Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztények mi alapján...

Keresztények mi alapján állítják hogy az Ószövetségi törvények már nem érvényesek?

Figyelt kérdés

Az alábbi Újszövetségi vers pont azt bizonyítja hogy továbbra is érvényben vannak a törvények:


(Máté 5,17-19).“Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik. Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában”


Itt konkrétan rá is kérdeznek amire Jézus azt feleli, be kell tartani a parancsolatokat ha a túlvilágon jót akarsz magadnak és elkezdi sorolni ezeket.


Máté 19:17 Ő így válaszolt neki.... Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat."



Én azt tapasztaltam hogy keresztények között vannak akik szerint minden ószövetségi törvény érvénytelen, mások szerint a Tízparancsolat még érvényes, a többi nem. Én viszont nem látom erre a bizonyítékot az Újszövetségben. Általában az a magyarázat hogy a szeretet törvénye él csak. Az igaz hogy Jézus mondta az Újszövetségben hogy szeresd Istent és szeresd a felebarátaidat, de ez semmiképen sem érvényteleníti az Ószövetségi törvényeket. Meg ez nem is új törvény hiszen bizonyára az Ószövetségi próféták is elmondták hogy szeresd Istent és szeress másokat.


Tehát kérdésem hogy melyik Újszövetségi vers érvényteleníti az Ószövetségi törvényeket?



2019. dec. 19. 10:51
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/116 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező!


Ennek a kategorizálásnak van Bibliai alapja? Mi alapján soroltad 3 kategóriába és mi alapján mondod hogy 2. és 3. kategóriába tartozó parancsokat nem kell betartani?"


Az alapja pont amit fentebb írtam, a különböző szövetségek. Ádám szövetségének is voltak törvényei, pl a szaporodjatok és sokasodjatok, valamint töltsétek be a földet. Ez minden emberre vonatkozik. Noé szövetségében adott parancsok is minden emberre. Ábrahámnál már bonyolódik, mert ott testi és szellemi értelemben kell érteni, erről Pál tanít, miként leszünk Ábrahám szellemi örökösei mi újszövetségi keresztények, hiszen Ábrahám hit által lett igaz Isten előtt, az Istenbe vetett bizalma mint cselekedet, ez a tett tulajdonított neki igazságul. Ennek okán áldozta volna fel fiát Izsákot, a Morija hegyén.

Izrael szövetségében adott törvények már nem minden emberre vonatkoznak, de pl egy zsidó vagy egy arab ember számára ma is érvényben van a körülmetélkedés tekintetében. Jézus helyenként módosította, és szigorította a törvényeket. Amikor azt mondja, hogy ne álljatok bosszút magatokért, akkor módosította, amikor azt mondja meg van írva hogy aki idegen asszonnyal hál, az parázna, de én azt mondom aki már kívánsággal gondol az idegen asszonyra az már paráználkodott a szívében. Itt pedig szigorított rajta.

2019. dec. 19. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/116 anonim ***** válasza:

"Ha ezt így értelmezed akkor azt jelenti semmiféle törvény nincs érvényben. A Tízparancsolat sem és szeretet törvénye sem. "

A törvények mögötti alapelvek azok amiket bekell tartani. Jézus azt mondta, hogy új parancsolatot ad, és ez az önfeláldozó szereteten alapszik. A régit amúgy sem lehetett maradéktalanul betartani a sok kiegészitésekkel együtt. Jézus ezért mondta, hogy azt az igát vegyük fel, amit Ő ad, és nem amit a Törvény adott. Ez könnyebb.

Egyébként pedig ha Őnfeláldozó szeretettel élünk, akkor szeretjük Istent teljes lelkületünkből, engedelmeskedve az erkölcsi alapelveknek, a felebarátainkat,mint önmagunkat, nem teszünk olyat amivel bárkinek ártanánk,

vagy megbántanánk.

2019. dec. 20. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/116 anonim ***** válasza:

"A betöltés semmiképen sem jelentheti az Ószövetségi törvények eltörlését"

Senki nem is mondta, hogy ezt jelenti.

Betölteni, azaz Krisztus lépett a törvény helyébe.

Amit te akarsz belemagyarázni, azt a betartat szó fejezné ki.

2019. dec. 20. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/116 A kérdező kommentje:

# 21


Ebben a kategorizálásban van némi logika de a levont következtetéseid szerintem tévesek. Például azt írod hogy ne kövessél el házasságtörést az erkölcsi parancs, és mindenkire vonatkozik. Egyetértek. Aztán azt írod hogy kövezzenek meg egy házasságtörőt, az már államigazgatási parancs, ami ránk nem, hanem csak a zsidókra vonatkozik. Ha a házasságtörés tilalma mindenkire vonatkozik akkor az ezért járó büntetés is mindenkire kell hogy vonatkozzon. Annak nincs nincs értelme hogy a házsaságtörő zsidóakat halálra kövezik, de a nem zsidó házasságtörőket nem szankcionálják. Ez igazságtalan. Tehát vagy az van hogy a halára kövezés ma is érvényben van mindenkire vonatkozóan mint a házasságtörés büntetése, vagy kell hogy legyen valami más büntetés helyette az Újszövetségben.

