A feministák milyen helytálló észérvekkel valamint milyen valós tényekkel tudják alátámasztani a férfitársadalmat bíráló, sokszor rágalmazó állításaikat?

Nohát... Ezek szerint te sem vagy teljesen elveszett eset. Ezt részemről is jó látni.

Amit most leírtál gazdaság és háború mai helyzetéről, azzal nagyrészt egyet is értek. Konkrétan egy valami igényel csak finomítást még e téren, és erre most rá is kérdezek: azt mondod, számtalan mód van rá, hogy a magukat kellően rátermettnek gondoló egyének érvényesíthessék az akaratukat; szerinted nem eredményez az egy rettentően pazarló és nem hatékony káoszt mind regionális, mind pedig globális szinten, ha világszerte számtalan ilyen egyén próbálja érvényesíteni a saját akaratát - mindig a másik ellenében?

Mert akárhogy is nézem - és ezt láthatólag igazolja történelem és jelen is egyaránt - ez végül mindig oda vezet (most is), hogy hatalmas erőforrások őrlődnek fel és vesznek kárba a versengésben és a viaskodásban pusztán csak azért, hogy egyáltalán megmaradhasson a status quo, vagy hogy valaki egy kicsit előnybe kerülhessen a másikkal szemben (nézd csak meg pl. a magyar politikát a rendszerváltás óta; gyakorlatilag egy helyben toporog az ország, mert senki sem mer semmit lépni a másiktól való félelmében, folyton egymáson igyekeznek felülkerekedni - szemben például az írekkel, akik rájöttek, hogy ez így nem működik, és összefogtak) - holott azokat ezer meg egyéb értelmesebb célra is fel lehetett volna használni (például a közös fejlődés meggyorsítására, lásd az előbb említett ír példát).

Ezt illetően szintén érdekelnének a meglátásaid.

Nők... Na, ez már sikamlósabb terep. Egyfelől valamennyi igazság van abban, amit mondasz: tagadhatatlan, hogy bizonyos dolgok biológiailag, genetikailag, hormonilag, stb. kódoltak, ez tény.

Másfelől azonban ezek a tényezők egyénről egyénre változnak. Tényleg sok olyan nő van, akit tökéletesen kielégít a viktoriánus nőideál, a házi angyal szerepköre - viszont nagyon sok olyan is, akiket meg nem... de akik viszont ennek ellenére mégsem rivalizálni akarnak, hanem egyszerűen esélyt, hogy ők is beteljesíthessék az álmaikat, hasznosíthassák a tehetségüket. Ha jól vettem ki a szavaidból, ezzel még neked sincs bajod, nemde?

Nomármost, ha még ebben is meg tudunk egyezni úgy-ahogy, akkor már csak egy kérdés maradt: mire alapozod azt az állításodat, hogy nőnek nincs helye a gazdaságban és a politikában? Ennek ugyanis nagyon jó - élő - cáfolatát mutatják a skandináv államok. Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia pl. egyáltalán nem panaszkodhat se gazdasági, se politikai, se társadalmi, se kulturális téren, minden szempontból remekül megy a soruk, holott most már jó sok évtizede kimondottan _sok_ nő kap helyett ezen országok politikai/gazdasági/stb. életének vezetésében. Svédországban pl. ha jól tévedek, fele-fele a férfi-nő arány a Parlamentben... és mégis milyen jól megvannak, az előbb említett többi országgal együtt. Ha szerinted a nő és a vezető szerepkör összeférhetetlen, akkor hogyan lehetséges, hogy skandinávék mégis ott tartanak, ahol?

Plusz még egy érdekesség, innen a gyakorikérdésekről. Vess egy pillantást, kérlek, erre a kérdésre, meg a rá érkezett válaszokra, és pár mondatban vázold, mit gondolsz róla. Köszönöm. :

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Világrend:

No, így már inkább van értelme a dolgoknak. Eszerint, ha jól értem, azzal pl. te is teljesen egyetértenél, ha teszem föl a Föld egésze úgy működne, mint az EU: politikai és gazdasági szinten legalább egy hallgatólagos, és a fontos dolgok terén mindenképp kötelező együttműködési kerettel, de ezen belül bőven lenne hely versengésre - kiválasztódásra, úgymond -, és senkinek sem kellene szenvednie/meghalnia pusztán azért mert egyen-ketten épp őket kívánják ki- és felhasználni a céljaik elérése érdekében? Mert ebben a lényegében egyensúlyi verzióban még én is ki tudnék egyezni.

