Keresztények miért nem úgy imádkoznak ahogy Jézus tanította?
Az alábbi Újszövetségi versből kiderül hogy Jézus arccal a földre borult és így imádkozott:
Máté 26:39 Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."
Ószövetségi versekből kiderül hogy a próféták és a zsidó nép is arccal a földre borulva imádkoztak:
Mózes 2. könyve, 34:8 Mózes sietve letérdelt a földre, leborult,
Mózes 1. könyve, 17:3 Ekkor Abrahám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá:
Mózes 4. könyve, 20:6 Mózes és Áron pedig elment a gyülekezet elől a kijelentés sátrának a bejáratához, és arcra borultak.
Mózes 2. könyve, 4:31 A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az ÚR gondjaiba vette Izráel fiait, és hogy meglátta nyomorúságukat, meghajoltak, és leborultak.
Egyértelműen kiderül a Bibliából hogy Isten parancsa szerint arccal a földre borulva kell imádkozni, de keresztények mégsem így imádkoznak. Muszlimok imádkoznak arccal a földre borulva.
Találtam egy érdekes videót ezzel kapcsolatban:
https://www.youtube.com/watch?v=wqwkGnMSJAI
Az első imádkozó férfi ortodox zsidó vallást követi és arccal a földre borulva imádkozik. A mozdulatok, testtartás nagyon hasonlít a muszlim imához. Úgy tudom ma már csak kevés zsidó imádkozik így. A második imádkozó férfi arámi keresztény.Itt is látható hogy a mozdulatok, testtartás nagyon hasonlít a muszlim imához. A harmadik imádkozó férfi pedig szintén keresztény. Nem tudom pontosan melyik irányzat, de ő is nagyon hasonlóan imádkozik ahogy a muszlimok. A negyedik imádkozó férfi pedig muszlim.
Tehát ha nem is sokan, de vannak zsidók és keresztények akik úgy imádkoznak ahogy azt a Biblia írja, a muszlimok viszont mind és mindig így imádkoznak.
Tehát kérdés, keresztények többsége miért nem követi Jézus tanítását az imával kapcsolatban? Másik kérdésem, keresztények szerint miért muszlimok imádkoznak úgy ahogy a Jézus tanította és ahogy a Biblia írja?
"Ezt mire föl állítja? Mert kontextusban nézzük az által idézett verseket? Ő az, aki nem fogadja el a Biblia 99%-át, csak azt, hogy tartalmaz igazságokat. Azt a két-három verset, ami éppen neki tetszik. Ráadásul, mi az, hogy nem fogadjuk el? Tagadta itt bárki is, hogy azok a versek benne vannak a Bibliába?"
Tagadjátok hogy rátok vonatkozna és tagadjátok hogy kötelező. Azért én többet fogadok el a Bibliából mint 99%. Ti azt mondjátok az általam idézett versek nem törvények hanem leírások, de a Biblia 99%-a ilyen leírás. A végén még kiderül hogy muszlimok többet fogadnak el a Bibliából mint a keresztények :)
"Ő az, aki tagadja a neki ellentmondó részeket. Vagyis ő tagadja a Bibliát."
Még jó hogy tagadom. Nem vagyok keresztény. Na nem ez a egészet. Ti viszont egy betűt sem tagadhatnátok mégis kedvetekre válogattok a Bibliából. Ezért mondom hogy a kereszténység ilyen csináld magad vallás lett.
"Vádaskodik a levegőbe és ennyi. Keresztelő János történetéről nincs meg a teveszőr ruhás rész."
Miért, meg kellene hogy legyen? :) Nem vagyok keresztény. Ha neked megvan akkor gondolkozz el rajta és tanulmányozd mi az amit ebből be kell tartanod, mi a mondanivalója, a tanítás. Megsúgom nem az hogy a pusztában kell élned és rovarokon tengődve.
"Pál nem vitt be pogányt a templomba, hamisan vádolták."
Mindegy hogy Pál vitt be pogányokat a templomba vagy sem. Lényeg most az hogy a zsidó nép azt gondolta vitt be amin annyira felháborodtak hogy összeverték Pált. Ebből tisztán látszik hogy tilos volt pogányokat bevinni a templomba.
