Ti mit tennétek? Megtartanátok?

azért milyen furcsa, hogy ez teljesen másként mukodik Franciaországban, mint Hollandiában. itt semmit sem tesznek a huvelybe, és 6 tablettát kell beszedni, kettesével- 4 oránként. igen, pl. aspirint be se lehetett volna venni, mert vérhigito hatásu. (ja és tovább véreztem utána, mint szulés után)

aki még nem szult, annak a gyogyszer a kinok kinja.

Ha nem nézzük a kérdés érzelmi, emberi oldalát, - amit jó esetben nyilván nem tudsz megtenni egy magzattal a szíved alatt, - csak szigorúan csak kérdés anyagi oldalát vesszük számításba, akkor a helyedben azon gondolkoznék el, hogy ha a párod 9 hónap alatt nem tudja annyira összeszedni magát anyagilag annyira, hogy ketten, esetleg némi családi segítséggel, netalán rászorulóknak járó szociális támogatásokkal egy kisbaba első életévében szükséges legalapvetőbb dolgokat elő tudjátok teremteni, akkor vajon mikor tudnátok megengedni magatoknak azt anyagilag, hogy ki tudja hány lombikprogramnak nekifussatok, ami TB támogatással is több száz ezer forint alkalmanként, csak maga a beavatkozás az azt megelőző rengeteg vizsgálat nélkül, és garancia nyilván nincsen arra, hogy nem csalódás a vége, hanem terhesség.

(Egy barátnőm három, sajnos sikertelen lombikprogramon van túl, vezette a nyilvántartást az ezzel kapcsolatos kiadásokról, mindent belekalkulálva nekik mindaz, amit nem, vagy nem teljes mértékben finanszíroz a TB, eddig jóval több, mint egy millió forintjukba került. Azt meg senkinek nem kívánom, amivel testileg-lelkileg, érzelmileg jár egy ilyen beavatkozás, ha erről reális képet szeretnél kapni, érdemes lenne ilyen fórumokat olvasnod.)

Ha pedig valakinél az 5 TB alapon igénybe vehető beavatkozás sem hoz eredményt, akkor marad az önköltséges, ami ennél jóval drágább, és sajnos nem kevesen vannak olyanok is, akiknek a kapcsolata is rámegy arra, amit ezek a gyermekáldásban reménykedő, esetenként újra meg újra csalódó párok hosszú évek alatt végigcsinálnak, amellett, hogy vannak olyanok is, akiké a közös megpróbáltatások hatására éppen megerősödik, és jó esetben előbb-utóbb azt is fel tudják dolgozni, ha nekik nem adatik meg az anyaság és apaság, vagy az örökbefogadás mellett döntenek.

Nyilván nem vagyok tisztában a körülményeitekkel, azzal, hogy reálisan nézve elő tudnátok-e teremteni az anyagiakat ahhoz, hogy a megfogant kisbabátok megszülethessen, ezt nyilván te tudod.

(Ha abban reménykedsz, hogy a szívhangtól megenyhül a párod és meggondolja magát, feltételezem, nem tartod kilátástalannak a helyzeteteket ilyen szempontból, és nem egy kétségbeesett kamaszlány van, aki élettapasztalat híján nem tudja reálisan felmérni a helyzetet.)

Én sajnos elképzelhetőnek tartom, hogy ha nem a létminimumon éltek, vagy szinte létbizonytalanságban, akkor a párod részéről 32 évesen, egy 7 éves kapcsolatban egy olyan nő mellett, akiről már korábban kiderült, hogy elvileg csak lombik programmal lenne esélye a gyermekáldásra, ez egy ürügy, amivel valamiért hárítja az apaságot, - talán olyan tudatalatti ok miatt, amivel ő sincsen tisztában - és könnyen lehet, hogy ugyanezt tenné egy év múlva, vagy évek múlva is, a körülményekre hivatkozva.

Ha ilyen helyzetben lennék, és úgy gondolnám, hogy akármilyen nehezen és küzdelmesen, de egyedül fel tudnám nevelni a babámat, - akár úgy, hogy átmenetileg visszaköltözöm a szüleimhez, ha ők ebben támogatnak - akkor én mindenképpen megszülném, akkor is, ha erre a párkapcsolatom rámenne.

