Van értelme még visszavárni ezek után?

Ezt én sem értem. Konkrétan tényleg cserbenhagyás, amit művelt, mindkettő, meg még rajtuk kívül mind, amelyik ezt csinálja.

Oké, persze, értem én, hogy valakinek sok munkája van, de ha kicsit is fontos neki a másik, akkor szakít rá legalább fél órát. Legalább is én biztos találnék rá megoldást, de én már csak ilyen vagyok. Mindegy, ahogy telnek a napok, egyre inkább érzem azt, hogy már soha nem foguk találkozni, maximum csak véletlenül. De már egy hónap eltelt úgy, hogy nem futottunk össze a városban, pedig mindketten sokat járunk kint. Lehet jobb is lesz ez így. Azt azonban nem értem, hogy lehet egyik percről a másikra eldobni azt, akiben mindent megtaláltál. Amennyit hallgattam utolsó percig, hogy mit imád bennem, hát...Még szakítás előtt néhány órával is azt ecsetelte, hogy mit szeret bennem. Mindegy, ebből tanultam.

De ebből ők is tanulnak, ha nem is most, majd évekkel később, mikor visszasírnak minket, hogy milyen jó is lenne velünk. Persze ehhez sok mindenen kell keresztül menniük. Nem fogják mindig tálcán kapni a szerelmet, és a gondoskodást.

Amúgy megérteném, ha azért hagyott volna el, mert egy idióta, agyatlan liba lennék, akinek semmi nem számít. De nem ilyen vagyok. Egyszer meg hátha megtalálom azt, aki becsülni fogja azt, hogy gondoskodom róla, és szeretem minden hibájával együtt.

Köszönöm, 5-ös, nagyon kedves vagy.

Nagyon nehéz, de most már kezdek nagyon lassan, de beletörődni abba, hogy nem kaphatom vissza. Hosszú idő lesz, mire ezt kiheverem, és ismét merek majd ismerkedni. De nagyon remélem, hogy ennél már csak jobb lesz. Mondjuk, ennél már csak jobb lehet.

Na jó, ma volt az első nap, hogy úgy keltem fel, hogy nem érdekel, nekünk ennyi volt, soha többet nem fog keresni, és tiszta jól éreztem magam. Most először éreztem magam igazán felszabadultnak a szakítás óta, és vigyorogtam egész nap, úgy voltam vele, hogy az élet szép, örüljek annak, hogy minden más téren jó az életem. És erre találjátok ki, mi történt? Most mire lemondtam az egészről? Keresett, hogy a héten találkozzunk, és ne haragudjak, hogy eddig nem keresett. Ilyen nincs. Miért ugyanaz a forgatókönyv megint? Ha ő is virággal fog várni, mint anno a másik srác, hát én nem tudom mit csinálok (azon kívül, hogy elröhögöm magam).

17-es, ne becsüld alá a képességeimet(vagy mimet) :D én botrányosan szerencsétlenül bele tudok választani ugyanabba. Amúgy engem sem érdekel senki, egyszerűen megőrülnék, ha más érne hozzám, vagy valami. A gondolattól is rosszul vagyok...Szóval kell egy kis idő. Amúgy én még mindig visszafogadnám, mert egyszerűen annyira kiegészítettük egymást, és egyszer élünk, egy próbát megérne. Aztán majd ha megint pofára esek, akkor talán másképp gondolkodom majd.

Megírom, mindenképp.

Annyira megéreztem az egészet. Mikor írt, pont egy másik ablak volt megnyitva+még két barátnőmmel chateltem, mikor egymás után pittyegett jó párat, és az első gondolatom az volt, hogy "na mi van, csak nem a találkozás miatt ír?" lesett az állam mikor átkattintotta fészre, és tényleg írt. A másik exemmel pont így ráéreztem a dolgokra. Reggel mondtam, hogy most túl szép minden, szóval tuti keresni fog, néhány órán belül írt, hogy találkozhatnánk, ha van kedvem.

Annyira ugyanaz minden, és most is ugyanaz az érzés van bennem, hogy békülni akar. Annyira félek, hogy csalódni fogok, próbálom magam leállítani, de nem megy. Folyton csak az van bennem, hogy van esély a békülésre, és arra, hogy újra együtt legyünk.

De ha nem így lesz, akkor is tényleg egy alapos beszélgetést akarok, nem hagyom, hogy tereljen. Tudni akarom a dolgokat. Megőrülök, kész. Én ezt már nem bírom.