"De, teljesen mindegy. Egy keresztény templomba bárki beléphet, hitetlen viszont nemhogy a Kábához nem mehet, de még Mekkába sem léphet be"
Mekkába még be mehetne, de mit keres egy keresztény a Kábánál? Értem én hogy a katolikus egyház turistalátványosságot csinált a Vatikánból hogy még több pénzt keressen, de muszlimoknál ez nem játszik. Hívők mennek a Kábához nem turisták.
"Ez olyan, mintha annak idején a zsidók kitiltották volna a pogányokat Jeruzsálemből. "
Valójában a keresztények tiltották ki a zsidókat Jeruzsálemből és a muszlimok engedték vissza őket.
"Elküldöm őt hozzátok, vagyis Jézus küldi a Pártfogót. Mohamedet Jézus küldi? Vagy bármilyen szerepe van az elküldésében? Nem. Egy próféta, akinek nincs joga prófétákat küldözgetni maga helyett."
Mert az egyik istenség elküldheti a másik istenséget? :) Sőt Jézus emberként volt jelent tehát akkor egy ember küldi az istenséget? Így több értelme van? :) Nyilván ez a rész a versben téves. Rosszul írták le vagy későbbi betoldás.
"Nem pont ugyan azt tanította Jézus is, mint Mohamed? Nem ugyan az volt az üzenet?"
Az alapüzenet ugyanaz volt, de kisebb eltérések lehettek. Alapüzenet alatt az egyistenhitet értem meg olyan alaptörvényeket mint a tizparancsolat.
"Mi volt az a hatalmas igazság, amit Mohamed átadott és Jézus nem tanított?"
Ehhez azt kellene tudni pontosan Jézus mit tanított. Mivel a Bibliát meghamisították, nem tudjuk így a kérdésre sem lehet pontosan válaszolni. Engem pedig az érdekelne hogy a szentlélek mit adott át amit Jézus nem. Mikor, hol, ki látta? Azt viszont tudjuk,Jézus nem mondott el mindent, ezt maga jelentette ki. Azt is tudjuk hogy Mohamed próféta meg kijelentette hogy mindent elmondott és teljessé vált Isten üzenete.
"Mohamed nem helyreállította a tanításokat? Mi volt az újítása?"
De. Helyreállította és új törvényt is hozott.
"Mohamed mitől az igazság Lelke? Igaz lélek esetleg, de igazság lelke? Az igazság, amit elhoz a Korán, ha jól sejtem. Akkor Mohamed a Korán lelke? Nyilván nem. Bárhogyan is nézem, ez valahogy nem stimmel. Vagy nem is Mohamedről van szó, hanem a Korán eljöveteléről? Esetleg Gabrielről, aki elhozza a Koránt? Végül is Koránban is van szentlélek, amit többnyire Gabriellel azonosítanak, csak akkor viszont megint ott tartunk, hogy ez nem Mohamedről szól."
Nem tudom miért nevezi a Biblia igazság lelkének. Mindenestre nem a szentlélek az akiről Jézus beszél az biztos.
"Azt sem értem, hogy gondolhatják, hogy Mohamed a Pártfogó, amikor a Korán leírja, hogy egy pártfogója, védelmezője, stb.-je van az embereknek, Allah. Az egész onnan jön, hogy játszanak a paraklétosz/pártfogó, vigasztaló görög szóval és belemagyarázzák, hogy ha pár betűt megváltoztatunk benne, akkor más szót kapunk és az hasonló jelentésű, mint az Ahmed név, vagyis itt az áll, hogy Mohamed."
Nem kell megváltoztatni egy betűt sem. Én nem is mondtam ilyet. Egyszerű logika és szövegértelmezés. Pártfogó meg lehet Mohamed próféta is vagy egyik ember a másik ember pártfogója ha tényleg ez a helyes fordítás.
"Ráadásul egy kiragadott két sor az egész. Itt aztán tényleg figyelmen kívül van hagyva János evangéliumának a 99%-a."
Nekem nem is kell figyelembe vennem János evangéliumának a 99%-át. Neked viszont figyelembe kell venned azt a néhány verset amit idéztem és ezek kizárják hogy a szentlélekről van szó.
"De, ez visszafelé még jobban igaz. Fogalmad sincs, hogy a prófétád milyen részekre hivatkozott, amikor azt mondta magáról, hogy próféta! Te honnan tudod, hogy ezekre a versekre egyáltalán hivatkozott? Nincs leírva. Ez csak spekuláció. Nem inkább neked kellene biztosan tudnod, hogy Mohamed mivel bizonyította a keresztények felé, hogy ő próféta? És ha érvelt ezekkel a versekkel, akkor arra az egyértelmű dologra, amit tuti, hogy gondolkodás nélkül visszaválaszoltak neki a keresztények, vagyis hogy ez a rész a Szentlélekről szól, arra ő mit mondott?"
