Kedves Jehova Tanúi! Olvasta-e közületek valaki Szalai András könyveit? "Jehova és a szervezet" illetve"Más Jézus, más lélek, más evangélium" címűt? Mi a véleményetek róla?

[6. oldal] E. Washburn Hopkins, a Yale Egyetem professzora megerősítette: "Jézus és Pál számára szemmel láthatóan

ismeretlen fogalom a Háromság dogmája; …semmit sem mondanak erről" (Origin and Evolution of Religion [A

vallás eredete és kifejlődése]).

A Háromság mint "dogma" vagy "fogalom" természetesen ismeretlen volt Jézus és Pál számára, akárcsak a

"Jehova" műszó, vagy a "teokratikus szervezet" fogalma. A Társulat Hopkins mondatát is csak hiányos idézéssel

változtathatta "megerősítő" bizonyítékká. A …-tal kihagyott részben ugyanis az angol eredetiben egy

egész tagmondat és az arra visszautaló szó áll: "A Háromság tanításának kezdete már János [evangéliumában]

megjelenik (ca. 100), mindenesetre semmit sem mondanak erről [ti. a Háromságról]." [9] Hopkins tehát

minimum az Újszövetség egyik könyvében megjelenni látja a tant, és ez ellentmond a Társulat véleményének.

[11. oldal] Will Durant történész megjegyezte: "A keresztényiség nem pusztította el a pogányságot, inkább elfo g ad -

ta… Az isteni háromság gondolata Egyiptomból eredt" Siegfried Morenz Egyptian Religion (Egyiptomi vallás) című

könyvében szintén megjegyzi: "Az egyiptomi teológusok számára a háromság jelentette a legfőbb tantételt. A három

istent egyesítve egyetlen lényként kezelték és egyes számban szólították meg. Íly módon az egyiptomi vallás szellemi

ereje közvetlen kapcsolatot mutat e keresztény teológiával."

A Társulat csak azt nem említi meg, hogy ugyanezek a történészek hasonlóan elutasító megállapításokat tettek

olyan dolgokról is, amelyekben a Társulat hisz. Például Durant könyve (Caesar and Christ) 594-595. oldala

szerint "az Apokalipszis zsidó költészet, a negyedik evangélium görög filozófia … János a görög filozófusokhoz

csatlakozott". A Társulat tőle vett idézete: "Az isteni háromság gondolata Egyiptomból eredt" nem

teljes, Durant az egyiptomi gondolatok (ideas) közé sorolja az utolsó ítéletet is, kissé lejjebb pedig kijelenti:

"Perzsiából eredt a millennarizmus" (ti. az Ezeréves Királyság reménysége, a Jehova Tanúi számára alapvető

fontosságú tanítás). Ugyanígy a Társulat csak azt nem említi Morenzről, hogy egyiptomi, pogány eredetűnek

tekintette az egy Isten létét valló monoteizmust (254. oldal), a teremtéshitet (162-163. oldal), a zsidó

bölcsességirodalmat (251-252. oldal) és Jézus példázatait (254. oldal) stb. Mégis, amint megjegyzi (255.

oldal): "Hogy elkerüljük a durva félreértést, még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a keresztény Há r om s ág lé -

n ye g e természetesen bibliai." Ilyen bizonytalan, kétséges forrásokat szerintem valóban csak hiányos idézéssel

lehetséges felhasználni, csak az a kérdés, hogy megéri-e?

[11. oldal] Edward Gibbon History of Christianity (A kereszténység története) című könyvének előszavában ezt olvassuk:

"Ha a keresztényiség diadalmaskodott a pogányság felett, ez fordítva is igaz, a pogányságnak sikerült a

keresztényiséget megrontania. Az első keresztények igaz Deizmusát… a római egyház a háromság felfoghatatlan dogmájává

változtatta. Sok egyiptomi eredetű és Platón által eszményesített pogány tantétel megmaradt és a hit elfogadható

része lett."

Először is az idézet nem magától Gibbontól származik, hanem a kiadó előszavából (Peter Eckler szavai).

Magáról Gibbonról pedig nem árulja el a Társulat, hogy 1881-ben kiadott egyháztörténete minden szempontból

keresztényellenes. Gibbon deista volt, és e világnézet szerint Isten a teremtés óta nem avatkozik be a

világba. Az Eckler-idézet folytatása (a 16. oldalán) pedig pogány hitként említi az inkarnációt, a Fiú testté

lételének tanát is. Miért szorul rá a Társulat, Isten állítólagos "Isten gondolatközlő csatornája" arra, hogy

ilyen antikrisztusi gondolkodótól kölcsönözzön magának érveket (vö. 1Jn 4:2-3)?

[11. oldal] Ezért James Hastings Encyclopaedia of Religion and Ethics (Vallási és Etikai Enciklopédia) című művében

ezt írta: "Az indiai vallásban például, találkoztunk Brahma, Síva és Visnu hármas istencsoporttal; az egyiptomi

vallásban ez a hármas istencsoport Ozirisz, Ízisz és Horusz… Tehát nemcsak a történelmi vallásokban található meg

az Isten Háromság formájában. Különösen az új-platóni Legfőbb vagy Legvégső Valóságról alkotott szemléletben is

ezt látjuk", amelyet "triádszerűen ábrázoltak."

Az enciklopédia csak a hasonlóságokat említi, de nem azonosítja a pogány vallásokat a keresztény háromságtan

forrásaként. Még ugyanazon az oldalon ezt olvashatjuk: "…a keresztény hit, azzal, hogy a hívő a

Szentlélek közösségében egyesül az ember Jézus Krisztusban megtestesült isteni Igével (logos, sermo, ratio),

eltérő / megkülönböztethető alapot [distinctive basis] s zolgáltat a Háromság keresztény tanításá h oz." [10] A

Társulat egyoldalú idézése ellenére az enciklopédia írói nem a pogány vallásokban látják a háromságtan

gyökereit, szaktekintélyük tehát ellentmond a Társulat véleményének.

[6. oldal] "Kezdetben a keresztények nem voltak háromsághívők… Nem voltak azok, sem az apostoli, sem az apostolokat

közvetlen követő korokban, ahogyan ez kitűnik az Ú[j] Sz[övetségből] és más korai keresztény írásokból."

