Vallásosak, ti mit gondoltok a karmáról és a reinkarnációról? És arról, hogy a Bibliába is benne volt, csak kiszedegették belőle az erre utaló jeleket?
Én valahol azt olvastam, hogy ez is benne volt a Bibliába, csak a hatalomvágyó emberek megcsonkították és olyan írásokat raktak bele illetve szedegettek ki belőle, ami a saját kedvük szerint történt. Én ennek nem adok hitelességet, csak elgondolkodtat.
Sok buddhista és más vallású ember ugye hisz a reinkarnációban és a karmában. Úgy gondolják, hogy a karmát 7 generáción keresztül lehet örökölni.
Ott van pl a vak ember esete, az egyik tanítvány megkérdezte Jézust, hogy miért vak születésétől fogva az az ember, azért, mert a szülei vétkeztek, avagy, mert ő vétkezett. Az egy dolog, hogy Jézus elmondta, hogy se nem ő sem a szülei nem vétkesek. De szerintem egyértelműen arra utalt a tanítvány, hogy előző életében követte el a bűnt, amiért, most vak. Más különben elég buta lenne, hisz hogy kérdezhet ilyet, ha a vak ember születése előtt nem létezett és ebből kifolyólag bűnt sem tudott elkövetni.
Vagy ott van a bűnbeesés, az Ádám és Éva bűne volt, mégis az egész emberiség sújtva lett ezzel, tehát örököltük a büntetésüket.
Kedves Kérdező,
Egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy te nem igazából kérdezni, mégcsak nem is vitatkozni, hanem minket meggyőzni akarsz. Ne erre pazarold az energiádat.
Úgy vitatkozol velünk, hogy nem olvastad az apokrif iratokat, de szerintem az Újszövetséget sem, ami pedig elérhető. Azokat, akik mindkettőt elolvasták, nehéz győzködni, mert mindent megtettünk azért, hogy "hallgatassék meg mindkét oldal", és ez alapján alakítottuk ki az álláspontunkat.
Az egyházat nem tudom miért keverted bele. Szerintem itt egyikünk sem jött egyházi dogmákkal, akik az "eredeti" evangéliumok igaza mellett érveltünk, ezt szimplán az Újszövetség szövegei alapján tettük.
Személy szerint megértem, ha a reinkarnáció mellett teszed le a voksod: ez a te döntésed. Jó huszonöt éve én is nyitottan fordultam ehhez a kérdéshez, aztán mára oda jutottam, hogy nem fogadom el a reinkarnációval kapcsolatos tanításokat. Legfőbbképpen azért, mert Jézus Krisztust fogadom el, és a keresztyén utat, és amit neked is meg kell értened, hogy a reinkarnáció nem keresztyén. Ha van reinkarnáció, akkor mi szükséged van Krisztusra? A reinkarnációval a saját cselekedeteid és karmád vezérlik a sorsodat és a jövődet, ebbe a képbe nem illik bele a Megváltó Jézus Krisztus. A reinkarnáció híveinek vannak tiszteletre méltó tanítói: Krisna, Buddha. De nem Jézus Krisztus.
Bennünk, Krisztus követőiben, a legtöbb esetben felekezettől függetlenül egy nagy közös pont, ahogy Jézus Krisztus szerepét és alakját megítéljük.
Az ezoterikus Jézus "képek" ezzel nem egyeztethetőek össze. Az ezoterikus "üdvösségkép" nem illik a mi elképzeléseinkbe. Nyilván kényelmes azt gondolni, hogy az üdvösséghez nincs szükség egy közvetítő Jézus Krisztusra, az csak az ember saját önrendelkezésén múlik, és ha nem jön össze, akkor legfeljebb újjászületsz még hetvenkétszer. De a keresztyének szemében ez pontosan az önálló és büszke ember tévelygése, aki hátat fordított Istennek.
Te azt mondod, hogy számodra van bizonyíték az életedben a reinkarnációra. Mi keresztyények meg ugyanúgy azt éljük meg, és látjuk a bizonyítékait, hogy mi a Urunk Jézus Krisztus, és ki jobban, ki kevésbé, de minden keresztyén érzi az életében a változást, ahogy beengedi az életébe Jézust. Ez nem olyan tapasztalás, amit az ember úgy szerez, ha meghallgat egy papot, vagy elolvas egy könyvet, vagy elmegy egy előadásra.
Te megéled a saját tapasztalataidat, mi meg a magunkéit.
Olvass és kutakodj, és ne egy magát Isten megtestesülésének (Avatára) nevező ember tanításait akard megismerni, hanem Isten megismerése vezessen, és ezért imádkozz. Így haladj az úton és így tapasztalj: kevesebb megtévesztés fog érni.
Kedves Pietrosol!