Nem tudhatom mit mondhatott pontosan de én azt mondtam volna hogy akkor a keresztények egy olyan istenségben hisznek akit ide-oda lehet küldözgetni. Akinek így fizikai korlátai vannak, és valami csökkentett képességű istenség mert csal azt tudja mondani amit hall. Ezekre nem is reagáltál. Mondjuk nem csodálom mert ezeket nem lehet kimagyarázni.
"Mózesről szóló idézetnek hiába mondod, már az ellent mond, hogy nem zsidó. Izmael leszármazottja, ezért írja, hogy testvéreid közül.... Ez szép. És használja valaha is így a Biblia máshol is, beleértve az izmaelitákat? Mindenhol máshol a zsidókat jelenti csak itt nem?"
Honnan tudjam? Lényeg az hogy nem azt írja hogy zsidók közül. Mivel azt írja a testvéreid közül, logikailag beleférnek az arabok is.
"Az araboknak meg volt jövendölve a próféta, de ők elfelejtették, nem várták, még csak le sem írták, fent sem maradt az eredeti hitük, még elferdítve sem, mint a zsidóké. A Korán nem is ő könyveikre hivatkozik."
Minek hivatkozzon a a Korán egy olyan könyvre amit már senki nem ismer? A Tórát és az Evangéliumot mindenki ismerte. Amúgy meg nem ismerem az iszlám előtti politeista arabok vallását. Más ismert vallásokat viszont megnézem, mint buddhizmus, hinduizmus, zoroasztrizmus és ezekben szerintem felismerthező az iszlám.
"Az nem probléma, hogy Mózes már zsidó próféta volt és addigra már közük nem volt az arabokhoz? Ha annyira "olyan mint te" "olyan, mint én"(-mondja Mózes), akkor nem kellene zsidónak is lennie?"
Egyáltalán nem. Ez csak a zsidók rasszizmusa. Isten szemében nem számít az etnikai származás.
"Nem is támadt többé Izráelben Mózeshez hasonló próféta, akivel szemtől szemben érintkezett volna az ÚR"
Mohamed próféta nem Izráelben támadt. Az megvan hogy ez a vers kizárja Jézust, mert ő Izraelben támadt? Csak szólo9k ha már idézted.
"Mohameddel szemtől-szembe értintkezett az Úr? Nem Gabriellel beszélgetett?"
Nem írja a vers hogy aki eljön az szemtől-szembe kell hogy beszélgessen Istennel.
"Jézus nagy csodákat tett az egész nép, több ezer ember szeme láttára. Halottakat támasztott fel. Ő látta az Atyát, hozzá beszél Isten. Nem angyalokon keresztül kommunikáltak egymással."
Ehhez képest kb senki nem követte Jézust a Biblia szerint. Csodákat pedig Mohamed próféta is tett. Amúgy meg Jézus mondja hogy a csodatétel nem mérvadó mert hamis próféták is tehetnek csodát.
"Amúgy nagyon szépen válogatsz a sorok közül. Nézzük csak meg, hogy szól a teljes szöveg? "Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek." Ján 16:12-15"
Felőlem:
"Ő engem fog dicsőíteni" Mohamed próféta megerősítette Jézus prófétaságát.
"mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek." Amiből merít az Isten szava. Mindkét próféta ebből merített.
"Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek."
Ez itt problémás. Rosszul irthatták le, de Isten szaváról lehet szó.
"Épp ez a lényeg. Jézusnak olyan tulajdonságokat tulajdonít az Újszövetség, amik csak Istenre igazak, ezért született meg a szentháromság tana, hogy ezeket a részeket megmagyarázza. Ezért mondják a zsidók, hogy káromlást szól és hogy magát Istennel egyenlővé teszi."
Mondta Jézus hogy ő Isten? Nem mondta. Akik személyesen látták Jézust Istennek nézték? Nem, senki, pedig sok ezer emberrel találkozott Jézus. Na én pedig ezért is mondom hogy a szentháromság pogány hamisítás.
"Az a baj, hogy a Háromságróltanról szóló rövid leírást nem olvastad el, amit linkeltem."
