A Biblia mit mond a reinkarnációról?

A Biblia tanítása szerint az ember élete egyszeri és megismételhetetlen valami. Ezért a lelke nem születhet újjá semmilyen földi formációban.

Halála és az utolsó ítélet után az üdvözült lelkek örökké Istent dícsérik, a kárhozottak pedig Isten hiányától szenvednek.

Szuper a fentebb megjelölt ANKH oldal. Tökéletes, logikus, értelmes, kimerítő válasz.

Igen, az örök életbe beletartoznak földi megtestesülések, és nem földi életszakaszok.

A Biliáról megmondatott, hogy egyetlen i betűt sem lehet hozzátani, vagy elvenni. Erre mit tesz Nagy Konstantin? Kitöröl, és hozzátesz. Azért mégpedig, hogy hatalmi célra megfelelő könyvet szerkesszen. Aki a többszöri élet tudatában van, azt nem lehet olyan jól megfélemlíteni...

Akit tényleg éredekel ez a dolog, tényleg olvassa el amit az első válaszoló megjelölt.

"Erre mit tesz Nagy Konstantin? Kitöröl, és hozzátesz."

Ezt légyszíves bizonyítékokkal támaszd alá. a világ legrégebbről fennmaradt kéziratos bibliája (www.codexsinaiticus.org) ugyanis egyáltalán nem támasztja alá a reinkarnáció tévtanát. Épp ellenkezőleg!

vagy talán van a birtokodban egy régebbi példány?

A reinkarnáció nem egyeztethető össze a keresztény hittel.

27Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, 28úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak.

Zsid 9, 27-28

Az ember lelke a halál után vagy a

- mennybe

vagí a tisztulás helyére (purgatórium

- vagy a pokolra

kerül.

Ezek nem helyek. Az Örökkévalóságban nincs idő és tér, ugyanis ezek teremtettségek(creatura).

Nincs idő, csak örökkévalóság.

Nincs hely csak létállapot.

Igen, van a birtokomban, egy régebbi példány, vagyis egy régebbinek az újbóli kiadása. Abban Jézus azt mondja pl. :"Ezt kell megtanulnotok életről életre és halálról halálra"

Különben érdekes, de most eltünt az a válasz, amit tegnap első válaszként olvastam, és annyira jónak tartottam. Az ANKH-ról szólt.

"Igen, van a birtokomban, egy régebbi példány"

Megosztanád velünk is ezt a kincset?

A Bibliában eredetileg benne voltak a reinkarnációra utaló tantételek.

Egyes vélemények szerint a Biblia, a fentebb részletesen taglalt, szándékolt átjavítások dacára, még a ma ránk maradt formájában is tartalmaz reinkarnációra utaló téziseket:

"Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki." (I. Móz 9,6.)

"Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöltenie" (Jel. 13,10)

"Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak néktek." (Mk. 4,24)

"Amit vet az ember, azt aratándja is." (Gal. 6,7)

A "fentebb részletesen taglalt, szándékolt átjavítások"-ról (ti. hogy az egyház meghamisította a Bibliát) lásd a következő, 5. állítást!

Ha az idézett mondatok szövegkörnyezetet is figyelembe vesszük, könnyen felismerhetjük a "reinkarnációra utaló tézisek" valóságos jelentését, leírójuk igazi szándékát:

1Mózes 9:6 Ez a vízözön után etikai rendelkezések (szaporodás, étkezés) közé tartozó parancs az élet tiszteletére tanít, és a gyilkolást tiltja (vö. 9:1-7).

Jelenések 13:10 Az egész 13. fejezet témája az antikrisztus megjelenése. Hadat indít a szentek ellen, mindenkinek őt kell imádnia, de akiknek a Neve be van írva a Bárány életkönyvébe, az ellent tud állni. Arról szól az idézett vers, hogy ez az engedetlenség egyes hívőknek fogságba, másoknak a (földi) életébe kerülhet; különben a vers vége így hangzik: "Itt van a helye a szentek állhatatosságának és hitének!"

Márk 4:24 Jézus itt a hallgatóságát figyelmezteti: nem mindegy, hogyan hallgatják tanítását. Minél több igazságot hajlandók a magukévá tenni, annál többet tudnak majd elfogadni, és fordítva. Ugyanez a mondat Máténál (7:2) és Lukácsnál (6:38) az ellenségszeretet, a megbocsátás és a képmutató ítélkezés összefüggésében áll.