2019. dec. 20. 00:28
 25/116 anonim ***** válasza:

#18

"Miből gondolod hogy a törvény csak a tízparancsot jelenti?"

Kérdezd meg bármelyik hívő zsidót, hogy mi "a Törvény". Elég egyértelműen meg fogják majd válaszolni neked. Mivel elsősorban ők kapták, talán majd nekik hiszel.


"Elhangzik a szeresd felebarátodat, ami nem része a Tízparancsolatnak tehát más is beletartozik."

Valóban, de ha ennyire ismered a Szentírást, akkor tudod, hogy Jézus új parancsot is adott, melynek egyik eleme a felebarát szeretete.


"Nyilván nem úgy kell érteni hogy a Tizparancsolat egyik pontja kimondja hogy tartsd be a másik kilenc parancsot."

Nyilván nem, mivel amit idéztél, az nem egy parancs.


"Szerintem az apostolok a más népeket diszkrimináló törzsi zsidó törvényekre értik hogy nem kell betartani. Efezus 2:15 egyértelműen erre utal."

Haladsz, a kérdésedben még az összes parancs és tiltás betartását kérted számon. Most már magadtól felfedezted, hogy vannak olyanok, amiket nem kell. Még egy kicsit olvasgasd az apostoli leveleket és rájössz többre is. Írtam pár jelentősebb példát, mint a szombat, vagy tisztátalan állatok, de ezeken felül még lehet sok apróbb.

2019. dec. 20. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/116 A kérdező kommentje:

# 21


Még annyival kiegészíteném hogy Jézus csak a zsidókat szólította meg. Ő maga mondja hogy a zsidó néphez érkezett:


Máté 15:24 Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz.


Máté 10:5 Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, és ezt a rendelkezést adta nekik: "Pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, samaritánusok városába ne menjetek be


Máté 10:6 inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz.


A 12 apostolt is arra utasította hogy csak a zsidókhoz menjenek. Ennek fényében viszont minden törvény csak a zsidókra vonatkozik amit később próbáltak meg kiterjeszteni mindenkire,és ez okozza a problémákat.

2019. dec. 20. 00:44
 27/116 A kérdező kommentje:

"Senki nem is mondta, hogy ezt jelenti.

Betölteni, azaz Krisztus lépett a törvény helyébe.

Amit te akarsz belemagyarázni, azt a betartat szó fejezné ki."


Ez kicsit mellébeszélésnek tűnik. Szerinted az hogy Krisztus lépett a törvény helyébe mit jelent?

2019. dec. 20. 09:33
 28/116 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező!


21es vagyok


Ha megnézed különböző szövetségben különböző parancsokat kaptak. Ádámi szövetségben az első gyilkosság megtörtént, ott Isten megtiltotta hogy valaki is bosszút álljon Ábelért Káinon. Nem volt törvény se arra vonatkozólag hogy nem lehet gyilkolni. De volt belső törvény, a lelkiismeret, amit szintén Isten helyezett az emberbe. A következő Noé szövetségben már a ne ölj parancsot kapjuk. Mózesnál jelenik meg a szemet szemért elv. Tehát ugyanazt kell kapja büntetésül az elkövető, mint amit okozott. Tehát eddig beszéltünk a lelki ismeret korszakáról, a törvény korszakáról, Jézus óta a kegyelem korszakáról, ahol már ismét módosítja Isten egy új szövetség keretében, és azt mondja hogy ne álljatok bosszút magatokért, hanem ezt bízzuk Istenre. Bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek, ahogy nekünk is megbocsájtottak. Tehát itt már nem érvényes az államigazgatási törvény ezt kell látni. Nagyon fontos az időrendi sorrend, és az hogy a különböző szövetségek kire vonatkoznak, és mivel egészülnek ki. Ha nem így értelmezed, akkor ellentmondásba keverednek a sorok. Pedig nagyon egységes komplex rendszer, 613 törvény amit ha jól alkalmazunk akkor végtelen élethelyzetre megadja az útmutatást.

2019. dec. 20. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/116 anonim ***** válasza:

"Szerinted az hogy Krisztus lépett a törvény helyébe mit jelent?"

Lényegében hogy Jézus megváltóként kifizette az adósságot a bűneidért.

2019. dec. 20. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/116 A kérdező kommentje:

"Lényegében hogy Jézus megváltóként kifizette az adósságot a bűneidért."


De ennek semmi köze ahhoz hogy az ószövetségi törvények hatályban vannak vagy sem. Meg ez az értelmezés nem illik az általunk vizsgált versbe, mert így szólna : "Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt, hanem hogy megváltóként kifizessem az adósságot a bűneidért." Ennek semmi értelme. Semmi köze a kettőnek egymáshoz.

2019. dec. 20. 13:52
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!