16 évesen terhes vagyok, de anya nem akarja, hogy megtartsam a gyereket, hogy fogadtassam el vele a döntésem?

"16 évesen nem élősködés, ha Édesanyád tart el, csak ma divat ezzel nyomasztani a fiatalokat."

ITT nem arról van szó hogy az anyuka nem akarja eltartani a 16éves gyerekét..!!

Beszéljünk kőkeményen számokban:

6 hós koráig havi: 21000

6-12 hós korában: 35000

Eddig 366ezer az alap költsége a lányomnak.

Ezen felül a babakocsi: 15 ezer

Téli pufajka: 8.000 darabja

Kiságy, matraccal: 80.000 forint

Légzésfigyelő bérlés, baráti áron: havi 15ezer, most adtuk vissza!

627000

minusz gyes és cs

171000

Ami annyit tesz, hogy a gyermeked nevelésébe havi szinten be kell szállnia valakinek 15.000 forinttal.

És még mindíg az alap szükségleteknél tartunk.

Te pedig még nem is ettél.

Az meg, hogy a barátaid el fognak kopni, az tuti. Ha nem is csak a bulizásra gondolunk, de mondjuk beszélgetni nem lesz kivel, vagy összefutni egy kávéra.

Mondjatok egy szemét alaknak, de most vagyok 19, ha egy barátnőmről kiderülne, hogy terhes, nem biztos, hogy a kis összespórolt pénzemet az ő felelőtlenségének gyümölcsére szeretném költeni, sőt, a szabadidőmben (ami nem sok van egyetem mellett) sem lenne túl sok energiám a kisbabára vigyázni.

Kedves Kérdező!

Tőlem nem fogsz kioktatást kapni. Egyrészt azért mert tudom milyen fiatalon gyermeket várni (én 18 éves voltam mikor teherbe estem).

Másrészt mert tudom milyen csodálatos érzés, hogy benned növekszik valaki függetlenül attól hány éves vagy.

Azt tudnod kell hogy nehéz döntés előtt állsz. Főleg ha anyukád elfordul tőled. Az, hogy nem lesz melletted senki, nem tudod megosztani az örömöd szinte senkivel, vagy az aggodalmaid- nagyon fájó.

A babának rengeteg mindent kell venni, biztosítani. 16 évesen nem tudsz elegendő pénzt összegyűjteni hogy mindent megadhass neki.

De ha anyukád mégis támogat, abban az esetben talán.

A saját tapasztalatom írom le.

Én nagyon-nagyon boldog voltam amikor megtudtam hogy babát várok. Tudtam hogy bármi áron de megtartom. A szüleim nem örültek neki, de kifutottam az időből már hogy elvetessem (bár én soha nem is akartam, úgyhogy tehetek róla hogy időn túl derült ki..).

A szüleim támogatása és segítsége nélkül fogalmam sincs mi lett volna velünk. Gyakorlatilag ők tartottak el minket. Anyum és apum is bolondulásig imádta az unokáját, és mindent megvettek neki. De tudod, egy idő után már kellemetlen volt hallani ahogy anyukám idegenek előtt azzal "kérkedik" hogy ezt is meg azt is ő vette, és hogy mit adUNK neki pl. enni és ezt és ezt hogy csinálJUK. Tehát soha semmit nem én az anyja, hanem mindent ők. Mintha nem is az én gyerekem lett volna hanem az övék. Való igaz, sokat segítettek. Csak kicsit néha sok volt. Estin érettségiztem le, ami nagyon nehéz volt. Mert nappal a gyerkőctől nem tudtam tanulni semmit, éjszaka meg rendszerint elaludtam a fáradságtól a könyvek felett. Ha etetés idő volt, arra riadtam fel. Azért leérettségiztem és főiskolát is elkezdtem levelezőn. Elmentem dolgozni is. Nagyon-nagyon kínkeserves volt. Összeegyeztetni a munkát, a gyerekkel való foglalkozást és a sulit.. pff... nagyon nehéz! És úgy hogy mellette anyuék segítettek amiben tudtak.

