A természeti törvények miért nem bizonyitják, hogy a világunk teremtett?
Kiváncsi vagyok, hogy mit gondolnak erről a valláskritikusok.
(Senkit nem pontozok le)
„Törvények nélkül pedig nem létezhet semmi, tehát a törvényeknek (legalább egy részének) előbb kellett léteznie, mint bármi másnak.
Ez viszont alapigazság, tuti biztos igaz.
Ha már a logikát emlegeted: ez bizony tiszta logika. Ezért mondom, hogy nem értesz a logikához.”
Attól tartok, hogy ez nem alapigazság. Törvényt tekinteni primordiálisnak semmivel sem jobban megalapozott, mint egy tudatot. Ezek ekvivalensek abban, hogy feltételeznek egy primordiális létezőt, ami öröktől fogva, megmásíthatatlanul léteznek. Ha a tervezővel szemben fel lehet vetni ellenérvéként azt, hogy őt ki tervezte, akkor a természeti törvényekkel szemben is felvethető ugyanez, hogy azokat mi hozta létre. Természeti törvényeket primordiálisnak tekinteni nem különb a teizmusnál, legfeljebb annyiban, hogy a törvényeket nem szokás tudatosként értelmezni, de a teisták sem értelmezik a tudatot másodjelenségként.
A végtelen regresszus nem annyira arról szólt eredetileg, hogy le kell zárni mindenképpen az ok-okozati láncolatot, hanem azt, hogy a végtelenség sem magyarázza meg a láncolatot.
De ez a klasszikus istenérvekre (Aquinói, Leibniz) vonatkozik, nem az értelmes tervezettségre.
"Ha a tervezővel szemben fel lehet vetni ellenérvéként azt, hogy őt ki tervezte, akkor a természeti törvényekkel szemben is felvethető ugyanez, hogy azokat mi hozta létre. "
Tehát akkor ha a tervezőnek nem kell semmi ami tervezze őt akkor a törvényeknek miért kell? De ha a törvényeknek kell akkor a tervezőnek miért nem?
Azonban mi van ha felvetjük hogy van egy teremtő erő ami nem intelligens és lehet öröktől való is. Ez létrehozta az anyagot ami a tulajdonságaiból fakadóan viselkedik úgy ahogyan.
Tehát lényegében nincs tervező de van egy alkotó.
Köszi Titus Pullo!
Tessék itt a cáfolat.
#70!
"Te meg kitalálsz egy tervezőt hogy magyaráz valamit amit nem tudsz. Ennél igen jobb érv az amit ő hozott fel szerintem."
Kb olyan a tervező ellen érvelnetek, mintha pókereznénk egymással, és ti osztanátok a lapokat, és egymás után 30-szor osztanátok magatoknak 4 db ászt. Mégis amellett érvelnétek, hogy nem csaltatok. Ha nem is tudná bizonyitani senki, hogy csaltatok, de ki hinne nektek? Ilyen erős magyarázat a finomhangoltság is a tervezettség mellet, nem véletlen próbálta cáfolgatni Dawkins is esetlenül. Ez tudományos probléma, nem lehet lesöpörni azzal, hogy a világunk "lehet" tervezett is meg spontán is, mert a fizika sokkal jobban mutat afelé, hogy tervezett.
"Az hogy nincs tervező nem jelenti azt hogy VÉLETLEN folyamatok hozták létre..."
A 15 féle konstans állandó rendkivül szük határok közé esése tényleg tuti nem véletlen. Mondhatni nagyobb szerencse mintha százszor nyerne valaki a lottón. "A figyelemre méltó tény az, hohy úgy tűnik ezek az értékek nagyon pontosan össze lettek hangolva, hogy az élet kialakulása lehetővé válhasson." Stephen Hawking
"A tények józan értelmezése arra mutat, higy egy felsőbbrendű tudat játszadozott a fizikával..." Fred Hoyle
Titus Pullo:
"Törvényt tekinteni primordiálisnak semmivel sem jobban megalapozott, mint egy tudatot."
Nem, itt óriási különbség van: ugyanis egy tudat működéséhez KÖTELEZŐEN kellenek törvények - míg a leíró törvények létezéséhez nem kell semmi más.