Hiába. Ne fáradj. Egyistenhívő embereket soha nem fogsz meggyőzni a szentháromságról. Az ateisták is ezt tartják a legnagyobb ellentmondásnak a keresztény vallásban. Nem is értem hogy hihet valaki egy ilyen nyilvánvaló pogány hamisításban.
"Amúgy engem még az is zavar, hogy egy olyan Mohamed előtt létező, akár eretnek irányzatot sem találtam, ami teljesen megegyezett volna a Korán tanításával."
Lehet ezekben is történtek változtatások és nem lett nekik minden tanítás kinyilatkoztatva így teljesen egyezőt nem is fogsz találni.
"Azt mondta az előadó, a zsidókeresztények voltak az igazi keresztények, akiket a csúnya pálos keresztények elüldöztek. Ez így nagyon jól hangzik, csak az a baj, hogy ők sem abban hittek, ami a Koránban áll, csak legfeljebb valami hasonlóban. De, pl. a feltámadásban hittek."
Honnan tudod hogy a legelső zsidókeresztények miben hitek pontosan?
Amúgy sokat írtál de semmire nem válaszoltál. Például: A Szentlélek mikor jött el, ki látta és mit nyilatkozott ki amit Jézus nem? Ha ez a Szentlélek akiről szó van akkor milyen istenség az aki azt mondja amit hall? Akkor valami csökkentett képességű istenségben hisztek. Az egyik istenség küldözgeti a másikat? A Mózes könyvében szereplő idézetből pedig csak abba próbáltál belekötni hogy zsidó kell hogy legyen de ez nem igaz. Akkor a többi verset elfogadod hogy Mohamed prófétára igaz?
Vidiripi
Akkor összegezzük a dolgokat muszlim barátom!
750 komment után figyelembe véve az Ószövetséget és Újszövetséget kijelenthető ,hogy olyan dolgot kérsz számon a keresztényeket ,ami nincs parancsba adva és nincs is tanítás róla!!!
Külön kiemelem hogy a 10 parancsolatban sincs említve.
Sem Jézus Krisztus sem tanítvány-apostolai nem tanítottak egy kötelező testhelyzetről!
Továbbá!
- Az ima nem kötelező. Az ima nem egy kötelező szertartás. Az ima az imádkozás egy élő kapcsolat Istennel. Na nem az amikor ugyan azt az imát elmondják egymásután többször is ,nem! Az ima a saját szavaiddal de persze bizonyos keretek között zajlik.
Az ima nem csak kérés hanem köszönet és a hála kifejezési módja is Isten felé. És nem csak magunkért lehet imádkozni hanem más emberekért is.
- Az is kijelenthető ,tehát egyértelmű tény hogy Mohamed nem idéz szó szerint Ószövetségből sem az Újszövetségből. Jézus pedig igen! Mohamed nem hivatkozik és nem is idéz prófétáktól a Koránban. Nincs kapcsolódási pont nincs meg a folytonosság a megerősítés a hivatkozás!
Vajon miért van ez így? Gondolkoztál már ezen?
- Azt állítod hogy a próféták EGÉSZ élete tanítás. Ha az egész élete tanítás és a Koránban is említve van Jézus akkor az életének is szerepelnie kellene benne. A prófétákhoz mindig szólt Isten. Mohamedhez szólt Isten?
- Állításod szerint az iszlámba elég az ha hiszel és jót cselekszel és akkor megmenekülsz!
A keresztények mindkettővel rendelkeznek és te még is vitázol velük holmi testhelyzet miatt! Teljesen értelmetlenül!
- Ezért az is kijelenthető hogy nincs igazad egy hajszálat sem és ez is tény! Erőlködsz ,kapálódzol ami szinte már szánalmas de olyan vagy mint egy csapdába esett állat aki szabadulni akar de nem megy neki!
Egyszerűen nincs igazad! Elektormikroszkóppal sem tudnál egyetlen bizonyítékot se találni az állításod igazolására ,ezért nincs igazad!
Ezért ideje lenne szembenézned az igazsággal!
- Értem én hogy neked a vallási ceremóniák a rituálék és a kötelező dolgok adnak megnyugvást!
De a kereszténység az nem ilyen. Ágálhatsz ellene de attól még nem lesz ilyen. Persze vannak az egyházak által létrehozott ceremóniák és rituálék. De Jézus ÉLETÉT ÉS TANÍTÁSÁT nézve ,olvasva ,elmélkedve rajta ezek a ceremóniák és rituálék feleslegesek!
