3 vagy több gyerek esetén nem féltek, hogy majd később nem bírjátok őket támogatni?

A mai fiatalok többsége: életképtelen

követelöző

lusta

Itt gyk is rengeteg példa van rá.

Lusta volt tanulni, persze belekezd több képzésbe amit persze a szülők nyögnek. Ő természetesen nem dolgozik egyetem mellett, hát hogy képzeled? Aztán kitalálja, hogy "ja hát ez őt még se köti le.." majd ahelyett, hogy befejezné, legalább 1 valaminek lenne értelme, a szülők beleőlt pénze megtérülne..de nem.

Persze a szülők legyenek megértőek, hogy 20 + évesen a szentem nem akar dolgozni, mert hát ugye a szentemnek derrogál a gyártósor.. Ő most tart egy 1 éves önismereti pihikét, a szülők továbbra is tartsák el. Mikőzben mamahotelben él, és a legalapvetőbb dolgokra sem képes. De a szüleit szídni, mert nem gyűjtöttek neki x milliót, azt bezzeg tudja.

Hát a nagy büdös lófszt.

Attól mert szültem 3 gyermeket, akiket tisztesen felnevelek, az életre készítek fel.. Nem kötelességem a jogsit, az egyetemet és a házat a segge alá tolni egyiknek sem.

Ez nem egyenlő azzal, hogy nem támogatom őket.

Nem csak ezekkel lehet egy gyereket támogatni, és felkészíteni.

Élő példa a mi esetünk is.

Nővérem házat kapott, amit a váláskor elpotyázott.

Ahány kapcsolata volt és elcuccolt annyiszor kapott egy teljes stafirungot, amit persze minden egyes alkalommal megint csak elpotyázott.. Mindig ott voltak anyámék, hogy kihúzzák a szarból.

elmúlt 40 éves. Mai napig képtelen a pénzt beosztank, pedig nagyon jól keres. Tele van adóssággal. Nem tud felmutatni az égvilágon semmit. Minden hónap végén megy és lepumpálja szüleinket, pedig férjnél van..

Ezzel szemben én nem kaptam se házat, se stafirungot. Pár zacskó ruhával 1 ággyal meg egy tv-vel indultam az életnek. Férjem detto a kopasz seggével indult velem.

Büszke vagyok arra, hogy minden amink van a férjemmel teremtettünk meg. Nekem van mit felmutatnom, nővéremnek semmi.

Szóval orbitális tévedés, hogy kötelesség a gyerek feneke alá tolni mindent. Nem. Támogatni lehet, de nem csak anyagiak léteznek.

88. Annyira szép a történeted, hogy még egy könnycseppet is elmorzsoltam… Na, a vicces félretéve és komolyra fordítva a szót, csak egy aprócska megjegyzést fűznék ehhez a felvázolt idillhez. Nem lehet mindenkiből orvos, ügyvéd vagy mint a ti esetetekben mérnök. A lányom okos, értelmes, átlag feletti képességekkel rendelkezik, tehát minden elfogultság nélkül mondhatom, h szinte bármi lehetne belőle. De ő tanár akar lenni. Kicsi kora óta a tanítás érdekli, már kislányként is ezt játszotta a plüsseivel. Jelen esetben 2 utat látok: vagy „alátolom” az életkezdéshez szükséges dolgokat vagy lebeszélem erről a szakmáról. Mi az előbbit választottuk. Mégpedig azért, mert úgy lesz boldog ember, ha azzal foglalkozik, amivel szeretne, ami érdekli, amiben örömét leli. Ha nem támogatnánk az életkezdésben, a kezdő tanári fizetésből, a mai világban esélye sem lenne elindulni az életben. Tök jó, h mérnökök lettetek, gondolom érdekelt, sokat tanultál, tettél érte stbstb., de nem válaszhat mindenki jól fizető szakmát. Ilyen esetben akár ez tetszik a többségnek, akár nem bizony kell egy stabil szülői anyagi háttér.

A fizetős főiskoláról alkotott véleményeket is nettó baromságnak tartom. Attól, h valaki csak fizetős képzésre került be, még elvégezheti szép eredménnyel a főiskolát és lehet belőle jó szakember. Ugyanis nem csak bekerülni, de bent maradni is nehéz bizonyos iskolákban. Azért mert a gyerekem pár ponttal kevesebbet ért el és pont lemaradt a hőn áhított képzésről, nem fogom elkönyvelni, h akkor nem is oda való.

94. Te is általánosítasz. Én kaptam autót, lakást az életkezdéshez. Mindig is megbecsültem mindent, semmit sem herdáltam el. Sőt kifejezettem spórolós, beosztós lettem. A férjem semmit sem kapott. Mégis mindketten dolgos, szorgalmas emberek vagyunk, akik kikaparták maguknak mindig a gesztenyét. A kicsiből csináltunk, többet, még többet. Ne általánosítsunk, ne állítsunk fel sztereotípiákat, hogy aki kap valamit, az nem becsüli, viszont aki megdolgozik érte az nem lesz tékozló. Abszolút nem függ össze. Nem egy ismerősöm mindent magának teremtett meg, kemény munkával, sok hitellel, mégsem tudnak egyről a kettőre jutni, mert elfolyik a pénz. Ez tudatosság, típus, személyiségfüggő.

95#

A mondani valóm nem az volt, hogy aki kap, az nem becsül meg semmit, és főleg nem az általánosítás..

Hanem, hogy mindig mindent a szülők megoldottak nővérem helyett. Sosem tanult semmiből, sosem volt következmény, sosem mondtak soha nemet, és mai napig ez van.

Részemről undorítónak találom mikor itt megannyi 20 éves szídja a szüleit, miközben ő még semmit nem tett le az asztalra. Ezen kellene elgondolkodni.

Engem nem támogattak a szüleim, albérletben éltem, 2 helyen dolgoztam, amellett tanultam, és a huszas éveim elég jelentős része azzal ment el, hogy szétstresszeltem magam, hogy fogok megélni.

Aztán összejöttünk a férjemmel, őt picit támogatták a szülei, így tulajdonképpen engem is, mert ugye ment a közösbe minden, de még így is durvák voltak a 20-as éveink, hogy eljussunk oda, hogy ilyen lakásárak mellett lakáshoz jussunk és legyen hova gyereket vállalni.

Hú, mennyi ideget ettünk, mennyit sírtam és mennyi mindenről kellett lemondani, amit utólag nem tudok már bepótolni...

Na, mi azt mondtuk nem, ilyet nem csinálunk, pedig szerettünk volna nagy családot, de 3-4 gyereket már biztos nem tudnánk támogatni. Nem villát akarunk nekik venni, de minimum mindkettejüknek egy lakásönerőt összespórolni.

Nem tudom, akik azt mondják, nekik sem segítettek, azok mit gondolnak, az ő gyerekeik pl. ilyen lakásárak mellett hogy tudnának segítség nélkül tovább jutni az albérletnél?

98!

"szerettünk volna nagy családot, de 3-4 gyereket "

"mindkettejüknek egy lakásönerőt összespórolni."