A Biblia hol utal arra, hogy JÉZUS maga ISTEN? JÉZUS maga utal erre valahol?
Nem is ismert pontosan mikor született és halt meg. Ez nem zavar? :) Akár 85 évesen akár 100 évesen de mindenképpen ez nevetséges. Biztos hogy ne ő írta. Meg egyáltalán minek vár élete végig azzal hogy leírja, ha már úgy dönt hogy leírja?
És ott van a jelenések könyve, amit keresztények szintén Jánosnak tulajdonítanak de tudjuk hogy nem az a ugyanaz a személy írta mint aki János evangéliumát.
Tehát egyiket sem János írta és mindkettőt két külön személy.
"Jézus visszatér a Mennybe"
Máté és János egy árva szót nem írtak Jézus mennybemeneteléről pedig ők szemtanúk. A másik kettő, Lukács és Márk pedig nem szemtanúk és éppen hogy csak megemlítik hogy mennybe ment Jézus. Szóval ez is egy sokadik bizonyíték ami igazolja hogy a keresztény verzió hamisított.
"#321 Ok. Akkor ha neked okes akkor majd kereslek privátban."
Nekem oké.
"Nem is ismert pontosan mikor született és halt meg."
Te írtad, hogy Kr.u. 6-ban született, én pont ugyanonnan írtam, hogy Kr.u. 100-ban halt meg. Hol itt a probléma?
"Meg egyáltalán minek vár élete végig azzal hogy leírja, ha már úgy dönt hogy leírja?"
Senki se mondta, hogy addig várt, valószínűleg több éven át írta, a wikiben is azt írták, hogy Kr.u. 90 körül érte el >végleges< formáját (vagy hát kicsit később). A kérdés legfeljebb az, hogy miért döntött leírása mellett, mert addigra már volt 3 evangélium is. Valószínűleg azért, mert addigra már több tévtanítás is megjelent, s ezekre akart válaszolni.
"És ott van a jelenések könyve, amit keresztények szintén Jánosnak tulajdonítanak de tudjuk hogy nem az a ugyanaz a személy írta mint aki János evangéliumát.
Tehát egyiket sem János írta és mindkettőt két külön személy."
Logika se az erőséged, mert ezek nem egymásból következő állítások.
Persze elképzelhető, hogy nem János apostol volt a szerző, hiszen az író se nevez magát annak, hanem sokan feltételeznek egy János nevű presbitert, aki Jézus tanítványa volt, de nem tartozott a 12 apostol közé. Ha így volt, se von le értékéből.
De vannak érvek az apostol János mellett is.
"de tudjuk hogy nem az a ugyanaz a személy írta mint aki János evangéliumát"
Erre szokták írni, hogy az idős János apostol már nem saját kezével írta, mint korábbi műveit, hanem íratta. S ebből adódik a gyengébb görög nyelvezete a szövegnek.
De az is biztos, ezt a kérdést nem te fogod eldönteni az alapján, hogy a te nézeted melyik verzió támasztja alá :)
"Te írtad, hogy Kr.u. 6-ban született, én pont ugyanonnan írtam, hogy Kr.u. 100-ban halt meg. Hol itt a probléma?"
Nekem nem probléma. Nektek keresztényeknek probléma mivel egy közel 100 éves ember nyilván nem írhatta.
"Senki se mondta, hogy addig várt, valószínűleg több éven át írta, a wikiben is azt írták, hogy Kr.u. 90 körül érte el >végleges< formáját (vagy hát kicsit később)."
Ez pont azt jelenti hogy élete végéig várt azzal hogy leírja.
"A kérdés legfeljebb az, hogy miért döntött leírása mellett, mert addigra már volt 3 evangélium is. Valószínűleg azért, mert addigra már több tévtanítás is megjelent, s ezekre akart válaszolni."
Inkább az a kérdés miért nem írta le korábban.