Az imával kapcsolatban!
- Akit a szíve indít az térdelve imádkozik vagy épp arcra borul és úgy. De nem azért mert kötelező hanem azért mert az adott ember lelkében megszületik ez a dolog!
- Ezt választja így dönt szabad akaratából! Azért teszem mert én így akarom!
- Amikor Jézus tanít az imáról akkor példának felhozza a képmutatókat! És azt állítja róluk hogy a képmutatók állva imádkoznak hogy az emberek JÓL LÁSSÁK őket! De ha nem bevett szokás az állva imádkozás és arcra borulnak imádkozás közben akkor hogyan lehet látni a képmutatók imádkozását?
Olvasd csak el ezt! János 17:1
- És nem hasonlítottad össze Jézus tanítását sem a próféták tanításaival pedig kértem illetve kérdeztem hogy mit tanított Jézus és mit a próféták!
- Hogyan is tanított Jézus?
Ha nem emlékszel hogy mit írtam erről akkor olvass vissza!
"Nincs két eltérő állítás. Vannak a korabeli feljegyzések, és van Mohamed, aki 600 évvel az események után kitalálta, hogy nem is úgy történt. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy Mohamed meghamisította a Bibliát. És te egy ilyen embert követsz."
Te magadnál vagy? :) Milyen korabeli korabeli feljegyzések? Az Újszövetség esetében még a legkorábbi szövegtöredékek is Jézus után átlag 2-300 évvel későbbiek. Az iszlám tanítás szerint volt egy Eredeti Evangélium amit emberek meghamisítottak. És tény hogy az Evangéliumot meghamisították. Aztán az iszlám tanítás szerint a Korán vázolatlan és az is marad. Ez is tény hogy a Korán eddig változatlanul fennmaradt. Ezeket figyelembe véve vicc kategória az az állításod hogy a Biblia igaz mert előbb írták :)
"Az Újszövetség esetében még a legkorábbi szövegtöredékek is Jézus után átlag 2-300 évvel későbbiek."
Ez ugye nettó hazugság, de te folyamatosan hazudsz, szóval nem meglepő. A legkorábbi szövegtöredék az I. századforduló idejéből származik, pont az egyik leglényegesebb könyvből, János evangéliumából. De már ebből az időszakból találunk írásokat az apostoli atyáktól is, mint Antióchiai Szent Ignác vagy Római Szent Kelemen, akik idézik a korábbi apostoli írásokat.
"Aztán az iszlám tanítás szerint a Korán vázolatlan és az is marad."
Igen, az iszlám tanítás szerint. A valóságban meg közel sem biztos. Mohamed életéből nem maradt fenn egyetlen írás sem. Pedig elvileg már akkor leírásra került. Elég logikus, hogy ezeket azért pusztították el, mert megváltozott több helyen is.
Egyébként érdekes, hogy elvárod, maradjanak fenn 2000 éves papírok, pergamenek, ami lássuk be, elég ésszerűtlen, mert ennyi idő alatt elporlik a hordozó, ha csak valami különös szerencse miatt nem marad fenn (Kumráni tekercsek), az viszont nem zavar, hogy Mohamed életéből nincsenek pusztán 1400 éves ilyen hordozók.
Kérdező:
Azt írod:
„"Az Újszövetség esetében még a legkorábbi szövegtöredékek is Jézus után átlag 2-300 évvel későbbiek."
Az újszövetségi iratok keletkezési ideje:
Pál levelei: i.sz. 50-60
Márk evangéliuma: i.sz. 70
Máté, Lukács evangéliuma, Apostolok cselekedetei: i.sz. 80-100
János evangéliuma: i.sz. 100
Vagyis minden irat Jézus keresztfeszítése után néhány évtizeddel íródott.
"Ez jó érv, csak téged cáfol. Ha nincs semmi forrás, akkor teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy Mohamed nem tudhatta mi történt Jézussal, 100%-ra hamisítás ami a Koránban szerepel. Hiszen ha nincs forrás, s te mondod, hogy nincs, akkor a kisujjából szopta ki. Ennek meg azért semmi hitelt nem ad normális ember."
Tanulj meg érvelni. Ha nincs semmi forrás honnan veszed hogy a Bibliai változat az igaz és a Koránban leírt hamis?