(Encyclopedia of Religion and Ethics [Vallási és Etikai Enciklopédia])

A Társulat ezt a szócikket is hiányosan idézi. A …-tal jelölt helyen az angol szövegben ezt találjuk: "nem

voltak háromsághívők a szó szigorú ontológiai vonatkozásában" (in the strictly ontological reference). [11]

A szócikk az "ontológiai vonatkozás" alatt azt érti, hogy az első századok keresztény írói Istenről elsősorban

nem a lényére, lényegére, természetére vonatkozóan (ontológiailag) beszéltek Háromságként, hanem a világban

való üdvözítő tevékenységét és megjelenését szem előtt tartva (ökonómiailag). Az "ökonómiai trinitás"

nem a trinitástan egyik változata, hanem a Háromság egyik legkorábban felfedezett és hirdetett oldala. Erre

a megközelítésre azért volt szükségük a 2-3. századi apostoli és egyházatyáknak, mert azt kellett a pogány

filozófusoknak és a gnosztikusoknak bizonyítaniuk, hogy (1) a történelemben (2) ugyanaz az egyetlen Isten

(3) cselekedett és cselekszik köztünk teremtőként, megváltóként és megszentelőként (nem három külön

isten). Az enciklopédia egyébként ugyanebben a cikkben megjegyzi, hogy "bár a Háromság tanítása valamivel

később jelent meg a teológiában, nagyon korán élnie kellett az istentiszteletben." A Társulat hiányos idézése

ellenére az enciklopédia írói az első századok íróinak tanulmányozása alapján meg voltak győződve

azok trinitárius hitéről, tekintélyükkel tehát ellentmondanak a Társulat véleményének.

2. Ókori szerzőktől vett idézetek

A Társulat ókeresztény írókat is idéz, akik írásaikkal valóban az egyház tanítását kívánták képviselni. Egyrészt

azonban szavaikból akkor is csak az volt, és ma is csak az a mérvadó, ami biblikus. Másrészt pedig –

amint az előző példa is mutatta – ha nem tudjuk, kiknek, kik ellen, és milyen érvelési módszert követve írtak,

félreértjük őket.

[7. oldal] Justin vértanú, aki i.sz. 165 körül halt meg, Jézust, mielőtt emberként létezett volna, egy t eremtett an g yal -

nak nevezte, aki "különbözik attól az Istentől, aki mindent teremtett". Azt mondta, hogy Jézus alacsonyabb rendű

Istennél, és "sohasem tett és mondott mást, csak amit a Teremtő megparancsolt neki".

A Társulat a 2. századi, tehát az újszövetségi gyökerekhez időben legközelebbi hitvédők közül egyedül Jusztinoszt

idézi, pedig a kortárs Arisztidész, Tatianosz, Athénagorasz, antiókhiai Theofilosz, szardeszi Melitón

és Hermiasz is Jusztinosz hitében osztozott. A 2. századi görög hitvédők közül Jusztinosz a filozófiailag

képzett művelt réteghez tartozott, és hogy elsősorban ennek a rétegnek a (pogány és zsidó) szkeptikusait

igyekezett meggyőzni a filozófia eszközeivel. A Társulat a fenti idézettel Jusztinosz szavait kiforgatva azt

sugallja, hogy ez a keresztény apologéta (hitvédő) a Társulathoz hasonlóan teremtett, angyali lénynek tartotta

Jézust. A teljes szöveg [12] azonban ez:

"Az Isten Igéje ugyanis neki Fia, mint azt már az előbbiekben mondottuk. Angyalnak és apostolnak is nevezi őt [ti. a

Biblia, nem Jusztinosz!], mivel ő hirdette meg mindazt, amit tudni kell, és elküldetett, hogy megmagyarázza mindazt,

amit hirdetett, ahogyan maga a mi Urunk is mondotta: Aki hallgat engem, azt hallgatja, aki küldött engem. (Mt

10:40) Mózes írásaiból ez világosan kitűnik. Ezekben ugyanis azt mondja: Így szólt az Isten angyala a csipkebokor

tüzének lángjában: Én vagyok az, aki van, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákób Istene (…) Amit mi itt idéztünk,

annak igazolására írtuk le, hogy az Isten Fia és apostola, Jézus, a Krisztus, ki előbb Ige volt, és egyszer tűz alakjában

jelent meg, máskor meg a testetlen lények alakjában, most pedig Isten akaratából az emberi nemért ember lett…" [13]

Jusztinosz tehát itt úgy beszél Jézusról, mint hírnökről (görög: angelosz) és küldöttről (görög: aposztolosz),

de a tevékenységét leíró szavakat nem lehet a természetére vonatkozó ontológiai meghatározásként felhasználni

(ti. hogy "angyali lény" vagy ugyanezzel a logikával "apostoli lény" lenne). A Társulat tehát a saját

szavait adta Jusztinosz szájába, aki a keresztények istentiszteletéről máshol is írt:

"...Innét van a vád, hogy minket ateistáknak tartanak, mert mi a [pogány] istenekkel szemben valljuk, hogy ateisták

vagyunk; de nem így az Istennel kapcsolatban, ki valóban igaz (…). Őt imádjuk és tiszteljük mi, meg a tőle jött Fiút,

ki megtanította nekünk mindezeket, s a kíséretében levő angyalok seregét, és a prófétai Lelket; lélekben és igazságban

hódolunk előttük…" [14]

Jusztinosz az Atya, a Fiú és a Lélek imádatáról és tiszteletéról beszél. Az angyalok említése viszont valóban

furcsa; talán azért kerültek bele a felsorolásba, hogy bizonyítsa: nem "üres" az a menny, amelyben a keresztények

hisznek, vagy a Zsid 12:22-24-re gondolt? Maga Jusztinosz is tudta, hogy az angyalokat nem szabad

imádni, csak Istent, ezért idézte a XVI:6-ban a Mt 22:37-et. Ugyanebben az írásában írta: "Azért vádolnak

minket őrültséggel, mert a második helyet a változatlan és örök Isten után, a mindenség szülője után, mint

vélik, egy megfeszített embernek adjuk, merthogy ők nem ismerik ennek a misztériumát…" [15]

A Társulat második idézetének eredetijét, miszerint Jézus "különbözik attól az Istentől, aki mindent teremtett",

Jusztinosz egyetlen művében sem lehet fellelni; maga a kijelentés különben ellentmondana Jusztinosznak

és a Bibliának is (vö. Jn 1:3, Kol 1:16-17). A Társulat a harmadik idézettel, miszerint Jézus "sohasem

tett és mondott mást, csak amit a Teremtő megparancsolt neki" azt akarja sugallni, hogy Jézus Jusztinosz

szerint is alacsonyabb rendű teremtmény volt. Bár ennek az idézetnek a forrását sem sikerült fellelni, a

Fiúnak az Atyának való engedelmessége vagy a Léleknek a Fiú iránti engedelmessége a háromságtan számára

egyszerűen az isteni személyek eltérő feladatából következik, és a megváltásban betöltött szerepük tökéletes

összhangját bizonyítja; a Fiú és a Lélek alárendeltsége tehát nem jelent alacsonyabbrendűséget. Jusztinosz

Jézust emberré lett Istennek tartotta, amint a "Párbeszéd a zsidó Trifónnal" című művében is olvasható:

