Milyen az ateisták világképe?
A vallásnak nincsen saját erkölcse!
Mindig az akkori erkölcsöt veszi át, amikor kialakult.
Egy ateistának pont ugyanannyi oka van, hogy ne bűnözzön, mint egy vallásosnak, csak legfeljebb más okok.
Másrészt a vallás néhol bűnre sarkall, lásd: Ábrahám.
"A hívők is enélkül vannak. Csak követnek egy elképzelést. De tudni ők sem tudnak semmit.
Ha azt mondom annak aki nem tudja, hogy hol van, hogyan került oda és merre menjen, hogy az Eiffel torony tetején van, tündérek repítették oda és menjen a tengeren keresztül akkor azzal előrébb lesz? Ha el is hiszi akkor hinni fog egy mesében de nem fogja attól még tudni a választ a kérdésekre."
Erre mondtam hogy a vallásos világkép tudományos szempontból sokkal inkább elfogadható mint egy ateista elképzelés.
"Amit én jónak tartok az rengeteg ponton szembe megy a kereszténységgel. Arról nem is beszélve, hogy levezethető."
Szerintem nem. Ha meg mégis, akkor nálad van komoly erkölcsi probléma.
"Ez maximum annak fényében igaz, hogy ha a hívő azért nem bűnözik mert jobban fél a pokoltól (ugyan úgy büntetéstől fél) vagy mert a mennyországba akar kerülni (haszon miatt)."
Itt megint előjön hogy nem ismered a vallásos embereket. Egy vallásos ember azért nem bűnözik mert ez Isten parancsa. Hogy értsd. Mint mikor te azért hallgatsz a szüleid szavára mert tudod hogy szeretnek, megbízol bennük, stb, és nem azért mert megbüntetnek. Nyilván egy ateistánál nincs ilyen csak a börtöntől való félelem tartja vissza, esetleg anyagi veszteség, rossz hírnév de leginkább a büntetés.
"Fordítsuk meg a dolgokat, ha Isten szavát, parancsait követed akkor a jutalmad a pokol lesz és ha nem fogadsz szót akkor a jutalmad a mennyország. Vajon hányan tartanák be a parancsait és hányan szegnék meg szándékosan?"
Ez így marhaság.
"Akkor nem ismered az ateista embereket.
Nem azért nem hazudok amikor nem hazudok mert a kereszténység szerint az bűn lenne. Azért nem hazudok mert így döntöttem. Sok esetben nem akarom használni ezt a kiskaput a problémák megoldására. Ezenfelül nem akarom eljátszani mások bizalmát sem. Azzal ártanék magamnak és nekik is."
Az hogy nem akarsz ártani másoknak, vallási tanítás. Ez megvan?
" Istenben hinni sokkal inkább elfogadható tudományos szempontból mint bármilyen ateista elképzelés."
Bizonyítsad.
"A vallásos is elfogadja, de ez nem változtat semmin."
Korábban pont azt sérelmezted, hogy a tudomány nem add elegendő választ.
"Egy vallásosnak több oka van arra hogy ne bűnözzön mint egy ateistának."
Több dolgot is tart bűnnek. Mi az indokok számának bármihez is?
"Egy ateistának pont ugyanannyi oka van, hogy ne bűnözzön, mint egy vallásosnak, csak legfeljebb más okok."
Egy vallásosnak lehet a vallásához kötődő indoka is. Ezért szerintem lehet neki több is csak ez nem befolyásol semmit.
"Másrészt a vallás néhol bűnre sarkall, lásd: Ábrahám."
Ezzel teljesen egyetértek. Ez az egyik probléma a vallásokkal, amikor (valódi ok nélkül) a vallásuk miatt ártani akarnak másoknak.
"Erre mondtam hogy a vallásos világkép tudományos szempontból sokkal inkább elfogadható mint egy ateista elképzelés."
Mondod. De semmivel nem támasztod alá. Attól nem lesz elfogadhatóbb, hogy meséket találunk ki a még meg nem válaszolt kérdésekhez.
"Szerintem nem. Ha meg mégis, akkor nálad van komoly erkölcsi probléma."
A szubjektív véleményed nem jelent semmit.
"Ez így marhaság."
Egyáltalán nem. Te írtad: "Egy vallásos ember azért nem bűnözik mert ez Isten parancsa. ". Akkor ezek szerint ha büntetés járna érte akkor is követnék. Ez a te elképzelésed.
"Az hogy nem akarsz ártani másoknak, vallási tanítás. Ez megvan?"
1. Az érvelés legutolsó pontja volt, hogy másoknak ártani.
2. és ha a vallásnak is a része akkor már nem is eredhet máshonnan?
Arról nem is beszélve, hogy ha elkezdjük boncolgatni a különböző cselekedeteket akkor sok esetben szépen levezethető, hogy nem szabad megtenni.
Ha például veszünk egy társadalmat amiben szabad gyilkolni és egyet ahol nem akkor logikusan is látható, hogy melyik lesz működőképesebb, boldogabb. De attól még, hogy bizonyos vallások kimondják, hogy nem szabad gyilkolni nem lesz az ő sajátosságuk nem tőlük fog eredni.
Ezenfelül pedig vannak olyan tanításaik is amikről hasonlóképpen levezethető, hogy téves, káros, elmaradott. Ezen pedig nem változtat az sem, hogy annak idején átvett jó nézetteket is.