Galata 6:7 Pál a vétkezésről, egymás lelki és anyagi segítéséről, mások és saját magunk megítéléséről, a test kívánságai és a Lélek akarata közötti választásról, illetve a jótettekről beszél (lásd 6:1-10). Az idézett mondat egy közmondás, amellyel a hívőket választásuk felelősségére figyelmezteti: vagy a test talajára vetnek (ha bűnben élnek, elpusztulnak), vagy a Lélek talajára (ha a Szentléleknek engedelmeskednek, örökké élnek).

5. állítás: a korai egyházatyák is hittek a lélekvándorlásban

[38. oldal] Végezetül néhány név a patrisztika korából, akiknek bizonyos műveiben fellelhető a reinkarnációs tanítás. Szt. Justinius (100-165) például kifejezetten hangsúlyozta, hogy az emberi lélek több alkalommal is tartózkodhat emberi testben; azonban előző létállapotaira emlékezni nem képes. Később azokról a lelkekről beszélt, akik méltatlanná váltak arra, hogy Istent lássák – ezért vadállatok testét kell felvenniük.

S a példákat még hosszan sorolhatnánk. Ezúttal azonban elégedjünk meg egy névsorral, amely azon egyházatyák nevét tartalmazza, akik lehetségesnek tartották a élek halál utáni más testbe való költözését: Alexandriai Kelemen (150-215), Szt. Hieronymus (347-420), valamint Szt. Ágoston (354-430); és a kevésbé jelentősek közül Nemesius, Synesius lés Hilarius nevét kell megemlítenünk.

"A gonoszra való hajlam miatt bizonyos lelkek…testet öltenek, először emberit, majd oktalan szenvedélyeik miatt emberi életük kiszabott idejének letöltése után állatokká változnak, melyekből lesűllyednek a növényi élet szintjére. Ebből az állapotból ugyanazokon a szinteken keresztül újra felemelkednek és visszahelyeztetnek mennybéli helyükre." 51

[Az 51. végjegyzet szerint a forrás:] 51. Origenész: De principiis, II. kötet, 5. fejezet, Edinburgh, Clark, 1867.

"…egy isteni lakhelyet és legfőképp igaz pihenést biztosít – ezt meg kell értenünk – a hely, ahol az értelmes teremtmények éltek és melynek – a láthatatlanból az alacsonyabb pozíciójú láthatóba való emelkedésük, a földreesésük és durva fizikai testjeik felvétele előtt – áldását élvezték. Innét küldött Isten, a teremtő papokat az ő üdvözülésükre, miután alantas helyzetüknek megfelelő testekkel látta el őket és megteremtette ezt a látható világot. 52

[Az 52. végjegyzet szerint a forrás:] 52. Hieronymus levele Arittushoz (fordította: Gyöngyösi Balázs, In. Sancti Hieronymi Epistolae, Vindobonae-Lipsiae, 1910-1918)

A szerzőnek a hatalmas ókeresztény irodalomból ennyit sikerült "összegyűjteni s rendszerezni": "néhány név" és "bizonyos művekben fellelhető" két idézet. Bár azt állítja: "még hosszan sorolhatná" a példákat, megelégszik egy rövid névsorral. Akinek ez elég, az nyugodtan bárkinek bármit elhihet!

Jusztinosz

"Szt. Justinius" valószínűleg Jusztinosz akar lenni. Hogy valóban "kifejezetten hangsúlyozta" volna a lélekvándorlást, azt könnyű megítélni, ha őt magát olvassuk, bár a témáról ő sem írt sokat. A palesztinai születésű, Rómában tanító filozófus és vértanú a "Párbeszéd a zsidó Trifónnal" (Ókeresztény Írók 8. kötet, 133-311. oldal) című művének elején arról ír, amikor még platonista filozófushallgatóként egy ismeretlen, keresztény öregúrral beszélgetett. Témájuk a platóni filozófia volt, és Jusztinosz akkori, platonista meggyőződése, a lélekvándorlás is szóba került. A Nagy Péter által leírt tanítást tehát nem Jusztinosz, a keresztény püspök, hanem a fiatal, keresztény hitre még át nem tért platonista Jusztinosz vallotta!

II.6. Nagyon megfogott elgondolásuk a testetlen lényekről, az ideák szemlélete szárnyat adott gondolataimnak, rövid idő alatt bölcsnek hittem magamat, és balgán azt reméltem, hogy hamarosan meglátom az Istent, Platón filozófiájának ugyanis ez a végső célja. (…)

IV.4. - Most inkább arra felelj nekem, hogy a lélek akkor lát-e, amikor a testben van, vagy amikor attól elválik?

