Nagyon megromlott a párkapcsolatom egy közeljövőben bekövetkező költözés miatt. Egyszerűen nem tudom, mitévő legyek. Járt már valaki hasonló helyzetben?

Az is zavar, hogy meg sem kérdezett, hanem egyedül döntött hármunk életéről. A gyerekünk 12 éves. Van egy autónk, azzal ő fog a buszmegállóig kimenni, két műszakban dolgozik. Nekem sajnos nincsen jogosítványom. Nagyvárosból (megyeszékhely) költözünk ki egy kis faluba, azon belül is egy külterületi, zártkerti ingatlanba.

A 2. válaszadónak: Ahogy látom, neked az jött le a kommentemből, hogy én egy kényes úrinő vagyok. Idén leszek 42 éves. 26 éves koromig vidéken éltem, falun. Tudom, mi az. Ám nem mindegy, hogy a faluban, betonozott utakon közlekedik az ember, vagy egy poros, gidres-gödrös földúton kell eljutnia a 2,3 km-re lévő buszmegállóba szép ruhában, cipőben. Nem tudok magammal cipelni még egy rakat ruhát. Legfeljebb az irodámban tudnék átöltözni, amíg nincsenek ott a többiek, ámde a holmikat nem tudnám hol tárolni. Ez egy hivatal, itt nincs öltözőszekrény, még akasztós szekrényem sincsen. A jogosítványt pedig megpróbáltam huszonéve. Kidobtam 100 000 Ft-ot az ablakon. Rájöttem, hogy nem nekem való a vezetés. Nem tudok annyifelé figyelni, féltem a forgalomban. Azt vártam, mikor szállhatok ki az autóból. Az oktatóm is azt mondta, nem vagyok rá alkalmas, hogy vezessek. :(

A 4-es és 5-ös kérdezőnek: A gyerekem iskolája sem ott helyben van, hanem ugyanúgy a megyeszékhelyen, ahol eddig laktunk. Együtt kell nap mint nap a buszmegállóig gyalogolnunk oda és vissza. Neki sem tetszik, hiszen ő abba a lakásba született, városi gyerek, sohasem élt vidéken. Ámde az apja azt mondta neki, ő a főnök, ő dönt. :(

A 6-os kérdezőnek: Sajnálom, hogy neked ennyi jött le, hogy én kényeskedem. Nem csupán a napi 5 km oda-vissza a problémám. Mint írtam, ez poros földút, ami, ha esik az eső, dagonyává változik, ha leesik a hó, akkor jégpályává. Szerinted? Nyugodtan mondhatod, hogy egy könnyű kis sétával van bajom, de ez több annál. És nem, nem tudok egy rakat ruhát, váltás cipőt cipelni, a munkahelyemen nem tudok lefürdeni, hogy ne legyek koszos, piszkos, sáros, a ruhákat nem tudom hol tárolni. A gyerekem pedig az iskolában végképp nem tud sem átöltözni, sem sehová tenni, meg cipelni naponta váltóruhát, váltócipőt. Ámde ez jóval több ennél. A fejünk fölött döntötte el a párom, esélyt sem adott, hogy megfizethető albérletet keressek. A könyveimet is ki akarta dobatni velem (komoly könyvtáram van), s nagy veszekedések árán értem el, hogy oldjuk meg, legyen hová tenni. Ámde félthetem a könyveimet is, mert egy fűtetlen helyiségben vannak. Nem kevés és nem szutyok könyvekről van szó, hanem pl. Jókai összes új kiadásban, magyar irodalom klasszikusai, stb. 60 m-2es lakásban tárolt holmit kell bezsúfolni egy feleakkora házba. Szerinted? Dobáljam ki a fél életemet? Csak azért, mert ő oda akar menni, én meg nem? Soha nem élt vidéken! 50 éve városi. Ki sem mozdult abból a házból! Én viszont több mint fél életemet vidéken éltem. Ha lekéssük a reggeli buszt, utána két óra múlva van a következő! Ámde nem magyarázkodom tovább, ha nem érted, mi a valódi probléma! nem a "sétálgatás" miatt romlott meg a kapcsolatunk. A 10-es kérdező úgy látszik megértette!