Nő létemre elég szörnyű, hogy így gondolom?

Szerintem nem szörnyű... Én sem akarok gyereket, eddig sem akartam, most sem akarok, és sosem fogok akarni. Eldöntöttem. Nehéz és komoly döntés volt. Igaz én nem félek attól hogy valami bennem van és stb amit felsoroltál. Engem inkább nem érdekelnek a gyerekek, legfeljebb semlegesen érzek irántuk. Ha rosszak akkor inkább negatívan. Nem akarok olyan lenni mint a tipikus kismamák, anyukák, ahogy azt te is írtad. Tele vannak idegességgel és gyűlöttel, nem képesek logikusan cselekedni. Tisztelet a kivételnek... Ma is volt a szüleimnél egy gyerekes nő... Hátt... Az egész hazát (6 személyre épült) én tartom rendben. 2perc alatt szétbszta a munkám, mert az anyja nehogy levetkőztesse már a fűtött házban, hát csizmába kell rohangálni. Majdnem eldobta a 70 ezres telefonom (apukámtól kaptam épp ezért egyik legnagyobb kincsem, és nem vagyunk gazdagok úgyhogy elég nagy veszteség lenne, nekem nincs fényképezőm, mp3om, noteszem stb, csak ez az egy, ezért drága). 5percenként kirohangált (mi meg fizessük a gázszámlát) és a bazinagy kertben pont azon a 6 méteren kellet szaladgálnia ahol a kutyáim kennelje van. Idegbetegre hergelte őket, a macskát kikergette a világból, csakúgy benyitott egy szobába ahol az öreg benti kutyám van, pedig megmondták neki hogy ne tegye mert ott van és harapós... Ordított, visított mint a fábaszorult féreg, tiszteletlenül beszélt anyukámmal... 4 éves, de ha még ennyi idősen sincs esze akkor legalább az anyja fegyelmezte volna, de nem, vagy rámnézett csúnyán vagy a gyerekre büszkén vagy oda sem figyelt... Apuka sehol. Hát kösz, nekem ez az életforma nem jön be. Vannak normálisak de még úgy sem vonz a dolog.

Annak a válaszolónak aki szerint mindenki azt csinál amit akar és nem is vár el semmit a társadalom: én lennék a legboldogabb ha ez mindenkinél így lenne! Csak akkor azt mondd már meg, hogy ahol csak elmondom ezt a mondatot: nem akarok gyereket, miért reagálnak így: beteg vagy, sajnállak, genetikai sejelt vagy, lelki sérült vagy, önző vagy, p*csa vagy, felelőtlen vagy bulizni-piálni-d*gni akarsz a gyereknevelés helyett, h*lye vagy, sz*r vagy jobb is hogy nem szülsz, bárcsak anyád is elvetetett volna, nem lesz aki pelenkázzon, egyedül r*hadsz meg, szerencsétlen az a férfi aki veled van, b*szasd magad a kutyáiddal, neked az hiányzik hogy valaki megb*sszon és soroljam még? És ha szépen írok, ha csúnyán, ugyanez a válaszuk! Anyáknak, kismamáknak! Szerinted ez szép dolog tőlük? Méltó hozzájuk? Vagy nekik ehhez is joguk van? Nohát majd ha nem lesz ilyen akkor elhiszem hogy a társadalom nem vár el semmit...

Én megvagyok így, a beszólások csak pillanatnyi rosszat okoznak. Tanulok, dolgozok, művelem a szenvedélyem, párommal vagyok stb...

Nincs benned semmi hiba, csak ne fogalmazz túl erősen mert akkor talán könnyebben elfogadnak... Lehet hogy olyan leszel mint én és nem lesz gyereked, de lehet hogy megváltozol. Egyik állapot sem felsőbbrendű mint a másik...

Szia!

Ez teljes mertekbe a te dolgod,en is ugy gondolom h itt senkit sem erdekel.

Kulonben meg valtozhat ez az erzes,meg nagyon fiatal vagy es elotted az elet.

Utazz,bulizz,tanulj csinald amihez kedved van es lehet h egy par ev mulva mar ugy gondolod h most h mindent lattal johet a csalad alapitas.Es mindehez persze meg kell talalnod azt a ferfit akivel mindezt el is tudod kepzelni.

Egy valamit viszont tegyel meg kerlek:vedekezz h amig nem akarsz babat ne is jojjon es ne kelljen megolnod ot.

Amugy a terhesseg 9 honapjat "aldott allapotnak" hivjak nem veletlenul.A szules pedig fajdalmas de kibirhato es a legszebb amikor a kezedbe adjak a kisbabadat.

Az en fiam 4 kg volt es 60 cm es 25 orat vajudtam vele de nagyon megerte.En is feltem tole eleinte de az egesz egy csodalatos folyamat a kellemetlensegek ellenere is.

Minden jot kivanok neked az eletbe!

egy 7 honapos kisfiu anyukaja:)

Szia!