IV.5. - Amíg emberi alakban van, addig is képes az értelem által erre - mondottam -, de sokkal inkább akkor, amikor a testtől megszabadul, mert önmagában lesz és eléri azt, amit mindenkor szeretett.

- És erre az állapotra emlékezik akkor, amikor az emberbe visszatér?

- Nem hinném – mondottam.

- Mi hasznuk van azoknak, akik látták Istent, avagy mi az előnye annak, aki látta Istent, azzal szemben, aki nem látta őt, ha az előbbi még csak arra sem emlékszik, hogy látta?

IV.6. - Nem tudom megmondani – válaszoltam.

- És akik méltatlanok erre a látásra, azokra miféle büntetés vár? - kérdezte.

- Valamely állat testét öltik magukra, és ez lesz büntetésük.

- Tudják, hogy miért jutottak ilyen testbe, és hogy ez büntetés?

Nem hinném.

IV.7. - Akkor pedig semmi értelme nincs az ilyenfajta büntetésnek, mit nem nehéz belátni, mert úgyis mondhatnám, hogy nincsen semmiféle bűnhődés abban, ha valaki nem fogja fel büntetését.

- Valóban nincsen.

- Így tehát a lelkek nem látják az Istent, és nem is vándorolnak egy másik testbe, mert így tudatában kellene lenniük, hogy büntetés alatt állnak, és félnének attól, hogy bármi módon a legkisebb bűnt is elkövessék, csak ezután már büntetésre ne jussanak. (…)

Jusztinosz a beszélgetést folytatva az öreg más érveit is elfogadta, és végül kereszténnyé lett. Miután ezeket röviden elmesélte Trifónnak, vele is megkezdte a Párbeszédet. Sokkal később, a Krisztusról szóló beszélgetésben előkerül Illés és Keresztelő János "esete" is (amelyre a reinkarnáció-hívők előszeretettel hivatkoznak).

XLIX.3. - Ugyanígy a mi Urunk is - mondottam -, tanításában ránk hagyta mint jövő eseményt, beszélt Illés eljöveteléről, és mi hisszük, hogy ez meg fog történni, mikor az egekből dicsőségben érkezik a mi Urunk Jézus Krisztus, kinek első eljövetelét megelőzte a hírnök, Isten Illésben levő lelke, Jánosban, nemzetetek prófétájában, de utána már más próféta nem tűnt fel nálatok. (…)

XLIX.5. Ezért a mi Krisztusunk még a földi életben így szólt azokhoz, akik azt mondották, hogy a Krisztus előtt Illésnek kell eljönnie: Illés csakugyan eljön és helyreállít mindent, de én azt mondom nektek, hogy Illés már el is jött, de nem ismerték fel őt, hanem kényük-kedvük szerint bántak vele (Vö. Mt 17, 12). És megírták azt is, a tanítványok akkor megértették, hogy ő Keresztelő Jánosról mondotta ezeket.

XLIX.6. - Itt közbevágott Trifón: - Különösnek tartom, mikor azt mondod, hogy Illésben is és Jánosban is ott volt a prófétai Lélek. Erre én így válaszoltam: - Te nem úgy látod, hogy ez Jézussal [Józsué!], Návé fiával is így volt, aki átvette a nép vezetését Mózes után, mikor Isten úgy rendelte Mózesnek, hogy kezét tegye fel Jézusra, és ezt mondta neki: A lélekből, amely benned van, átteszek őrá (vö. Szám 27,18).

XLIX.7. - Mire ő: - Valóban. - Ahogy akkor történt, amikor Mózes még az emberek között élt - mondottam -, hogy az Isten a Lélekből, mely Mózesben volt, áttett Jézusba, úgy Isten meg tudta tenni, hogy abból, ami Illésben volt egykor, áttett Jánosba is…

Alexandriai

Kelemen

Alexandriai Kelemen (kb. 155-220) sok írásában összesen háromszor említi a lélekvándorlást. Más reinkarnációhívő szerzők ezeket a mondatokat szövegkörnyezetükből kiemelve idézik. Nagy trilógiájának első kötetében (Protrepticus) Kelemen a pogány népek eredetéről szólva említi, hogy a keresztények "Isten szemében" előbb léteztek (angolból fordítva):