János evangéliuma tudatos kiegészítő evangélium, ezért azt akkor érdemes elolvasni, ha a másik három szinoptikus evangéliumot már elolvastad, megértetted.
Ezékiel próféta prófétai tevékenysége ie. 593-tól 571-ig tartott. Aki ismeri Izrael történelmét az pontosan tudja, hogy Babilóniában sem volt könnyű a helyzetük a foglyoknak, de kemény munka árán mégis megmaradhattak. Az is egyértelmű volt, hogy nem mindenki juthat majd vissza az ígéret földjére: az Úr egyenként ítéli meg népét, mint a pásztor a juhokat, melyeknek egyenként kell átmenniük a pásztorbot alatt (Ez 20:37). Ezékiel mégis bízott népe hazatérésében, amely az ő idejében még teljesen irreális reménységnek látszott. A könyv tele van profetikus képekkel ezért valóban nem könnyű olvasmány. "Elmebetegség"-nek minősíteni azonban szerintem nagyon nagy hiba.
Üdv. Péter
Rákerestem már kit is takar az Avatára név! Hát mondhatom, nagyon jól elváltoztatta magát, pedig az előző "alteregóját" is ismertem. Na nem személyesen, hanem a híradókból.
Ez a "kedvesen" a szeretetről és az elfogadásról, a vallási toleranciáról nyilatkozó lány ugyanis Bácsfi Boglár Diána. Ő volt az, aki még bíróság előtt is állt, és a bíróságon jegyzőkönyvbe mondta, hogy az általa fémjelzett hungarista sejt célja, hogy visszaállítsák a halálbüntetést és kivégezzenek mindenkit, aki nem ért egyet politikai nézeteikkel. Annyira radikális volt, hogy gyakorta teljesen egyedül állt ki kardlendítéssel a tereken az újságírók elé, mert a társai sem vállalták a vállalhatatlan nézeit. Hamarosan ki is zárták a soraikból. Nem tudtam, hogy hová tűnt, de akkor itt a megfejtés. Valóban több diplomás, legutolsó diplomáját (ha azóta máshová nem jelentkezett) filózofiából szerezte, diplomamunkáját A legnagyobb magyar filózofus címmel Szálasiról írta.
Így hogy a hungaristák nem voltak képesek elviselni a stílusát, a jelek szerint úgy gondolta, nagy átalakulás kell, hogy új szerepével azonosulni tudjon. Ez sikerült is neki, mert ezzel a kisiskolás frizurával nekem se esett le, hogy ki ő, és gyakorlatilag rá sem lehet ismerni.
Péter!
Oks. Máténál is magtalálod a szeresd felebarátodat és, ha Te ezt közös nevezőre tudod hozni azzal, hogy ne kegyelmezzetek senkinek,...vágjátok le őket mind egy lábig, akkor biztosan helyesen látod a dolgokat.
Szerintem komikus az a kettős mérce, hogy az ú.n. apokrif iratok ellentmonanak jézus tanításainak, viszont ami nyilvánvalóan ellentmond az csak azért legitim, mert valakik valamikor összefércelték az egészet és egy kemény borítóba erőltették.
Egyébként értem, mert Te is tulajdonképp a könyv sérthetetlenségét véded. Lehet, hogy nem is Istenben hiszel, hanem egy könyvben?
Akit Bácsfi Diánának hívtak, még mielőtt rájött, hogy ő Isten földi megtestesülése (a rendőrségen tett vallomásról az index-es cikk sárga keretes része alatt az "Uszítás" címszó alatt lehet olvasni. Annak idején tele volt vele a híradó és a sajtó, mert büszkén vállalta a nézeteit, mivel igen gyorsan szeretett volna minél nagyobb nyilvánssághoz jutni:
De hogy ne csak balos hírportál legyen, ami nyilvánvalóan ferdíthet egy szélsőjobbos érzelmű ember bemutatása során (ebből igazából csak az látszik, hogy ők még durvábbak Bácsfi megítélését tekintve):
Kedves Kérdező,
Ami a hittanárod tanítását illeti, ő nyilvánvalóan katolikus volt. A katolikus úgy hiszik, hogy a gyónás szentség, és a pap előtt tett gyónás nélkül kárhozat vár a bűnösre.
Nem bántani akarom a katolikusokat, de én a gyónás intézményéről nem olvastam az evangéliumokban. A gyónást egyébként nem tartom feltétlenül rossz intézménynek, mert segít a vétkeinkkel és bűnös természetünkkel szembe nézni. De a megbocsátás Istentől jön, és az utat Jézus Krisztus mutatta meg.
Amit arról írsz, hogy igazságtalan, amit az Újszövetség ír az üdvözülésről, arra az a válasz, hogy meg lehet annak látod.