"Számomra elég logikus, hogy ami adott esemény után pár évvel íródott, az valószínűleg helyesebben adja vissza, mint ami 6 évszázaddal később íródott. Mintha most teljesen átkölteném a Nándorfehérvári csata történetét, s azt mondanánk, hogy az az igaz, amit én mondok."
Milyen pár évvel? Miért hazudozol? Na ezért mondom hogy ti keresztények hazudtok mint a vízfolyás. Első ismert másolattöredék Jézus után többszáz évvel későbbiek. Még a legrégebbi szövegtöredék is Jézus után kb 100 évvel későbbi. Az pedig nevetséges érv hogy valami azért igaz mert előbb íródott. Ha te állítasz valamit én meg utána állítok attól eltérőt akkor neked van igazad mert előbb mondtad? :)))
"Nincs ilyen keresztény forrás, azt szögezzük le. Ellenben van olyan muszlim forrás, mely szerint felesége 9 éves volt."
Szögezzük le hogy van. A Biblia nem közli de azt írják a Bibliai történetekben korán házasodtak és általában a zsidóknál korai házasságkötések voltak. A zsidó törvények szerint 12 évesen már házasodtak. Mivel Mária szűz volt, úgy tartják hogy kb 12 évesen házasodott. Olvass utána.
"Ha 15 évesen szülte Jézust, ami egyébként elképzelhető, ez esetben József nem volt pedofil, mivel Mária már túl volt a pubertáson. Jelenleg is megengedett a szex 14 éves kortól."
A pubertás kornak semmi köze a pedofília megállapításához. 14-18 éves kor között bizonyos feltételekkel megengedett a szex de országonként változó és függ a másik fél életkorától is. Ha Mária és József 12 évesen házasodtak akkor nem várnak a szexel Mária 14 éves koráig. Ez esetben 12-13 évesen esett Mária teherbe és 13-14 évesen szülte Jézust. Ez a mai törvények szerint pedofília és mai törvények szerint 16 éves kor alatt nem lehet házasodni tehát ez is bűncselekmény mai szemmel nézve. Ráadásul Máriát megszállta a szentszellemnek nevezett istenség és így esett teherbe. Mint a pogány mesékben mikor az istenségek emberekkel szexelnek. A Korán azt írja Allah annyit mondott legyél, és lett, így esett teherbe Mária. Nem volt semmiféle megszállás.
Na látod ezért undorító gusztustalan rágalom keresztények részéről Mohamed prófétát pedofíliával vádolni, miközben nem ismert Aisha életkora és tudjuk hogy a próféta többi felesége biztosan idősebb volt. Ellenben Mária esetében szinte egész biztos hogy 18 éven aluli volt és valószínű még 15 évnél fiatalabb is.
"Bár annyiban lényegtelen, hogy a keresztény források szerint Máriát József nem érintette szexuálisan, gyermeke a Szentlélektől fogant."
Nem is József a pedofil hanem a szentléleknek nevezett istenség.
"Miért kéne? Elég akár egyetlen egy évvel korábbit is felmutatni"
Te normális vagy? Ugy akarod eldönteni két szöveg tartalmi hitelességét hogy megnézed melyik íródott korábban? Te mit csináltál mikor az észt osztogatták?
"De a legkorábbi töredékek az 1. századfordulóról valók, János evangéliumából."
Egészen pontosan 125 és 160 közötti becslések szerint vagyis Jézus után minimum 100 évvel későbbi.
"Hozzáteszem, hogy Koránból sincs eredeti, a Mohamed által diktált részek nem maradtak fenn, a legkorábbi olvasható példány jóval halála után keletkezett."
A legrégebbi Korán részlet nagyjából Mohamed próféta életében íródhatott és vannak 7. századi eredeti Korán kéziratok. A Biblia esetében a legrégebbi teljes Újszövetség kb. Jézus után 350-400 évvel későbbi.
"A logikusan elmagyaráztam, az azért túlzás. Annyit írtál, hogy ha nem kötelező nem tettek volna így. Csak azt nem értem, hogy miért olyan neked elfogadni, hogy van hogy az emberek olyat is tesznek, ami nem kötelező. Kifejezik az érzelmeiket egy bizonyos módon, vannak szokásaik stb. Nem imádkozhat senki földreborulva, csak ha kötelező."
Keresztények szerint nem kötelező imádkozni igaz? És hány keresztény imádkozik földre borulva? Nagyon nagyon kevesen. Sőt, kerestzények többsége alig imádkozik. Akkor ebből mi következik? Ha nem kötelező akkor az emberek nem fognak leborulva imádkozni. De a Bibliai azt írja a próféták, köztük Jézus és a zsidó nép leborulva imádkozott, ergo kötelező így imádkozni. Egyszerű logika.