I. Akár a frígiaiak bizonyulnak kecske-meséjük szerint a legrégebbi embereknek, vagy másfelől az árkádiaiak a költők szerint, akik a Holdnál is régibb népnek írják le őket, s végül az egyiptomiak azok szerint, akik azt álmodják, hogy ez a föld először isteneket és embereket szült - ezek közül egy sem létezett a világ előtt. Mi azonban már a világ megalapozása előtt - mert Ő ezt így határozta meg - előre léteztünk az Isten szemében; mi, akik Isten Igéjének értelmes teremtményei vagyunk…

A trilógia harmadik kötetében (Stromata) nagyra tartja a görög filozófiát, de a lélekvándorlást a "barbároktól összeszedett" tantételüknek tartotta (fordítás angolból):

VI.4. A GÖRÖGÖK SOK FILOZÓFIAI TÉTELÜKET AZ EGYIPTOMI ÉS INDIAI GYMNOSZOFISTÁKTÓL VETTÉK

A bizonyosságnak egy másik bizonyítékát fogjuk találni abban a tényben, hogy a legjobb filozófusok, miután legjobb dogmáikat tőlünk eltulajdonították, hogy úgy mondjam, büszkélkednek bizonyos tételekkel, amelyek mindegyik irányzatukat jellemzik, s amelyeket a barbároktól, főleg az egyiptomiaktól szedtek össze: mind a két másik tétellel, különösen a lélekvándorlással. Mert az egyiptomiaknak saját filozófiájuk van; ezt alapvetően szent szertartásaik is mutatják.

Az isteneknek hozott ételáldozatokról és az áldozati hús megevésének kérdéséről beszélve a lélekvándorlást mint a püthagoreusok "álmát" említi.

VII.6. AZ IMÁDSÁG ÉS A DICSŐÍTÉS TISZTA SZÍVBŐL, SZÜNTELENÜL FELAJÁNLVA SOKKAL JOBB, MINT AZ ÁLDOZATOK

Isten tehát nem körülírható helyileg, és sosem mutatkozott meg élőlény formájában; nincsenek is hasonló szenvedélyei, s nem is akar úgy, mint teremtményei, hogy ételáldozatokat kívánjon, mert éhes. Azok a teremtmények, amelyekre hatnak a szenvedélyek, halandók. És haszontalan ennivaló hozni valakinek, akinek nem kell táplálkoznia. (…) Mert a Törvény áldozatai képletesen fejezik ki azt a kegyességet, amelyet gyakorlunk, amint a bűnökért feláldozott gerle és galamb is arra mutat, hogy a lélek nem értelmes részének megtisztítása elfogadható Isten előtt. De ha valamelyik igaz nem terheli a lelkét a hús megevésével, az övé egy ésszerű érv előnye, nem úgy, ahogy Püthagorasz és követői álmodnak a lélek vándorlásáról.

Hieronymus

Ami a Hieronymust (Jeromost) illeti, megint hibás a forrásmegjelölés, és megtévesztő az idézés. Egyrészt nincs "Arittus"-hoz írt levele, csak Avitusnak írt (a 124-es számú a fennmaradt százötvenből). Másrészt a Nagy Péter által Jeromosnak tulajdonított sorokat nem ő, hanem Órigenész vallotta! Jeromos csak őt idézi Az alapelvekről című könyvéből, mint akinek a tanait "istentelennek" tartja. Íme a teljes szakasz, pontos fordításban:

9. Aztán ez írja a világról [ti. Órigenész]: "A hit azt parancsolja nekem, hogy volt egy világ ezelőtt a világ előtt, és ezután is lesz egy. Szeretnéd tudni, hogy e világ elmúlása után lesz-e egy új? Hallgasd Ézsaiás szavait: " az új és az új föld, amelyet készíteni fogok, fennmarad örökre". Szeretnéd tudni, hogy mielőtt e világ megalkotása előtt mások is léteztek? Hallgasd a Prédikátort, aki azt mondja: "Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk." Ez a részlet nem csak azt bizonyítja, hogy voltak más világok, hanem azt is, hogy lesznek; nem párhuzamosan, egymás mellett, hanem egymás után." Közvetlen ez után hozzáteszi: "Úgy tartom, hogy a menny az istenség lakhelye, a nyugalom igazi helye; ott volt az, hogy az értelmes lények ősi, tökéletes boldogságukat élvezték, mielőtt egy alacsonyabb szintre lejöttek, a láthatatlant láthatóra cserélték, a földre zuhantak és szükségük lett anyagi testekre. Most, hogy lehulltak, Isten, a Teremtő olyan testeket készített számukra, amelyek megfeleltek környezetüknek, elkészítette ezt a látható világot, és szolgákat küldött bele, hogy biztosítsa az elbukottak üdvösségét és helyreállítását. (…)

