem, te viszont nem. Te az egyház által meghamisított,
nem létező Jézust követsz."
Te egy olyan Jézust követsz, akinek tanításait egyetlen nemzedék alatt szanaszét hamisították, és akinek tanításait majd csak 500 év múlva ismerhették meg ismét. Mi egy olyan Jézusban hiszünk, akinek a szava fennmarad örökre, mert Isten nem hiába küld egyetlen prófétát sem. Szerintünk az igazságban van annyi erő, hogy helytáll a hazugsággal szemben. A Ti igazságotokba meg annyi erő nem volt, hogy egy évszázadik fennmaradjon és ne nyomja el a hazugság. Sőt, szerintetek az igazság már az Ószövetségben, vagyis a zsidóknál elveszett, mert az Ószövetség is meg lett hamisítva. Véleményem szerint amiben mi hiszünk az sokkal logikusabb. Sokszor átzongoráztuk már ezt, elölről akarod kezdeni? Van már bizonyítékod a hamisításra? :)
követ62
"A KORÁN istene NEM LÉTEZŐ isten. Hanem az maga SÁTÁN."
A Korán Istene Jézus Istene. Jézus Allahnak nevezte Istent, így ez az állításod istenkáromlás.
"És fölösleges neked a Bibliát magyarázom ÚGY SEM ÉRTENÉD."
Igazad van, nem értem , mert sok esetben érthetetlen. A Korán viszont világos és logikus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!