"Az amúgy nagyon érdekes, hogy azt mondod utána néztél keresztény oldalakon az imának és onnan vannak az idézetek. Vagyis csak kötekedni jöttél ide? Kizártnak tartom, hogy egy keresztény oldalon nem voltak az imádkozásnak más példáira is idézetek, vagy hivatkozások. Tehát eleve tisztába voltál a keresztény ima koncepciójával és azzal, hogy milyen egyéb versek vannak arra vonatkozóan, hogy az emberek máshogy is imádkoztak, de te idejöttél kötekedni és értetlenkedni, mintha nem tudnád miről van szó?"
Engem nem az érdekelt kerestzények hogy imádkoznak hanem az hogy miért nm úgy imádkoznak ahogy Jézus. Ha megnézed így hangzik a kiírt kérdésem :)
"tisztában kellett lenned, hogy mely versek mondanak ellent neked, de mégis itt vagy, csak hogy vitázhass és bosszantsd az embereket a tettetett értetlenkedéseddel és sértegetéseiddel."
Nem mutattatok olyan verset ami ellentmond nekem. Nem célom senki bosszantása, vagy sértegetése. Amúgy ha ezt gondoljátok miért vagytok még itt? 750 hozzászólásnál tartunk. Én nem állnék le valakivel beszélgetni ennyit ha azt gondolnám csak sértegetni akar.
"Szóval csak kellett egy hely, ahol kiélheted magad és a keresztények szemébe mondhatod, hogy milyen hülyék. Az sem számít, hogy alaptalan az egész állításod, a lényeg, hogy legyen kit lehülyézni. Szép. "
Hazudozással, rágalmazással nem mész semmire. Csak szánalmat keltesz bennem.
"1. Már csak azért nem, mert egy előfeltételezés. Honnan tudod, hogy soha nem imádkozott úgy? Mert az nem fér bele a világképedbe?"
Keresztényeknek nem fér bele a világképébe. Muszlimok imádkoznak így. Ezért tagadjátok ti is.
"Ha nem kötelező, akkor nincs mit számon kérni. Tehát egyáltalán nem jogos valakinek felróni olyat, amit nem is kell megtennie, nem feladata."
Előbb még azt kérdezted miért ne imádkozhatna valaki így magától :) Ha meg számonkérem miért nem imádkozik így magától akkor az a válaszod hogy ha nem kötelező, akkor nincs mit számon kérni :)
"Az Aisha 9 éves volt, viszont a szunnában van és ez az általános nézet, és muszlimok széles körben vallják és hiszik. Igazából azok vannak kisebbségben, akik szerint idősebb volt. Van olyan is, de nem ez a tradicionális, széles körben elterjedt nézet és miközben egyes hittudósok amellett érvelnek, hogy idősebb volt, mások meg szentül kitartanak amellett, hogy 9 éves volt és ezzel semmi probléma, mert ez akkoriban normális volt vagy egy másik verzió szerint, amit olvastam, hogy az, hogy 6 évesen lett a jegyese és 9 évesen magához vette, magához költöztette nem jelenti egyben azt is, hogy elhálták a nászéjszakájukat, Mohamed biztos várt vele, hát ez vagy igaz-vagy nem."
Egyáltalán nem ez az elterjedt. Keresztények körében lehet, mert ez a vágyuk. Ha utánanézel bőven találsz erről forrást. Például levezetik hogy Aihsa legalább 17-18 éves volt.
"Ezt hol írja és melyik keresztény forrás? A Bibliában nincs ilyen az biztos."