Jeromosnak még egy levele van, ahol ez a téma előkerül. A Demetriásznak, egy szüzességi fogadalom előtt álló hölgynek írt, 130. számú levelében többek közt az előlét tanától óv:

16. (…) Amikor még elég kicsi voltál, a szent és áldott emlékű Anastasius püspök vezette a római egyházat. Az ő napjaiban az eretnekség szörnyű vihara jött Keletről, és arra törekedett, hogy először az egyik apostol által dicsért, egyszerű hitet megrontsa és aláássa. A püspök azonban, aki gazdag volt szegénységben és apostolként törődött nyájával, csapást mért e kártékony dolog fejére, és kiállta a hydra sziszegését. Most okom van attól félni – valójában egy hozzám eljutott jelentés hatására –, hogy ennek az eretnekségnek a mérgező csírái egyesek között szétszórva a mai napig élnek. Ezért úgy gondolom, hogy minden kedvességgel és jóindulattal óvnom kell Téged, hogy tarts ki Anastasius lelki fiának és apostoli leszármazottjának, a szentéletű Innocentnek a hitében, és ne fogadj be bármiféle idegen tanítást, akármilyen bölcsnek is és ésszerűnek is tűnjenek a számodra. Az ilyenfajta férfiak sugdolóznak a sarokban azt színlelve, hogy Isten igazságossága érdekli őket. (…) Ők ugyanígy magyarázzák az evangéliumokban a tanítványok kérdését: "Ki vétkezett: ez az ember vagy a szülei, hogy vakon született?" – és más hasonló szakaszokat. Ez az istentelen és gonosz tanítás korábban Egyiptomban és a Keleten érett be, és most azokon a részeken sok ember közt titokban leselkedik, mint vipera a lyukában, bemocskolva a hit tisztaságát, és fokozatosan mászik előre, mint valami örökölt betegség, amíg nagy számú [embert] meg nem támad. De biztos vagyok benne, hogy ha meghallod, te nem fogod elfogadni. (…) Nem kell azonnal engem kérdezned, hogy ennek a félelmetes eretnekségnek és más, még rosszabbnak a cáfolatát adjam Neked...

Augustinus

Ágoston, hippói püspök és egyháztanító (354-430) csak egyszer írt a témáról, akkor is röviden és elítélően (Isten városáról X.30; Egyetemi Könyvkiadó, Pécs, 1943). Ágoston megemlíti, hogy Platón transzmigrációtanán egy késői tanítványa, Porfüriosz "előnyére" változtatott (reinkarnáció), de így is helytelen, szégyenletes tan, amely szemben áll Jézus és az apostolok tanításával:

X.30. (…) Köztudomású dolog, hogy Plato azt írta, melyszerint az emberek lelke a halál után állati testbe tér vissza. Ezt a véleményt vallotta Porphyrius tanítómestere, Plotinos is. Ez azonban méltán nem is tetszett Porphyriusnak. Az ő elgondolása szerint az emberi lélek emberi testbe költözik, bár nem abba, amelyiket elhagyott, hanem egy másik, új életbe. Tudniillik szégyenlt olyan dolgokra még gondolni is, hogy az öszvérré változott anya talán a fiát hordozza magán. De azt már nem szégyenlte, hogy a leánnyá változott anya saját fiához megy férjhez. Mennyivel helyesebb dolog azt hinni, amit a szent és igaz angyalok [értsd: hírnökök] tanítottak, amiről Isten prófétái a Szentlélektől indíttatva beszéltek, s amiről az Üdvözítő is, – kinek az eljövetelét hírnökök jelentették meg – szintén szóllott, és amit az Evangéliumnak szerte a világon való hirdetése végett elküldött apostolok is mondottak. Tehát, amint mondom, mennyivel helyesebb dolog volna azt vallani, hogy a lélek csak egyszer lép be saját testébe, mintsem azt vélni, hogy nagyon sokszor különböző testbe tér vissza. (…) Helytelen tehát a léleknek a platonisták által szükségesnek tartott körútja, mely szerint oda tér vissza, amelyet már elhagyott.

