22éves lány vagyok,a barátom 24, és 4 hónapja vagyunk együtt. Gyógyszert szedtem, és multhét csütörtökön derült ki hogy 10-11 hetes terhes vagyok. A barátom hallani sem akar róla. Miért nem akarja a babát?

Rád akarják hárítani a felelősséget egy élet kioltásáért? Akiben mint a tiéd, úgy az ő vérük is csörgedezik?

Én azért megkérdezném tőle, miért az öngyilkosság lenne részéről a megfelelő viselkedés?? Ha nem kell neki, menjen, menjenek a p-ba, téged meg hagyjanak békén!

Tuti, csak idő kérdése, hogy mikor gyűlölöd meg azért, amit tesz ellenetek!

Ezért mondom, hogy csak magatokkal foglalkozz. A csodák nem szoktak megismétlődni!!

Szia! Nem tudok és nem is akarok tanácsot adni, sajnos neked kell eldönteni, hogy mit szeretnél. De azért abba is bele kell gondolni, hogy nem könnyű egyedül nevelni egy kisbabát, függetlenül a szülői segítségtől.Persze az előzmények ismeretében érthető, hogy miért akarod megtartani.

Valahol az is érthető, hogy ennyi idő után a férfiak nagy része nem szeretne gyereket, nem a te párod "sajátossága".

Az tény, hogy bármennyire is szereted, ennek a kapcsolatnak a továbbiakban semmmi értelme, függetlenül a döntésedtől.

És azt se felejtsük el, hogy általában ennek közös döntésnek kellene lennie, hiszen ennek a kisembernek 2 szülője van, nem csak 1.

Kívánom, hogy úgy dönts, hogy a későbbiekben se bánd meg! A többi nem számít!

Kitartás!

Nézd, én úgy látom, hogy neked mind a szíved mind az elméd ugyanazt akarja. A babádat! Lényegileg már döntöttél.

Hogy ennek a körülötted élőkre nézve, milyen következményei lesznek, az már nem a te feladatod, se dönteni, se befolyásolni nem tudod a tetteiket!

Te kaptál egy esélyt, és nagy valószínűséggel _egyetlen_ esélyt, hogy saját babád legyen! Aki ezt nem érti meg, és érzelmi zsarolással, fenyegetéssel gyilkosságba akar kergetni téged (vagyis az abortuszra), az azt kell, hogy mondjam, nem szeret igazán. És a párod is köztük van, sajnos. De mindenképp adj neki lehetőséget, hiszen, ha símogatta a hasadat, azzal már a babátokat símogatta... remény van, hiszen a szeretet tud és képes fejlődni! Ha szabadságot adsz a párodnak, a babáért megpróbálod elengedni őt lélekben, hidd el, mellettetek fog maradni. Azt persze nem tudjuk, hogy meddig, de ha szét is mentek valamikor, ő már más emberként fog elhagyni téged, nem kell, hogy féltsd majd!

A párod reakcióiban nyilván a kezdeti pánik is benne van, ami szintén csitulhat, de ha nem, és neadjisten a legrosszabb következik be (öngyilkos lesz), neked akkor is a babád lesz a legfontosabb, aki a pocakodban növekszik, és _csak_ terád számíthat, felelős vagy érte! Egyébként is felnőtt nő vagy, bármikor új életet kezdhetsz, olyan megoldások vannak, amikre eddig gondolni sem mertél, - elköltözhetsz, új párod lehet, bármi...

Egyben azonban biztos vagyok. Ha hagyod, hogy a félelmed úrrá legyen rajtad, és elveteted a babádat, akkor soha nem fogsz tudni magadnak megbocsájtani, és annál rosszabb érzés nincs, mint amikor az ember úgy érzi, hogy valamit megtehetett _volna_ a gyermekéért, de nem tette!

Valaki, nevezd akár Istennek, akár sorsnak, egy gyermeket akar neked ajándékozni. Egy feltétel van még: az ajándékot el is kell fogadni! Ne félj ezt megtenni!