"Trifón: Hihetetlen és szinte lehetetlen dolgot akarsz ugyanis igazolni, amikor az Isten születéséről, emberré levéséről

beszélsz. Jusztinosz: Ha ebben az érvelésben emberi tanításokra és bizonyítékokra építeném fel igazolásomat, valóban

nem lenne szükséges, hogy hozzám hasonuljatok [értsd: hogy kereszténnyé legyetek], de ha ebben az ügyben az

idézett Írásból vett részletekre támaszkodom, mint megannyiszor idéztem, kérhetlek benneteket, hogy jól gondoljátok

meg, akik olyan keményszívűnek mutatkoztok az isteni akarat és az isteni dolgok megértésében. (…) A leírások

világos formában úgy mutatják be Krisztust, hogy szenvedésnek alávetett, imádandó és Isten, ezeket már idéztem is

nektek, és úgy kell elfogadnunk, hogy Krisztusra állnak, bár ők tagadni merik, hogy a Krisztusra vonatkoznak, (de) [a

zsidók] az eljövendő, szenvedő és uralkodó Istent megvallják…" [16]

Később ezt is írta:

"Dávid azt hirdette, hogy a Nap és a Hold előtt [értsd: a teremtett világba] méhből fog születni az Atya akaratának

megfelelően, és hogy erős és imádott Isten ő, valamint arra világított rá, hogy ő a Krisztus." [17]

Jusztinosz itt a Messiásról beszél, aki az Ézs 9:6-ban említett "erős" vagy "hatalmas Isten" (ezt Jehova Tanúi

is elfogadják, csak azt nem veszik észre, hogy ez is Jehova címe, lásd Ézs 10:20-21 stb.). Jusztinosz a

Társulat sugallata ellenére Istent a Biblia alapján Atya, Fiú és Szentlélek Istenként imádta (bár a Háromság

szót nem használta), Jézust pedig emberré lett Istennek tartotta. Ha hite megfogalmazása nem is volt mindig

korrekt (a niceai zsinat utáni szemmel), képes volt érte vértanúként meghalni.

[7. oldal] Irenaeus, aki körülbelül i.sz. 200-ban halt meg, azt mondta, hogy mielőtt emberként megszületett, Jézus

mint Istentől különálló személy létezett, és kisebb volt, mint ő. Kimutatta, hogy Jézus nem egyenlő "az egyetlen igaz

és egyedüli Istennel", aki "felette áll mindenkinek, és akin kívül nincs más."

Iréneusz lyoni püspök is a 2. század hitvédői közé tartozik, de tudni kell, hogy "Az eretnekek ellen" írt ötkötetes

művének az első harmada (ahonnan a társulati idézet is származik) a gnosztikusokkal vitázik. Iréneusz

az adott részletben azt a gnosztikus spekulációt cáfolta, miszerint az egyedüli Istenen kívül lenne egy félistenszerű

"demiurgosz", aki az anyagvilágot teremtette, és akit a gnosztikusok az Ószövetség Istenével (Jehovával)

azonosítottak. Iréneusz érvelése szerint az egyház "egy Istenben [hisz], a mindenható Atyában, a

mennynek, a földnek és a tengernek és minden benne levőnek a teremtőjében; és az egy Krisztus Jézusban,

az Istennek a Fiában, aki testté lett a mi üdvösségünkért; és a Szent Lélekben, aki a prófétákon keresztül

szólt Isten döntéseiről". Iréneusz arról beszél, kiben hisz, azaz bízik az egyház; ezért ugyanitt úgy említi

Jézust, mint aki "Krisztus Jézus, Urunk és Istenünk és üdvözítőnk és királyunk." [18] Érdemes megfigyelni,

hogy a Társulat nem idéz, amikor Iréneusz állítólag "kimutatta", hogy Jézus nem egyenlő "az egyetlen igaz

és egyedüli Istennel", hanem egyszerűen a saját véleményét adja Iréneusz szájába, a teljes szöveg idézése

nélkül. A második töredéket ("felette áll mindenkinek, és akin kívül nincs más") sem sikerült fellelni. Ezzel

a hiányos idézési módszerrel azt is bizonyíthatnánk a Bibliából, hogy "nincs Isten" (vö. Zsolt 14:1)! Iréneusz

az egyik tanító művében mindenesetre egyértelműen kifejtette az Atya és a Fiú viszonyáról vallott hitét:

"Tehát Úr az Atya és Úr a Fiú, és Isten az Atya és Isten a Fiú, mert aki Istentől született, az Isten. Eképpen természetének

lényege és hatalma szerint, egyetlen Istennek mutatkozik, másrészről, mint üdvösségünk adományozásának

kezelője, Fiú és Atya." [19]

Az Ézs 7:14-gyel kapcsolatban pedig ezt írta:

"Az Emmánuelnek pedig ez a fordítása: Isten velünk, vagy a kívánságot fejezi ki a próféta ehhez hasonlóan: Isten

legyen velünk! Eszerint az értelem szerint a jó hír értelmezése és kinyílvánítása, mert 'Íme – mondja – a Szűz foganni

fog, és egy fiút szül, őt, aki Isten, hogy velünk legyen.', ugyanakkor egészen elcsodálkozik a dolgon, hírül adja a jövő

eseményt, hogy Isten velünk lesz. (…) Ugyanaz a próféta ezt mondja még: 'Fiú született nekünk, és fiúgyermek

adatott nekünk, és az ő neve csodálatos tanácsadó, erős Isten." [20]

Iréneusz csak egy Teremtőről tudott, és Jézust annak tartotta: "Krisztus Jézus, az Isten Fia, aki a z ő te r em t é -

se [értsd: az általa teremtett világ] iránti páratlan szeretetéből leszállott, hogy egy szűz megszülje."[21] Mindent

összevetve, Iréneusz a Társulat sugallata ellenére Jézust emberré lett Istennek tartotta; nem használta a

Háromság szót, a tanról nem fogalmazott "hibátlanul", de Istenben kora egyházával együtt mint Atya, Fiú és

Szentlélek Istenben hitt.

[7. oldal] Alexandriai Kelemen, aki i.sz. 215 táján halt meg, Jézust emberré születése előtti létezésében "teremtménynek",

Istent viszont "nem-teremtett és elpusztíthatatlan és egyedüli igaz Istennek" nevezte. Azt mondta, hogy a

Fiú "második a mindenható Atyához képest", de nem egyenlő vele.

Alexandriai Kelemen az ortodox hitet illetően nem túl mérvadó egyházatya, már kortársai sokat kritizálták

spekulációi miatt, Photiosz és Rufinus püspökök pedig azzal vádolták, hogy a Fiút "teremtménynek" tekinti.