Synesius

Hilarius

Nemesius

A líbiai, nemesi születésű Synesius (Cirénei Szinesziosz, 375-414) a befolyása miatt megtérés nélkül lett püspökké választva, és csak az élő hitre jutása előtt írt újplatonista művei maradtak fenn (két himnusz kivételével). Filozófiáját később megtagadta, és a vértanúságot is vállalta, így korábbi írásainak tartalma tárgyunk szempontjából érdektelen. A gall Hilarius (Hiláriusz) püspök (315-367) egész életében a háromságtagadó ariánusokkal vitázott, éppen a niceai zsinat hitvallásának védelmében. Írásaiban semmit sem sikerült találni a témáról. Nemesius 4. századi szíriai filozófus és püspökről igen keveset lehet tudni; csak az biztos, hogy késői origenistaként a lélek előlétét vallotta, de nem a lélekvándorlást (Az ember természetéről).

Origenész

Ami Origenészt illeti, az idézetnek a szerző által megadott forrása (De Principiis III. könyv, 5. fejezet) az általunk elérhető angol kiadások egyikében sem tartalmaz ilyen szöveget. Origenész egyrészt a "preegzisztencia" ("előlét") tévtanát vallotta, miszerint a lélek már a földi testté létel előtt is létezik. Másrészt a Kelszosz ellen írt vitairatában (Contra Celsum, V. könyv 29. fejezet, fordítás angolból) a bábeli nyelvzavarról beszélve a téma egyik "misztikus" aspektusaként említi saját előlét-elméletét, amelyet elhatárol a lélekvándorlástantól.

V.29. (…) Ezekről a témákról azonban több, misztikus jellegű dolgot is el lehet mondani. Mégis, megtartva a következőket: "Jó dolog megtartani a király titkait", azért, hogy a lelkek testbe lépésének tanítását (de nem a testről testre vándorlásét) ne dobjuk a hétköznapi megértés elé, és ne adjuk a kutyáknak, ami szent, sem disznóknak a gyöngyeinket.

Ezenkívül ő maga jelentette ki, hogy a lélekvándorlástan nem bibliai, nem apostoli, az egyháztól idegen tévtan (Kommentár Máté evangéliumához; fordítás angolból):

XIII.1. "A tanítványok megkérdezték, mondván: Miért mondják akkor az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?" (…) Ezen a helyen úgy látom, hogy nem Illés lelkéről van szó, különben a lélekvándorlás tanába esnék, ami idegen az Isten egyházától, nem az apostolok fektették le, és sehol sem jelentik ki az Írásokban; hiszen szemben áll azzal a mondással, hogy "a dolgok ideig valók", hogy "ez a világ elmúlik", illetve annak a mondásnak a beteljesedésével is, hogy "az ég és a föld elmúlik", "e világ ábrázata elmúlik", "az egek is elmúlnak", és amik e [szövegrészek] után következnek.

X.20. különböző vélemények keresztelő jánosról

(…) Milyen hitele van Heródes és néhány más ember téveszméjének, miszerint János és Jézus nem két személy volt, hanem egy: János, aki feltámadt a halálból, miután lefejezték, és Jézusnak hívták? Valaki azt mondhatná, hogy Heródes és egyesek a népből a lelkek [különböző] testekbe történő vándorlásának tévtanát vallották, és ebből következőleg úgy vélték, hogy az előző János jelent meg egy friss születéssel jött vissza a halottak közül, Jézusként. A János és Jézus megszületése közötti idő azonban nem volt több hat hónapnál, és ez nem engedi meg, hogy ennek a téves nézetnek hitelt adjunk.

I. 17. az elbeszélés részleteinek magyarázata [Jézus beszélgetése a szirofőniciai asszonnyal]

(…) Mózes törvénye szerint pedig meg van írva bizonyos dolgokról, hogy "vettessék a kutyák elé", és a Szentlélek gondviseléséről szólt, hogy utasítást adott arról, hogy bizonyos ételeket hagyjanak meg a kutyáknak. Mások, akik idegenek az Egyház tanítását illetően, változatos fokozatú gonoszságuknak megfelelően úgy vélhetik, hogy a lelkek az emberek testéből kutyák testébe mennek át. Mi azonban, akik ezt egyáltalán nem találjuk az isteni Írásban…

Az ókeresztény írók közül még Iréneusz, Tertullianus, Minucius Félix, Nisszai Gergely és Nagy Vazul is írt a lélekvándorlás, illetve az előlét tana ellen. Az egyház folyamatos, egyértelmű és egységes elutasítását külön dokumentációnk mutatja be (Lélekvándorláshit a korai egyházban?).

