Novemberi babaprojekt. Új hónap, új remények. Valaki még?
De jó nektek csajok! Én is úgy szeretnék pozitív tesztet.
A üa reggeli full negatív. 10. dpo vagyok és nem is terveztem hogy tesztelek csak a sok pozitív történet miatt tettem.
Na mindegy majd decemberben .
Gica
Sziasztok! Dóri vagyok
Ma reggel mosdóhasználat után észrevettem egy nagyon apró barnás-nyálkás foltot a wc-papíron. Nem görcsölök, és azóta sem volt semmi, viszont egész nap fekszem.
Szerintetek van okom aggódni? Az első terhességem során is előfordult ez (kétszer is), az első alkalommal nem kaptam rá semmit, csak mg+fekvés, a 2. alkalomnál már kaptam progipótlást.
Szerdán megyek dokihoz, de addig is megőszülök. Vajon mennem kellene hamarabb dokihoz emiatt? Tényleg nagyon pici folt volt, és nagyon halvány is, de na, megijesztett kicsit.
Hát csajok én is kiestem a sorból. Ráadásul két nappal előbb jött meg amit nem értek. Most eléggé letörtem mert ez már a harmadik clostis hónapunk volt.
Ha lesz decemberi kérdés feltétlen csatlakozom!
Akinek még lehet drukkolok és aki pozit tesztelt mégegyszer gratulálok!
Gica
Gica, sajnálom!
Dóri, hogy vagy azóta? Remélem minden rendben!!
Én olyan álmos vagyok ma egész nap, hogy nem igaz! Biztos ez a hülye idő is benne van...
Nóri
Véleményetek eddig a görbémről? Tipikus ovus tünetek a 8-9-10.napon...ma pedig egy minimális barnázás. Ilyen nem nagyon volt, 15.napon szokott peteérésem lenni. 10.nap óta semmit nem érzek a petefészkeimnél... Szerintetek tényleg megvolt az ovu, vagy egyáltalán nem? Ali
Sziasztok!
Gica, sajnálom. Remélem december a ti hónapotok lesz.
Nekem nem volt azóta semmi barnázásom sem görcsöm, viszont egész nap nagyon émelyegtem tegnap is, illetve ma is, plusz én is nagyon álomkóros vagyok, a hétvége mindkét napján aludtam napközben is (sosem szoktam).
Holnaptól munka, muszáj összekapnom magam.. Csak 3 hetet kell kibírnom, utána szabin leszek egészen január elejéig.
Dóri
Sziasztok. Voltam orvosnal, tenyleg van baba, bar meg csak "embrioarnyek", szivhang egyelore nincs, de hat ez nem meglepo, kb 5,5 hetes lehetek. Jovoheten kontroll.
Dori
Dóri, örülök, hogy minden rendben! :) Én még nem voltam dokinál.
Többiek miújság?
Kérdező, na megvolt az ovu? :D
Nóri
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!