Ezt azonban Kelemen sehol sem állította, a Társulat csak az ő véleményüket adja Kelemen szájába, hiányosan

idézve Alvan Lamson egyháztörténeti művét a 124. oldalról (Lamson könyvéről még lesz szó). Kelemen

a Társulat állításával ellentétben "örökkévaló Fiú"-ként emlegeti a Krisztust [22], és azt állította, hogy az

"Atya sohasem létezett a Fiú nélkül" [23], hiszen "a Fiú ugyanaz az Isten, mint az Atya". [24] Bár Kelemen

számára "Krisztus kettő: isteni és emberi, és csak ez a kettő: Isten és ember" [25], kortársai és a mai teológia

véleménye szerint is túlságos elhanyagolta Jézus emberi természetét, érzelmi világát, talán saját aszketikus

eszményei miatt, vagy mert a Fiúról a legtöbbször mint Logoszról, Isten Igéjéről, bölcsességéről beszélt.

Kelemennek a Háromegy Istenről alkotott képét jól mutatja felkiáltása:

"Mily csodás misztérium! Egy a mindenség Atyja, egy a mindenség Logosza, a Szentlélek is egy, és mindenütt

ugyanaz!" [26]

Kelemen a Társulat állításai ellenére hitt Jézus Isten és ember voltában, a Szentlelket személynek tekintette,

és bár nem volt szava a személyre, a lényegre vagy a Háromságra, hitt a három isteni személy egy voltában.

[7. oldal] Tertullianus, aki i.sz. 230 táján halt meg, Isten felsőbbségét tanította. Megjegyezte: "Az Atya különbözik a

Fiútól (aki egy másik), mivel nagyobb, mint ő; mivel ő a nemző, így különbözik attól, akit nemzett, mint ahogyan a

küldő is más, mint a küldött," Ugyancsak ő mondta: "Volt idő, amikor a Fiú nem létezett… Isten egyedül volt, amikor

még más lények nem voltak."

Tertulliánusz hitéről már volt szó fentebb, a Társulat 2. állításánál. A Társulat első idézete a keresztény trinitástan

része, amely vallja, hogy a személyek különbözőek, hogy a közöttük levő kapcsolat valóságos (pl. küldés,

szeretet, párbeszéd), hogy a Fiú "született" (de nem teremtetett), és hogy amíg messiási szerepét betölti,

az Atya "nagyobb" nála. A Társulat a második idézetet ("Volt idő, amikor a Fiú nem létezett") a szövegkörnyezetből

kiragadva idézi. Tertulliánusz ebben a részletben ugyanis azt fejtegeti, hogy bár a személyek lényegüket

tekintve egyek, a személyek az egymáshoz való viszonyban léteznek mint külön személyek: "[az

Atya] nem lehetett Atya a Fiú előtt, sem bíró a bűn előtt"; ez egyébként nem volt ortodox nézet, sőt Tertulliánusz

önmagának is ellentmondott, hiszen egy másik írásában "örökkévalónak" vallotta az Atyát, a Fiút és

a Lelket is. [27] A Társulat harmadik idézete ("Isten egyedül volt, amikor még más lények nem voltak.") egy

másik műből származik, és pontos fordításban így hangzik: "Minden [dolog] előtt Isten egyedül volt" (before

all things, God was alone). A kijelentés a szövegkörnyezet nélkül megint félreérthető; egyrészt Tertulliánusz

a modalista [28] Praxeasz ellen érvel, aki nem tartotta öröknek a Logoszt (a Fiút), csak az egyszemélyű

Isten időben második, ideiglenes megjelenési formájának. Vele szemben érvelve Tertulliánusz az Igét

(logosz) Isten Értelmével (nousz) azonosította, hogy könnyebben bizonyíthassa a Logosz örök voltát: az örök

Isten Értelmének is örökkévalónak kell lennie, tehát Isten sosem volt egyedül. Ez a spekulatív érv persze

erősen vitatható: ha a Logosz csak Isten értelme lenne, akkor nem lett volna mindig önálló személy, és ha

mégis idővel – mintegy Istenen belül – jött volna létre, akkor hogyan lehetne örök és teremtetlen?

"Ezért nem vakmerően merjük állítani, hogy Isten akkor sem, a világmindenség teremtése előtt sem volt egyedül,

mivel benne volt értelme [nousz] és az értelemben beszéde [logosz], amit másodiknak alkotott magában." [29]

A Társulat sugallata és Tertulliánusz időnként spekulatív érvelése ellenére az egyházatya igenis vallotta Jézus

Isten voltát, tőle származik a "három személy – egy lényeg" formula is, tehát a hite ellentmond a Társulaténak.

[7. oldal] Hippolytus, aki körülbelül i.sz. 235-ben halt meg, azt mondta, hogy Isten "az egy Isten, az első és az

egyedüli Isten, mindenek Ura és Alkotója, akivel senki sem egykorú [vagyis, akinek nem volt kortársa]… Ő az Egyet -

len, aki önmagában egyedül volt; aki saját akaratából hívott létre mindent, ami azelőtt nem volt", íly módon teremtette

Jézust is, emberré születése előtt.

Hippolütosz valójában egy másik modalista, Noetosz ellen írt, és ő is amellett érvelt, hogy a személyek

öröktől fogva együtt léteznek, nem csupán egymás utáni megjelenési formák. A Társulat Hippolütosz szavaihoz

csak hozzáteszi a saját véleményét: "íly módon teremtette Jézust is", és amint a szokásos társulati …

sejteti, az idézet hiányos. Íme a hiányzó részlet: "…akivel senki sem egykorú. Mellette semmi sem volt, de

Ő, bár egyedül létezett, több személyként létezett" (yet existed in plurality). [30] Hippolütosz ezt is megjegyzi

ugyanazon a szakaszon belül: "Az ember tehát akár akarja, akár nem, rákényszerül elfogadni Istent, a mindenható

Atyát és Jézus Krisztust az Isten Fiát, aki Isten lévén emberré lett, akinek az Atya mindent alávetett,

Önmagát kivéve, és a Szentlelket; ezek együtt pedig hárman vannak." [31] Ráadásul Jézust úgy nevezi,

" K risz t us, a Mindenható". [32] A Társulat sugallata és hiányos idézése ellenére Hippolütosz mind Jézus Isten

voltát, mind a Háromságot vallotta, tehát az ő hite is ellentmond a Társulaténak.

[7. oldal] Origenész, aki i.sz. 250 körül halt meg, azt mondta, hogy "az Atya és a Fiú két szubstancia… lényegükre

nézve két eltérő lény", és hogy "[a Fiú] Atyjához képest igen kicsiny világosság".

Órigenész nagy hatású, de vitatott, eretnekgyanús tanító volt, akit a kortársai is nehezen tudták egyértelműen

megítélni. Utólag nem hagyhatjuk figyelmen kívül spekulatív gondolkodásmódját (allegórizáló bibliaértelmezés),

az emberi léleknek a testi megszületés előtti létezésébe vetett gnosztikus eredetű hitét (preegzisztencia),

de főleg azt nem, hogy a Fiút és a Szentlelket az Atyánál alacsonyabb rendűnek tartotta, és tagadta,

hogy a Fiúhoz szabadna imádkozni (vö. Csel 7:55-60). A Társulat tehát Órigenésszel olyan valakinek a tekintélyére

akart építeni, akit maga is elutasítana tévtanai nagy része miatt, illetve akinek a teológiáját az

egyház annak idején sem tartotta, és ma sem tartja mérvadónak.