Nők:

A skandináv államokat illetően az állításod csak részben igaz. Svédország pl. csak azért úszta meg Hitlert, mert megalkudtak vele: nyitottak egy sávot az országukon, amin keresztül Hitler seregei hátbaszúrhatták és simán elkaphatták Norvégiát. A svédeknek emiatt a mai napig mélységes bűntudatuk van, és ez vezetett oda is, hogy néhány évtizede olyannyira befogadó lett az ország a bevándorlók iránt - annyira szükségét érezték a vezeklésnek valamilyen formában. Ők tehát inkább néplélektanilag élték meg a dolgot elég furcsán - Norvégiában meg ugye tényleg volt egy náci időszak, aminek érthető módon szintén nem örültek a helyiek.

Finnország kétszer is harcolt a Szovjetúnió ellen, plusz a nácikat is ki kellett vernie, és jelentős területeket kellett átengednie a szovjeteknek is - a szabadságuknak pedig az volt az ára, hogy ütközőzóna lettek kelet és nyugat között. Dánia szintén német megszállás alatt állt.

Svédországot kivéve tehát mindannyian benne voltak a levesben, ki jobban, ki kevésbé, de azt nem lehet elmondani róluk, hogy teljes egészében kimaradtak volna belőle, a nyom mindenhol ott maradt. Állítom azonban, hogy így is rengeteg múlott azon, hogy ezen országok mindegyikében képes volt a nép és a vezetőség is többé-kevésbé egységre jutni a fontos kérdésekben, és így nem volt akadálya a haladásuknak - véleményem szerint pedig ennek tudható be az is, hogy a nőket is tudták úgy integrálni a vezető körökbe, hogy az ne okozzon gondot. Ami az általad említett (egyébként természetesen valós) munkahelyi konfliktus-lehetőségeket illeti, ők ezt egyszerűen úgy küszöbölték ki, hogy (szintén egyetértésben) kőkemény szabályozásokat hoztak ezügyben, és már azért kemény fegyelmezés járhat, ha egy férfi munka közben csak hosszabb ideig nézi egy nő munkatársát, vagy ha egy nő direkt incselkedik egy férfivel... És láthatólag működik a dolog, mivel nem nagyon hallani ilyen jellegű botrányokról ezekből az országokból.

Skandinávékat tehát azt hiszem, mindenféleképpen érdemes szemmel tartani ilyen szempontból is, mert mindenképp tanulsággal szolgálhatnak - talán jóval, talán rosszal, ez majd elválig, de mindeddig inkább a jó a valószínűsíthető. Nem tudom, lesz-e lehetőséged valamikor hosszabb időre ellátogatni akármelyik skandináv országba, de ha igen, akkor javaslom, hogy élj a lehetőséggel, és próbáld megfigyelni a vegyes nemű munkahelyek mindennapjait.

Genetikai elkorcsosulás... Ezt annyira nem valószínűsíteném, ellenben azt annál inkább, hogy a _társadalmi_ változások kétségkívül annál komolyabbak, és természetesen megvannak az árnyoldalai is. Én inkább ennek tulajdonítanám az általad említett infantilizmust-parazitizmust, tiszteletlenséget, tradícióbontást; elvégre ha megnézed, mi a "modern kor" látszólagos üzenete (már ha csak a filmeket és a reklámokat nézed, "amiken" sajnos a nép egy igen jelentős hányada él és "nevel(etlen)ődik")...? Ne törődj semmivel, csak magaddal, bulizz, legyél mindig te a legmenőbb, szórd a pénzd, a holnap meg kit érdekel, stb. ... Ez kétségkívül egy káros sugallat, és akikbe ez ívódik bele, azok nem is csoda, hogy olyanok lesznek, amilyennek leírtad őket. Ám ez nem genetika; az évtized(ekk)el ezelőtti nemzedékek szerintem leginkább csak azért voltak mások, mert más volt a korszellem és média is, plusz ez utóbbi talán még nem is kapott akkora szerepet az életükben, mint a maiakéban - úgymond több terük volt a saját józanságuk megőrzésére és fejlesztésére. Ettől függetlenül persze ezen az elbutításon mindenképp változtatni kellene, de ez se megy mindenhol (bár svédéknél pl. érdekes módon hiába van szintén sok tévéadó, mégis meglepően nagyobb arányban vannak az ismeretterjesztő, természetjáró, stb. profilú adók, mint teszem azt a "valósgsósok").

