Mondjátok, terhes vagyok vagy menjek orvoshoz?
Január 21.-én volt az utolsó menzeszem első napja általában 28-30 napos a ciklusom.
Az ovu tesztem 5.-én olyan volt hogy kb egyenlő a két csík, 6.-án pedig vastagabb volt mint a kontroll.
4.-én és 6.-án voltunk együtt. Azt mondják az első negatív nap is jó, mert akkor van kb a tüszőrepedés... az én esetemben elvileg 7.-e. Sajnos akkor már nem tudtunk együtt lenni, és azóta sem, mert a drágám nagyon beteg lett, (lázas, náthás, köhög stb)
Tehát csak reménykedem hogy a 6.-i együttlét még elég volt esetleg 8.-ára is.
Bár sajnos a pontos idejét nem tudom a tüszőrepedésnek, csak 8.-án volt enyhe menzesz szerű görcsöm, és szurkák, amik azóta is többé kevésbé megvannak. Először arra gondoltam hogy ez a fájdalom talán azért van mert megérett a pete de nem tudott megrepedni,vagy kilökődni és tovább próbálkozik a szervezet... (de annyira negatív az ovu tesztem azóta is, hogy még csak halvány második csikocska sincsen rajta. Tehát reménykedem hogy volt tüszőrepedés, és abban is hogy még időben voltunk együtt. 29/N
én vagyok a görbés (A.)
én is csak ritkán nézegetem a méhszájam, régebben sosem néztem pl. A kisfiam elsőre összejött (nem tervezett volt igaz, így tüneteket sem figyelgettem) azért a második babánál már ezt nehezebb kiküszöbölni, de amúgy majd minden kiderül 18-án
Igen én is most néztem csak ebben a hónapban... bár most olvastam hogy volt aki babás volt a méhszája mégis teljesen lent volt a menzesz időpontjában is, meg még utána jó ideig... úgyhogy ebben is lehet eltérés...
Sőt a sógornőm most hogy szült volt egy szobatársa, aki epekővel ment be, és babával ment haza. Végig megvolt a menzesze... szoptatta a kisfiát (az első is még csak 14 hónapos)tehát csoda tudja :D Én a kislányomnál semmit nem éreztem, semmi tünetem nem volt, csak az tűnt fel hogy a mindig pontos menzeszem 3 napja nem jön, és nem is görcsölök... akkor csináltam egy tesztet, ami egyből pozitív lett. Viszont anno a menzeszem is más volt... nem fájt előtte semmim, a cicim sem, hanem egyszer csak jött egy görcs, re negyed órára már erős vérzés. Most kb egy éve már egy héttel előtte nagyon fájnak a ciciim, néha görcsölgetek, két nappal előtte egy barna pötty, onnan tudom hogy két nap múlva menzesz.
Tehát szerintem mi is változunk... most már áprilisban 5 éves lesz a kislányom, lehet a következő terhességem teljesen más lenne, és lenne tünetem is. Meg hát én sem lettem fiatalabb :D 29/N
Kedves 29N!
Én akárhogy, számolom a peteérésnapja 4-e.
Én azzal szoktam számolni hogy, a menses első napjátólszámított 14-diknak.
Ez nekema 4-e. Viszont a teszt is tuti jót mutatott mert simán lehet hogy, 6-7-einap a legvalószínübb a teherbeesésre.
Hidd el minden jó ahogyan alakúltak.
És megesz a kiváncsiság hogy, mi lesz veled főleg hogy, fájdalmak is vannak.
Mondom én ugyan ez vagyok.
Ugyan ebben a cipőben vagyok mint te.
A tünetek az időpontok stb....
Csak nekema 24-e volt amenses elsőnapja.
Na most szólj hozzá :-)
:D Igen amúgy ha 28 napot veszek alapul, akkor mindenképpen 4.-e a félidő, de szerintem nekem ebben a hónapban megint 30 nap lesz, mert mindig annyi szokott lenni, csak a legutolsó hónapban volt 28. Tehát akkor meg elvileg 9.-e az ovu ideje, annál viszont előbb volt biztosan úgyhogy szerintem 22.-én van most a nem várt napom.
Írta a doki, hogy mindig úgy kell számolni, hogy a mejövő menzesz időpontjából le kell vonni 14 napot... pontosan akkor volt az ovu. 29/N
29/N
nekem is jan. 21-én jött meg és elvileg 4-én volt peteérésem, nekem 28 napos ált. a ciklusom. Szerintem pont jókor voltatok együtt, de mint mindannyian tudjuk, hiába vagyunk együtt jókor, a petesejtek csak 30%-ából lesz baba. De jövőhéten megtudjuk. Én biztosan írok, ti is írjatok majd kérlek. A.
Rendben :) De azért addig is írjatok hogy mi van veletek, hogy érzitek magatokat stb. érdekelne :)
29/N
29N! Nekem az orvos mondta hogy, így kell számoljak amikor mind két babámnál ugye járnom kellett.
Az elején kaptam egy kerek táblázatszerüt is.
Még mindíg van nem is példány belőle.
Amikor bementem akkor rögtön azt vette elő és rákérdeztem miaz és elmondta meg adott is belőle.
Meg rögtön azt kérdezte mikor jött meg elözőleg de olyat nem kérdezett hogy, hány naposak a ciklusaim.
Mondom mikor jött meg utoljára és már vette is elő ezt a kerek micsodát.
Azt nem tudom hogyan jutethatnám el neked a másolatát. Talán privát-on.
De az is biztos hogy, a jövőhéten minden kiderül.
Én biztosan megírok mindent. Talán okuló példa leszek ha nem baba és akkor is ha igen.
Sokan vannak ugyanebben a cipőben.
Éreznek dolgogat és nem tudják mire vélni stb....stb....
Nem
Igen! Én tegnap beszélgettem a sógornőmmel, nekik már három baba van, tünetekről stb.
Mondta hogy lehet sokan azt mondják hogy hülyeség hogy meg lehet érezni a megtermékenyülést, osztódást stb, de ő mind a háromnál érezte... ugyanilyen tünetekkel hogy szurkálás, az egész hasa aljában, enyhe menzesz szerű görcs... és ő is mondta hogy ilyenkor nem az a pici sejtet érzed ami osztódik, hanem ezerrel dolgoznak a hormonok, és ezt igenis van aki megérzi.
Szerinte most én tuti babás vagyok, de azt mondta hogy sokat feküdjek, mert neki azt mondta a doki hogy egy nő életében kb 40-szer vetél el úgy hogy nem is tud róla.
neki is az utolsó kettő terhesség mindegyik ikreknek indult... sajna egy baba maradt mindegyikből. 29/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!