Amiért nincsenek megadva az idézetek forrásai

A Társulat az apostoli és egyházatyákról szóló részben sem adja meg az idézetek pontos forrását. Robert U.

Finnerty, aki külön könyvet [32] írt az Őrtorony Társulatnak az egyházatyákkal kapcsolatos állításairól és az

egyházatyák valódi bizonyságtételéről, megkérte a Társulattól a kiadványukban található idézetek forrását.

A Társulat 1989. december 13-i levelében tett eleget a kérésének, de a válaszlevélhez mindössze egyetlen

1869-ben kiadott egyháztörténeti mű [34] néhány fénymásolt oldala volt csatolva, a már említett Alvan Lamson

könyvéből. A Társulat ugyanezt a Lamsont a niceai zsinat előtti atyákról szóló fejezet végén, összefoglalásként

idézi (a 7. oldalon). Lamson kötetének hosszú címe eleve sokat sejtető: "Az első három évszázad

egyháza, avagy jegyzetek a korai atyák életéhez és véleményéhez, különös tekintettel a Háromság tanítására,

megvilágítva annak késői eredetét és fokozatos kialakulását". A szerző nyilván nem volt elfogulatlan.

Bár a Társulat Kálvinról megemlíti, hogy háromsághívő volt, arról hallgat, hogy Lamson unitárius (szintén

háromságtagadó) volt. Ami Lamson tudományosságát illeti, forrásainak vagy forráskezelésének a megítéléséhez

elégséges a fenti idézeteket végigolvasni. A Társulat mindössze egyetlen múlt századi unitárius kiadvány

néhány oldalának a megállapításai alapján próbálta meggyőzni az Olvasókat arról, hogy az első három

évszázad keresztény tanítói nem voltak háromsághívők!

3. A zsinatok története

[8. oldal] Sok éven át bibliai alapon erősen ellenezték azt a felfogást, hogy Jézus Isten. A vita lezárása végett, Konstantin

római császár Niceába összehívta az összes püspököt. A püspököknek csak kis része, csupán körülbelül 300

püspök volt jelen. Konstantin nem volt keresztény. Állítólag, életének egy későbbi szakaszában tért meg, de nem

merítkezett alá egészen a haláláig.

[7-8. oldal] A niceai zsinat valójában azt állította, hogy Krisztus egylényegű az Istennel, ami sarkalatos pontja lett a

későbbi Háromság-teológiának. De nem akkor született meg a háromságtan, hiszen ezen a zsinaton n em történt emlí -

tés a szent szellemről mint a háromszemélyű egy Istenség harmadik személyéről.

[8. oldal] De ott niceában egyetlen püspök sem emelt szót a Háromság mellett. Ők csak Jézus természete felől döntöttek,

de nem döntöttek a szent szellem szerepéről. Ha a Háromság világos bibliai tanítás lett volna, akkor miért nem

ajánlották ez alkalommal azt?

A Társulat bemutatásából úgy tűnik, mintha csak egy vitázó kisebbség vallotta volna Jézus istenségét, mintha

Konstantinnak miattuk és a téma miatt kellett volna összehívnia a zsinatot, mintha Konstantin a többségi

véleményt ellenezte volna, és mintha ő döntött volna. Mindezzel szemben tény, hogy Jézus személye csak az

egyik vitatéma volt a többi mellett: a húsvét megünneplésétől kezdve az üldöztetések alatt hitehagyók visszavételének

a kérdésein át az uzsorakamathoz való hozzáállásig kb. 20 "kánont", azaz rendelkezést fogalmaztak

meg. [35] Az is tény, hogy a püspökök között alig volt latin, nyugati, a többség a Jézus istenségét tagadó

Áriuszhoz hasonlóan görög, keleti volt. Áriusz presbiternek ugyanakkor csupán 17 támogatója volt (!), bár

nikodémiai Euszébiusz udvari püspök és a zsinat házigazdája, a niceai püspök, Theognisz mellette állt. Áriusznak

tehát inkább volt befolyása Konstantinra, mint ellenfeleinek. Konstantin elsődleges célja a vallási

egység volt: ünnepeljen mindenki egy időpontban, és egy hitvallással, ezért

"…összhangra és egyetértésre bátorította [a püspököket], és arra intett, hogy mindenki egyként tegye félre a másikkal

kapcsolatos baját. Legtöbben ugyanis kölcsönösen vádaskodtak egymás ellen, és sokan közülük kérvényeket

nyújtottak be az előző napon a császárhoz. Aztán felszólította őket, hogy térjenek rá a tárgyra, ami miatt összejöttek,

majd megparancsolta, hogy égessék el a kérvényeket, és csak ennyit fűzött hozzá: 'Azt parancsolja Krisztus, hogy aki

bűnbocsánatra szorul, bocsásson meg a testvérének.' Utána hosszan beszélt az egyetértésről és békéről, és aztán

megengedte nekik, hogy behatóbban vizsgálják meg értelmükkel a tanokat." [36]

K onstantin a birodalom érdekében olyan m egegyezést akart, hogy senkit vagy minél kevesebb püspököt kelljen kikö -

z ösíteni (pl. Áriusz híveit). A zsinat végül olyan hitvallást állított össze, amelyet csak ö ten elleneztek. [37]

A Társulat szerint a zsinaton "nem történt említés" a Szentlélekről, illetve a zsinat "nem döntött" róla. Ennek

azonban ellentmond a niceai hitvallás végén a háromszoros "Hiszünk...", amely az Atyába, a Fiúba, és a

Szentlélekbe vetett hitet, bizalmat hirdeti. "Dönteni" egyébként sem volt mit, a vita tárgya ui. Jézus istensége

volt. A zsinat által kiadott körlevél trinitárius zárómondata pedig így hangzik: "Imádkozzatok mindnyájunkért,

hogy amit jól döntöttünk, szilárd is maradjon a mindenható Isten, és Urunk, Jézus Krisztus által a Szentlélekkel

együtt, akié [egyes szám!] a dicsőség mindörökké!" [38]

[8. oldal] [Konstantinról] Henry Chadwick ezt mondja a The Early Church (A korai egyház) című könyvében: "Konstantin,

apjához hasonlóan a legyőzhetetlen Nap imádója volt… Megtérését nem tulajdoníthatjuk a kegyelem belső

átélésének... Inkább katonai okból történt. A krisztusi tanítást tisztán sohasem értette meg, azt viszont meggyőződéssel

vallotta, hogy a keresztények Istene ajándékozta meg őt katonai győzelemmel."