De az emberiség fordult el Istentől, az emberiség kezdett el bálványokat imádni, az emberiség kezdtett el több istenségből álló panteonokat építeni, amik kiszolgálják az igényeit. Az hogy generációk óta az emberiség zöme tévelyeg, azt az emberek csak maguknak köszönhetik.
Jézus Krisztus azért jött közénk, hogy egy egyértelmű és határozott üzenetet adjon át, és megmutassa, még inkább megértesse velünk, hogy tudunk visszatalálni Istenhez, ha már elfordultunk tőle. Az hogy végül ki fog üdvözülni, és ki nem, az egyedül Isten döntése, és az "ítélet" az övé.
Isten mindenkinek az életébe próbál valamit üzenni és helyretenni, azokéban is, akik esetleg Jézus Krisztusról nem hallottak. Számomra ennek a bizonyítéka az, hogy amit a keleten Krisna, vagy Buddha tanított. Buddha is arról tanított, hogy ÉLJÜK AZ ÉLETET TISZTÁN ÉS ERKÖLCSÖSEN, nem az volt a tanításának a lényege, hogy működik a reinkarnáció, és hogy készüljön fel az ember a következő életére. EZ MÉG A REINKARNÁCIÓBAN HÍVŐKNEK SEM LÉNYEGES, mert a keleti emberek is azt mondják, hogy ezt az életet kell "Jól" éljük. Aki a következő életek "reményében" tesz vagy nem tesz dolgokat, az zsákutcába jut.
Kedves kérdező!
inkább barátkozz meg a halál gondolatával és akkor nem kell ilyenekbe kapaszkodnod,mint reinkarnáció. Azért mert szerinted nem igazságos az élet, hogy csak úgy meghalunk és ennyi volt, ettől függetlenül még több mint valószínű, hogy így van. De ha tovább is megy a lelked,akkor sem vagy beljebb, mert most sem emlékszel az előző életedre. Akárhogy is vesszük, ha majd meghalsz, ott neked vége. Szó szerint.
Sajnos nagyon értetlenek vagytok.:(
"Amit arról írsz, hogy igazságtalan, amit az Újszövetség ír az üdvözülésről, arra az a válasz, hogy meg lehet annak látod.
De az emberiség fordult el Istentől, az emberiség kezdett el bálványokat imádni, az emberiség kezdtett el több istenségből álló panteonokat építeni, amik kiszolgálják az igényeit. Az hogy generációk óta az emberiség zöme tévelyeg, azt az emberek csak maguknak köszönhetik. "
Ez nevetséges. Isten azért küldte Jézust, hogy elmondja és tovább adja Isten törvényeit. Az előtt is volt istenhit, de mégis hogy várhattuk volna el, hogy az ember úgy imádja Istent, ahogyan Isten szeretné?? Lehet az ember a bálványon keresztül próbálta imádni Istent, ami persze helytelen, de ezért jött Krisztus, hogy helyre rakjon. Most teszem azt egy bennszülött indián hogy hallhatott volna Jézusról?? Ennyi erővel az ők szemszögükből nézve hiába született Jézus a földre, ha a tanítási lehetetlen volt hogy eljussanak hozzájuk? Eleve más földrészen voltak. (jó azóta felfedezték Amerikát, de az érkezők nem tanítottak nekik hitet, hanem rabszolgasora juttatták őket) Szóval kizárt volt, hogy hozzájuk eljusson Isten igéje.
"inkább barátkozz meg a halál gondolatával és akkor nem kell ilyenekbe kapaszkodnod,mint reinkarnáció. "
Én ezen jót nevettem. Én inkább úgy vettem észre, hogy az ilyen emberek félnek a reinkarnáció gondolatától is. Aki felvilágosult, az tudja, hogy a halállal nem ér véget az élet. Tehát miért félnék? Félnek, mert büntetésnek gondolják a reinkarnációt, holott csak lehetőség, de büntetés is lehet, ha annak fogod fel. Inkább egy élet után várnák az üdvösséget, de rettegnek abba belegondolni, hogy újra és újra le kell születniük.
"nem az volt a tanításának a lényege, hogy működik a reinkarnáció, és hogy készüljön fel az ember a következő életére. EZ MÉG A REINKARNÁCIÓBAN HÍVŐKNEK SEM LÉNYEGES, mert a keleti emberek is azt mondják, hogy ezt az életet kell "Jól" éljük. "
Miért okoskodsz? Nyilván nem az a tanítás, hogy az ember készüljön fel a következő életére, hanem hogy a jelenlegit élje helyesen. Ha a jelenlegit éli helyesen, akkor nem lesz következő élete, hiszen megtisztul a rossz karmáitól. Azt erős volt kijelentened, hogy ez nekik nem fontos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!