Van itt olyan,akinek anyagi ok miatt van csak egy gyereke?

Én tudom, mit jelent főzni, mert két kisgyerek mellett főzök, többek között azert is, hogy beleferjen két gyerek eltartása (értsd, ezen is spórolok.) Sőt konyhakertet is müvelek tavasztól őszig.

Nálunk sincs nagymama/nagypapa, vagyis van egyik oldalról, kb. 2 havonta 2 órát vigyaznak a gyerekekre.

Nem sértésnek szántam, ez a véleményem. Két kisgyerekünk van egy ovis és egy kisebb, havi 350 ezret költünk megélhetesre. Nem ennyi a bevételünk, de ennyit költünk, hogy a többiből tudjunk haladni előre.

Kapni se kaptunk semmit, külföldön dolgoztunk évekig két munkahelyen a férjemmel, hogy legyen saját ingatlanunk. Igy most van szép házunk, két gyerekünk, de igeniy odafigyelünk, és spórolunk, hogy tudjuk tartani az életszínvonala, értsd. legyen egészséges, változatos étel, ruha, autó, programok a gyerekeknek, normális cipő, megtakarítás nekik.

Mi sem vagyunk gazdagok, de hajlandóak vagyunk magunkat odatenni azért, hogy ketten lehessenek. Más nem, amivel amúgy nincs baj, az ő dolguk, csak akkor nem kell keserefni rajta, hogy nem fér bele két gyerek.

"Mi sem vagyunk gazdagok, de hajlandóak vagyunk magunkat odatenni azért, hogy ketten lehessenek. Más nem, amivel amúgy nincs baj, az ő dolguk, csak akkor nem kell keserefni rajta, hogy nem fér bele két gyerek."

Dehát pont ez a lényege. Az ember aszerint vállal gyereket, amekkora életszínvonal csökkenés neki még belefér. Ez pedig mindenkinél egyéni.

"És nincs mivel nyugtatnom magam, egyszerűen nem akarunk több gyereket"

Most akkor nem akartok több gyereket, vagy az anyagiak miatt nincs több gyerek? Mert a kérdés az anyagiakról azól, és te is azt írtad, nem telne nagyobb lakásra meg extrára, tehát ez úgy értelmezhető, hogy lenne második gyereketek, ha beleférne pl. nagyobb lakas.

Most meg mikor rávilágítottam, hogy nyugtatod magad, egyből jött a válasz, hogy ja, nem is akarnál.

Most akkor melyik az igaz?

Őszinte leszek, én megbántam. Vágytunk második gyerekre, de basz*rik voltunk az anyagiak miatt, aztán sajnos nagyon korán megözvegyültem és elég nehezen jöttem ebből ki lelkileg. El sem tudtam képzelni, hogy én valaha is gyereket vállaljak még valakivel és ez így is maradt. Mire lett egy olyan kapcsolatom, amibe talán sok sok éve még bevállaltam volna, addigra 40+ lettem és már nem érzem magamban ezt, meg a gyerekkel sem akarnék kitolni. A férjem kései gyerek volt anno, az anyukája 83 évesen akkor "szakadt a nyakunkba", amikor mi kezdtük a közös életünket. Én ennek nem akarom kitenni a gyerekemet. Sajnos ez is egy anyagi oka volt annak, hogy nem lett második gyerekünk, rengeteg pénzt elvitt anyósom gondozása/gondoztatása. A lányom 12 éves. Ő nagyon ritkán jegyzi meg, hogy jó lenne/jó lett volna, azt is inkább olyan formában, hogy "de jó Boginak, mindig van kivel bicajozni mennie", vagy megkérdezi neki miért nem lett testvére és hasonlók. Szóval nem vágyakozó megjegyzések, de az én lelkemben azért megforgatja a kést így is, mert nagyon szerettem volna. Szerintem nem telik el úgy hét, hogy ne gondolnék rá, hogy milyen lenne, ha ketten lennének. Az tény, hogy anyagilag dupla teher, de nem minden a pénz. Így utólag azt gondolom simán megoldottunk volna mindent úgyis, hogy az élet azért rendesen megtépázott minket.

A kérdés tényleg az, hogy miről vagy hajlandó lemondani azért, hogy beleférjen. Nem mindegy, hogy egy amúgyis alacsony életszínvonalból kell méglejjebb adni, vagy igazából csak a havi megtakarításod mértékét csökkenteni a második a gyerek, ezáltal mondjuk 2 évvel kitolódik egy autócsere, vagy csak 2 évente jön össze egy nyaralás a Maldívra. Annyira relatív ez. Nekünk valahol középen lett volna az igazságunk, ezért gondolom úgy, hogyha nem gondoljuk túl, simán bevállalhattuk volna.

Nekünk elég sok olyan ismerősünk van, akik vallásasak, és 4-5-6 gyerek is van.

Senkinél nem hallottam különösebb anyagi problémáról. Mondjuk nyilván nem járnak családostól évente kétszer a Kanadába nyaralni, de normális életminőségük van.