A Társulat által idézett Chadwick-könyvet időközben azonos címen magyarul is kiadták. [39] A Társulat

idézése azt sugallja, hogy Chadwick szerint Nagy Konstantin megtérése pusztán politikai húzás lett volna. A

teljes szöveg azonban ez:

"De ahogy megtérését nem értelmezhetjük a kegyelem belső megtapasztalásaként, a machiavellisztikus ravaszság

cinikus tettének sem tekinthetjük." [40]

A Társulat sugallata ellenére Chadwick sem osztja azt a népszerű elképzelést, miszerint Konstantin sosem

vált kereszténnyé:

"Ha Konstantin érméibe már régóta a nap szimbólumát vésték is, 313-tól levelei nem hagynak kétséget afelől, hogy

olyan kereszténynek tartotta magát, akinek uralkodói kötelessége az egységes egyház fenntartása. Csak 337-ben a

halálos ágyán keresztelkedett meg, de keresztény hitét ez sem vonja kétségbe. Megszokott dolog volt akkoriban (s

még tovább is, úgy Kr. u. 400-ig), hogy valaki élete végére halasztotta a keresztség felvételét, főleg ha az illetőnek

mint tisztségviselőnek a feladatai közé tartozott a bűnözők kínvallatása és kivégzése." [41]

Ez a keresztségi gyakorlat természetesen Írás-ellenes. Chadwick szerint Konstantin eredetileg az ún. szoláris

monoteizmus, a Nap mint egyetlen isten vallásának a híve volt. Erről a hitről elvben könnyű volt áttérnie a

kereszténységre, amelynek középpontjában Krisztus mint a világ világossága áll. Ugyanakkor hitét – talán

politikai megfontolásból – valóban furcsa kettősség jellemezte: templomokat építtetett és támogatta a bibliakiadást,

gyermek- és rabszolgavédelmi törvényeket hozott, de Bizáncban szobrot állított a Napistennek (állítólag

a saját vonásaival) és Kübelé anyaistennőnek (de keresztény imádkozó kéztartással, amin meg a pogányok

háborodtak fel). [42]

[8. oldal] Milyen szerepet játszott ez az alámerítetlen császár a niceai zsinaton? Az Encyclopaedia Britannica így

mondja el: "Maga Konstantin elnökölt a zsinaton; tevékeny irányítója volt a vitáknak, és személyesen ő javasolta…

Krisztus Istenhez való viszonyának végső megfogalmazását, amely belekerült a zsinaton kiadott hitvallásba is,

tudniillik, 'hogy ő egylényegű az Atyjával'… A püspökök a császártól való túlzott félelmükben – kettő kivételével –

aláírták a hitvallást, pedig sokuknak nem tetszett."

Először is Konstantinnak nem kellett javasolni "Krisztus Istenhez való viszonyának végső megfogalmazását",

hiszen ez a zsinat egyik előre bejelentett témája volt. Másodszor a tantétel szókincse volt az elégedetlenség

tárgya: a latin és a görög egyházatyák a nyelvi különbségek miatt kölcsönösen attól féltették egymást,

hogy a másik megfogalmazásait valaki triteista vagy modalista irányba értheti félre. Ennek ellenére tudjuk,

hogy a zsinati hitvallás kulcsszavát (egylényegű) a zsinati atyák szerint már az előző generációk is használták:

"Ismertünk ugyanis a régiek közül olyan okos és kiváló püspököket és írókat, akik az Atya és a Fiú teológiájával

kapcsolatban az 'egylényegű' kifejezést használták." [43]

[8. oldal] Nicea után e kérdésről még évtizedekig folyt a vita. Azok, akik azt hitték, hogy Jézus nem egyenlő Istennel,

egy időre visszatértek a császár kegyébe. De Theodosius császár később ellenükre döntött. A niceai hitvallást egész

birodalmában irányadónak hirdettette ki, és i.sz. 381-ben Konstantinápolyban zsinatot hívott össze a formula tisztázása

végett. Ez a zsinat úgy döntött, hogy a szent szellem is azonos szinten áll Istennel és Krisztussal. A keresz t ény -

ség Háromsága akkor kezdett első ízben a figyelem középpontjába kerülni. Ennek ellenére, még a konstantinápolyi

zsinat után sem vált széles körben elfogadott hitvallássá a Háromság. Sokan ellenezték, és ezzel heves üldözésnek

tették ki magukat. Csak a későbbi évszázadokban fogalmazták meg végleges formában hitvallásként a Háromságot.

A Társulat beállításából úgy tűnhet, mintha a konstantinápolyi zsinaton is egy császár döntött volna, mintha

a háromságtan csak ezután terjedt volna el, és ez vonta volna maga után az ariánusok üldözését. A Társulat

ráadásul egyáltalán nem említi a közbeeső zsinatok fontos határozatait.[44]

A feljegyzések szerint azonban Konstantin a niceai zsinat után alig hét évvel (i. sz. 332) – az arianizmus

és a trinitarianizmus között ingázó nikodémiai Euszébiosz udvari püspök hatására – újra pártolni kezdte az

arianizmust. A következő ötven év gyakorlatilag végig az ariánusoknak kedvezett, így tanaik széles körben

elterjedtek. (Maga Áriusz hamar teljesen a háttérbe szorult, és 336-ban meg is halt.) Az egyház ekkor gyakorlatilag

két részre szakadt; a háromsághit védőjét, az alexandriai Athanaszioszt száműzték, ami ellen a

342-es szardikai zsinaton a nyugati püspökök tiltakoztak, és megújították a niceai hitvallást. A külön ülésező

keleti püspökök hitvallásukban igyekezték elkerülni az "egylényegű" kifejezést a "mindenben hasonló" és

"hasonló lényegű" szavakkal. Konstantin utódja, Konsztantiusz is az arianizmussal rokonszenvezett, de az

általa összehívott 359-es rimini zsinaton 400 nyugati püspök erősítette meg a niceai hitvallást. A külön, de

velük egy időben Szeleukeiában ülésező keletiek ezt azonban továbbra is tagadták. Juliánusz és Valens ariánus

császárok sem tudták feltartóztatni az ariánus párt irányzatokra való feldarabolódását.

Az ariánusok egy része egyébként ekkoriban azt hirdette, hogy a Szentlélek a Fiú teremtménye, tehát az

Atya "unokája". Ellenük a 360-as években több római és alexandriai zsinat is fellépett. Nyugaton 375-től a

trinitárius Gratianus császár uralkodott, keleten pedig a szintén trinitárius Theodosziosz. Ő 381-ben Konstantinápolyban

hívott össze zsinatot, amelyen azonban csak a keleti püspökök vettek részt, alig 150-en, míg

a nyugatiak Aquileaban üléseztek. A keleti zsinatot még az elején otthagyta a Szentlelket csupán teremtménynek

tartó Makedoniosz konstantinápolyi püspök és 35 társa, így a zsinaton teljesen a nyugati és keleti

trinitáriusok befolyása érvényesült.

