Csúnyám összevesztünk a férjemmel - bevágta az ajtót, és elment itthonról. Mit csináljak?

"És úgy érzem, ez nagyrészt az ő reakciójának köszönhető, hogy ez most idáig fajult. Cáfoljatok, ha nem."

Erről akkor lehetne véleményt mondani, ha hallottuk volna a teljes tegnapi kommunikációtokat, ami idáig fajult, meg az összes előzményét éveket keresztül, ami odáig vezetett, hogy most már ő sem akarta vagy tudta türtőztetni magát.

"A férjem a kapcsolatunk elején nem volt ebben partner, tudott kezelni, mindig nyugodt volt. Az utóbbi időben viszont nem tudja türtőztetni magát, sokszor kiabál is."

Az egészsége szempontjából jobb így, mint elnyomott érzésekkel, ki nem mondott dolgokkal, magadba fojtott feszültséggel élni, ami hosszabb távon nem csak lelkileg, de fizikailag, testileg is megbetegít.

Vagy belátta ésszel, hogy amíg ő nem a te stílusodban kommunikál, addig soha nem fogsz leállni azzal, amit te magad neveztél csesztetésnek, ezért tudatosan vette fel a boxkesztyűt az éveken át tűrt boxzsák szerep helyett, vagy már kezd kész lenni idegileg, és elérte(d) a tűréshatárt.

"Szörnyű itthon így, egyedül."

Akkor érdemes lenne átgondolnod, hogy biztosan nem tudsz-e szó nélkül hagyni olyan jelentőségű dolgokat, mint a csíkosra törölt főzőlap, és egészen biztosan képtelen vagy-e arra, hogy ha jogosnak vélt kritikád, észrevételed, véleményed van, azt nyugodt hangnemben, szelíd női kommunikációval add át.

Hátha még időben vagy vele, hogy változtass.

54. Tehát sokadjára beleköt értelmetlen hülyeségekbe. És még neki kéne bocsánatot kérnie azért hogy nem bírja már idegekkel.

Márpedig egy kapcsolatban mindig annak kell bocsánatot kérni aki a veszekedést elkezdte.

Igy lehet érzelmileg megerőitteni a másikat abban hogy a gondok ellenére fontos vagy neki.

Ha ezt tényleg így gondolod akkor meg is érdemled hogy elhagyjon.