Ami pedig a végleket illeti, nos... minden általam is megvetett férfigyűlölő, elvakult, elvetemült amazonra jut legalább egy nőgyűlölő, elvakult, elvetemült ősember is, aki ténylegesen gyakorlatilag _mindig_ veri az asszonyt, a pénzét elissza, terrorizálja a családját, stb. ... és ilyenek is voltak régebben is. Ahogy van hülye férfi, úgy van hülye nő is, és ezzel a kör bezárult. Plusz ugyanez áll valamilyen szinten az ifjúság előbb tárgyalt témakörére is: ahogy vannak a leírásodnak megfelelő "selejtek", ugyanúgy vannak olyanok is, akiket viszont te is meg tudnál becsülni és tisztelni, mert nekik mégis van tartásuk (bár tény, tartok tőle, hogy utóbbiak vannak kevesebben). Viszont ez meg már, azt hiszem, leginkább családi háttér kérdése.

És ezzel el is érkeztünk a fő témához...

Kétségkívül van igazságmagva annak az állításodnak is, hogy ha mindkét szülő dolgozik, azt megszenvedheti a gyerek - viszont itt is sok múlik egyrészt az érintettek egyéni lelkületén, hozzáállásán, másrészt meg a szervezésen. Mert ha teszem azt mindkét szülő úgymond "hagyományos" munkahelyen dolgozik (ezt úgy értve, hogy reggel hétre-nyolcra megy, és délután háromkor-négykor jön el), úgy az nagyjából egybeesik a gyerek iskolaidejével, ami különbözet meg marad a kettő között, azt fedezheti a napközi, vagy ideálisabb esetben a nagyszülők. Ilyen szempontból leginkább csak a nyár lehet problémás; ez esetben sokszorosára fokozódik a nagyszülőkre fektetett hangsúly egész addig, amíg a gyerek olyan korú nem lesz, hogy egy esetlegesen magára hagyva eltöltött délelőtt + néhány óra se okozzon gondot neki. Viszont ez egyrészt megint csak a már említett szervezés és egyéni hozzáállás kérdése,...

másrészt pedig... adódhat az úgy, főleg itt Magyarországon, sajnos, hogy egy olyan pár jön össze, ahol a nő határozottan többet keres, mint a férfi, és az ő keresetéből akár mindketten megélhetnének, de csak a férjéből nem - nem is szólva arról az esetről, ha egyáltalán nincs is férj, mert mondjuk elvált, és a nő magára maradt, akár egy gyerekkel is. Ha nincs, aki eltartsa (őket), magának kell helytállnia. És ami azt illeti, több ilyen nőt is van szerencsém ismerni, és azt kell mondjam, kalapot kell emelni előttük. Mert amellett, hogy megállják a helyüket a munkában, még marad erejük a gyerekükre is, hogy igazi nőként-anyaként forduljanak feléjük is. Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy ez egy egészséges és hosszú távon is jó modell lenne, mert nem az, hiszen őket is nagyon megviseli, hanem azt, hogy vannak olyan alkalmak, amikor nők akár férfiak miatt, akár pusztán a körülmények szerencsétlen összjátéka miatt ilyen helyzetbe kerülnek - és ilyen helyzetben el lennének veszve, ha arra lennének kondicionálva, hogy ők a konyhán kívül mit sem érnek.

Lekerekítve tehát az egészet, mondjuk úgy egy-két évszázaddal ezelőtt még esetleg működhetett az a felállás, hogy férfi keres, nő meg otthon a gyerekekkel (bár már a viktoriánus Angliában is belülről rohadt ez a kívülről olyan fenségesnek tetsző máz, és nem csak nők, de férfiak és egész családok élete-sorsa is ment tönkre emiatt), de mára annyi minden változott (elég csak egyszerűen a már említett válás bármikori kivitelezhetőségét, valamint a létbizonytalanságot ("kitudjamikorszűnikmegamunkahelyem"-effektus, aminek a férfiak is ki vannak téve) venni), hogy a jelenlegi körülmények között ez rendkívül ritkán megoldható: elvégre ha a nő nem dolgozik, és a férfi elveszti az állását, a gyerekkel együtt mindhármuknak felkopik az álla; ha meg a férj elválik és a nő magára marad, úgy megint csak neki kell dolgoznia. Ezért állítom azt, hogy manapság ez a fajta modell... legalábbis igen problémás.

+1: érdemes megfigyelni ilyen szempontból az iszlám világot. Ott ugye vallásilag is adott ez a fajta felállás, hogy a nőről gondoskodni kell mindenáron - ami elvben még szépnek is mondható, gyakorlatban azonban ott is rengeteg a visszásság... akárcsak nálunk, a "fejlett nyugaton"... holott ők még elvileg a mai napig egy konzervatív és hagyományőrző társadalomnak mondhatóak. Ehhez képest náluk se sokkal jobb a helyzet.