"Logika se az erőséged, mert ezek nem egymásból következő állítások."
János evangéliumát és a jelenések könyvét biztos hogy nem ugyanaz írta. És azt is tudjuk hogy egyiket sem írhatta János. A jelenések könyvére azt mondják 95 körül íródott.
"Persze elképzelhető, hogy nem János apostol volt a szerző, hiszen az író se nevez magát annak, hanem sokan feltételeznek egy János nevű presbitert, aki Jézus tanítványa volt, de nem tartozott a 12 apostol közé. Ha így volt, se von le értékéből."
Dehogy nem. Azt sem tudjátok ki írta. Olyan szent könyvben hisztek aminek ismeretlen a szerzője.
"Erre szokták írni, hogy az idős János apostol már nem saját kezével írta, mint korábbi műveit, hanem íratta. S ebből adódik a gyengébb görög nyelvezete a szövegnek."
Ha arra sem volt képes hogy leírja akkor hogy emlékezhetett vissza pontosan?
"De az is biztos, ezt a kérdést nem te fogod eldönteni az alapján, hogy a te nézeted melyik verzió támasztja alá"
Annyi bizonyosan kiderül ebből is hogy az újszövetség hitelessége nulla.
"Azt sem tudjátok ki írta."
A Koránt ki írta? Természetesen bizonyítsd minden kétséget kizáróan.
"Ha arra sem volt képes hogy leírja akkor hogy emlékezhetett vissza pontosan?"
A kettőnek mi köze egymáshoz? Nem ritka, hogy az idősek keze már annyira remeg, hogy írni korlátozottan képes, de a memóriájának semmi baja.
"A Koránt ki írta? Természetesen bizonyítsd minden kétséget kizáróan."
Az iszlám szerint a Korán Isten szava. Nincs emberi szerzője. Ellenben keresztények szerint az Újszövetség könyvei nem Isten szava, hanem emberek írták. Csak ugye sok újszövetségi könyvnél ismeretlen a szerző, tudjuk hogy nem az írta akit a keresztények állítanak.
"A kettőnek mi köze egymáshoz? Nem ritka, hogy az idősek keze már annyira remeg, hogy írni korlátozottan képes, de a memóriájának semmi baja."
90-100 éves embernek a memóriája sem jó. Kizárt hogy pontosan vissza tudjon emlékezni.
"Az iszlám szerint a Korán Isten szava. Nincs emberi szerzője."
Engem nem a mese érdekel, hanem a történelmi tények. Tehát újra kérdezem, egész pontosan ki, kik írták? Természetesen hiteles bizonyítékokkal.
"90-100 éves embernek a memóriája sem jó."
Továbbra is csak 84 éves és nem 90-100, márpedig egy 84 éves ember memóriája is lehet nagyon jó, szerencsére volt több ilyen is a családban és ismerősi körben is.
"Engem nem a mese érdekel, hanem a történelmi tények. Tehát újra kérdezem, egész pontosan ki, kik írták? Természetesen hiteles bizonyítékokkal."
Ha téged nem a mese érdekel akkor miért vagy keresztény? :) Mivel a keresztény tanítások Jézus istenségétől kezdve mese kategória.
Ha a történelmi tények érdekelnek az iszlámmal kapcsolatban akkor tudnod kellene hogy számos Korán kézirat van a 7. századból, köztük olyan ami akár Mohamed próféta idejéből is származhat.
"Továbbra is csak 84 éves és nem 90-100, márpedig egy 84 éves ember memóriája is lehet nagyon jó, szerencsére volt több ilyen is a családban és ismerősi körben is."
Azt írják a jelenések könyve 95-ben keletkezett. Akkor 90 éves kellett hogy legyen János ha 6 körül született. János evangéliumára azt írják első század vége második eleje. Mondjuk hogy 100-ban keletkezett. Akkor meg János 95 éves korában írta. Egy közel 100 éves ember memóriája pedig minden csak nem jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!