A konstantinápolyi hitvallás a niceai továbbfinomítása és kiegészítése lett, ezért is nevezik niceai-konstantinápolyi

hitvallásnak. A Lélek istenségének részletes kifejtéséhez megfelelő alapul szolgált a ciprusi

Epifaniosz püspök korábbi könyvének (Ancoratus) a hitvallási javaslata; az egész hitvallás megfogalmazásában

azonban a legnagyobb szerep kétségtelenül Athanaszioszé volt. Joggal tulajdonítják neki az ún. athanáziuszi

hitvallást, mivel valóban az ő megfogalmazását tükrözi. [44]

4. Vallástörténeti párhuzamok

[9-11. oldal] Az ősi világban, már Babilóniában is dívott a pogány istenek imádata, akiket hármas csoportokban vagy

triádokban képzeltek el. Ez a befolyás már évszázadokkal Krisztus előtt, majd az ő idejében és a halála utáni

évszázadokban is éreztette hatását Egyiptomban, Görögországban, és Rómában is. Az apostolok halála után pedig

ezek a pogány hiedelmek kezdtek beszivárogni a krisztusi hitbe.

[11. oldal] Az egyiptomi Alexandriában a III. század végén és a IV. század elején élő egyházi férfiak, mint például,

A tha n asius, ennek a befolyásnak voltak a képviselői, ami kifejezésre jutott azokban az eszmékben, amelyek a há r om -

ságtan kialakulásához vezettek.

A Társulat az ősi világ pogány hiedelmeinek a befolyását látja megjelenni a háromságtanban, különösen a

tant védő Athanasziosz révén. Ha azonban Athanasziosz állítólagos pogány befolyásoltsága mögött alexandriai

származása állna, akkor ugyanezt el lehetne mondani a szintén alexandriai Áriuszról is. Ő ráadásul

főleg Antiókhiában tanított, az arisztotelészi filozófia egyik korabeli központjában:

"Áriusz Arisztotelésztől megtanulta, hogy a név különbözősége magába foglalja az alany különbözőségét. Az alma

nem a fa, így az Atya sem a Fiú. Ha az alma és a fa közötti különbségtétel nem lenne valóságos, mindkettőnek

ugyanazt a nevet lehetne adni. Másfelől, ha az Atyát és a Fiút név szerint meg kell különböztetni egymástól , akkor

nyilvánvaló, hogy ők nem azonosak. Áriusz számára ez azt jelentette, hogy ha az Atya Isten, akkor a Fiú nem lehet

Isten ugyanabban az értelemben. Isteni lehet, de istenisége csak részleges vagy [az Atyáéból] levezetett." [46]

Érdekes módon Jehova Tanúi a mai napig Arisztotelésznek a természeti világra érvényes logikájával érvelnek

a Háromság ellen. A korai egyházatyák mindenesetre ugyanolyan erővel harcoltak a sokistenhit ellen,

mint az arianizmus ellen, hiszen azt a sokistenhit egyik változatának tartották. Talán meglepő, de a Társulat

állításaival szemben az arianizmus állt közel Plátón filozófiájához és a gnosztikus spekulációkhoz, nem a

háromságtan. A platonista és a gnosztikus szemlélet nem tűri el azt a gondolatot, hogy az Isten emberré

legyen, mert nem hiszi, hogy neki köze lehet a teremtett anyagvilághoz. Az ő véleményük szerint teremtette

az – általuk eleve rossznak ítélt – anyagi világot a "demiurgosz", egy az Isten és az ember között álló,

elsőnek teremtett, "isteni" lény. Velük szemben éppen a trinitáriusok védték az ősi bibliai hitet, hogy egyedül

maga Isten a teremtő (1Móz 1:1, Ézs 44:24, 45:12 stb. vö. Jn 1:3, Kol 1:16-17). Az sem véletlen, hogy a

késői római császárok inkább hajlottak az arianizmusra, hiszen hagyományosan önmagukat is félistennek,

isteninek tartották. A trinitástant eleve sokkal nehezebb volt elfogadniuk, mert élesen szétválasztotta az

egyetlen Teremtőt minden más teremtménytől.

5. A képmelléklet

A Társulat a 10. oldal színes képmellékletével kívánja azt sugallni, hogy a háromságtan az egyiptomi és hindu

istenhármasokból alakulhatott ki. Kérdés azonban, hogy az indiai (4) és kambodzsai (5) triádok mögött

álló vallásosság nem volt-e térben túlságosan távol a kereszténységtől, ahhoz, hogy ennyire hathasson rá?

Ugyanígy az i. e. 2. évezred egyiptomi (1) és babiloni (2) istenhármasai időben nem túl távoli, korai példák?

A palmirai triád (3) ugyan i. sz. 1. századi, de három harcos férfialakot ábrázol, amelyek az eget és égitesteket

szimbolizálnak. A kambodzsai "buddhista háromszemélyű istenség" (5) pedig négyarcú, a négy égtáj

felé néz, és nem "istenséget", hanem buddhákat, megvilágosodott embereket ábrázol (a buddhizmus ateista

vallás).

Ami magukat e vallásokat illeti, bár még az első keresztény századokban is működött az egyiptomi Íziszkultusz,

lehetett-e az ilyen titkos misztériumvallásnak tényleges befolyása azokra a keresztényekre, akik írásaikban

folyton kigúnyolták a görög, római és kis-ázsiai sokistenhívőket? Az ókori pogány istenhármasok

mind három külön alakot ábrázolnak, mert három (vagy több) külön istenben és az istenek hierarchiájában

hittek, sőt szinte mindegyiknek volt női párja, felesége és gyermeke is, tehát nem is "triádok" voltak, hanem

csak a legfőbb istenek a sok isten közül.

Ami a középkori és modern európai háromarcú, de egyfejű torzókat (6, 7, 8, 9) illeti, megjegyzendő,

hogy készítőik valóban áthágták az istenábrázolás tilalmát. Ugyanakkor a művészek elképzelése mögött csak

a trinitástan (egy Isten három személyben) vallástörténeti szempontból egyedülálló gondolata állhatott, nem

a sokkal egyszerűbben ábrázolható pogány isten(csoport)képek.

Kérdések

Vajon mit szólna a Társulat, ha valaki az Őrtorony kiadványaiból kiragadott hiányos és egyoldalú idézetekkel

akarná bizonyítani a háromságtant? Tisztességesnek és jogosnak tartaná, vagy szándékos megtévesztésnek?

Az ismételt, tudatosan hiányos idézés nem a mások tekintélyével való visszaélés? A mások tekintélyével

való visszaélés nem szándékos megtévesztés? Megérdemli a Társulat az olvasók megelőlegezett bizalmát?