"felvetjük hogy van egy teremtő erő ami nem intelligens és lehet öröktől való is"
Egyrészt: EHHEZ IS kellenek már törvények.
Másrészt én akkor ezt úgy hívom, hogy: VILÁG.
Merthogy az magától is képes alakulni.
"ki hinne nektek?"
A törvények nem a hiten alapulnak.
"Ilyen erős magyarázat a finomhangoltság"
Mondtam már, hogy ne erőlködj.
Attól még, hogy te nem értesz hozzá, a tudósok értenek, és már megcáfolták.
Kár a gőzért.
Mondtam, hogy nézed meg Dávid Gyulát, de ráadásul még lusta is vagy, mint a föld.
"Azonban mi van ha felvetjük hogy van egy teremtő erő ami nem intelligens és lehet öröktől való is. Ez létrehozta az anyagot ami a tulajdonságaiból fakadóan viselkedik úgy ahogyan."
Teremtés előfeltétele, hogy a teremtés a teremtő elméjében már kész.
Egy nem intelligens teremtő erő nem tudja a már létező okot hozzárendelni a még nem létező okozathoz, hisz ehhez olyan értelem kell, amelyben az egész teremtés múltja, jelene, jövője már el van gondolva.
Ez nem kötelező.
Teremteni úgy is lehet, hogy nem tudja, mit teremt.
74.
„Nincs Isten. Senki sem irányítja az univerzumot." Stephen Hawking
"Kb olyan a tervező ellen érvelnetek, ..."
1. Nem olyan. Pusztán azt feltételezed hogy van tervező vagy tök random létre jött világ első próbálkozásra.
De tervezővel vagy nélküle létrehozta a világot valami. Ez tény. Ha valaki szerint nem akkor az a személy nem létezik úgy hogy ne kötekedjen. :D
Te azt feltételezed hogy mivel pontosan vannak beállítva az értékek ezért azokat tervezni kellett. De mi akadályozza meg a létrehozót abban hogy végtelen számú különböző világot hozzon létre végtelenféle képen? Így annak az esélye hogy létrejön a mostani pontosan beállított világ már nem is olyan kicsi. Sőt elég nagy.
De akár azt is felvethetnénk hogy mi akadályozza meg a létrehozót abban hogy újféle erőket hozzon létre ezáltal megnövelve a működő kombinációkat.
A videóban volt egy univerzum generáló gép és hogy ez mennyire valószínűtlen. Azonban a tervező is egy univerzum generáló gép.
A különbség hogy a tervező esetében van valamilyen intelligencia a létrehozás mögött a most vázolt esetben azonban egy "természetes" jelenség csak.
Ezenfelül nem tudjuk továbbra sem hogy az anyag tulajdonságai pontosan milyen kapcsolatban állnak egymással, miből fakad, stb. Így az egész kicsit megváltoztatom akkor nem jön létre az élet pusztán egy feltételezés mert koránt sem biztos hogy létre jöhetne úgy az anyag. Tehát ha a gravitáció értékét kicsit megváltoztatjuk akkor nem jön létre a világ, de ha a gravitáció értékének megváltoztatása azt vonja magával hogy megváltoznak egyéb erők is akkor már koránt sem olyan biztos a dolog. Így a tökéletes konfiguráció minimális valószínűsége is csak egy feltételezés.
2. Kioszthatok 4 ászt folyamatosan magamnak. Nem is kell elhinni hogy nem csalok. De attól még hogy rendszeresen 4 ászom jön nem fogja azt jelenteni hogy csalok.
"Ez tudományos probléma, nem lehet lesöpörni azzal, hogy a világunk "lehet" tervezett is meg spontán is,"
Olyan dolgokról beszélünk ami nem vizsgálható, bizonyítható. Így nem csak hogy le lehet söpörni azzal nem tudjuk melyik de le is söpörjük. Bizonyíték az lenne a tervezőre ha megtalálnád a tervezőt.
Addig az egész pusztán feltételezés és hogy mi a vágyálmod.
""Az hogy nincs tervező nem jelenti azt hogy VÉLETLEN folyamatok hozták létre..."
A 15 féle konstans állandó rendkivül szük határok közé esése..."
Mint feljebb már írtam a pontosság nem jelent azt hogy tervezve lett a tervező hiánya pedig nem jelenti azt hogy véletlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!