A Biblia nem közli de azt írják a Bibliai történetekben korán házasodtak és általában a zsidóknál korai házasságkötések voltak. A zsidó törvények szerint 12 évesen már házasodtak. Mivel Mária szűz volt, úgy tartják hogy kb 12 évesen házasodott. Olvass utána. Ha Mária és József 12 évesen házasodtak akkor nem várnak a szexel Mária 14 éves koráig. Ez esetben 12-13 évesen esett Mária teherbe és 13-14 évesen szülte Jézust. Ez a mai törvények szerint pedofília és mai törvények szerint 16 éves kor alatt nem lehet házasodni tehát ez is bűncselekmény mai szemmel nézve. Ráadásul Máriát megszállta a szentszellemnek nevezett istenség és így esett teherbe. Mint a pogány mesékben mikor az istenségek emberekkel szexelnek. A Korán azt írja Allah annyit mondott legyél, és lett, így esett teherbe Mária. Nem volt semmiféle megszállás. Na látod ezért undorító gusztustalan rágalom keresztények részéről Mohamed prófétát pedofíliával vádolni, miközben nem ismert Aisha életkora és tudjuk hogy a próféta többi felesége biztosan idősebb volt. Ellenben Mária esetében szinte egész biztos hogy 18 éven aluli volt és valószínű még 15 évnél fiatalabb is.
"Egyébként, ha jól emlékszem, pár éve egy kérdés kapcsán, te is azt magyaráztad, hogy ezzel semmi probléma nincs és abban az időben ez normális volt és nem érted, hogy mit vannak kiakadva a keresztények. Azóta megváltozott az álláspontod? Talán azóta született egy gyereked és rájöttél, hogy a 6 és 9 éves, az milyen kicsi...vagy nem tudom."
Honnan tudod hogy velem beszéltél több éve? Pár éve lehet még az oldalon sem voltam. Mindig is ez volt az álláspontom és ezt is irtam. Annyiban igazad van hogy egy 1500-2000 évvel korábbi eseményt nem lehet mai szemmel mai törvények szerint kezelni, de ettől függetlenül egyáltalán nem biztos hogy Aisha 9 éves volt.
"Elég azt tudni, mi volt Mohamed előtt. Amiket leírt Mohamed az már előtte létezett és ő attól eltért. Hivatkozik rá, de eltért tőle. Neked kellene felmutatnod olyan iratot, vagy történelmi bizonyítékot, ami igazolja, hogy ami a Koránban van az igazabb, hitelesebb, mint ami a korábbi szövegekben áll."
Te is úgy akarod eldönteni két szöveg tartalmi hitelességét hogy megnézed melyik íródott korábban? Ez nálatok keresztényeknél valami népbetegség lehet :) Az iszlám szerinti álláspont az hogy volt egy eredeti Tóra és Evangélium, amit idővel meghamisítottak a Koránnal viszont helyreállt. Keresztény álláspont pedig az hogy a Biblia hiteles. Tudományos szempontból a Biblia minden csak nem hiteles. Ez tény. Ez igazolja a Korán állítását miszerint a Bibliát meghamisították. Ebből kifolyólag azzal érvelni hogy a Biblia mond igazat mert előbb íródott nevetséges vicc kategória.
Össze kell hasonlítani. Vegyük Máriát és a fogantatást ha már szóba került. A Korán azt írja Allah annyit mondott hogy legyél. Megfogant Jézus majd megszületett. Ennyi. A Keresztény változat szerint viszont a szentlélek aki a három istenség egyike, megszállja Máriát, aki így teherbe esik. Majd Mária megszüli Jézust aki szintén a három istenség egyike, de így a biológiai apja az egyik istenség, az anyja ember, tehát ő maga félig istenség félig ember. Mindezt úgy hogy keresztények szerint egy Isten van. Megáll az eszem tőletek.
Kérdező:
Látom, már annyira belezavarodtál a hazugságaidba, hogy megpróbálod másfelé terelni a beszélgetést. Szánalmas, amit csinálsz. 76 oldalon keresztül képtelen voltál bizonyítani az állításodat, hogy a keresztényeknek úgy kéne imádkozni, mint a muszlimoknak. Nem tudtál egyetlen bibliai parancsot, vagy utasítást sem mutatni a Bibliából, amely ezt írná elő. Aki végigolvassa ezt a 76 oldalt, egy agresszív muszlim őrjöngését láthatja. Meddig akarod még lejáratni a saját hitedet? Nem lenne jobb belátni, hogy tévedtél?
Vidiripi
Muszlim barátom! Előbb neked kellene megválaszolni a kérdéseket. Azokat a kérdéseket is amiket mások tettek fel és amiket én. És neked kell bebizonyítani azt hogy arcra kell borulni imádkozáskor. De nincs ilyen utasítás a Bibliában el kellene ismerned. Tudod hogy igazunk van ,csak nem vagy képes szembenézni az igazsággal. Az meg hogy beismerd a tévedésed és nem csak ebben a témába elképzelhetetlen számodra. Pedig azt kellene tenned ,beismerni!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!