A Biblia hol utal arra, hogy JÉZUS maga ISTEN? JÉZUS maga utal erre valahol?
Nem tartod érdekesnek hogy a létező evangéliumok 90%-a a keresztények szerint hamisított? Ez hogy lehetséges? És még ki tudja hány volt amit az egyház megsemmisített.
12 apostol volt, de ebből csak kettő írása került be, a többit kukázták.
Nem minden hamisított, attól, hogy nem került bele a kánonba. Mint mondtam, ami bekerült, azok voltak a legolvasottabbak, van olyan apokrif irat, ami nem is maradt fent teljes egészében. Az Újszövetség is hivatkozik Énók könyvére, ami a mai Bibliában nincs benne.
Ez nem úgy történt, hogy egyszercsak összegyűlt egy közösség, és másnap már hirtelen nem volt benne egy rész a Bibliában, amit senki nem vett észre.
Éljetek egyetértésben!
Várhatok-e tőletek bátorítást, vagy isteni szeretetből fakadó vigasztalást Krisztusban? Van-e igazi közösségünk egymással a Szent Szellemben? Van-e bennetek könyörületesség és együttérzés irántam? Ha igen, akkor tegyétek meg, amire kérlek titeket, hogy az örömömnek ne maradjon semmi híja! Hozzátok összhangba egymással a gondolkozásotokat, és ugyanazzal az isteni szeretettel szeressétek egymást! Éljetek teljes egyetértésben, és ugyanarra a célra törekedjetek! Ne az önzés vagy a dicsőségvágy irányítson benneteket! Ellenkezőleg, legyetek alázatosak, és a testvéreiteket részesítsétek előnyben magatokkal szemben! 4 Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt, hanem mindenki a másik javát keresse!
Kövessétek Jézus példáját!
Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt, aki
öröktől fogva isteni természetű,
mégsem ragaszkodott ahhoz,
hogy Istennel egyenlő.
Önként mondott le minden dicsőségéről,
vállalta, hogy szolgává legyen,
és emberré lett.
Szolgai formában élve a földön,
még jobban megalázta magát,
engedelmes volt egészen a kereszthalálig!
Isten ezért mindenek fölé emelte,
s olyan nevet adott neki,
amely minden névnél hatalmasabb.
Térdet hajt minden teremtmény
Jézus nevére
Mennnyen, Földön és föld alatt,
s minden nyelv megvallja,
hogy Jézus Krisztus az Úr,
az Atya Isten dicsőségére! Fil.2
"Ez nem úgy történt, hogy egyszercsak összegyűlt egy közösség, és másnap már hirtelen nem volt benne egy rész a Bibliában, amit senki nem vett észre."
Te miről beszélsz? :) Korábban nem volt olyan hogy a Biblia. Az Ószövetség könyvei máig vitatottak keresztények körében, az Újszövetség pedig az 5. századra alakult ki tehát Jézus után többszáz évvel később. Az első és második században semmiféle egységes elképzelés nem volt. Minden keresztény közösség a saját könyvét tekintette szentnek ami persze eltért a többitől.
Pál leveleiről tudjuk hogy nagyrészt nem is Pál írta. Ismeretlen a szerző tehát a hitlességük nulla. Az első századból nem sok minden maradt fenn. Simán lehet hogy száz év alatt a szentháromsághívő keresztények kerültek többségbe a valódi keresztényekkel szemben.
Az Ószövetség esetében nem olyan kicsit a különbség. A katolikus és protestáns verzió esetén 6 könyv. Meg egyébként is állítólag Isten szava tehát minden betű számít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!