6. állítás: zsinati határozattal törölték ki a Bibliából a lélekvándorlást tanító részeket

[37-38. oldal]

1.3.2. A patrisztika

Az "egyházatyák kora", a ma embere számára szintén sok történeti érdekességekkel szolgál. Ebben az időben a lélekvándorlással kapcsolatos tanítások ismét igen aktívan jelentkeztek a keresztény doktrínákban. Ezzel a témával két alkalommal foglalkoznak meglehetős részletességgel az egyház akkori vezetői: 325-ben a kisázsiai Nikeában, 553-ban pedig a Konstantinápolyban megrendezésre kerülő zsinaton. Milyen apropóból került elő ismét a reinkarnáció problémája, s miért tűnt el a későbbiekben oly hirtelen?

Tulajdonképpen az egész probléma már a legelső keresztény zsinaton felvetődött. A Nikeában (közismertebb nevén: Niceában) összeülő tanácskozó testület ekkor fogalmazta meg elsőként a Krédót, a keresztény Hiszekegyet. A püspökök és pátriárkák egyik irányzata az üdvözüléshez vezető utat abban jelölte meg, hogy vegyék fel az újbóli testetöltés tanát a Krédóba. Azonban ez, az elsősorban Órigenész által képviselt teológiai irány elbukott. Ebben a döntésben elsősorban az akkori császár befolyását vélhetjük felismerni ui. a többség a császár befolyása alatt állva, a javaslat ellen szavazott.

Az 553-as konstantinápolyi zsinat hasonló légkörben zajlott le, de az alexandriai egyházatyákra nézve sokkal súlyosabb következménnyel zárult. Az akkori pápa, Virgilius Justiniánus császár vendégszeretetét "élvezte", azaz házifogságban volt. Ennek politikai háttere volt: a császár saját világi hatalma megerősítése végett ki akarta használni a zsinat nyújtotta kedvező lehetőségeket és megkísérelt leszámolni a lélek preegzisztenciáját hirdető Origenésszel (185-254). Hiszen ha ez sikerül neki, akkor Alexandria politikai hatása és jelentősége jelentősen meggyöngül. Azonban az egyházfő szilárd maradt elhatározásában és nem volt hajlandó elnökölni a zsinaton. A császár azonban tőle függetlenül több, egymás utáni tárgyalássorozat után szavazást írt ki. Ennek eredményeként 42 egyházatya a császár mellett voksolt, 38 pedig ellenezték. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a szavazáson nem lehetett jelen a császárral szemben ellenzéki magatartást tanúsító pápa sem, valamint még az a néhány pátriárka, akik az Alpok északi oldaláról érkeztek volna a zsinatra (…)

A zsinat befejezése utáni néhány hónapban a pápa elhatározása is megtört s decemberben aláírta a döntő okmányokat, aminek következtében a zsinat által kijelölt, hivatásos korrektorok kijavították a Biblia szövegét és kitöröltek belőle bizonyos, a lélekvándorlásra vonatkozó részleteket. Természetesen ezt a tisztogatást Origenész műveire is kiterjesztették és kiátkozással sújtották az egyházatyát.

A történelmi tények ismeretében (lásd pl. Hubert Jedin: A zsinatok története, Budapest, Ecclesia, 1998) Nagy Péter konspirációs elmélete enyhén szólva naiv, alaptalanul vádaskodva bizonyítatlan kijelentéseket tesz. A szerző úgy próbálja beállítani a helyzetet, mintha a "keresztény doktrínákban" (?!) "ismét aktívan" jelentkezett volna a reinkarnációtan, "ismét" megjelenő problémaként. A lélekvándorlás azonban sosem volt probléma, mert sosem létezett az egyház tanításában: mindig kívülről jövő, görög vagy keleti téveszmének tekintették.