Pont itt van a gond a vallással, hogy eljár felette az idő, nem fejlődik.
Aztán jön pár ostoba akik megpróbálják erőszakosan is rákényszeríteni az alaptalan vallási nézeteiket másokra.
Kedves kérdező!
Hogy lenne a vallásos világkép tudományosabb? Ne nevetéssél!
Egyáltalán melyik vallásé? Azt mondtad nem vagy keresztény.
A Bibliában vannak olyan dolgok, amikkel a hívők többsége sem ért egyet.Ez szerintem pont azt jelenti, hogy a hívők egy része a Biblián kívülről is merít (másképp hogyan tudná megítélni a Bibliát.)
"Ebben talán van némi igazság, csakhogy a kereszténység előtt is volt erkölcs és morál, amiből a keresztények az erkölcsi nézeteiket vették, illetve annak megérlelődő változásai jelennek meg az erkölcsi nézeteikben."
Ez nem változtat azon hogy a te erkölcsi nézeteid a kereszténységből erednek.
"Ha vetted volna a fáradtságot és olvastál volna Platón, Szókratész, Arisztotelész műveiből valamit, akkor tudnád, hogy az emberiség erkölcsisége sokkal régebbi, mint a kereszténység, ami pedig még a Bibliában is nyomon követhető, ha figyelmesen olvasod."
Muszlim vagyok nem keresztény, így feleslegesen írtad le ezeket.
"A hellenizmus viszont már korábban foglalkozik ezzel és az Iszlám is, amely az ellenségekkel szemben megengedi a hazugságot, de antiszociális volta miatt a saját társadalomban elítéli."
Az iszlámra ez pont nem igaz. Ha már leírtad minek kellett volna utána néznem, akkor én is leírom hogy nézz utána az iszlámnak ha már felhoztad.
"Jobb, ha észreveszed, hogy az ateizmus nem egyenlő az erkölcstelenséggel, sőt a primitívnek számító ókori erkölcsiség hiánya teszi lehetővé a modern világ megújuló erkölcsi eszmeiségének a befogadását."
Bármennyire is tiltakozol, a te jelenlegi erkölcsi normáid nagyrészt a kereszténységből erednek.
Nem.
Mivel a keresztény erkölcs sem a kereszténységből ered, hanem az akkori kor erkölcse, ezért a mai itteni erkölcs sem a kereszténységből ered, hanem a régi korokból, és nem a vallásból.
A kereszténység KÖZVETÍTHET erkölcsöt. De nem igazán az ateistáknak, hanem inkább a keresztényeknek.
"Kérdező, megint kiforgatod a szavaimat (vagy csak félreértelmezed őket). Nem azt írtam, hogy azonos szinten érzem magamat egy állattal, hanem hogy az én életem ugyanúgy jött létre, mint egy állaté (egy hímnemű egyed sikeresen megtermékenyített egy nőstényt, aki sikeresen világra hozott egy x idejű várandósság után), szóval az én életemnek miért lenne több értelme?"
Mivel sokkal intelligensebb az ember mint egy állat, így adódik hogy többre hivatott. Egy állat nem gondolkodik azon hogy mi az élet értelme, de az ember igen.
"Csakhogy egy példát is írjak, az én (és a párom) életem egyik értelme az alkotás. Idén adta ki egy igencsak neves angol nyelvű kiadó az első könyvemet és nem ez az egyetlen írásom, amit szeretnék megosztani a világgal. Szeretek fényképezni és filmezni, míg a párom inkább festéssel és zenéléssel foglalkozik. Szavakkal leírhatatlan az az érzés, amikor odajön hozzád valaki, akivel semmilyen korábbi kapcsolatod nem volt, és hálálkodik neked, mert egy mű, amit te alkottál boldoggá tette, motiválta, emlékeztette egy szép dologra. Ez az érzés átélése és kiváltása másokban az én életem egyik célja, de nem ez az egyetlen."
Ez szép és jó de ettől még nem kapsz arra választ mi az élet értelme, miért létezel és ott lesz az üresség az életedben.
"Az emberi moralitás nem a kereszténységnek köszönhető, ez egy nagyon hiú és őszintén szólva buta és műveletlen megközelítése a dolgoknak. Csak egy példa, az ókori Egyiptomban (ami több ezer évvel megelőzte a kereszténység kialakulását) negyvenkettő bűn volt, amiért az istenek elítélhettek valakit"
És ez mit változtat? Akkor is egy vallás alakította ki a jelenlegi erkölcsi értékrendet. Egyébként sem vagyok keresztény.
"Nem, a legtöbb ateista egyszerűen egy értelmes ember, aki nem szeretne ártani az embertársainak, ami ugyanúgy igaz egy keresztény/muszlim/zsidó/buddhista/pogány/stb. emberre is. "
Azért nem szeretnél ártani másoknak mert keresztény kultúrkörben nőttél fel. Más kultúrákban viszont normális volt az hogy ártasz másoknak.
"Ha a világ úgy működne, ahogy te hiszed, akkor minden bűnöző ateista lenne és a keresztények sose bűnöznének, ami messze van a valóságtól."
Ilyet nem állítottam.
"A kereszténység sose volt egy agressziótól és bűntől mentes közeg, ellenben a jóval békésebb és elfogadóbb buddhizmussal."
A kereszténységben valóban benne van az erőszak, az alapértékek viszont békések. Ez a kereszténység ellentmondása.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!