Mintha én írtam volna a kérdést! 20 éves lány vagyok én is, terhesség és gyerek iszonyattal.

Akkor is leírom, hogy mit érzek, akiben van egy csöpp tolerancia az próbál minket megérteni inkább és nem anyázni, ilyenek lettünk, nem mi akartuk ezt, nem mi tettük ilyenné, és ez nem olyan, mint pl a fogyás, hogy holnaptól elkezdem és változok, imádni fogom a kölyköket...

Szóval: ez vicces lesz, de nagyon régóta tudom, hogy nem kell gyerek. Még én is gyerek voltam, más mint a többi, kb. 7-9 körül már utáltam őket, az ordító kisbabákat, és a (bocs, de így a jó, ha teljesen kiírom) a rájuk nyáladzó anyukákat, nőket. Eleinte arra gyanakodtam, hogy féltékeny vagyok, mert én anyám áhítattal bámulta és mondta, hogy de jó lenne, ha megint kicsi lennék vagy lenne még gyereke. De nem. Ez az érzés soha nem múlt el, és még mindig velem van, sőt, fokozódott.

Ha a terhességre gondolok, elkap a hányinger. Az a tudat, hogy bennem van valami, és hogy "ott" jön ki... Engem az alak nem érdekelne, soha nem voltam egy szép leányzó. A másik ami még kiakaszt a szoptatás...

Tudom mit gondoltok, de ezen nem lehet változtathatni. Lehet később gyökerestül megváltozok, de addig is ez van bennem. Fóbia, vagy mifene. De mivel soha nem változtam még, úgy vagyok vele, hogy vagyok, élek, csinálom a dolgom és nem görcsölök a témán. Nem éri meg. Párommal jól elvagyok 4 éve, ha apa akar lenni, akkor szakítunk, nem fogom senki életét tönkre tenni.

És én is úgy látom, amint megvan a baba, tönkre is megy a házasság. Ismerősökből indulok ki, rengetegen váltak szülés után, plusz a GYK-n is vannak bőven.

Kérdező, én annyira szeretném felvenni a kapcsolatot veled, valami hihetetlenül egyedül érzem magam emiatt, kérlek, ha gondolod írj nekem, nem kötelezlek rá, de nem sok olyan embert találtam, akivel tudnék beszélgetni erről a mindennapokban.

"Nő létemre elég szörnyű, hogy így gondolom?"

Nem szörnyű. Egyelőre semmiképpen ne ess teherbe és ne szülj gyereket, mert ezzel a hozzáállással boldogtalan lennél, ha gyereked lenne és az ő életét is tökretennéd. Nagyon pozitív, hogy mindezt sejted magadról, elismered, tehát nem követsz el hibát. Vannak neurotikus anyák, akik pontosan úgy utálják a gyereket, mint te, de mégis megszülik és "felnevelik", mert "így illik", nem akarnak furcsának tűnni. Az eredmény egy lelkileg sérült, rosszul nevelt gyerek. Ezt a hibát ne kövesd el.

Kétféleképpen tudsz továbblépni. Az egyik, hogy úgy gondolod, a szülés és a család egyszerűen nem neked való, és úgy döntesz, nem leszel anya. A másik, hogy ezt hibának tartod, és pszichológus segítségét is igénybe véve megpróbálsz abba az irányba "fejlődni", hogy olyan legyél, mint egy normális, azaz átlagos nő. Az a te saját döntésed, hogy hogyan gondolod és hogyan döntesz.

20 évesen inkább megmásztam volna 10x a Himaláját, mint hogy gyereket szüljek, még agondolatától is kirázott ahideg, hoyg terhesség, szülés, etetés, éjszakai felkelés...

Most 38 vagyok, van két gyerekem (10 éves és 11 hónapos).

Te is változni fogsz, biztos, hidd el:-))

Ja és engem sem érdekeltek soha a kisgyerekek.

Semmi gond a hozzáállásoddal.Ha így gondolod,hogy nem lenne hozzá türelmed,hogy nevelj és szeress egy kisgyereket,akkor ne vállalj sajátot.Kívánom,hogy jöjjön el az az idő,amikor megváltozik a véleményed,és amikor kb fél-egy éven keresztül minden reggel úgy ébredsz,és minden este úgy fekszel,hogy neked kell egy gyerek,hogy nem bírod nélküle,na akkor jött el a te időd.

addig viszont ne szülj,mert nem vagy rá felkészülve.

De ezzel nincs semmi gond,hiszen még csak 20 éves vagy.

Semmiről nem késtél le!!!Tanulj,dolgozz,szórakozz,utazz,ismerkedj,élj!...

Én 22 voltam,mikor megszültem az első gyerekemet,most 26 leszek,mire jön a második.

Egészen fiatal korom óta érzem az anyai ösztönt,és soha nem tekintettem egy magzatra úgy,mint teherre.Persze a terhességnek is van árny oldala,nehézsége,de ez hozzá tartozik.Kívánom,hogy előbb-utóbb te is tapasztald meg,milyen jó anyának lenni.