Ami magát a 325-ös niceai zsinatot illeti, az alexandriai Arius szentháromságtagadó tanai miatt gyűlt össze. A "Krédó" megfogalmazásával az ariánus tanokat utasították vissza, nem Órigenészét. Nincs történelmi nyoma annak az állításnak sem, hogy "a püspökök és pátriárkák egyik irányzata az üdvözüléshez vezető utat abban jelölte meg, hogy vegyék fel az újbóli testetöltés tanát a Krédóba". Ilyen "irányzat" nem létezett, és ilyen "javaslat" sem hangzott el soha! Az ariánus vitán kívül még 20 kisebb rendelkezést (kánont) bocsátottak ki. Ezek a húsvét időpontjának meghatározásától kezdve a püspökszentelés feltételein át az üldözésekkor hittagadók visszafogadásának kérdéséig és az uzsorakamat tiltásáig mindenféle témával foglalkoztak, de az előlét vagy a lélekvándorlás témája fel sem merült (lásd Ókeresztény Írók 5. kötet, 284-292. oldal), Órigenész pedig ekkor már rég halott volt. Az sem igaz, hogy a püspökök "többsége a császár befolyása alatt állt" volna. Egyfelől Konstantin valóban döntést várt el, mert vallásilag egységes államot akart, de a zsinat Arius elleni döntése Konstantin személyes, eléggé ingadozó hite ellenére történt. Másfelől a püspökök közül még sokan viselték magukon a keresztényüldözések idején elszenvedett kínzások sebeit: nem szabadna őket alaptalanul a hit iránti elvtelen hűtlenséggel vádolni.

Nagy Péter szerint az 553-as második konstantinápolyi zsinat "hasonló légkörben zajlott le", értsd: reinkarnációellenes hangulatban... Ismét nézzük azonban az ismert történelmi tényeket! A szerző által vázolt egyházpolitikai helyzet, miszerint a császár azért volt az alexandriai (órigenészi) lélekvándorlástanok ellen, hogy csökkentse Alexandria befolyását, alaptalan. Éppen hogy meg akarta magának nyerni a szakadár alexandriaiakat. Ehhez pedig a korabeli monofizita-nesztoriánus vitát használta fel. A monofizitizmus szerint Jézus isteni természete magába olvasztotta emberi természetét, s így egy-természetű (csak Isten) lett volna. A nesztorianizmus az ellenkezőjét hitte: hogy Jézusban élesen szétválasztotta az isteni és az emberi természetet, mintha kettős személyisége lett volna. A 451-es kalcedoni zsinat viszont a kettő közt Jézus kettős természetének szétbonthatatlanságát és összemoshatatlanságát vallotta. A császár a monofizitákkal való megegyezést "elősegítendő" egy ediktumot adott ki, amelyben három, időközben elhunyt nesztoriánus püspök írásait kárhoztatta. Vigilius pápa és a püspökök többsége ezt idejétmúlt, fölösleges akciónak tekintette, de a császár a pápa jelenléte nélkül, és jóváhagyása ellenére összehívta a zsinatot.

Nagy Péter sorozatszerkesztő társa, Isvara Krsna Dasa (Tasi István) is azt állítja, hogy a mai keresztények számára (a régiekkel szemben) a zsinat döntése miatt idegen a lélekvándorlástan. Úgy állítja be, mintha a zsinaton Órigenészen és előlét-elméletén kívül a lélekvándorlástan is szóba került volna:

Kr. u. 553-ban a Második Konstantinápolyi Zsinat eretneknek nyilvánított minden olyan tanítást – így Origenész nézeteit is –, amely a lélekvándorlást tanította. Talán ennek köszönhető, hogy a kereszténység legtöbb mai híve számára a lélekvándorlás gondolata már teljesen idegennek tűnik. (Kereszténység és vaisnavizmus, 19. oldal; Budapest, Védikus Kultúráért Alapítvány, 1994)

Mindezzel szemben történelmi tény egyrészt, hogy Órigenész előlét-elmélete mellékes ügy volt, amellyel csak azért kellett foglalkozni, mert még voltak hívei. Másrészt csak az ő előlét-elméletét ítélték el, a lélekvándorlás - ahogy eddig, úgy - ekkor sem került szóba. Harmadrészt pedig enyhén szólva naiv tájékozatlanságra vall az az állítás, hogy az egyház vezetősége bármikor is kiadhatott volna olyan rendeletet, amely a Biblia szövegének (bármilyen mértékű) megváltoztatására szólított volna fel, vagy ilyesmit titokban próbált volna megtenni. Ez óriási ellenállást váltott volna ki a keresztények részéről, illetve nem kisebb kritikát a zsidók és a pogányok részéről. Ilyesminek azonban semmi történelmi nyoma nincs.