Nem csak azért, mert másik férfi bármikor jöhet az életemben, ez a gyerek viszont már nem, sőt másik sem biztos, hanem azért is, mert tisztában lennék vele, hogy ha megbánnám a döntésemet, vagy nem tudnám bűntudat nélkül feldolgozni, akkor a párom iránti érzéseim is óhatatlanul megváltoznának, és kimondva-kimondatlanul őt is okolnám, éveken, talán egy életen keresztül, és ott lennék egy férfival, akinek a kedvéért lemondtam a gyerekemről, esetleg az anyaságról is egy életre, közben meg a szívem mélyén meggyűlöltem, pedig a végső döntés, és a döntés felelősségének terhe legalább annyira az enyém is volt.

Én legalábbis magamból kiindulva nem tudnék egy férfit azok után szeretni, és vele maradni, ha egy ilyen helyzetben úgy viselkedne, mint amit leírtál.

De mondom, nem akarok ítélkezni, mert nem írtál semmit arról, hogy milyen körülmények között éltek.

Ha gondolod, hogy a párodnál ennek lehet hatása érzelmi alapon, akkor megkérheted, hogy kísérjen el az ultrahangvizsgálatra. Van egy három gyerekes anyuka ismerősöm, ő mesélte nemrég, hogy nem akartak kettőnél több gyereket, de megfogant még egy védekezés mellet, amikor a kisebb lányuk még csak másfél éves volt. Ő nagyon nehezen szánta rá magát az abortuszra, de már befizették a csekket, megvolt a műtéti időpontja, csak úgy alakult, hogy a férje bekísérte a műtét előtt kötelező ultrahang vizsgálatra, mielőtt befeküdt volna aznap a kórházba. Onnan végül nem a kórterembe ment, hanem haza, miután a férje meglátta a magzatot a nagy felbontású ultrahangon, és hallotta a szívhangját.

A kisfiuk már három éves, az apja imádja. A felesége azt mondta nekem, hogy ő sokáig nem tudott bűntudat nélkül az újszülött kisfiára nézni, mert nehéz feldolgoznia, hogy ennyin múlt az élete.

Igen, megtartanám.

30 éves vagy. Mégis mikor akarsz gyereket? Igy is öreg vagy már lassan a szüléshez. Azert veteted el hogy egy ev mulva akarj inkabb? Ez nem kivansagmusor. A gyerek nem rendelesre jön!

Egy éven semmi nem mulik anyagi helyzetben. Viszont terhes nem biztos, hogy leszel ujra valaha is. Plane ha ezt mondtak is.

Mindenkepp tartsd meg. Nagyon meg fogod banni kulonben. Nem 16 éves vagy!!!

Megkérdezhetem, hogy mennyi ideje lett pozitív a teszted?

Mennyi esélyt látsz arra, hogy ha akarnád, fel tudnád nevelni egyedül a gyereketeket?

"Beletörődtem, abba is, hogy párom 32 évesen sajnos még éretlen, hogy neki vágjunk."

Nem szeretném megbántani az érzéseidet, de az a férfi, aki 32 évesen nem érett az apasághoz, az 33 vagy 34 évesen vajon már az lesz?

Ha nem, akkor te hány évet leszel rá hajlandó várni 30 felett, egy olyan endokrinológiai problémával, ami miatt kisebbfajta csodának számít a teherbeesés természetes úton?

Aki meg egzisztenciálisan nem áll úgy, hogy most felneveljen egy természetes úton fogant gyereket, annak elég nagy változás kell az életében ahhoz, hogy több száz ezer forintokat előteremtsen lombik programonként, amik aztán vagy járnak eredménnyel, vagy nem.

Neked kell tudnod, hogy mit éreznél, ha esetleg sosem lehetne gyereked, és adott esetben hogy tudnál egy életet úgy leélni, hogy próbálod feldolgozni és megbocsátani önmagadnak, hogy erre a babára nemet mondtál.

Nekem egyébként az a furcsa, hogy semmit nem írtál a körülményeitekről, anyagi helyzetekről, reális lehetőségeitekről, inkább csak az abortusz technikai kivitelezése felé terelődött a téma.