A kiadvány névtelen szerzői közül vállalta valaki valaha megtévesztésért a felelősséget? Végső soron

kell hinned a Kell hinned a Háromságban? című kiadványnak?

Végjegyzetek

[1] Arellano, Angel Jr.: Exposing Should You Believe in the Trinity? West Covina, California, Make Sure Of All Things, 199?; Bowman, R.

M.: Why You Should Believe in the Trinity—An answer to Jehovah's Witnesses, Grand Rapids, Michigan, Baker Book House, 1989;

Finnerty, Robert U.: Jehovah's Witnesses On Trial—The testimony of the early church fathers, Phillipsburg, New Jersey, Presbyterian and

Reformed Press, 1993

[2] The Encyclopaedia Americana, Danbury, Connecticut, American Corp. 1980; Vol. 27 (p. 116)

[3] The Illustrated Bible Dictionary, Leicester, England, Inter-Varsity Press, 1980; Vol. 3 (p. 1598)

[4] A Theological Encyclopedia of the Holy Trinity, Wilmington, Delavare, Michael Glazier Publications, 1987 (p. 208)

[5] Fortman, E. J.: The Triune God—A Historical Study of the Doctrine of the Trinity, Philadelphia, Westminster Press, 1972 (p. 9)

[6] Az angol Trinitarian helyes magyar fordítása trinitárius.

[7] The New Encyclopaedia Britannica, Chicago, Encyclopaedia Britannica, 1981; Vol 10 (p. 126)

[8] The New International Dictionary of New Testament Theology, Carlisle, Cumbria, The Paternoster Press, 1986; Vol 2 (p. 84)

[9] Origin and Evolution of Religion, New Haven, Connecticut, Yale University Press, 1992 (p. 336)

[10] Encyclopedia of Religion and Ethics, New York, Charles Scribner's Sons, 1958; Vol. 12 (p. 458)

[11] Encyclopedia of Religion and Ethics, New York, Charles Scribner's Sons, 1958; Vol. 12 (p. 461)

[12] Ókeresztény írók sorozat, 8. kötet, A második századi görög apologéták; Budapest, Szent István Társulat, 1984; Jusztinoszt a

továbbiakban innen idézem.

[13] Ókeresztény írók, 8. kötet (114-115. oldal) Első Apológia LXIII:4-10

[14] Ókeresztény írók, 8. kötet (67-68. oldal) Első Apológia VI:1-2

[15] Ókeresztény írók, 8. kötet (72-73. oldal) Első Apológia XIII:1,4

[16] Ókeresztény írók, 8. kötet (222, 224. oldal) LXVIII:1,9

[17] Ókeresztény írók, 8. kötet (233. oldal) LXXVI:7

[18] The Ante-Nicene Fathers—Translations of the Writings of the Fathers Down to A.D. 325, Grand Rapids, Michigan, W.B.

Eerdmans Publishing Co., 1969; Vol 1 (p. 330) Iraeneus: Against Haeresies I.

[19] Ókeresztény írók, 8. kötet (603. oldal), Az apostoli igehirdetés feltárása 47

[20] Ókeresztény írók, 8. kötet (607. oldal), Az apostoli igehirdetés feltárása 54

[21] The Ante-Nicene Fathers, Vol. 1 (p. 417) Against Haeresies I.

[22] The Ante-Nicene Fathers, Vol. 2 (p. 206) Exhortation to the Heathen 10

[23] The Ante-Nicene Fathers, Vol. 2 (p. 244) Miscellanies 5:1

[24] The Ante-Nicene Fathers, Vol. 2 (p. 227, 234) The Instructor 1:8,11

[25] Protrepticus I. 7:1, in: dr. Vanyó László: Az ókeresztény kor dogmatörténete 1. kötet (170. oldal); Budapest, Pázmány Péter RK

Hittudományi Akadémia, 1988

[26] Paedagogus I. 42:1, lásd Vanyó uo.

[27] The Ante-Nicene Fathers, - Vol..3 (p. 478) Against Hermogenes 3

[28] A modalizmus szerint Isten csak egy személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek csak az egyetlen Isten három egymás utáni

megjelenési formája, de nem valóságos személyek.

[29] The Ante-Nicene Fathers, Vol. 3 (p. 600-601) Against Praxeas 5 vö. Ókeresztény írók, 12. kötet (808. oldal) Praxeas ellen V:7

[30] The Ante-Nicene Fathers, Vol. 5 (p. 227) Against Noetus 10

[31] The Ante-Nicene Fathers, Vol. 5 (p. 226) Against Noetus 8

[32] The Ante-Nicene Fathers, Vol. 5 (p. 225) Against Noetus 5

[33] Jehovah's Witnesses On Trial—The Testimony of the Early Church Fathers; Presbyterian and Reformed Press, Phillipsburg, NJ,

1993

[34] Alvan Lamson: The Church of the First Three Centuries—Notices of the lives and opinions of the early fathers with special reference

of the doctrine of the Trinity, illuminating its late origin and gradual formation; Boston, Horace B. Fuller, 1869

[35] Hubert Jedin: A zsinatok története, Budapest, Ecclesia, 1998 (18-20. oldal)

[361] Ókeresztény írók, 9. kötet, Szókratész egyháztörténete, (53-54. oldal)

[37] Ókeresztény írók, 9. kötet, Szókratész egyháztörténete (56-62. oldal

[38] Ókeresztény írók, 9. kötet, Szókratész egyháztörténete (964. oldal)

[39] Chadwick, Henry: A korai egyház, Budapest, Osiris Kiadó, 1999

[40] Chadwick, Henry: A korai egyház, Budapest, Osiris Kiadó, 1999 (115. oldal)

[41] Chadwick, Henry: A korai egyház, Budapest, Osiris Kiadó, 1999 (117. oldal)

[42] Chadwick, Henry: A korai egyház, Budapest, Osiris Kiadó, 1999 (116-117. oldal)

[43] Ókeresztény írók, 9. kötet, Szókratész egyháztörténete (60. oldal)

[44] vö. Jedin, H.: A zsinatok története (21-24. oldal); Szókratész egyháztörténete stb.

[45] Ajánlott olvasmány: Ókeresztény írók, sorozat 13. kötet, Szent Athanasziosz művei

[46] Gerald Bray: Creeds, Councils and Christ—Did the early Christians misrepresent Jesus?, Rossshire, England, Mentor Books,

1997 (p. 106)

(c) Apológia Kutatóközpont, 1576 Budapest, Pf. 22, info@apologia.hu

A zsinatok története,illetve a "Korai Egyház" megvan nekem egyébként.:)))

Illetve az Ókeresztény kor dogmatörténete is.

Hááát,érdemes lenne beleolvasnod...

Illetve ebbe a fordításba is...

[link]