Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ellehetetleníti az együttlétek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ellehetetleníti az együttléteket a párom fia, mit tegyünk?

Figyelt kérdés
16 éves, tavaly úgy döntött, hogy velünk szeretne élni, közelebb vagyunk a sulihoz, illetve az anyukájával (párom volt neje) is összeveszett, párom jóval engedékenyebb vele. Először örültem neki, azóta viszont már másképp látom. A fő gond, hogy nem tudunk rendesen szexelni, ha itthon van a gyerek, legyen szó bármelyik estéről, akkor neki épp akkor van valami nagyon fontos mondanivalója, kérdése, amit azonnal meg kell osztania velünk, mikor már épp benne vagyunk az előjátékban vagy szexelünk ágyba kerülés után késő este. Meg sem tudom számolni hány alkalommal fordult már ez elő. Napközben mindketten dolgozunk, nem vagyunk otthon, reggelente pedig sietünk, így nincs rá idő. Próbáltunk már utalni rá, hogy ezek nem olyan fontosak, hogy azonnal meg kell velünk ossza, ráér vele reggel, nem akar-e a barátainál aludni, de semmi hatása nincs.

2021. máj. 11. 08:35
❮❮ ... 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... ❯❯
 91/157 anonim ***** válasza:
100%

Más 17 éves örül ha a szülők lelépnek otthonról, próbál pl főzni egyedül, kitakarít hogy meglepje a szülőket, kimos akármi. Amúgy ha neki lesz csaja akkor ti is rárúgjátok az ajtót?

Amúgy le kell vele ülni: figyelj géza, apáddal együtt vagyunk és szeretnénk esténként kettesben lenni a saját hálónkban, tanulj meg kopogni

2021. máj. 11. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 92/157 anonim ***** válasza:
100%

#89

Úristen, kérdező, ennyire ne legyél naiv.

Házimunka mellett is képes voltam letenni a jogsit, szerezni két felsőfokú nyelvvizsgát és jó eredményekkel elvégezni a gimnáziumot és alapdiplomát. Semmi sem múlik azon a tíz percen, amíg kitereget vagy azon a húszon, amíg portalanít a szobájában.

Az ebédjét is te rágod meg helyette?

2021. máj. 11. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 93/157 anonim ***** válasza:
96%
Na jó feladtam. Tulajdonképpen jó is, hogy nem szexeltek, mert legalább csak egy életképtelen babucika esik ki a kezeitek közül és biztosan nem tesztek tönkre még egy gyereket.
2021. máj. 11. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 94/157 anonim ***** válasza:
100%
Mi köze van a tanulásnak a házimunkához? Mégis miben akadályozná ha időnként elmosogatna, felporszívózna? Ne mondd hogy egész nap tanul. Ti féltek ettől a gyerektől és ezt ki is használja! Nem akarsz te megoldást, mert ahhoz felelősségteljes felnőttként kellene viselkednetek az apjával és valami rendszert alkotni azon kívül hogy őnagysága a világ közepe. Így megnyomorítjátok a saját életeteket és az övét is.
2021. máj. 11. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 95/157 anonim ***** válasza:
100%
Örülök, hogy többet nem szexeltek majd, mert egyrészt megérdemlitek, hogy ennyire hülyék vagytok, másrészt legalább nem hoztok világra még egy életképtelen porontyot.
2021. máj. 11. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 96/157 anonim ***** válasza:
100%
Amíg otthon laktunk a párom is meg én is, és együtt"aludtunk" a szülők sem rúgták ránk az ajtót, ha becsuktuk, akkor nem jöttek be. Ha valamit nagyon akartak akkor beszóltak, mi kiszóltunk és kész. Mi se mentünk be hozzájuk, mert van MAGÁNSZFÉRA!
2021. máj. 11. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 97/157 A kérdező kommentje:
Nem, írtam is, hogy örülnénk, ha lenne már barátnője. Az apja viccesen megemlítette neki, hogy szóljon nyugodtan, ha kell neki óvszer, veszünk, anélkül ne szexeljen. Napokig búskomor volt, mikor a kiszemeltje összejött egy másik fiúval, azt hallgattuk, hogy neki sosem lesz barátnője. Nem hinném, hogy rólam fantáziál, inkább féltékeny, hogy apának van barátnője, neki nincs.
2021. máj. 11. 11:27
 98/157 anonim ***** válasza:
100%
A felnőttéválás marhára nem arról szól, hogy kiválasztok egy egyetemet, apuciék kifizetik és kiganéznak utánam. Ezt ugye nem kell magyaráznom...
2021. máj. 11. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 99/157 anonim ***** válasza:
100%
Nem is lesz barátnője, mert értelmes lány nem fog leállni egy ennyire életképtelen sráccal, akit estére nem lehet egyedül hagyni, mert úúúristen, mi van, ha meghal vagy kigyullad?
2021. máj. 11. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 100/157 anonim ***** válasza:
100%
Nemhogy egyedül hagyni, fél órára bezárni a szobaajtót sem lehet. A kisbaba hogyan védené meg a barátnőjét, ha ne adj isten megtámadnák őket az utcán mondjuk? Hogy lehet férfit nevelni így? Jézusom, nagyon gázak vagytok és a gyerek issza majd meg a levét. Normális nő rendes férfit akar, akire lehet számítani, nem egy pólyást. És ugyanezeket várja majd el ő a kapcsolatban, mert megszokta és azt hiszi ez a normális. De amit ti csináltok, az minden, csak nem oké.
2021. máj. 11. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!