Nős férfiak akik megcsalták a feleségüket! Miért tettétek és kialakult esetleg vmi érzelem is (szerelem) a szerető felé? Vagy egyáltalán mit éreztetek a másik nő iránt?

ma 23:29, nem, ne érts félre, nem élek nyitott házasságban. Az olyan lenne, hogy a feleségem kisminkel és bejelenti, hogy elmegy egy férfivel paráználkodni. Nem, nincs ilyen, semmi ilyesmiről szó sincs. Csupán annyi van, hogy ha felöltözik és kisminkeli magát, ami nem túl gyakran van, és elmegy valahová, mert dolga van, akkor én nem rázom és nyaggatom, hogy azonnal mondja meg, hogy hová megy és kivel, meg nem lopakodok az utcán utána bokorról bokorra, hanem inkább az van, remélem, hogy bárhová megy, jól érzi magát, és szívesen és gazdagabban jön majd haza. Ugyanez van, ha én elmegyek itthonról. Az ember aggódik, hogy baj ne érje a társát sehol, ez természetes. De egyáltalán nem szoktunk utánatelefonálgatni a másiknak. Mindenkinek megvan a saját élete is, meg az itthoni közös élete is, ez természetes.

Jaj, kérdező, az 50. beírásodra... de én nem csalom meg! Miért csalnám? Miért akarnék rosszat neki? Ő sem akar nekem, én sem akarok neki! Nem érted, mi? Csalás az, ha elveszem a család pénzét és a szórakozásomra költöm. Mondjuk, elkártyázom, ellóversenyezem. Ez szemét dolog, rohadt csalás, szerintem is. De abban mi a "csalás", ha ő vagy én valahol máskor és valamikor jól érezzük magunkat? Mi ebben az ártalom? És kinek ártanánk? Ő mit árt nekem azzal, ha neadjisten egyszer jól érzi magát egy valahol egy másik férfivel? És én mit ártok neki ezzel? Ki csinál itt rosszat a másiknak? Senki. Rosszat az okoz a másiknak, aki az idegeit tépi, aki féltékenykedik, aki ordibál, üvölt, aki feltöri az e-mailjeit, az SMS-eit, aki be akarja gonoszolni az uralkodói akaratát a másik életébe. Én nem vagyok gonosz és a nejem sem az. Köszönjük, jól vagyunk! Nagyon nehéz olvasmány ez így?

Miért, te nem akarsz jót a társadnak???

Én azt hiszem, hogy én ettől gazdagabb vagyok. Majd a legvégén, amikor majd ki kell lépni ebből a világból, és átmenni egy ismeretlen újba, ha van ilyen egyáltalán, én mosolyogva megyek, és szeretettel gondolok Isten szép ajándékaira, a szerelmekre. Integetk majd a lehunyt pilláim mögül és hálatelt szívvel halok meg, a sok simogatás, dédelgetés, szeretet tengerében. És örülök, hogy nem taszítottam el azokat a kezeket, akik ezt az ajándékot hozták nekem. Másoknak is ezt kívánom.

Mi van?? Mi, hogy közös program?? Milyen kérdés? Együtt megyünk majdnem mindig külföldre, kirándulni, színházba, moziba, múzeumba, vásárolni, bárhová... milyen idétlen kérdés ez? Azt akarod kérdezni, hogy aki "félrelép" az egész nap, állandóan??? Vagy mit? Hogy az nincs is otthon? Vagy mit akarsz ezzel? Semmivel sem vagyok kevesebbet együtt a családommal, mint bárki más, szerintem. Sőt, mostanában szinte egész nap itthon vagyok.

A házasságukból félrejárkáló emberek Andersen módjára tudnak mesélni a mindent beborító szeretetről, családi idillről, boldog eltávozásról, elégedettségről, miközben a lelkük egész életében szűköl, vonyít, hogy csak egyetlen pillanatra érezhették volna, milyen érzés igazán szeretni. Nem kell ezt túlcifrázni, oldalakon keresztül magyarázni. Ez nagyon szomorú.