A gyerekem 6 éves korára lett önálló életünk, saját lakásom, de eddig az út nagyon nehéz volt.

Közben meg tudod néha eszembe jutottak a régi barátnőim, osztálytársaim ( akik persze mind 1 szálig elmaradtak mellőlem, mert mi érdekes van nekik egy babázós anyukában?), mi lehet velük stb. Olykor-olykor összefutottam az utcán velük, ők csinosan, elegánsan kisminkelve társasági életet éltek, élvezték a gondoktól mentes egyetemi éveket, bulikat én pedig mackónadrágban homokoztam a lányommal a játszótéren, vagy épp takarítottam a hányást utána stb.

Bármennyire is imádom a lányom, de be kell vallanom töredelmesen hogy azok a féktelen fiatal éveim épp a 20-asok és minden ami vele jár.. nekem úgy ahogy van kimaradt! Én csak kapkodtam a fejem hogy jé az egyik osztálytársam Görögországba került idegenvezetőnek, egy másik tanár lett, egy másik orvos stb. és én??? És az az idő ami alatt ők felnőtté váltak az tele volt nekik barátokkal, szórakozással stb. ami ennyi idősen vele jár.

Nekem nagyon korán fel kellett nőlnöm.

Nekem nem volt olyan hívtak volna a barátnőim moziba esetleg ( amúgy sem tudtam volna menni, mert folyton a gyerek miatt aggódtam volna, és ha nélküle indultam volna valahova éktelen visításba kezdett...), mert nem is voltak barátnőim... inkább foglalkoztak saját magukkal. Igaz, emlékszem amikor terhes lettem még egyik-másik hogy örült neki hogy majd jönnek babázni... azt hiszed jöttek? Ja igen 1-szer meglátogattak születése után. Aztán szevasz, voltak barátnők, nincsenek.

Én pedig olyan hullafáradt voltam minden nap, hogy örültem ha egy szabad percben letehettem a seggem.

Most pedig? Épp a szobájában "tanul" a kiskamaszom, aki már szinte egy visszabeszélőgép, és ép annyira lusta a tanulásban mint anno én voltam. Minden rossz tulajdonságom benne van.:-) Visszakapom tőle, amilyen én voltam. Most se vagyok öreg, de még mindig a legtöbb volt osztálytársamnak nincs családja, az enyém meg pár év múlva már talán randizik...

Azért gondold át még egyszer, mert tapasztalatból mondom nem könnyű!

Egy 11 éves kiskamasz anyukája

Igen, az a 17 éves lány boldog. Mellette volt a barátja, aki feleségül vette és még pénzzel is segített, hiszen a saját gyereke. Dolgozott, hogy el tudja tartani a gyerekét és átvészelték a nehézségeket és most boldogok.

De te egyedül?? Meg se akarod mondani a gyerek apjának? Anyukád ki tudna segíteni, meglennétek hárman is? Így igencsak anyukádnak a nyakára szülöd a gyereket. Önző vagy! Nem akarsz gyilkos lenni? Semmivel nem lesz jobb élete, ha ilyen körülmények között megtartod a babát.

Ha nincs saját kereseted és mindemellett a gyerek apja sem áll melletted, akkor 16 évesen ne vállalj gyereket!! Vállalni akarod a következményeket? Akkor vállald fel, hogy bizony annak a gyereknek jobb lesz még meg nem születni és a te lelked sérül, nem az övé!!!

Hát tudod, ez vagy bejön vagy nem fog bejönni.

Majd az idő eldönti, hogy okos dolog volt-e megtartani a babát.

De mindannyian másképp látjuk a világot.

Lehet, hogy te soha nem ismernéd be, hogy rossz döntést hoztál (majd elválik).

Csak majd ne vágd a gyereked feféhez, "hogy én bezzeg 16 évesen szültelek és mindent megadtam neked, feláldoztam a fiatalságomat érted", mert NEM Ő KÉRI, HOGY MEGSZÜLD. EZ EGYEDÜL A TE DÖNTÉSED.