Ti mit tennétek? Megtartanátok?
Hormonális problémáim vannak amire az endokrinológus azt mondta csak lombik bébim lehet. Beletörődtem, abba is, hogy párom 32 évesen sajnos még éretlen, hogy neki vágjunk. Most 5 hetes terhes vagyok úgy, hogy mindig védekeztünk és csak egyszer hibáztunk. De én nem aggódtam, hogy terhes leszek, hisz a doki szerint meddő vagyok. Én csodának fogtam fel a két csíkos tesztet. Remegtem, szomorú és boldog voltam egyszerre. Sajnos a párom nem örvendezett neki, azt mondta kell még legalább 1 év, mire összeszedi magát anyagilag. Mindenáron el akarja vetetni és nekem a szívem szakad meg. Olyan könnyen és gyorsan nemet mondott. Félek, ha megtartanám rámenne a kapcsolatunk, de attól is félek, ha elvetetem egy életre megbánom. Párom már megrendelte az abortusztablettát... Utolsó reményem az ultrahang, remélem ha meghallja a kicsi szívverését, felfogja mit akar tőlem kérni.
30N
102-esnek, vagyis már 109-esnek megy:
Valóban etikus lenne egy olyan szabályozás, hogy a férfi nyilatkozhasson, hogy nem vállalja gyereket. De csak a férfi részéről, és csak akkor, ha olyan világban élnénk, ahol anya szál egyedül el tud tartani egy gyereket. Viszont nem teljesen döglött az ötlet. Például olyan esetben felmenteném az apát a kötelezettség vállalása alól, ha bizonyítható a bepalizás. Egyéb esetben maradna a köttesse el magát. Szerintem ez nem csökkenti a párkapcsolati esélyeit. Ott a cucc a frigóban, ha megtalálja álmai asszonyát, akkor szépen kézen fogva elsétálnak inszemre. Ezért max. olyan csaj hagyna ott, aki galád módon a spermádra pályázik. Olyannal meg ugye nem kezdenél?
És bizony rossz szöveg ez az 1 év múlva... A kérdező nem az egyszerűen teherbeesős fajta, eü. gondjai vannak. Egy gyerek x forint az első 1-2 évben, viszont ha most nem tartják meg, és 1 év múlva bele kell fogniuk a lombikba, akkor esélyes, hogy sokszor x összeg fog rámenni a dologra. Hidd el, ez a pasi csak mosakszik, és minden, csak nem egyenes.
#112
Kezdetnek nem rossz, nagyságrendileg jobb a mai szabályozásnál már ez is.
"A kérdező nem az egyszerűen teherbeesős fajta, eü. gondjai vannak. Egy gyerek x forint az első 1-2 évben, viszont ha most nem tartják meg, és 1 év múlva bele kell fogniuk a lombikba, akkor esélyes, hogy sokszor x összeg fog rámenni a dologra." - abban a helyzetben, amit itt példának hoztam, az nem első sorban pénz, hanem idő meg energia kérdése, azok az igazi szűk keresztmetszetek... másfelől azért a pénz téma is úgy működik, hogy ha most nem tudsz befektetni, akkor 2-3 év múlva nem tudsz kivenni... se keveset, se sokat... szóval a sorrend nem tetszőlegesen felcserélhető, nem lehet előbb aratni, aztán vetni...
"Te mit gondolsz abból a havi tízezer forintból amit tartásdíjként kap a gyerek után, milliomos lesz?"
?????????????? Ilyesmiről ki írt és hol?
113!
Értem én, hogy előbb vetünk, aztán aratunk. De ha az eredeti kérdésnél maradsz, itt szó nem volt vállalkozásindításról, csak spórolásról.
Oké, nehezebb 1 év mínusszal az indulás, de nem lehetetlen, főleg ésszel nem.
Mert nem muszáj a privát terhesgondozás, nem muszáj a fogadott orvos, babacucc akad használtan is. Megoldható.
És még mindig a kérdésnél maradva, itt a nő fogamzóképessége sem átlagos, tehát egy becsúszott baba nála nagyon nagy érték.
Értsd meg, ez a pasi vetít. Időt húz, halogat, mellébeszél. Sanszos, nem mostanában akar majd gyereket. No, ilyen helyzetben mondanám én a magam nevében azt, hogy nem kell a pasi, és a gyereket is csak akkor tartanám meg, ha full meglennék a támogatása nélkül minden téren. Ismétlem, a magam nevében így döntenék. De a kérdező helyében akkor sem vetetnék el babát, ha a pasas a földhöz veri a sejhaját mérgében.
117 vagyok, lemaradt a vége.
Szóval azért nem vetetném el a kérdező helyében, mert ennek a drága férjuramnak más nőtől lehet még tucatnyi gyereke, ha egyszer benő a feje lágya, de nekem lehet, hogy ez az egy esélyem van rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!